2015. január 21., szerda

Pszichoszklerózis – Az érzelmek átélésének fontosságáról és elfojtásuk következményeiről



„Amit képesek vagyunk érezni, azt gyógyítani is tudjuk.  Máskülönben elsorvadunk belülről, és meg fogunk betegedni „pszichoszklerózisban”: lelkünk és gondolataink egyaránt megkeményednek.” (Susanna Ehdin)

Az érzelmek világa igen összetett témakör, könyvtárakat tölthetnének meg a róluk szóló értekezések. Jelen írásban nem tudományos kifinomultságra törekszem, hanem a saját magamon megfigyelt és megélt, illetve az emberekkel végzett munkámban kivilágló tapasztalatokról szeretnék írni. Egy dolog intellektuálisan tudni, és más dolog tapasztalati szinten felismerni és megélni. Mostanra egyre inkább azt látom, hogy sokan szinte teljesen elveszítettük a természetes érzelmeinkkel és a velük járó testi érzésekkel, érzetekkel való kapcsolatot. Védelmi páncélt öltöttünk, mely egyre vastagabbá vált az évek során. Tehát sokaknál nem is az a probléma, hogy mit is kezdjünk a dühünkkel vagy félelmünkkel, hanem első lépésként oda kell eljutnunk, hogy egyáltalán testi szinten érzékelhetővé váljanak. Vagyis képessé váljunk ÉREZNI.


A természetes érzelmek velünk született, emberlétezésünkre kalibrált normális jelzések, melyek segítenek eligazodni, védenek, irányt adnak. Fel szoktam tenni azt a kérdést, hogy vajon miért kaptuk őket, ha rosszak, elfojtani valók, ártalmasak lennének? Hibázna ekkorát a teremtés? Mi lenne, ha barátként és ajándékként tekintenénk rájuk?

Persze, már az alapoknál sok sebből vérzünk. Legtöbbünkben születésünk óta többé-kevésbé legátlásra, megvonásra kerültek a természetes érzelmek. Írásomban lentebb ezek közül a düh, a félelem, a szomorúság, a szeretet, illetve egy ún. másodlagos érzelem, a szégyen kerül terítékre.

Ha nem tanulhatjuk meg kifejezni és átélni az érzelmeinket – ami az egyik legfontosabb emberi szükségletünk (lenne) -, akkor szakszavakkal élve érzelmi deprivációban, érzelmi megvonásban, nélkülözésben, gátoltságban kezdünk el élni. Nem kell túl nagy emberismeret ahhoz, hogy észrevegyük, társadalmi szinten is így élünk, generációk óta erre kondicionálódunk. Ha gyerekként elutasították a valódi érzelmeink kifejezését és átélését, ezzel abban is akadályoztak bennünket, hogy önálló, egészséges személyiségekké váljunk. Ezért jellemző a felnőtt testbe bújt, lélekben azonban a hároméves gyermek szintjén élő ember, akinek érzelmi fejlődése korán megakadt. Fontos megjegyezni, hogy szüleink sem tudták másképp csinálni, hisz ők is ezt tanulták. Mindemellett lényeges mindennek a felismerése, és az ezzel kapcsolatos fájdalmunk és hiányaink feldolgozása, elgyászolása, szüleink (vagy más fontos személyek) felé történő kinyilvánítása. Úgy hívjuk ezt, hogy jogot formálunk arra, ami embergyerekként járt volna nekünk, mert úgy tűnik, ez segít az elengedésben és a felnőttként bepótlandó érzelmi megfejlődésben.

A feldolgozatlan, megéletlen érzelmek betegségekben is kifejezésre juthatnak, erről szerintem mostanra mindenki hallott, olvasott, tapasztalja magán. Csak épp nem tudja, hogyan változtasson. Valamikor a gyermekkorban megszületett bennünk az elhatározás: az érzelmeket el kell fojtani. Az érzelmek elfojtását pedig előbb-utóbb a szervezetünk is megsínyli. Következményként az összeszorított állkapocstól kezdve a fogcsikorgatáson át a fejfájásig, az alvászavaroktól az emésztési problémákig, súlyosabb esetben pedig autoimmun vagy autoagresszív betegségekig a legkülönfélébb tünetek alakulhatnak ki, attól  függően, hogy melyiket választjuk öntudatlanul az érzelmek szomatizálásához. A szomatizálás módjai örökletesek is lehetnek – bizonyos testi tünetek generációról generációra felbukkanhatnak. A családban, a rokonság körében tudat alatt paktum születik arról, hogy melyek a megengedett és melyek a tiltott érzelmek.

(A témában nagy hatással volt rám Dr. Máté Gábor, A test lázadása című könyve. Mély, belső utazás az elfojtott érzelmek birodalmába. Eddig mindenki hasonlókat jelzett vissza róla, aki olvasta.)

Rendszeresen találkozom olyanokkal, akik megkísérlik az érzelmeiket „elmeditálni”, „eljógázni” vagy épp „megönfejleszteni”. Vagy épp olyan tudatállapot elérésére hajtanak, melyről azt hitték el, hogy képesek állandósítani, és ott majd nincsenek emberi érzelmek és fájdalom. Erre szoktam mondani, hogy sokunk mindent megtesz azért, hogy „csak” embernek ne kelljen lenni. Übermensch-képzőnek is hívom ezt a jelenséget. Semmiben nem különbözik a hétköznapi függőségeinktől, melyek szintén az elmenekülést szolgálják. Hosszú, keserves, sok vaksággal terhelt út lehet az ilyen. Ki mikor ébred fel belőle, hogy magához tudja ölelni EMBERSÉGÉT, annak minden velejárójával.


Nézzük akkor a leginkább problematikussá vált alapérzelmeinket:

A DÜH természetes érzelmi válasz az érzékelt igazságtalanságra, megalázottságra, elhanyagolásra, elárultatásra, emberi jogaid nem tiszteletben tartására. Ennek a segítségével mondhatod ki, hogy „Köszönöm, nem”. Eközben nem kell gorombának lenned és fájdalmat sem kell okoznod másoknak. Segítségével meghúzhatod a határaidat arra vonatkozóan, milyen közel engedsz valakit, mit engedsz meg neki. Tudatosulhatsz arra, mit engedsz magaddal megtenni. Ha beléd nevelték, hogy a düh nem helyénvaló, hogy elítélendő átélni és kifejezésre juttatni, felnőttként vagy dühkitörések figyelmeztetnek majd, vagy pedig hosszabb időnek kell eltelnie, hogy észrevedd, hogy nem is érzékeled, ha bántanak, ha rosszul bánnak veled. Így olyan élethelyzetekbe is belesétálsz vagy benne maradsz, ahol neked nem jó. A düh tartós elfojtása gyűlölethez, haraghoz vezet, amik mélyen (ön)rombolók. Agressziót, betegségeket, akár depressziót okozhat.

FÉLELEM természetes érzelmi válasz az érzékelt veszélyre. A csecsemők állítólag csupán két félelemmel jönnek a világra: az egyik a zuhanástól való félelem, a másik a hangos zajoktól való félelem. Minden más félelmet a környezetünk alakít ki bennünk, a szüleink tanítanak meg rá. A természetes félelem célja az, hogy óvatossá, körültekintővé tegyen. Az óvatosság a test életben maradását szolgálja. Ha megtanultad nem érezni a félelmet, akkor vagy mindentől félni fogsz, vagy pedig akár értelmetlenül és tudattalanul veszélyezteted a testi épségedet. A félelem tartós elfojtása szorongáshoz, pánikhoz, neurózishoz vezet.

A SZOMORÚSÁG természetes érzelem. Lehetővé teszi, hogy kifejezd, átéld és kiadd magadból a veszteségek fölött érzett fájdalmadat. Ha a gyermeknek megengedik, hogy szomorkodjon, amikor szomorú, akkor felnőttként egészségesen fog hozzáállni a szomorúsághoz, és az esetek többségében gyorsan túlteszi magát rajta. Ha a gyerekként azt hallottad, hogy ne szomorkodjál és ne is sírjál, akkor felnőttként nehézségeid lesznek a sírással és a természetes szomorúság megélésével. Ezért elfojtod majd a bánatodat, szomorúságodat, gyászodat Az elfojtott bánat depressziót, mély lehangoltságot, melankóliát eredményez.

A SZERETET természetes érzelem az összetartozás, kapcsolódás, egység érzékelésekor. Ha engedik, hogy a gyermek természetesen, korlátozások és feltételek, tiltások és kényszerűségek nélkül fejezze ki, illetve fogadja, akkor nincs is többre szüksége. Mert az így kifejezett és fogadott érzelem önmagában is tökéletesen elegendő. Ám a feltételekhez kötött, előírásokkal és szabályokkal, rituálékkal és korlátozásokkal körülbástyázott, irányított, manipulált és elfojtott szeretet természetellenessé válik. A szeretet tartós elfojtása birtoklási vágyhoz, kéjvágyhoz, rögeszmés ragaszkodáshoz vezet.

Egy nagy mumus még a szégyen. A SZÉGYEN másodlagos, úgynevezett önértékelési érzelem, ami 2-3 éves korban jelenik meg, és más önértékelési érzelmekkel együtt (pl. bűntudat és büszkeség) elsősorban a szociális kihívásoknak való megfelelésben játszik nagy szerepet. A szégyen kialakulásához nem szükséges az, hogy az egyén bármi rosszat cselekedjen. Maga a szégyenélmény egy titok vagy egy vélt hiányosság hatására is kialakulhat. A bűntudatot korábban gyakran összemosták a szégyennel, holott a két érzelem között alapvető különbségek vannak. Lényeges eltérés, hogy szégyenünk az énünkre, míg bűntudatunk a viselkedésünkre vonatkozik. Vagyis ha szégyenkezünk, azt érezzük, nem olyanok vagyunk, amilyenek lenni szeretnénk, míg bűntudat esetén a probléma forrása az, hogy úgy látjuk, megbántottunk valakit vagy rosszat tettünk valakivel. Szégyen esetén teljes valónkat érezzük elfogadhatatlannak és emiatt gyakran megbénulunk, lefagyunk, míg bűntudatnál jóvátételi cselekvéseken gondolkodunk, például igyekszünk bocsánatot kérni.

A szégyen egészséges jelenségnek tekinthető mindaddig, amíg átmenetileg, a megszégyenítő helyzetek érzelmi reakciójaként jelenik meg. Ugyanakkor bizonyos – többnyire gyermekkorban gyökerező – tényezők hatására könnyen olyan krónikus, identitásunk részét képező állapottá válhat, mely állandó vagy hosszan tartó szégyenkezést, gyötrődést eredményez. Ezt az állapotot nevezhetjük krónikus szégyennek. Úgy tűnik, az erős krónikus szégyennel élő emberek a megszégyenítő helyzetekre erőteljesebb reakciókat adnak, illetve olyan helyzeteket is megszégyenítőnek érzékelnek, melyek egyáltalán nem is azok. Megfigyelések szerint ezek az emberek hajlamosabbak a különböző mentális zavarok kialakulására és a gondolati vagy akár fizikális önbántalmazásra.

