2018. január 27., szombat

Férfiak Visszajelzései az ÖnMunka Kurzusról




Megkértem Drága Férfi Hallgatóimat, írják le pár sorban, hogyan élik meg férfiként az ÖnMunka kurzus folyamatát, páran meg is tették, ezeket a visszajelzéseket osztom most meg a blog Olvasóival is.

Nagyon szeretem, ha minél több férfi résztvevő is van a csoportokban, mert rengeteget adnak nekünk, nőknek, és mi is rengeteget kapunk tőlük. Bátorítom a még hezitáló férfiakat, hogy nyugodtan vágjanak bele ebbe a kalandba, mindenki csak nyerhet vele. :)

A VALÓDISÁG, AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS ÉS AZ ÖNFELNEVELÉS KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. MÁRCIUSTÓL – JÚNIUS VÉGÉIG. Részleteket itt találsz.


EZ EGY EGYIRÁNYÚ ÚT, AMIHEZ EGÉSZ ÉLETEMRE KAPTAM ÚTRAVALÓT. „Nem tudom, hogy mik történtek volna az életemben, ha nem kezdek önismerettel foglalkozni, majd nem kezdem el ezt a kurzust. Van, hogy úgy érzem, egyre nagyobb szarba kerülök. Valójában az történik, hogy ahogy egyre mélyebbre ások, fokozatosan feltárulnak a sebeim, és csak jobban és jobban fáj. És mégis, egy másik részem úgy érzi, hogy ez az út. Ez a részem nem fél. Ez a részem észreveszi, hogy miben van, és hogy mihez nyúlhat. Úgy látom, hogy ez egy egyirányú út. Megállni lehet a szélén, de visszafordulni nem érdemes. Ez a kurzus olyan eszközökkel felszerelt, amikkel lehet haladni. Lehet gyógyulni. Lehet élni. Fiúnak születve és férfiként élve talán az érzelmeim kifejezése a legnehezebb. Tanulom, tapasztalom és használom azt, amit Andi ilyen szépen és élő, változó 'organizmusként' idead nekünk. Kifejezetten élvezem, hogy a saját tempómban haladhatok. És hogy bármikor visszanyúlhatok olyan eszközért, amire épp szükségem van. Úgy látom, hogy ezzel a kurzussal az egész életemre kaptam útravalót.”


FOKOZATOSAN KÉPTELENNÉ VÁLOK NEM SZERETNI MAGAM. „A kurzus gyakorlataiban nem a szavak szintjén dolgozunk, és elég nehezemre is esik szavakkal megfogalmaznom a változást. De ma reggel az jött, hogy már sosem leszek ugyanaz, mint előtte. Valahogy fokozatosan képtelenné válok nem szeretni magam. Ami eddig teljesen távolinak tűnt, most minden nappal közelebb jön. És kicsit érthetetlen is az egész. Mindenesetre nekem a legnagyobb változást a haraggal, egészséges agresszióval, önvédelemmel, határkijelöléssel, tehetetlenséggel való munka hozta. A gyakorlatok nagyon mély kapcsolódást tesznek lehetővé önmagammal. Az jutott még eszembe, hogy a férfiaknak különösképp hasznos lehet ez a gyakorlatsor, mert egyrészt a nagy részük nehezen beszél az érzéseiről (és ezt folyamatosan fel is róják nekik), itt viszont nem kell beszélni, "csak" érezni, kapcsolódni magunkkal. És nem mondom, hogy ez könnyebb, csak más. Mivel általában nehezebben is kérnek segítséget ezekben a témákban, a tanfolyam viszont önálló munkát tesz lehetővé, ez szintén előnyükre válhat.”