Az élet teljes és örömteli megélését tapasztalataim szerint még a következő érzelmi állapotok nem megélése és téves értelmezése nehezíti leginkább. Érdemes ezekkel is külön foglalkozni azoknak, akik magukra jellemzőnek találják őket: magány, unalom, üresség, tehetetlenség, elutasítottság.

Fontos, hogy az ALAPOK, a teljesen természetes emberi működések a helyükön legyenek és tudatosak legyünk a működésükre. Jelenlegi látásmódom szerint, ha ez hiányzik, akkor a különféle önfeldolgozó, konfliktusoldó eszközök sem tudnak hatékonyak lenni. Eszközöket és módszereket akkor érdemes bevetni, ha már van mire építeni, és tudjuk, mit mire használjunk. Amíg valahol tudattalan hiányod van, addig minden eszközt ennek a betöltésére fogsz majd próbálni használni, így pedig csak körbe-körbe járkálsz. Sőt, lehet, hogy még elveszettebbnek érzed majd magad.

Ha megtalálod a valódi otthonodat a tested belső terében, és ha ebben a belső térben az érzelmi energiák is otthonra tudnak találni, akkor kapsz egy alapvető biztonságérzetet, amire mindig számíthatsz majd, és amit senki sem vehet el tőled. Innen érdemes folytatni az utazást.

Várlak szeretettel a következő tanfolyamokon:

Tanulj meg ÉREZNI: 2-napos Érzelmi Öngyógyító Alaptanfolyam, február 28. – március 1. Részletek itt.

KÉRDŐJELEZD MEG: Byron Katie Munka Alapcsomag, március 28. -29. Részletek itt.

Élő Önvizsgálatok Tanuló- és Gyakorlónap + 2 egyéni konzultáció, április 11. (Előfeltétele a Tanulj meg Érezni Alaptanfolyam.) Részletek itt.


(Érdemes ezt a kivonatot is elolvasni, Susanna Ehdin: Az öngyógyító ember című könyvéből.)

Tanulj meg ÉREZNI – 2-napos Érzelmi Öngyógyító Alaptanfolyam, 2015. február 28-március 1.



Saját megtapasztalásom - és szinte minden hozzám eltaláló emberen is azt látom -, hogy az egész önfejlesztést, spirituális keresést, „tudatos teremtést” az a félelem vezérli, hogy NEHOGY ÉREZNI KELLJEN. Mindenféle módszereket próbálunk azért bevetni, hogy valahogy megússzuk az élet testi szinten megjelenő áramlásának megélését. Mindenre képesek vagyunk a menekülés jegyében, persze nem tudunk róla, hogy ezért tesszük. Pedig mindannyian arra vágyunk, hogy a szívünk meggyógyuljon, hogy újra teljesnek és élőnek érezzük magunkat. Még amikor pl. az érzelmi intelligenciánkat fejlesztjük is, akkor is általában beszélni tanulunk meg az érzelmeinkről és érzéseinkről, fejben marad az egész, nem lesz energetikai szintű megtapasztalás. Pedig ez az, ami valóban felszabadít! És ez az, ami az egész lényedet MEGGYÓGYÍTJA. Ez a valódi Ön-Gyógyítás, mely csak belülről érkezhet el.

(Olvasd el legfrissebb írásomat ebben a témában: Az érzelmek átélésének fontosságáról és elfojtásuk következményeiről)

Az érzelmi energiák negatív megítélése, a tőlük való folyamatos menekülés, az elkerülésükre tett állandó, tudattalan manővereink rengeteg élet-energiát szívnak el tőlünk. Mikor pedig ezek az energiák is intelligens ÉLET-ENERGIÁK - hisz mi másért is teremtődtek volna? Az utóbbi években elterjedt „kontrolláld és szabadulj meg a negatív érzelmeidtől” című hitrendszer pedig még mélyebbre tunkolja bennünk a beragadást, és még véresebbé teszi a küzdelmet. Egyre jobban félünk a „negatív” érzelmektől, mert most már azt is elhittük róluk, hogy miattuk történnek velünk „negatív” események. Ez pedig a végső őrület, a végső ön-erőszak, a végső csapás önmagunk ellen. Mindezt a „jobbítás” és „változtatás” és „pozitivizmus” jegyében. (Erről egy korábbi bejegyzésben részletesen: Az érzelmek és érzések totális félreértése.)

Düh, szomorúság, félelem, bűntudat, tehetetlenség, szégyen… Idézd fel és tudatosítsd magadban, mit is tanultál meg gyerekként ezekről az érzelmekről. Mit mondtak neked róluk? Mihez kell velük kezdeni? Szabad-e egyáltalán őket érezni? Szabad-e „olyan” lenni? Hogyan néz ki az, ha valaki dühös, fél, tehetetlen? Milyennek ítélték az ilyen embereket? Milyennek ítélted magadat, ha felbukkantak benned ezek az érzelmi energiák?

És hogyan viszonyulsz az érzelmeidhez most, felnőtt fejjel? Mennyire vagy barátságban a félelmeddel, dühöddel, bánatoddal, tehetetlenségeddel, szégyenérzeteddel? Mennyire vagy képes megélni őket? És egyáltalán, mi az, hogy megélni az érzelmeket? Szinte semelyikünknek nem volt lehetősége arra, hogy megtanulja szabadon MEGÉLNI, nem pedig KIÉLNI az érzelmek energiáját. Mert minden érzelem energiaként, bizonyos érzetekként jelenik meg a testben. Ezeket az érzeteket pedig kellemetlennek, fájónak, rossznak tanultuk meg, ezért automatikus reakcióként elmenekülünk tőlük. Pedig „ők” mindössze energiamozgások a testben. Amik sosem kaptak esélyt arra, hogy szabadon áthaladhassanak, megélődhessenek. A megélés, vagyis az érzelmi energia fizikai szintű érzése, megtapasztalása nem egyenlő a „kiélésével”. Amikor pl. felbukkan a „düh”-nek elnevezett energia a testben, fogalmunk sincsen, hogyan legyünk vele, hogyan tegyük lehetővé az áthaladását. A rápakolódott ítéletek és címkék miatt sokan automatikusan és tudattalanul azonnal elfojtjuk az energiát, így bezárva azt az energiarendszerünkbe, s ez által betegségeket, depressziót, szorongást idézve elő. A szenvedélybetegségekről és függőségekről már nem is beszélve, melyeknek fő oka szintén az érzelmeinktől való megszabadulni akarás. A másik variáció, hogy „kiéljük”, vagyis pl. ordítunk, ütünk, toporzékolunk, törünk-zúzunk. És mindeközben nem vagyunk tudatában annak – hisz sosem mondta nekünk senki -, hogy egyszerűen az energiára fordítva a figyelmünket, képesek vagyunk azt energiaként megélni a testben. És akkor az energia megmozdul, átalakul és önmagától fogva, természetes módon távozik.

Az élet valójában sokkal egyszerűbb, mint amit hiszünk róla, és ezt nekem az Élő Önvizsgálatok rendszeres végzése segített teljességében megélni. Úgy szoktam fogalmazni, hogy visszataláltam az Életbe, ahonnan évtizedekig menekültem, és a kényszeres gondolatok szintjén próbáltam megoldást keresni a szenvedésemre. Hát, nem igazán sikerült. A fő kulcs a testembe való megérkezés és az érzelmek megélése volt számomra. (Erről itt olvashatsz: Válj újra élővé.)

A 2-napos együttlétünk során meglátod és megéled majd, hogy MINDEN megtapasztalásod univerzális, nem vagy egyedül a félelmeidben és menekülésedben, mert MINDANNYIAN ezt csináljuk. Meglátod, hogy ebben semmi szégyellni- vagy rejtegetni való nincsen. Megtanulod, hogyan nézz rá mindarra, amit az érzelmekről, érzésekről elhittél, és HOGYAN ÉREZD ŐKET TELJES VALÓJUKBAN. Meglátod, mennyire egyszerű is ez az egész, ha pont fordítva közelítesz hozzá, mint eddigi életedben. Megtapasztalod, milyen felszabadító is megérkezni a testedbe és érezni. Megtapasztalod, hogy erre bármikor képes vagy és nem szorulsz évekig vagy életed végéig gyógyszerek és terapeuták segítségére. MEGTANULSZ ÉLNI. És ÖRÜLNI az életnek, a testednek, önmagadnak, az emberi kapcsolataidnak.

Egy korábbi tanfolyami résztvevő megosztotta ezzel kapcsolatos megtapasztalását:

Szia Andi! Szóval a 7vége, húúúúú. Már régóta szemeztem a tanfolyammal, a blogodat meg folyamatosan olvasom, de valahogy most jött el az ideje. Kicsit féltem, hogy mit találhatok - amit mondtam is, hogy ha egyszer megengedem magamnak, hogy érezzek, akkor majd aztán apokalipszis meg minden...
De nagyon KÖSZÖNÖM, hogy elhoztad ezt a módszert, mert nekem eddig ez az Önismeret Szent Grálja. Fantasztikus, hogy megláthattam, hogy nem kell félni az érzésektől, érzetektől. Egész életemben mást sem csináltam. Most megjelent előttem egy kép, hogy egy kis süniként összegömbölyödve létezem, és a testem is egyből befeszült. És a csodálatos az, hogy már nem az van, hogy most akkor jól lejjebb passzírozom ezt az érzést, hanem mintha valami jótündér szólna hozzá a kedves kis hangján, hogy „szia, hát te meg ki vagy? ne szaladj el, maradj csak itt velem”. Az érzet meg: „oké, ne aggódj, nem foglak bántani”. Micsoda megkönnyebbülés!!!! A kis közönykirálynőnek bennem ez tűzijáték és örömtánc. Komolyan, még a „rossz”, „bénító” érzések is. Mert itt vannak, mert élek. (K.D.)

A 2 nap során sokféle gyakorlatot fogunk végezni, hogy minél inkább élő megtapasztalásaitok lehessenek, és olyan egyszerű, működő eszközöket vihessetek haza magatokkal, melyek segítségével önállóan is gyógyulhattok és folytathatjátok az érzelmi utazásotokat. Röviden bemutatom majd az Élő Önvizsgálatok mindhárom típusát, a Megtalálhatatlan, a Szorongás és a Függőség/Kényszer Önvizsgálatot is. Az önvizsgálatok mélyebb gyakorlására és megtanulására ez a két nap nem elegendő, erre külön tréningnapot szánok, egyéni konzultációs csomaggal (Élő Önvizsgálatok Tanuló- és Gyakorlónap, április 11. Ennek előfeltétele lesz a Tanulj meg Érezni Alaptanfolyam elvégzése. Részletek itt: Aktuális Tanfolyamok)

Tanulj meg ÉREZNI Alaptanfolyam időpontja: február 28 – március 1.

Jelentkezési határidő: február 16. (Köszönöm, ha kifejezetten csak komoly szándék esetén jelentkezel.)

Jelentkezésedet telefonszámmal együtt ide küldd: andi.oravecz@gmail.com

Létszám korlátozva: max. 9 fő

Helyszín: Budapest, XIV. ker. Kalocsai u.

Részvételi díj a 2 napra: 24.900 Ft (alanyi ÁFA-mentes)

A tanfolyami díj fizetése előre utalással történik. A tanfolyami díjról Tanfolyami oktatás címén kerül számla kiállításra.

Ha bármilyen kérdésed van, keress bátran: andi.oravecz@gmail.com, 30-343-7453


Várlak szeretettel, ha elérkezett az időd.

2014. december 4., csütörtök

A Sebezhetetlenség Páncéljából a Sebezhetőség Lágy Ölelésébe



„Attól érzem magam biztonságban, hogy mindent felvállalok és elmondok neked, ami bennem zajlik. Mindazt, amilyen vagyok. Fura, de attól érzem magam biztonságban, hogy sebezhető lettem.”

Ez a mondat egy olyan Férfi szájából hangzott el egy esti, erkélyen üldögélős beszélgetésünk során, akinek köszönhetően az én még őrizgetett sebezhetetlenség páncélzatom maradványa is töredezik. Akit nagyon szeretek és akibe szerelmes vagyok. És akivel a kapcsolatom a „nem egyértelmű” címkét hordja magán. És érdekes módon, pont ebből a nem egyértelműségből fakad mindaz az ajándék, amit az elmúlt fél évnek köszönhetek. Mert számos olyan mély érzelmi sebemmel találkozhattam, melyeket ilyen valóságosan és tudatosan még sosem láthattam és sosem érezhettem. Melyeknek nem is voltam tudatában, hisz az élet nem produkált olyan helyzeteket, melyekben előbukkanhattak volna. Mert évtizedek óta egy viszonylag „biztonságos” terepen éltem.

Próbáltam ám magam már az elejétől fogva intellektuálisan kicselezni ebből a kapcsolatból. Stratégiákat gyártottam, hogyan is tudom és mért is kell távol tartanom magam ettől a férfitól. Aztán próbáltam magam tartani ehhez. Aztán csak visszamentem újra meg újra. Miközben a mélyben annyi történt, hogy az utóbbi évek érzelmi szintű munkájának következtében a testemben a tudatos érzések szintjére kerülhettek a kora gyerekkorom óta szép fokozatosan lezárt érzelmi energiák. És mivel ezek fájdalmasak voltak, ezért a legnyilvánvalóbb menekülési útvonalat próbáltam választani: EL INNEN.

Aztán hamarosan feltűnt, hogy miben is mesterkedem, és egyre kíváncsibb lettem. És mivel a Férfi egyre csak tartotta magát ahhoz, hogy megosztotta velem legféltettebb titkait, szégyenét, félelmeit, bukásait, szorongását, gyászát, bizonytalanságát és tehetetlenségét, én is egyre bátrabban vállaltam fel a sajátjaimat. Mindent elmondtam én is, ahogy napról-napra élődtek bennem a sajgó történeteim és a hozzájuk tartozó fájdalmas érzelmi energiák. Aztán szeretettel fordultam oda ezekhez az érzelmi energiákhoz, megköszönve nekik, hogy ilyen élőn megmutatják magukat és átölelve őket. Mindezzel átölelve azokat a „részeimet”, melyek sosem tudtak ilyen szerető elfogadással, dédelgetéssel találkozni még. Magamnak tudtam megadni mindezt, és erre vártam réges-régóta. Csak épp nem is tudtam róla. Abszurd…

Ismerős-e az, hogy:

Vigyáznom kell… Senki nem veheti észre, hogy nem vagyok biztos magamban, hogy tehetetlennek érzem magam, hogy fogalmam sincs, mit kéne tennem, hogy nagyon félek, mit fogsz gondolni rólam, hogy egy rakás szerencsétlenségnek érzem magam, hogy szégyenemben legszívesebben elsüllyednék a föld alá. El kell rejtenem a (vélt) hibáimat.

Életünk java részét úgy töltjük, hogy azt hisszük, teljesítenünk kell, tökéletesnek kell lennünk, és bizonygatnunk kell, mennyire magabiztosak is vagyunk. Ezzel pedig olyan érzelemmentes páncélzatba erőltetjük magunkat, amiről azt hisszük, hogy majd vele sikerül úgy kinéznünk, viselkednünk és cselekednünk, mintha tényleg tökéletesek és magabiztosak lennénk. Meg persze a kritikától is megvéd majd minket ez a védelmi „szerkezet”. Csak épp azt nem vesszük észre, hogy belül haldoklunk, és már azokhoz az emberekhez sem tudunk kapcsolódni, akik igenis számítanak. Ez természetes, hiszen saját lényegünkkel veszítettük el a kapcsolatot.

Sebezhetőnek lenni azt jelenti, hogy képes vagyok megsérülni. A sebezhetőség a bizonytalanság, az érzelmi kiszolgáltatottság és a kockázat vállalásának képessége. Sebezhetőnek lenni annyit tesz, hogy hajlandó vagyok olyat csinálni, aminek a kimenetelét nem tudom kontrollálni, vállalni tudom, hogy semmire nincs garancia. És mindeközben szeretettel és elfogadással fordulok önmagam felé, megtartom magam ennek a terében. A sebezhetőség megtalálható minden érzelem és érzés mélyén, mert érezni egyszerűen annyit jelent, hogy sebezhetőek vagyunk. Legtöbbünk úgy kondicionálódott, hogy az érzelmeket és érzéseket a gyengeség jeleként tanulta meg. Ennek következtében jellemző, hogy már gyerekkorunkban elzárkózunk a saját érzelmeinktől, mert túl nagynak ítéljük a kockázatot, hogy sérülhetünk, és majd megint fájni fogunk. Agyunk úgy programozódott, hogy nem tesz különbséget a fizikai fájdalom és az érzelmi fájdalom között, és hogy védekezzen a túlzott sebezhetőség ellen. Ha ezek a védelmi mechanizmusok krónikussá válnak, védetté válunk a sebezhetőség ellen. Védetté válunk azokkal az információkkal szemben, melyekről úgy véljük, hogy lelki sérülést vagy fájdalmat okozhatnak nekünk. Vagyis elveszítjük az érzelmeinkkel való kapcsolatot. És így elveszítjük az önmagunkkal és az élettel való legfontosabb kapcsolódást is. Páncélt öltünk magunkra.

Legtöbbünk képtelen felfogni – vagy még inkább nem is tud róla -, hogy a sebezhetőség mindazoknak az érzelmeknek, érzéseknek és minőségeknek is a bölcsője, melyekre egész életünkben vágyakozunk. A bátorság, az összekapcsolódás, az együttérzés, a szeretet és a kreativitás mind a sebezhetőségből születnek meg. Ha felvesszük a kapcsolatot önmagunkkal a sebezhetőség és az érzések mély megélésén keresztül, életünk megtelik élettel, tartalommal. Eltűnik az a fájó üresség, ami eddig uralta létezésünket.

Mi történik az életünkkel, ha a sebezhetőségünket elnyomjuk, elzsibbasztjuk?

Úgy tűnik, hogy nem tudunk „félmunkát” végezni, vagyis nem tudjuk csupán csak bizonyos érzelmeinket és érzéseinket elfojtani, elzsibbasztani. Nem tudjuk a „kellemetlennek”, „negatívnak” megtanult szomorúságot, csalódást, szégyent vagy elutasítottságérzetet nem érezni anélkül, hogy az öröm, a hála vagy a boldogság érzését is kiirtanánk magunkból. Minden megy. Mondhatjuk, hogy kiöntjük a fürdővízzel együtt a gyereket is.

Ennek a működésnek pedig sajnálatos következményei vannak. Mivel elveszítettük a kapcsolatot a bensőnkkel, érzelmi és testi érzeti szinten is, olyan mintha élettelenné, halottá válnánk. Így elkezdhetünk olyan erős ingereket keresni, melyektől valamennyire élőnek érezzük magunkat. Itt jönnek képbe a különböző függőségek és szenvedélyek. A szereink és a pillanatnyi gyönyörérzetet, extázist, adrenalinfröccsöt okozó tevékenységeink („szerelem” és szexfüggőség, szexuális extrémitások, veszélyes sportok, játékfüggőség, stb). Vagy súlyos esetben akár még fizikai sebeket is okozhatunk magunknak, tudattalanul arra vágyva, hogy legalább érezzünk valamit.

Sebezhetővé válni az örömteli, teljes élethez vezető egyik legfontosabb kulcs. Elkezdjük magunkat megmutatni úgy, ahogy vagyunk, olyannak, amilyenek vagyunk. Engedjük, hogy repedések keletkezzenek a páncélunkon. Beismerjük, ha nem tudunk valamit, ha fáj valami, ha csalódottak vagyunk, ha bántva érezzük magunkat. Merünk segítséget kérni, merünk beszélni magunkról. És kíváncsisággal fedezzük fel az érzelmeink és a velük járó érzések csodás gazdagságát a testben. Úgy hívom ezt, hogy egy csodás univerzumot fedezünk fel, amiért sehova nem kell elmennünk. És ami olyan mértékben tölti fel, teszi telítetté az életünket, hogy már nem kell külső stimulánsok után keresgélnünk.

Ennek következtében minden pillanatunk egyre inkább örömmel és hálával teltté válik, és ennek egyre inkább tudatában is vagyunk. És mindez nem azt jelenti, hogy nem történnek fájdalmas dolgok, csak már teljesen természetesnek, az élet velejáróinak észleljük őket. Mert már biztonságban vagyunk, attól függetlenül, mi is történik a világunkban. A sebezhetőséget és az érzéseinket átélni azt jelenti, hogy végre igazán élünk, átáramlik rajtunk az élet, nem rakunk elé gátat. Mindez annyira felszabadító, amilyet korábban elképzelni sem tudtunk. Mindig máshol keresgéltünk. Most pedig valódi intimitásra találtunk. Önmagunkkal. Aminek következtében a kapcsolatainkban is képesek leszünk az intimitásra. Emellett pedig másokkal is együttérzővé és megértővé válunk.

Az együttérzés révén észrevesszük mások fájdalmát, észleljük a páncéljukat, érzelmileg megérintődünk általuk. A saját működésünk ismeretéből fakadó megértéssel és jóindulattal fordulunk oda az emberek felé, és már nem kívánunk a „gyengeségeik” miatt ítélkezni felettük. Már tudjuk és megtapasztaltuk, hogy a hibázás, a kudarc, a tökéletlenség és a fájdalom mind közös emberi tapasztalatunk részei.

Ezek a gyönyörű megélések arra indítottak, hogy számotokra is létrehozzak egy olyan biztonságos, kölcsönösen támogató közeget, ahol minden résztvevő megtapasztalhatja ezt a szépséges folyamatot. Ahol „tét nélkül” gyakorolhatod a sebezhetőséget, amit aztán könnyebben ültethetsz át a mindennapokra.


Sebezhetőség, Érzelmi biztonság, Intimitás, Önszeretet – Gyógyító kapcsolódás Önmagadhoz: 8-hetes kurzus, Támogató Csoportban, 2015. január közepétől



Két csoport indul, egy szerda esti (17.30-20.30) és egy péntek délelőtti (9.30-12.30) – Részletek lentebb

Szeretettel várlak az új évben egy olyan kiscsoportos, 8 alkalmas, támogató Együttléten, melybe mindent beleteszek, amit az utóbbi években tanultam és tapasztaltam, mind a saját utamon, mind pedig az emberekkel való munkámban. Az összes olyan eszközt beleépítjük a 8-hetes folyamatunkba, melyek segítenek az önfeltárásban, az önfelvállalásban, az érzéseinkkel való összekapcsolódásban, önmagunk szeretetteljes megélésében.

Megtanuljuk és használjuk a Munkát is és az Élő Önvizsgálatokat is, hogy ezekkel az eszközökkel önállóan is tudjatok majd haladni. Megtanulunk tisztán, őszintén kommunikálni, fogunk párban és csoportban is dolgozni. Birtokba vesszük a testünket, mint érzelmeink, érzéseink terét. Megtanulunk mélyen elcsendesedni, megérkezni az éppen zajló pillanatba. A morfogenetikus mezőt is használatba vesszük. Sírunk és nevetünk. Fogjuk majd egymás kezét, nézünk mélyen egymás szemébe, átöleljük és megtartjuk, akár ringatjuk egymást, amikor valamelyikőnknek erre van szüksége. Megtanulunk nagy-nagy szeretettel fordulni önmagunk felé, meghallani magunkat, és mindennek hangot adni. Semmi nem lesz kötelező, mindenki annyira nyílik meg, amennyire épp engedődik neki.

Szeretnék egy olyan biztonságos, kölcsönösen támogató közeget létrehozni ehhez, ahol minden résztvevő megtapasztalhatja ezt a szépséges folyamatot.

Ajánlom Neked ezt a 8-hetes Támogató Együttlétet:
·                     ha bármilyen okból nem vagy rendben önmagaddal
·                     ha értéktelennek, kevesebbnek, rosszabbnak, nem szerethetőnek, képtelennek érzékeled magad
·                     ha nem tudsz nemet mondani, felvállalni azt, amit szeretnél
·                     ha nem tudod meghúzni a határaidat, nem mered kinyilatkoztatni a szükségleteidet, sőt tán fel sem ismered őket
·                     ha úgy ismered magad, mint aki rejtegeti a gyengeségnek vélt érzéseit, tulajdonságait
·                     ha gondod van az érzelmeid kifejezésével, átérzésével
·                     ha elítéled a „negatív” érzelmeket vagy saját magadat, ha „ilyened” van
·                     ha nem érzel, közömbös, melankolikus vagy
·                     ha valamelyik emberi kapcsolatod nem jól működik
·                     ha magányosnak, elszigeteltnek érzed magad
·                     férfiassági, nőiességi önleértékelési történet esetén
·                     megfelelési kényszer esetén, ha mindig a tökéletességre törekszel
·                     ha szorongással, depresszióval küzdesz
·                     evési rendellenességek, kényszeres evés esetén
·                     testkép zavar, fogyókúra-mánia, jojózás, kényszeres sportolás vagy épp teljes önelhanyagolás esetén
·                     ha bármilyen szenvedélybetegséged, függőséged van (evés, édesség, szerelem, szexualitás, kapcsolati függőség, munkamánia, stb.)
·                     bármilyen krónikus testi betegség vagy állapot esetén, ami nagyban meghatározza az életminőségedet és az önbecsülésedet
·                     ha szexuális problémáid vannak
·                     ha rossz embernek, nőnek, férfinak, anyának, apának, párnak, gyereknek hiszed magad
·                     ha valamiért nem tudsz megbocsátani magadnak, bűntudat gyötör
·                     ha valakinek nem tudsz megbocsátani
·                     ha traumatikus élményt nem tudsz feldolgozni
·                     ha félsz a jövőtől, ha nem mersz lépni, változtatni
·                     ha elakadtál az életben, beleragadtál egy bizonyos élethelyzetbe
·                     ha már teljesen belefáradtál és mindent kilátástalannak érzékelsz
·                     ha intenzív spirituális keresésbe, önfejlesztésbe menekültél az élet elől
·                     ha egy olyan támogató közegre vágysz, ahol önmagad lehetsz
·                     ha éppenséggel tartasz attól, hogy kapcsolatba lépj másokkal és megoszd önmagadat

Két gyakorló csoporttagunk élménymegosztása:

Kedves Barátaim! 

Ebben a csendességben, ami most kívül-belül körülvesz, sorra felbukkantok. Jönnek-mennek bennem a képek és érzetek a lassan véget érő év történetei kapcsán. Nagy hálát érzek a Teremtő iránt, hogy átélhettem ezeket a tapasztalatokat és ennyi csodás emberrel találkoztam. Minden találkozás gazdagított és közelebb vitt önmagamhoz. Bocsánatot kérek azoktól, akiket arra használtam, hogy a félelmeimet, gonoszságomat és gyengeségeimet kivetítsem rájuk. Köszönöm, azoknak, akik kibírták és még most is részesei az életemnek és köszönöm azoknak is, akik már nélkülem folytatják az útjukat.  Az elmúlt év életem egyik mélyrepülése volt sok szempontból. Ez a csoport tartott meg a sok-sok szeretetével és elfogadásával. Mindenkinek külön köszönöm, akivel kapcsolatba kerültem, aki biztatott és elfogadott olyan pillanatotokban is, amikor ez nekem nem ment és azoknak is, akik nem ezt tették. 
Külön hála Neked, Andi, akivel szemben extra elvárásaim voltak időnként és nem voltam minden pillanatban elégedett azzal a mérhetetlen ajándékkal, amit az életembe hoztál. Ez is csak az önmagammal szembeni maximalizmus kivetülése volt. Köszönet érte, hogy elviselted, amit ebből megéreztél.
Köszönöm Misi, hogy a mélyre-menésem tanújaként jelen voltál és támogattál hétről-hétre. Ezzel együtt néha még is kritizáltalak és megítéltelek olyasmiben, amit én még soha nem csináltam se jól, se rosszul. Köszönöm Csoporttársaim, hogy elviseltétek a sok szövegelésemet és dominanciámat, és nem küldtek el a jó fenébe, hanem szeretettel és elfogadással halmoztatok el. Olyat kaptam, amit én nem tudtam megadni magamnak.  Azt kívánom, hogy a következő év történetei és önmunkája tovább gazdagítson bennünket együtt a csoportban és külön-külön a privát életünkben. Jóvátevésként mindent megteszek, hogy tovább növeljem a bennem levő tudatosságot és eltakarítsam a szeretet útjában álló akadályaimat. Továbbra is azon dolgozom, hogy a létezésem hozzájáruljon ahhoz a sok csodához, amit a Valóság tartogat nekünk, hogy a félelmeim ellenére legyen erőm megtartani a nyitottságomat és átengedni magamon azt, ami VAN. Szeretlek Benneteket!!! (K.)

***
„Rengeteg minden történt azóta, hogy elvégeztem az első ÖnMunka tanfolyamomat. Élénken, gyorsan, automatán és kevésbé automatán. Az alapmotiváció az volt, hogy azért kell nekem ezt csinálni, mert nekem sokkal jobbnak kell lennem ahhoz, hogy szeressenek, sokkal többet kell érte tennem, mint másnak. Önmagamért nem szerethetnek, csak azért, amit teszek. Erre nem olyan rég jöttem rá. És most hálát érzek. Először is hálás vagyok magamnak, hogy elkezdtem ezt az egészet és nem kerültem el (ahogy sokszor csinálom), és azért is, hogy voltam olyan fontos magamnak, hogy nem hagytam abba, amikor fájt vagy féltem. Hálás vagyok Mindenkinek, akiket itt megismerhettem, a sok-sok nagyszerű, emberi, őszinte, sebezhető, bátor és szerethető önmukknak, akik annyit adtak és akiktől annyit tanulhattam. A facilitátoroknak, a mélyítő csoportoknak, a tematikus tréningeknek, az egyéni munkáknak, a sok-sok posztnak, a vidám fotóknak, a nevetésnek, a sírásnak, az együttlétnek. Mindannak, amit megosztottatok velem Magatokból. Mindannyian benne vagytok ebben a posztban. És bennem is.
KÖSZÖNÖM!” (ZS.)

Két csoport indul, egy szerda esti (17.30-20.30) és egy péntek délelőtti (9.30-12.30)

Szerda esti csoport: 2015. január 14. – 17.30-20.30-ig, 8 héten keresztül
Péntek délelőtti csoport: 2015. január 16. – 9.30-12.30-ig, 8 héten keresztül

Miből áll a 8-hetes kurzus:
·                     8 héten keresztül 8 szerda este vagy péntek délelőtt  kiscsoportos Együttlét (max. 8 fő).
·                     A kurzus ideje alatt igénybe vehetsz egy 3 alkalmas egyéni csomagot is, 3 X 75 perces konzultációt, választásod szerint. (Egyéni konzultációk elsősorban skype-on, kivételes esetben személyesen. Velem vagy okleveles facilitátor kollégáimmal)
·                     Ingyenes segítő fórum zárt Facebook csoport formájában csak a csoporttagoknak.
·                     A kurzus végére a csoporttagok már egymással is képesek lehetnek hatékonyan dolgozni a csoportos alkalmak között, így a folyamat még intenzívebbé válik.

Részvételi díj a 8 hetes kurzusra:
·                     8 x 3 óra kiscsoportos Együttlét: 4.500 Ft/alkalom: 36.000Ft (alanyi ÁFA-mentes)
·                     Választható egyéni konzultációs csomag, 3x75 perc: 24.000Ft

Létszám: 6-8 fő

Jelentkezési határidő: december 30. (néhány hely még kiadó)
Jelentkezni itt tudsz, telefonszámot is küldj: andi.oravecz@gmail.com

Kiscsoportos Támogató Együttlétek helyszíne: XIV. Budapest, Kalocsai u.
Egyéni konzultációk elsősorban skype-on, kivételes esetben személyesen.

Fizetési ütemezés:
·                     20.000 Ft helyfoglaló előleg a jelentkezésed megerősítéseként
·                     16.000 Ft a kurzus kezdetéig
·                     Az egyéni csomag bármikor kérhető a kurzus során, ennek fizetése folyamatosan, ha valaki igénybe veszi.

Ha inkább kétnapos, csoportos formában érkeznél meg hozzánk, várunk szeretettel a rendszeresen induló Byron Katie Munka Alapcsomagon és a Scott Kiloby-féle Élő Önvizsgálatok Alapcsomagon. Az Alapcsomagok után Mélyítő kurzuson és tematikus tréningeken tudsz tovább mélyülni. Mindezt segítő közegben, a csoport erejével támogatva tudod megtenni. Ne halogasd tovább saját magad!

Figyelmedbe ajánlom még az ÖnMunka blog majd’ 400 bejegyzését az elmúlt több mint 4 évből.

Várlak szeretettel.

Andrea