SAJÁT ÉLETEM MINTHA NEM IS LETT VOLNA. „Fiatal fiúként elhittem, hogy ha sokat tanulok, és nagyon okos leszek, akkor majd sok pénzt fogok keresni, szép kis családom lesz, egészségesen és boldogan fogunk élni. Most így ötvenen túl odáig jutottam, hogy itt maradtam egyedül, egy hatalmas stressz-, szorongás- és félelemkupac, és keresem azt az egészséget.  Tavaly az élet egy mentőövet dobott nekem. 4 hónapja kezdtem Andi kurzusát és jelenleg a tanfolyamok felénél tartok. Eddigi életemben soha senkitől nem kaptam annyi figyelmet, odaadást, emberséget és szeretetteli segítséget, amit Anditól kaptam ez alatt a 4 hónap alatt. Először is megvilágosodott előttem, hogy eddig mindig csak mások előírásai és elvárásai szerint éltem. Saját életem mintha nem is lett volna. Megtanultam, hogy egy férfinak a görcsösen befeszülő izmain, agyán és gyomrán kívül vannak más testrészei is (pl. érző keze, lába, szíve, tüdeje, stb.). Megtanultam, hogy az életem kocsijában a gázpedálon kívül van egy fékpedál is (és hogy a kettőt együtt sem túl jó nyomni). Megtanultam, hogy jogom van lágynak és gyengének lenni, megnyugodni, lazítani, felolvadni. Tanulom használni az érzékszerveimet: meglátni, meghallani, megízlelni, megérezni mindent, ami eddig kimaradt. Megtanultam, hogy egy férfinak is vannak mélyből jövő érzései és vannak olyan érzelmei, mint például a szeretet, öröm, hála, boldogság, düh, szomorúság… és hogy egy férfinak is joga van sírni. Szorgalmasan tanulok és minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy ebbe a befagyott, érzéketlen férfitestbe újra egy felszabadult, valódi élettel teli, érzelmes, érző kisfiú lelke költözzön. Örülök, hogy részese lehetek ennek a gyógyulási folyamatnak, jó úton haladok, életem végéig tartó hosszú úton! Hálásan köszönöm!”


VÉGRE GYENGÉDSÉGET, TISZTELETET ADHATOK MAGAMNAK. „Lelkesedést kaptam az életre. Andi csodásan kísér minket, tőle megkaptam azt a támogatást, megértést, amire mindenkinek szüksége van. Folyamatosan közeledhetek önmagam felé, ahogy odafigyelek a jelzésekre, amiket a testem küld nekem. Nekem a testemmel való ismerkedés, kapcsolódás kezdi kiteljesíteni az életem, ezt kerestem és most megvan. Nem engedem el és már ő sem enged. A TESTEM. Hálás vagyok, hogy részt vehetek ebben, találkozhatok Önmagammal, és ez által Másokkal. Hogy végre gyengédséget, tiszteletet adhatok magamnak. Köszönöm. ÖLELÉS.”


SOKKAL NYUGODTABBAN, FÓKUSZÁLTABBAN OLDOTTAM MEG EGY NEM TERVEZETT ESEMÉNYT. „Ahogy mondani szokás, van, aki lábon kihord egy szívinfarktust. Tegnap én megoldottam, miután buddha nyugalmával meghallottam, hogy feleségem kocsival elakadt a hóban. Segítséget is kellett kérnem hozzá, a hólapát nem volt elegendő, amit vittem, egy parkolóban, ahol csak pár kocsi állt és amúgy elhagyatott volt egy főút mellett. Maximum kutyát sétáltatók jártak arra felé. Ez régen is ment volna többé-kevésbé, de akkor rástresszeltem volna magára az eseményre és erős, szorongató érzéseim lettek volna. Most viszont a kurzus gyakorlatainak hatására sokkal több tudatosságom volt orientálódni, a hóra a kocsi alatt, a nem messze lévő kocsira, aminek a sofőrje épp megérkezett, és mivel vontató kötele nem volt, így a csomagtartó alatti pótkerék tartóban megleltem a bontatlan sajátom. Szóval, sokkal nyugodtabban és fókuszáltan megoldottam, mintegy lábon kihordtam egy nem tervezett, nem kellemes eseményt. A pulzusom és az idegrendszerem köszönte.”


A VALÓDISÁG, AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS ÉS AZ ÖNFELNEVELÉS KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. MÁRCIUSTÓL – JÚNIUS VÉGÉIG. Részleteket itt találsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése