2017. november 14., kedd

Friss Megtapasztalások, Visszajelzések az Új ÖnMunka Képzési Folyamatot Végzőktől



Csokorba gyűjtöttem néhány visszajelzést, megélést, megosztást azoktól, akik az ÖnMunka Képzési Rendszer különböző szakaszaiban tartanak. (3 szakaszunk van egyelőre, jövőre lesz egy negyedik.) Szeretem, ahogy az emberek visszatalálnak az Életbe, a Testükbe, összekapcsolódnak önmagukkal, azokkal a részeikkel, akikre már nem is emlékeztek. Csodás Ön-Felfedezés, mélyen gyógyító hatással. Köszönöm, hogy így lehet!

ÉLETEM NAGY RÉSZÉT A TESTEMEN KÍVÜL, ÁLOMVILÁGBAN ÉLTEM. SZÓ SZERINT VISSZAKAPTAM AZ ÉLETEM. „Ami számomra a legnagyobb felismerés, hogy mennyire nem voltam tudatában annak, hogy az életem nagy részét a testemen kívül, álomvilágban, csukott szemmel és tulajdonképpen az életemen kívül éltem - mindenki másét élve. És, ami a legnagyobb élmény: hogy a gyakorlatok, a magamra figyelés, a testérzetek által szó szerint visszakaptam az életem. Így ötvenévesen végre felébredtem. ÉLEK. <3 Ezt szavakkal elmondani nem lehet, hogy mekkora élmény!!! Nem kívánom többé az álomvilágot. Elfogadom és időnkét már szeretem a sajátomat, úgy, ahogy van. Tanulok magammal lenni és magammal jóban lenni, figyelni a testem jelzéseire és kíváncsisággal lenni MAGAM iránt. Még érzem a fáradtságot, az energiahiányos állapotot, még nagyon sokat alszom, de ez is sokat javult már eddig is.”

HALÁLOS BETEGEN KELLETT MEGÉRTENEM. „Ilyen szenzációs dolgot, amit most tanítasz, még nem tapasztaltam. Szerintem ez lesz a jövő legnagyobb gyógyítása. Rám nagyon nagy hatással van. Ez az első, amikor nem mást akarok megmenteni, hanem végre elkezdtem magamra figyelni, az érzéseimre, és igen a 10-ből 8 gyermekkori sérülés biztosan ül nálam. Amit ugyan tudtam, csak azt nem, hogy ez elmével nem oldható meg. A tréning videóid, a 22 lecke és a könyv alapján tökéletesen megértettem, hogy az érzés gyakorlása nélkül nem megy, vagyis csak azzal működik. 64 évesen, állítólag halálos betegen kellett ezt megértenem. Hálás vagyok ezért is Neked.”

SAJNÁLOM, HOGY NEM 30 ÉVVEL EZELŐTT KEZDTEM. „Sziasztok! Itt a 12. lecke alatt érzem úgy, hogy a tréning „puzzle darabjai” kezdenek bennem összeilleszkedni. Kezdem érezni és megérteni az egésznek a lényegét, nagyságát, mélységét, nagyszerűségét. És kezdem élvezni a tananyagot. Úgy látom, hogy amit eddig végeztem, csak kóstolgatás, ismerkedés, bemelegítés volt, szépen lassan hangolódok, megtaláltam és felvettem azt a szemüveget, amelyikkel látok is! De a lényeg, hogy mostanra megszületett bennem a végső elköteleződés, hogy bármi áron is, de végigcsinálom, mert végig kell csinálnom és sajnálom, hogy nem 30 évvel ezelőtt kezdtem. Az aha-élmények csak lassan csepegnek, világossá vált előttem, hogy ez a tanulási folyamat hónapokig, évekig fog tartani. Sok erőt kívánok Mindenkinek! Köszönöm! <3 „

MÁR NEM CSAK MEGOLDANDÓ FELADATNAK TARTOM AZ ÉLETEM. „Évek óta kutatom a problémáim okát, keresem a megoldásokat, rengeteg módszert tanultam azt remélve, hogy elhozza a hőn áhított megváltást. Hát nem hozta. J Viszont amióta kapcsolatba kerültem az ÖnMunkával, azóta élem is az életem. Már nemcsak megoldandó feladatnak tartom az életem, hanem olyan valaminek, amit lehet élni, élvezni, még akkor is, ha sokszor ez nem éppen könnyű. Sok fizikai szintű tünetem van, már nem kutatom az okokat. Tudok együtt lenni az érzetekkel, meg tudom tartani magam bennük. (Ez néha pokolian nehéz és félelmetes még ennyi év után is.) Már tudok segítséget is kérni. Ez egy folyamat, minden része, szakasza hoz valami újat. Van, amikor örömöt, van, amikor bánatot. Néha felszakít olyan fájdalmat is, amibe egy kicsit belehalok. De minden csak átmeneti, minden változik bennem, körülöttem. Sokkal inkább a jelenben vagyok, az életemben, a testemben. Valamelyik nap feltettem magamnak a kérdést, hogy teljes szívvel örökbe tudnám-e fogadni saját magam. Az igen választ még nem érzem teljesen őszintének, de jó úton haladok felé. <3 Hálás vagyok ezért a folyamatért minden nehézsége ellenére.”

AZ ÉLET KEZD VISSZASZIVÁROGNI BELÉM. „Nekem ébresztőt fújt a folyamat. Jobban megtartom magamat azokban az érzetekben, amiket inkább elnyomni szoktam. Azzal, hogy megélődnek, nem csak pl. dühöt érzek, de máskor talán csak utoljára gyerekkoromban tapasztalt intenzív örömöt is. Az élet kezd visszaszivárogni belém.”

AMIT VALAMIKOR NAGYON-NAGYON RÉGEN ÉREZTEM. „Amikor csak eszembe jut és alkalmam van rá, néhány percre leállok orientálódni, megpróbálok kijönni a fejemből, figyelek belülre-kívülre, a testemre, légzésemre, külvilágra, hangokra, szagokra… és azon túl, hogy ilyenkor kicsit megnyugszom, már többször tapasztaltam olyat is, hogy ekkor valami különös, extra érzések/érzetek is érkeznek, de nehezen tudom megfogni és szavakkal körülírni, hogy pontosan hol és mit is érzek? Talán az orromban …egy régóta nem érzett illatot, vagy mintha a nyelvem hegyén táncolna valami különleges íz. Az egész testemben-lelkemben érzek egyfajta kellemes bizsergető érzést, melegséget, amit valamikor NAGYON-NAGYON RÉGEN éreztem. Csak néhány percig van ez (gondolom, amíg jelen tudok lenni)! Ezt ma is többször éreztem! Esős, szeles idő volt, talán ez hozta ki. Máskor talán mérgelődtem volna a rossz idő miatt. Ma engedtem, hogy rám csepegjen az eső, hogy a szél bebújjon a kabátom alá és körbejárja a testemet és beengedtem az orromba a szél hozta szagokat, illatokat. A belsőmet is valami egészen csodálatos, leírhatatlan érzés tölti ki ilyenkor. És ekkor néhány percre úgy érzem, mintha újra 20 éves lennék, vagy mintha újra gyerek lennék. ÓRIÁSI és egyszerűen LEÍRHATATLAN! Elneveztem Kicsi Én érzéseknek!”

EDDIG FEJBŐL IRÁNYÍTOTTAM AZ ÉRZÉSEIMET. MOST KÖNNYEBB, NYUGODTABB, ŐSZINTÉBB ÉS ÖSSZESZEDETTEBB A TESTEMBEN LENNI. „Nekem új ismertség alakult ki a testérzetek, érzések terén. Meggyőződésem volt, hogy a tudatában vagyok és érzem a testemben zajló érzeteket, ha rájuk irányítom a figyelmem, és valóban így is van, csak annyi változást tapasztaltam a gyakorlatok kapcsán, meg a Tigris felébresztése c. könyvet olvasva, hogy ez az irányítás fejből történt. És mivel, hogy fejből történik, gondolatok irányítják, a jó régi beidegződést követik mindig. Ez valahogy kezd átrendeződni, vagyis érezhető a különbség, ahogy a testi érzetek megélése a gondolkodás irányítása nélkül történik. Könnyebb és nyugodtabb így a testemben lenni, sokkal őszintébb, összeszedettebb, mint gondolatokkal irányítani a bennem zajló érzeteket. Érdekes számomra ennek a működésemnek a felfedezése.”

MEGÉREZTEM, HOGY HELYEM VAN EBBEN A VILÁGBAN. „Nyáron, amikor még csak a Tigris könyvet olvastam, azt vettem észre, hogy egyre hosszabb ideig marad a figyelmem egy-egy érzetnél. Érzékelhető volt a gyógyulási folyamat, miközben mély intim kapcsolatban voltam önmagammal. Bizonyos pillanatokban észrevettem a bennem lévő „állatot”, ami abszolút természetes volt. Aztán a 22 leckés gyakorlatok során megéreztem, hogy helyem van ebben a világban. Képes lettem megtartani magamat egy „terápiás térben” (ez a két szó jelent meg), ahol is előbukkanhattak a szégyellt, bűnösnek gondolt részeim. Ezek megélődhettek és elengedődhettek. Megkönnyebbülés. :) Minőségi változást hozott az, ha az érzeteket felfedezni kezdtem az elutasításuk helyett. Ez kifelé vezetett a szorongásból. A korábbról már ismert testi betegségek az utóbbi időben lényegesen gyorsabban lezajlottak, illetve enyhébb lefolyásúak lettek.”

EGY HOSSZÚ TÁVÚ, EGYSÉGES MEGTAPASZTALÁS. „Sokkal intenzívebb lett az életem a gyakorlatok hatására. Bekapcsol az igazi lényem, vagyis megélhetem önmagam, megérzem a valóságom. Amit Andi összesít nekem az egy hosszú távú és egységes megtapasztalás. Még akkor is, ha ellenálltam, meg tudtam nyitni az ellenállás kapuját, vagyis megnyitódik előttem. Olyan gyakorlatok, megélések ezek nekem, ami Andival a leghatásosabb. Szeretettel ajánlom mindenkinek. Még annyi, hogy nyitottabbá váltam a körülöttem megnyilvánulókra és önmagamra. Köszönöm, Andi. Hálás vagyok neked.”


Az ÖnMunka képzési rendszere mostanra az emberi lény teljességét átfogja, az idegrendszeri-fiziológiai-biológiai alapoktól elkezdve az érzelmi, mentális, viselkedési és szellemi vonatkozásokig. Elméletben és GYAKORLATBAN. Az emberi lény egy komplex és összefüggő rendszer, nem lehet csupán csak az elméjével vagy az érzelmeivel foglalkozni. Illetve hiába foglalkozunk az elméjével, ha nem vagyunk tisztában a fiziológiájával, agyi- és idegrendszeri felépítésével és működéseivel, a biológiai érzelmek szerepével és fontosságával, a pszichológiai fejlődésével. És ha mindezt nem tapasztaljuk meg a SAJÁT RENDSZERÜNKBEN, A SAJÁT TESTÜNKBEN.Ha nem tanulunk meg összekapcsolódni gyakorlatban is a testérzeteinkkel, érzelmeinkkel és az elménkkel.

ÖNMUNKA: ÖNFELFEDEZÉS, ÖNKAPCSOLÓDÁS, ÖNFELNEVELÉS, ÖNGYÓGYÍTÁS - ÉRZELMI, TESTÉRZETI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI SZINTEN



ÖNMUNKA KÉPZÉSI RENDSZER ELSŐ SZINT, idén még egyszer indul:



Részleteket itt találsz.

2017. november 6., hétfő

Emberi Mivoltunk Teljessége Triunális (Hármas) Agyunk Integrálásának Képességében Rejlik




EMBERI MIVOLTUNK TELJESSÉGE TRIUNÁLIS, HÁRMAS AGYUNK INTEGRÁLÁSÁNAK KÉPESSÉGÉBEN REJLIK. AZ ÖNMUNKA KÉPZÉSI RENDSZER 3 SZINTJÉN EZT CSINÁLJUK – GYAKORLATBAN ÉS EGY INTEGRÁLT FOLYAMATBAN. (Olvasd át, amit a Képzési Rendszerről tudni lehet,itt.)

Az ÖnMunka képzési rendszere mostanra az emberi lény teljességét átfogja, az idegrendszeri-fiziológiai-biológiai alapoktól elkezdve az érzelmi, mentális, viselkedési és szellemi vonatkozásokig. Elméletben és GYAKORLATBAN. Az emberi lény egy komplex és összefüggő rendszer, nem lehet csupán csak az elméjével vagy az érzelmeivel foglalkozni. Illetve hiába foglalkozunk az elméjével, ha nem vagyunk tisztában a fiziológiájával, agyi- és idegrendszeri felépítésével és működéseivel, a biológiai érzelmek szerepével és fontosságával, a pszichológiai fejlődésével. És ha mindezt nem tapasztaljuk meg a SAJÁT RENDSZERÜNKBEN, A SAJÁT TESTÜNKBEN. Ha nem tanulunk meg összekapcsolódni gyakorlatban is a testérzeteinkkel, érzelmeinkkel és az elménkkel.

Ez egy olyan folyamat, melynek során az agyunk is átalakul, fejlődik és integrálódik. Úgy is mondhatjuk, hogy ÉRETT, FELNŐTT AGYUNK lesz. Mindennek már a 20-as éveink elejére be kéne következnie biológiai-érzelmi-pszichológiai értelemben, de különböző okokból szinte mindannyiunknak elakad valahol az agyfejlődése. (Olvasd el ezt a két bejegyzést: A Te Lényed Mikor Fagyott Be? és Tanmese az Önszabályozásról és a Társ-Szabályozásról.) Ez nem hiba, és nem végzetes. Az agyunk rugalmasan tud alakulni felnőtt korunkban is, csak érdemes tudni róla, hogy mi micsoda és mit miért csinálunk.

Mind az agyunk, mind pedig az autonóm idegrendszerünk ún. triunális, azaz hármas felosztású. Ha tisztában vagyunk a különböző agyterületek és idegrendszeri ágak feladatával és működésével, akkor a gyakorlatainkat is sokkal célzottabban tudjuk végezni, s ez által az egész lényünket integrálni, felnevelni.

A mai bejegyzésben egy rövid részletet osztok meg Peter Levine, A tigris felébresztése című könyvéből, ami számomra csodásan összegzi az ember(állat) teljességének működését.

Három Agy, Egy Elme (Peter Levine, A tigris felébresztése, Utószó)


A trauma feltárása során megismerkedtünk azokkal az ősi energiákkal, melyek a hüllőagyunkban lakoznak. Ugyan nem vagyunk hüllők, ám nem lehetünk teljes értékű emberek, ha nem férünk hozzá a hüllőktől és emlősöktől származó örökségünkhöz. Emberi mivoltunk teljessége abban a képességünkben rejlik, hogy integrálni tudjuk triunális (hármas) agyunk működéseit.

Láttuk, hogy a trauma feldolgozásához meg kell tanulnunk folyékonyan mozogni az ösztönök, az érzelmek és a racionális gondolkodás között. Amikor ez a három forrás összehangoltan közvetíti az érzeteket, az érzéseket és a gondolkodási folyamatokat, a szervezetünk rendeltetésének megfelelően működik.

Miközben megtanuljuk felismerni a testi érzeteinket és elsajátítjuk a velük való kapcsolatteremtés készségét, elkezdünk az ösztönös, hüllőkhöz köthető gyökereink mélyére hatolni. Önmagukban az ösztönök pusztán reakciók. Ám amikor az érző emlősagyunk és az emberi gondolkodási képességeink szervezett módon integrálják és kiegészítik e reakciókat, evolúciós örökségünk teljességét tapasztalhatjuk meg.

Fontos megértenünk, hogy az alacsonyabb szintű agyterületeink működései nem kizárólag a túlélésre összpontosulnak (mint ahogy a modern kori agyunk sem kizárólag kognitív). Lényeges információkat hordoznak arról, hogy kik vagyunk. Az ösztöneink nem csak azt közlik velünk, hogy mikor harcoljunk, meneküljünk vagy fagyjunk le, hanem azt is, hogy ide tartozunk. Az „én vagyok” érzete ösztönös. Az emlősagyunk ezt a „mi vagyunk” érzetévé tágítja, ami már arról szól, hogy mi itt mindannyian összetartozunk. Az emberi agyunk pedig megtoldja mindezt a reflektálás és az anyagi világon túli összekapcsolódás érzetével.

Anélkül, hogy egyértelmű kapcsolat kötne minket az ösztöneinkhez és az érzéseinkhez, nem érezhetjük a bolygóval, egy családdal vagy bármi mással való kapcsolódásunkat és összetartozásunkat sem. S ebben rejlenek a trauma gyökerei. Az összetartozás átélt érzetétől való elszakadás hatására az érzelmeink a magány légüres terében hánykolódnak, a racionális elménk pedig olyan fantáziákat teremt, amelyek nem az összekapcsolódottságon, hanem az elválasztottságon alapulnak. Ezek a fantáziák egymással szembeni versengésre, háborúzásra és bizalmatlanságra sarkallnak bennünket, és aláássák az élet iránti természetes tiszteletünket. Ha nem érezzük, hogy minden létezővel kapcsolatban vagyunk, akkor könnyebb elpusztítani vagy figyelmen kívül hagyni a körülöttünk lévő dolgokat. Az emberek természetükből fakadóan együttműködők és szeretetteljesek. Örömünket leljük a közös munkában. Mégis, ha nincs teljes mértékben integrálva a hármas agyunk, ennek nem lehetünk tudatában.

A traumafeldolgozás folyamata során pontosan a hármas agy integrálása történik. Az összehangolás során bekövetkező átalakulás beteljesíti evolúciós sorsunkat. Teljes mértékben emberi állatokká válunk, és természetes képességeink összességének birtokába kerülünk. Ádáz harcosok, gyengéd gondozók, és e kettő között lévő minden egyéb is vagyunk.
(Peter A. Levine: A tigris felébresztése)

Az ÖnMunka képzési rendszere mostanra az emberi lény teljességét átfogja, az idegrendszeri-fiziológiai-biológiai alapoktól elkezdve az érzelmi, mentális, viselkedési és szellemi vonatkozásokig. Elméletben és GYAKORLATBAN. Az emberi lény egy komplex és összefüggő rendszer, nem lehet csupán csak az elméjével vagy az érzelmeivel foglalkozni. Illetve hiába foglalkozunk az elméjével, ha nem vagyunk tisztában a fiziológiájával, agyi- és idegrendszeri felépítésével és működéseivel, a biológiai érzelmek szerepével és fontosságával, a pszichológiai fejlődésével. És ha mindezt nem tapasztaljuk meg a SAJÁT RENDSZERÜNKBEN, A SAJÁT TESTÜNKBEN. Ha nem tanulunk meg összekapcsolódni gyakorlatban is a testérzeteinkkel, érzelmeinkkel és az elménkkel.

ÖNMUNKA: ÖNFELFEDEZÉS, ÖNKAPCSOLÓDÁS, ÖNFELNEVELÉS, ÖNGYÓGYÍTÁS - ÉRZELMI, TESTÉRZETI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI SZINTEN



ÖNMUNKA KÉPZÉSI RENDSZER ELSŐ SZINT, idén még egyszer indul:





2017. október 27., péntek

Tanmese az Önszabályozásról és a Társ-szabályozásról Felnőtteknek és (Leendő) Szülőknek



Egyszer volt, hol nem volt, megszületik egy kisbaba. A kisbaba még nem gondolkodik, agyának az a területe még nincs kifejlődve. A kisbaba ÉREZ. Mindent. A kisbaba egy minden ízében ÉRZŐ LÉNY. A kisbaba megérkezik a világba és NINCSENEK ESZKÖZEI. Az embergyermek – más emlősállatoktól eltérően – nagyon fejletlen idegrendszerrel és aggyal jön világra. Abból a szempontból fejletlen ez a rendszer, hogy a kisbaba önmagáról gondoskodni tudjon, meg tudja védeni magát, el tudjon menekülni, ha arra lenne szükség, biztosítani tudja a saját fizikai szükségleteit. És hogy biztosítani tudja a saját érzelmi szükségleteit. A kisbaba TELJESEN KISZOLGÁLTATOTT az őt fogadó környezetnek. Kiszolgáltatott abból a szempontból, hogy betölti-e ez a környezet az ő szükségleteit, és kiszolgáltatott olyan szempontból is, hogyan is fog fejlődni az idegrendszere és az agya. Mert aszerint fog fejlődni, ahogy azt a környezetétől meg tudja tanulni, ahogy az a környezet bánik vele.

Tudományos szóval úgy hívjuk, hogy a kisbabának még nem működik az ÖN-REGULÁCIÓJA, ÖNSZABÁLYOZÁSA. Sem az idegrendszeri válaszait nem tudja szabályozni, sem az érzelmi válaszait, sem pedig az ösztönkésztetéseit. Tehát, ha valamilyen hatás éri, aminek következtében bekapcsolnak a BIOLÓGIAI ÉRZELMEI (düh, félelem, szomorúság, undor, kíváncsiság, öröm), akkor szüksége van valakire, aki MEGTARTJA ezeknek az érzelmeknek az átélése közben. Amikor valaki a személyes terébe hatol, netalántán bántalmazza a testét, akkor ösztönösen, biológiailag és INTELLIGENS módon düh aktiválódik a rendszerében. Ha fenyegetés érkezik kívülről, akkor biológiailag reagál az idegrendszere és a félelem érzelmét kapcsolja be, a hozzá tartozó fiziológiai és testérzeti változásokkal egyetemben. Ha pedig a rendszer azt érzékeli, hogy őt valamilyen veszteség érte, akkor biológiailag és értelmesen beindítja a szomorúságot. A kisbaba és még a kisgyermek sem tud erről gondolkodni, nem tudja értelmezni a történteket. Ő CSAK ÉREZ. És aszerint fogja tudni megtanulni ELBÍRNI a testében és a rendszerében az erőteljesebb érzéseket, amennyire ezt megtanítják neki. Ahogy a szülője viszonyul az érzelmekhez és érzésekhez, ahogy a szülő megtanulta, csak azt tudja megtanítani a gyermeknek. Ha a szülő érti és éli az érzelmek és érzések széles skáláját, akkor megfelelő teret tud biztosítani a gyermeknek a saját érzelmei és érzései megéléséhez, illetve BIZTONSÁGOT nyújt neki, szeretettel megtartja, miközben a gyermek rendszerén áthaladnak az érzések. Ezt nevezzük KO-REGULÁCIÓNAK, TÁRS-SZABÁLYOZÁSNAK. A szülő készségei, működései szabályozzák be a gyermekéit is. A gyermek úgy fogja megtanulni az érzelmi szabályozást, ahogy azt a szülőjétől tudja. NINCS MÁS MÓD. Mindez pedig az egész idegrendszerének és az agyának a fejlődésére is rá fog hatni.



Ahogy megtanulja mindezt kicsiként, csak úgy fog tudni működni felnőttként. Ha még kisebb-nagyobb traumatikus hatások is érik egészen a méhen belüli élettől kezdve felnövekedése során a rendszerét (mindenkit ért valamilyen fajta), akkor az ún. TOLERANCIA ABLAKA is kicsi lesz. Sokan így jutunk el felnőttkorba, csak amíg jól mennek a dolgok, addig azt hisszük, nincs gáz. Aztán az évek múltával telítődik a rendszerünk feszültséggel, nincs már benne több hely, túlcsordul. Nem tanultuk meg azokat a módokat, ahogy a stresszválaszokból fakadó energiák KIJÁRATOT találhatnának belőlünk. Csak halmozódnak. Sokunknak annyira befeszült az egész rendszere már alapból, illetve ANNYIRA NINCSENEK ESZKÖZEI az érzései és testérzetei megélésére, hogy nagyon kicsi külső inger is elárasztónak érződik számára. Az, ami egy jól szabályozott idegrendszerrel és érzelmi rendszerrel levő embernek fel sem tűnik, számára elsöprő erejű élmény lehet. És NEM TUD VELE MIT KEZDENI. Vagy próbál menekülni tőle, vagy harcol vele, vagy pedig belefagy. Ezt nem is ő csinálja valójában, hanem az autonóm idegrendszere próbál még valahogy segíteni neki, mert ez egy nagyon intelligens rendszer. Ha a menekülési válaszba ragad az idegrendszere, akkor erős SZORONGÁSSAL fog élni, ha a harc válaszba, akkor DÜHROHAMOS lesz, ha pedig befagy a rendszer, akkor ő NEM FOG ÉREZNI SEMMIT, egyfajta ÜRESSÉGBEN fog lebegni, rosszabb esetben DEPRESSZIÓS ÉS LETARGIKUS lesz. (Ez egy nagyon leegyszerűsített modell, és a három válasz kapcsolgatásai is jellemző lehet különböző esetekben.)

Aztán amikor tudatosul bennünk, hogy valami baromira nem oké, akkor – jó esetben – nyitottak leszünk arra, hogy változtassunk, és ezért tenni is hajlandók vagyunk. Kevésbé szerencsés esetben csak várjuk, hogy valaki vegye már el tőlünk azt a szorongást, illetve bármi más KÖVETKEZMÉNY TÜNETET, ami a „legalul” levő idegrendszeri elhangolódásból származik. (Mert van olyan idegrendszeri és érzelmi állapot, amikor az értelmi funkciókért felelős agyterület lekapcsol, ilyenkor nem látjuk át a helyzetünket és nem tudunk épkézláb döntéseket hozni, önmagunkért cselekedni pedig legkevésbé.)  És szinte biztos, hogy olyan eszközhöz nyúlunk, ami nem az alapoktól kezdi el a rendszer visszaszabályozását, ugyanis az autonóm idegrendszer szerepe és a traumatizáltság rendszerre hatásának következményei a mai önismereti és terápiás világban még gyakorlatilag ismeretlenek. (Nem csak Magyarországon, hanem világszerte is, de az utóbbi 5 évben egyre növekszik a tudatosság ebben a témában is.)

Hiába használunk amúgy csodás terápiás módszereket, azok nem arra az alapra hatnak, amin az egész „felépítményünk” nyugszik. Jellemzően mindig valamilyennel tünettel foglalkozunk, azt visszük be a terápiába is, miközben a tünetek már a következmény következményének a következményei. És ezer van belőlük, meg mindig újak nőnek ki. Hisz az alapokkal nem kapcsolódunk, ott nem változik semmi. És NEM ÉRTJÜK, NEM LÁTJUK ÁT EZT AZ EGÉSZ VÉGTELENÜL INTELLIGENS biológiai, fiziológiai, idegi, érzelmi, mentális, viselkedési rendszert. Nem tudjuk, miből mi fakad, nem tudjuk, mi milyen szinten kezelendő, gyógyítandó. Vakon tapogatózunk. És a mélyben nem változik semmi. Még mindig félünk a saját biológiai, fiziológiai, érzelmi lényünktől, és a saját intelligens működéseinkre is üss-fuss-fagyj le válasszal reagálunk. Ami tartósítja az állapotunkat és egy folyamatosan örvénylő körforgásban tart minket. Amikor mindezt értjük és már meg is éljük, akkor válik még világosabbá, hogy a „spirizés” és számos módszer miért is visz tévútra, konzerválva, még mélyebbre tunkolva, akár rosszabbítva az állapotunkat.

Jó hír, hogy az önszabályozás bármikor megtanulható, semmiről nem vagyunk lekésve. Pici lépésenként, megfelelő adagolásban és megközelítéssel. Rossz hír, hogy rajtad kívül senki nem tudja megcsinálni. Támogatást, külső megtartást, illeszkedő terápiás megközelítést tud más is adni neked, de a SAJÁT BELSŐ VILÁGODDAL, A BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, ÉRZELMI, MENTÁLIS LÉNYEDDEL CSAK TE TUDSZ ÖSSZEKAPCSOLÓDNI. Ezzel kezded el önmagadat szabályozni és bepótolni mindazt, amit kicsiként nem tudtál megtanulni. A Benned Lakó Kisgyermek társ-szabályozója lehetsz, olyan szülője önmagadnak, amilyen szülőd neked sosem tudott lenni. Ami aztán mindenre kihat az életedben. A már meglévő és még megszületendő gyermekeid életére is kihat. Egy jól szabályozott, kiegyensúlyozott ideg- és érzelmi rendszerrel rendelkező szülő ezt fogja közvetíteni a gyermekének is. Én ezt lenyűgöző lehetőségnek és útnak találom, és örömmel osztom meg Veled is.


Az ÖnMunka képzési rendszere mostanra az emberi lény teljességét átfogja, az idegrendszeri-fiziológiai-biológiai alapoktól elkezdve az érzelmi, mentális, viselkedési és szellemi vonatkozásokig. Az emberi lény egy komplex és összefüggő rendszer, nem lehet csupán csak az elméjével vagy az érzelmeivel foglalkozni. Illetve hiába foglalkozunk az elméjével, ha nem vagyunk tisztában a fiziológiájával, agyi- és idegrendszeri felépítésével és működéseivel, a biológiai érzelmek szerepével és fontosságával, a pszichológiai fejlődésével.



ÖNMUNKA KÉPZÉSI RENDSZER ELSŐ SZINT, idén még egyszer:




2017. október 20., péntek

A Test Kiáltása (Alice Miller)



„Amikor a világra jön egy gyerek, szeretetre – vagyis odafordulásra, figyelemre, védelemre, kedvességre, gondozásra és kommunikációs készenlétre – van szüksége. Ha megkapja ezeket az életre felkészítő adományokat, akkor a teste megőrzi ezek jó emlékét, s felnővén ő maga is képes lesz ezeket továbbadni a saját utódainak. Ha azonban hiába vár mindezekre, akkor a gyerekkorból örökre megmarad a sóvárgás az első, sürgető szükségletek kielégítése után, amelyeket a későbbi életében más emberekre visz át. Másrészről: minél kevesebb szeretetet kap egy gyerek, minél többször semmibe veszik és rosszul bánnak vele a nevelés jegyében, annál jobban függ felnőtt korában is a szüleitől és azok helyettesítőitől, akiktől mindazt elvárja, amivel a szülei a meghatározó pillanatban adósak maradtak. Ez a test normális reakciója. Tudja, mi hiányzik neki, és nem tudja feledni a fájdalmas hiányokat; ott marad az űr, amely arra vár, hogy betöltsék.”

Nagy örömömre szolgál, hogy Alice Miller újabb könyve jelent meg magyarul, A test kiáltása. Annyira fontosnak és az ÖnMunka rendszerébe illőnek tartom ezt a témát, hogy az Ursus Libris kiadó oldaláról átmásoltam egy részletet akönyvből, hogy itt is elérhető legyen. Az ÖnMunka képzési rendszer (egyelőre) három szintjén mélyen merülünk a test és az érzelmek, érzések világába, és a Belső Gyermekünket is testi megközelítésből gyógyítjuk. Várlak szeretettel, ha gyakorlatba átültetnéd azt, amiről a lenti részletben, illetve a könyvben olvashatsz. (Aktuális Tanfolyamokról itt. Következő Alapképzés indul november 25-én.)

A test és az erkölcs

Nem ritka, hogy a testünk betegségekkel reagál a létfenntartó funkciók tartós figyelmen kívül hagyására. E funkciók közé tartozik a valódi élettörténetünk igazához való hűség is, ezért ez a könyv elsősorban azzal a konfliktussal foglalkozik, amely aközött feszül, amit érzünk és tudunk (mert a testünk rögzítette), és aközött, amit érezni szeretnénk, hogy megfeleljünk az erkölcsi előírásoknak, amelyeket már idejekorán a magunkévá tettünk. Kiderül, hogy többek között egy egészen konkrét, általánosan elismert norma, a negyedik parancsolat akadályoz meg bennünket abban, hogy utat engedjünk a valódi érzéseinknek, s ennek a megalkuvásnak testi megbetegedésekkel fizetjük meg az árát. A könyv sok példával szemlélteti ezt az állítást. Nem teljes élettörténeteket beszél el, hanem mindenekelőtt az egykor bántalmazó szülőkhöz fűződő kapcsolat kérdésére összpontosít.

Tapasztalatból tudom, hogy a saját testem a forrása minden létfontosságú információnak, amely megnyitotta az utat a nagyobb autonómia és tudatosság felé. Csak akkor tudtam egyre jobban elszabadulni a múltamtól, amikor megengedtem magamnak, hogy érezzem az oly sokáig eltemetett érzelmeimet, s amikor ezeket már érezni is tudtam. A valódi érzéseket nem lehet kikényszeríteni. Csak léteznek, és mindig van valamilyen alapjuk – akkor is, ha ez az ok gyakran rejtve marad előttünk. Nem kényszeríthetem magam arra, hogy szeressem vagy akár tiszteljem a szüleimet, ha a testem – számára világos okokból – ezt nem teszi lehetővé. Ha azonban ennek ellenére engedelmeskedni akarok a negyedik parancsolatnak, akkor belefeszülök az igyekezetbe – ahogy az lenni szokott, amikor lehetetlent követelek saját magamtól. Én ebben a belefeszülésben töltöttem csaknem az egész életemet: igyekeztem jó érzéseket táplálni és figyelmen kívül hagyni a rosszakat, hogy összhangban tudjak maradni az erkölccsel, az értékrenddel, amelyet elfogadok. Mégpedig azért, hogy leányként szeressenek. A számla azonban kiegyenlítetlen maradt, s végül be kellett látnom, hogy a szeretetet nem tudom kikényszeríteni, ha egyszer nincs ott. Másrészről viszont felismertem, hogy a szeretetérzés spontán kialakul – például a gyerekeim vagy a barátaim iránt –, ha nem kényszerítem rá magam és nem akarok erkölcsi parancsokat követni. Csak akkor alakul ki, ha szabadnak érzem magam, s ha nyitott maradok minden érzésem tekintetében, beleértve a negatívakat is.

Hatalmas megvilágosodást és felszabadulást jelentett számomra, amikor felismertem, hogy nem vagyok képes meghamisítani az érzéseimet, hogy sem mások, sem a magam számára nem tudok szerepeket játszani, és nem is akarok. Csak ezt követően tűnt fel nekem, hány ember élete futott csaknem teljesen zátonyra amiatt, hogy – ahhoz hasonlóan, ahogyan korábban én is tettem – igyekeznek igazodni a negyedik parancsolathoz, de közben nem veszik észre, hogy milyen árat fizettetnek ezért a testükkel vagy a gyerekeikkel. Amíg ez az ár megfizettethető a gyerekekkel, akár száz évig is élhet az ember anélkül – belebetegedve önmaga elárulásába –, hogy megismerné az igazságát.

Annak az anyának is az erkölcstelenség vádjával kell szembenéznie, aki kénytelen beismerni, hogy gyermekkori hiányai miatt képtelen szeretni a saját gyermekét, holott minden tőle telhetőt megtesz ennek érdekében. Én azonban úgy gondolom, hogy éppen a valódi érzéseinek (amelyek függetlenek az erkölcsi előírásoktól) elismerése teszi számára lehetővé, hogy becsülettel támaszt nyújtson magának és a gyermekének, s megszakítsa az önámítás láncolatát.

Amikor a világra jön egy gyerek, szeretetre – vagyis odafordulásra, figyelemre, védelemre, kedvességre, gondozásra és kommunikációs készenlétre – van szüksége. Ha megkapja ezeket az életre felkészítő adományokat, akkor a teste megőrzi ezek jó emlékét, s felnővén ő maga is képes lesz ezeket továbbadni a saját utódainak. Ha azonban hiába vár mindezekre, akkor a gyerekkorból örökre megmarad a sóvárgás az első, sürgető szükségletek kielégítése után, amelyeket a későbbi életében más emberekre visz át. Másrészről: minél kevesebb szeretetet kap egy gyerek, minél többször semmibe veszik és rosszul bánnak vele a nevelés jegyében, annál jobban függ felnőtt korában is a szüleitől és azok helyettesítőitől, akiktől mindazt elvárja, amivel a szülei a meghatározó pillanatban adósak maradtak. Ez a test normális reakciója. Tudja, mi hiányzik neki, és nem tudja feledni a fájdalmas hiányokat; ott marad az űr, amely arra vár, hogy betöltsék.

Ám minél idősebb az ember, annál nehezebb másoktól megkapnia a réges-régen hiányolt szülői szeretetet. Az elvárások azonban nem enyésznek el a kor előrehaladtával – ellenkezőleg! Csupán csak másokra, főként a saját gyerekeire és unokáira vetülnek később. Csak akkor ébredünk tudatára ezeknek a mechanizmusoknak, ha megpróbáljuk megszüntetni az elfojtást és a valóság tagadását, s a lehetőségekhez képest megismerni a gyermekkorunk valóságát. Csak ekkor hívhatjuk életre önmagunkban azt az embert, aki ki tudja elégíteni azokat a szükségleteinket, amelyek a születésünktől – vagy az azt megelőző időktől – kezdve várják, hogy kielégítse őket valaki. Ekkor tudjuk megadni magunknak a figyelmet, a tiszteletet, az érzelmeink megértését, a szükséges védelmet, a feltétel nélküli szeretetet, amelyet a szüleink elmulasztottak.

Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, szeretnünk kell a gyermeket, aki valaha voltunk, különben fogalmunk sem lesz róla, hogy miről szól a szeretet tapasztalata. Ha ezt terápiákban szeretnénk megtanulni, olyan emberekre lesz szükségünk, akik el tudnak fogadni bennünket olyannak, amilyenek vagyunk; akik meg tudják adni mindazt a védelmet, tiszteletet és szimpátiát, amire szükségünk van, s el tudnak kísérni bennünket arra a felfedezőútra, amelyen végül rájövünk, hogyan váltunk azzá, akik ma vagyunk. Nem lehet megkerülni ezt az alapélményt, ha át szeretnénk venni a szülői szerepet a bennünk élő gyermek életében, akit egykor semmibe vettek. Nem tudja nekünk megadni ezt az élményt az a nevelő, akinek valamilyen terve van velünk, és ugyanilyen kevéssé képes rá az a pszichoanalitikus, aki megtanulta, hogy semlegesen viszonyuljon a gyermekkori traumákhoz, s az analizált elbeszélését a fantázia világába utalja. Nem; éppen ennek ellenkezőjére van szükségünk, nevezetesen egy pártfogó kísérőre, aki osztozni tud velünk a megrökönyödésben és a felháborodásban, amikor az érzelmeink lépésről lépésre feltárják számára és számunkra a kicsi gyermek szenvedéseit, amit egészen magára maradva át kellett élnie, amikor kicsiny teste és lelke az életért küzdött. Azért az életért, amely hosszú évekig állandóan veszélyben volt. Egy ilyen kísérő kell nekünk – őt nevezem én értő tanúnak –, hogy mostantól ott álljon a bennünk lévő gyermek mellett, magyarán megértse a testünk nyelvét és foglalkozzon annak szükségleteivel. Ahelyett, hogy – mint eddig mindenki más – semmibe venné; ugyanúgy, ahogy a szüleink tették egykoron. Teljesen valóságos mindaz, amiről írok. Jó, pártfogó és nem neutrális kíséret mellett megtalálhatjuk a saját igazságunkat. E folyamat révén megszabadulhatunk a tüneteinktől, véget vethetünk a depressziónak, visszanyerhetjük az életörömünket, búcsút inthetünk a kimerültségnek és megnövekedhetnek az energiáink, amikor már nincs rájuk szükség a saját valóságunk elfojtásának fenntartása érdekében. A depressziót jellemző fáradtság ugyanis mindig jelentkezik, amikor elnyomjuk az erős érzelmeinket, amikor bagatellizáljuk a testünk emlékezetét és nem akarunk vele érdemben foglalkozni.

Vajon miért annyira ritka az ilyen irányú pozitív fejlemény? Miért hisz inkább a legtöbb ember – és szakember! – a gyógyszerek hatalmában ahelyett, hogy átadná a saját testének az irányítást? Hiszen a testünk pontosan tudja, hogy miben szenvedünk hiányt, mire van szükségünk, mit viseltünk rosszul, mire reagáltunk allergiásan. Ám sok ember a gyógyszerekben, a kábítószerekben vagy az alkoholban keresi a megoldást, amelyek viszont még inkább elzárják a kereső elől a valósághoz vezető utat. Miért van ez így? Azért, mert fájdalmas az igazság felismerése? Ez nem vitás. Ám ezek a fájdalmak csak ideiglenesek, s jó kíséret mellett kibírhatók. A problémát inkább abban látom, hogy hiányzik az ilyen vezetés, ugyanis a segítő foglalkozások képviselői számára a jelek szerint nem hagyja az erkölcsi neveltetésük, hogy odaálljanak az egykor bántalmazott gyermek mellé, s vele együtt felismerjék a korai életkorban elszenvedett sérülések következményeit. A negyedik parancsolat bűvkörében élnek, amely előírja számunkra, hogy tiszteljük a szüleinket azért, „hogy hosszú életűek legyünk itt, a földön”.

Nyilvánvaló, hogy ez a parancsolat megakadályozza a korábbi sérülésekből való felgyógyulást. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy ez a tény eddig nem került nyilvánosságra. Azért óriási a negyedik parancsolat hatóköre és hatalma, mert ezt táplálja a kicsi gyermek szülőkhöz fűződő természetes kötődése is. Még a legnagyobb filozófusok és írók sem mertek soha szembeszállni ezzel a parancsolattal. Nietzsche ugyan éles kritikával illette a keresztény erkölcsöt, de a saját családját megkímélte. Ugyanis minden olyan felnőttben, akivel egykor rosszul bántak, ott lapul a kicsi gyermek félelme attól, hogy a szülei megbüntetik annak érdekében, hogy letörjék az ellenszegülését. Ám ez a félelem csak addig lappang ott, amíg tudatossá nem válik. Amint sikerül tudatosan átélni, idővel szertefoszlik. Ha az egykori gyermeki elvárások a negyedik parancsolat erejével társulnak, az oda vezet, hogy a legtöbb tanácsadó újra ugyanazokat a nevelési szabályokat kínálja fel a hozzá segítségért fordulók számára, amelyek között azok felnőttek. Sok szakember kapcsolódik még mindig számtalan szállal a szüleivel kapcsolatos elvárásaihoz, miközben mindezt szeretetnek nevezi, s ezt a szeretetet ajánlja fel másnak is megoldásként. A megbocsátásról mint a gyógyuláshoz vezető útról beszélnek, s a jelek szerint nem tudják, hogy ez az út ugyanabba a csapdába vezet, amelyben ők is vannak. A megbocsátás ugyanis még soha nem vezetett gyógyuláshoz.

Jellemző, hogy több ezer éve olyan parancsolattal élünk, amelyet eddig nemigen kérdőjelezett meg senki, mivel ez erősíti meg azt a köteléket, amellyel a semmibe vett gyermek a szüleihez kapcsolódik. Úgy viselkedünk tehát továbbra is, mintha még mindig gyerekek lennénk, akik nem merik megkérdőjelezni a szüleik parancsait. Tudatos felnőttként azonban jogot formálhatunk arra, hogy feltegyük a kérdéseinket – még akkor is, ha jól tudjuk, hogy ezek annak idején leforrázták volna a szüleinket.

Mózes, aki Isten nevében a népe elé tárta a tízparancsolatot, maga is számkivetett gyerek volt (még ha szükségszerűségből is). Mint a legtöbb eltaszított gyerek, ő is abban reménykedett, hogy egy szép napon elnyeri majd a szülei szeretetét, ha megértést és tiszteletet tanúsít irántuk. Azért tették ki a szülei, hogy megkíméljék az üldözéstől. A csecsemő azonban nem tudta felfogni ezt a kis kosárkában. A felnőtt Mózes talán ezt mondta volna: „Azért raktak ki a szüleim a palotából, hogy megóvjanak. Nem tudok rájuk emiatt haragudni, hálásnak kell lennem, hiszen az életemet mentették meg vele.” Gyerekkorában azonban így érezhetett: „Miért taszítottak el maguktól a szüleim, miért tesznek ki a megfulladás veszélyének? Hát nem szeretnek engem?” A kételkedés és a halálfélelem, vagyis a kicsi gyermek testében megőrzött hiteles érzések tovább éltek a felnőtt férfiban, és akkor is vezették őt, amikor a tízparancsolatot népének adta. A negyedik parancsolat – felszínesen tekintve – felfogható az idős ember életbiztosításának, amely abban az időben – ma már viszont nem – fontos volt ebben a formában. Ha viszont közelebbről megnézzük, akkor benne van az a fenyegetés vagy zsarolás, amely mind a mai napig hat: ha szép kort akarsz megélni, akkor tisztelned kell a szüleidet – még akkor is, ha ők ezt nem érdemlik meg. Máskülönben fiatalon meghalsz.

A legtöbben ehhez a parancshoz tartják magukat, bár zavart és félelmet kelt bennük. Szerintem ideje komolyan vennünk a gyermekkori megbántásokat és azok következményeit, és megszabadulni ettől a parancsolattól. Ez nem azt jelenti, hogy idős szüleinknek borzalmakkal kell törlesztenünk az ő borzalmas tetteiket, hanem azt, hogy olyannak kell látnunk őket, amilyenek akkor voltak, amikor kisgyerekkorunkban velünk bántak, és meg kell szabadítanunk a gyerekeinket és önmagunkat ettől a viselkedésmintától. Le kell válnunk a belsővé vált szülőkről, akik bennünk folytatják tovább a romboló munkát, mert csak így tudunk igent mondani a saját életünkre és így tudjuk megtanulni tisztelni önmagunkat. Mózestól nem tanulhatjuk meg ezt, mert a negyedik parancsolat átadásával hűtlen lett a saját testében hordozott üzenetekhez. Nem is tehetett másként, hiszen számára mindez tudattalanul zajlott. Ám éppen emiatt nem szabad hagynunk, hogy a parancsolat kényszerítő erővel hasson ránk. [...]

ÖNMUNKA KÉPZÉSI RENDSZER ELSŐ SZINT, idén még egyszer:



2017. szeptember 12., kedd

A Te Lényed Mikor Fagyott Be? Felolvasztanád?



Az egyik zárt FB csoportomban osztottam meg ezt a rövidebb írásomat az ott érkező felvetésekre válaszként. Ez a csoport most indul neki az ÖnMunka képzési rendszer 2. szintjének. A blogra is felkívánkozik az írás, életmentő lehet.

„Az elme okos, de a test bölcs." (Peter Levine)

Kedvesek! Teljesen természetes, hogy mindannyian különböző problémákkal, nehéz élethelyzetekkel, kapcsolati elakadásokkal, stb. érkeztetek ide. Az is természetes, hogy meg akarjátok ezeket oldani. Csakhogy, valószínűleg már próbáltátok ezeket így is, úgy is, amúgy is megoldani, és mégis ugyanott vagytok, vagy a sok próbálkozástól még rosszabb lett a helyzet.

Arra kondicionálódtunk, hogy gondolkodással, ésszel, értelemmel, fejből próbáljunk mindent megoldani az életünkben. Ez főként azért van, mert KITANULÓDTUNK A TESTÜNKBŐL. NEM ÉREZZÜK A TESTÜNKET. És még ha érezzük is, akkor sem az adott jelen helyzet valóságát érezzük, hanem a régről felhalmozódott, besült energiákat, érzeteket. Vagyis NINCS MEGBÍZHATÓ IRÁNYTŰNK AZ ÉLETÜNKBEN. Nincs semmi, amire tényleg rábízhatnánk magunkat, hogy mit tegyünk, merre menjünk, kinek higgyünk. És addig soha nem is lesz, amíg vissza nem tanulunk a testünkbe és újra rá nem tudjuk bízni magunkat. Mert A TEST TUDJA. Ösztön szinten, zsiger szinten, megérzés, sugallat szinten tudja, hogy mi van és mi a teendő, mi az irány. 

De ahhoz, hogy ezt meghalljuk, vagyis inkább ÉREZZÜK, először meg kell tanulnunk az ő nyelvét és gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni kell. Visszatalálni a biológiai, fiziológiai gyökereinkhez. Amikor még éreztük, hogy valami jó-e nekünk vagy sem. Amikor még sikítottunk, ha nem, amikor még működött ez a jelzőrendszer a maga természetességében. Csak ezt nem tartotta tiszteletben a környezetünk és sokszor nem tudtunk aszerint hatékonyan cselekedni, amit a testünk diktált volna. Tehetetlenséget tanultunk. Elkezdtük magunkat nem biztonságban érezni a testünkben, és elkezdtünk kiszokni belőle. Ellenség lett. Egy olyan „hely”, ahol fájdalom van. Pedig a testünk mindig hűséges volt hozzánk, csak mostanra összezavarodott teljesen. És mivel nem éreztük magunkat biztonságban benne, ezért felköltöztünk a fejünkbe. Hátha majd ott megtaláljuk a biztonságot és a megoldást. Hát, ez sosem jött össze. És nem is jöhet, mert nem ez a természete.

A valódi „megoldás” a mélyben van, a sejtjeinkben. ÚJRA BE KELL LAKNUNK A TESTÜNKET AHHOZ, HOGY A SEJTJEINK BIZTONSÁGBAN ÉREZHESSÉK MAGUKAT. És ahhoz, hogy amikor már biztonságban érzik magukat, akkor meghallhassuk, mit jeleznek. NEM ÉLETHELYZETEKET OLDUNK MEG, hanem FELÉLESZTJÜK A BEFAGYOTT LÉNYEDET, a természetes érzékelésedet, a biológiai iránytűdet. Aminek folyományaként Te fogod érzékelni, hogy adott helyzetben, mi a megoldás, milyen irány van. Én nem tudom megmondani.

A folyamatunk PICI, FINOM BÉBI LÉPÉSEKKEL erről szól. Nem 2 hét alatt, nem is 2 hónap alatt. Türelemmel, kíváncsisággal, felfedezéssel. NEM GONDOLKODÁSSAL, AGYALÁSSAL, abból már elég volt. Végre megismerkedünk a testünk végtelen bölcsességével. És ehhez időre van szükség. Évtizedek óta nem beszéled ezt a nyelvet, hogyan is lehetne másképp?
Ha elkezdenéd megtanulni a Test Nyelvét, ha elkezdenéd felolvasztani azt a drága Befagyott Lényedet, látlak szeretettel. Az ÖnMunka új képzési rendszerét úgy alakítottam ki, hogy ha nem tudsz fizikai formában jelen lenni a tréningen, akkor is tudj csatlakozni hozzánk.

ÖNMUNKA KÉPZÉSI RENDSZER ELSŐ SZINT, idén még egyszer:



2017. augusztus 22., kedd

ÖnMunka Új Képzési Rendszer 2017 Ősztől



ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS
ÉRZELMI, TESTÉRZETI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI SZINTEN

ÖNMUNKA ÚJ KÉPZÉSI RENDSZER 2017 ŐSZTŐL, 3 EGYMÁSRA ÉPÜLŐ SZINT:

2010 óta több száz tréningnapot és több ezer egyéni konzultációs órát tartottam. Közben folyamatosan tanultam és tanulok, magamon is átengedve, gyakorlatban is megtapasztalva mindazt, amit továbbadok. Azóta viszem ezt a blogot is, kb. 450 bejegyzéssel mostanáig. Az évek során többféle képzési konstrukcióban dolgoztam, és most jutottam el az eddigi tapasztalataim és legfrissebb tanulmányaim ötvözésével a 2017 őszétől induló új, ÖnMunka képzési rendszerhez. Célom, hogy egy átfogó öntanulási, önfeldolgozási, önfelnevelési, öngyógyítási folyamatban vehessenek részt azok, akik már tudják, hogy a lényük nem 3 napos tanfolyamok hatására változik, hanem az önmaguknak való gyengéd, fokozatos, hosszabb elköteleződés következtében. Ehhez szeretnék keretet biztosítani.

Az ÖnMunka képzési rendszere az EMBERI LÉNY EGÉSZÉT átfogja. Elméletben és GYAKORLATBAN. Fiziológiai – biológiai szintet, agyat, idegrendszert, érzelmeket és testérzeteket, mentális - gondolati szintet, az elme működését, pszichológiai- és személyiségfejlődést, szellemi – spirituális szintet. A lehetséges sérülési pontokat és traumatizálódási lehetőségeket, és különböző, sokat tesztelt és működőképesnek talált eszközöket ezek gyógyítására.

A legfőbb „eszközünk” ezen az úton a SAJÁT TESTÜNK, a legnagyobb hangsúly a testünkkel és a saját belső érzékelésünkkel való újrakapcsolódáson van. Azért „újrakapcsolódáson”, mert a sérüléseink hatására kisebb-nagyobb mértékben mindannyian elkülönülve, disszociációban élünk a testünktől, nem érezzük többé. És ha érezzük is, akkor is félünk tőle. Félünk szinte mindentől, ami a testünkben történik, érződik, kifejeződik, miközben ezek intelligens jelzések, nem hibák. Az elfojtás kultúrájában élünk hosszú generációk óta, mindent fejben szeretnénk megoldani, kényszeresen keresünk, agyonelemzünk, rohangálunk ide, rohangálunk oda, megtanulunk ilyen módszert, majd olyat, futunkfutunkfutunk. Hátha majd egyszer odaérünk. A fejünkben nem fogunk.

Amíg nem kapcsolódunk össze újra a fizikai szintű önmagunkkal, addig nem tudunk a legmélyebb szinten gyógyulni. A gyógyulás nem a fejben van, bármennyire is ezt halljuk régóta. Ha mély testérzékelési szinten gyógyulunk, azzal AUTOMATIKUSAN gyógyul az összes „fentebbi szint” is. ALULRÓL FELFELÉ. Ez olyasvalami, amiről hiába írok, mert szavakkal nem átadható maga a tapasztalati élmény. Amíg nem tanulod meg saját magadat biológiai-fiziológiai-testérzeti-érzelmi szinten érzékelni, addig mindig futni fogsz tovább. És ezt CSAK TE TUDOD MEGTENNI, CSAK TE VAGY KÉPES ÉRZÉKELNI ÉS ÉREZNI SAJÁT MAGADAT. Én szépen, szisztematikusan, kis lépésekben haladva meg tudom mutatni Neked, hogy hogyan csináld. Nem 2 nap alatt, nem is 2 hét alatt. Egy egész élet elfojtásai és disszociációja vár „visszacsinálásra”. Ezért is állítottam össze egy egyelőre 3 szintű, egymásra épülő képzési rendszert, amit a saját tempódban végezhetsz el.

A lényed mélye réges-régóta vár rád, hogy végre ÖSSZEKAPCSOLÓDJ VELE, felfedezd, felismerd a csodálatosságát, intelligenciáját, és azt, hogy valójában egész életedben téged védett és szolgált. Nem megszerelni, kijavítani kell őt, azt már régóta próbálod, és az mind önerőszak. Én a gyengédség nyelvét tudom megtanítani neked, hogy végre ezen szólhass magadhoz. És ez főként nem a szavak nyelve. 30 évig én is erőszakoltam magam, elég nagy tapasztalatom van ezen a téren is… J (Rólam több infó itt.)

Számomra ez a VALÓDI ÖNISMERET. Ami nem marad meg az ismeret szintjén, hanem a gyakorlati megközelítés miatt mély megéléssé és tapasztalássá válik. Vallom, hogy az elmélet semmit nem ér gyakorlat nélkül. A gyakorlat pedig nem sokat ér anélkül az elmélet nélkül, ami által tudjuk is, hogy mit miért csinálunk, mi miből fakad, mi mit jelent ebben az elképesztően csodálatos és intelligens TELJES EMBER rendszerben. Látlak szeretettel ezen a csodás és időnként fájdalmas, kalandos felfedezőúton. Hallgass a ZSIGERI megérzésedre, kérlek, az tudja, merre menjél.

ÖnMunka: Fiziológiai-Érzelmi-Testérzeti-Gondolati Ön-Kapcsolódás, Önfelnevelés és Ön-Gyógyítás GYAKORLATI MÓDON.

Helyetted senki nem képes érzékelni és ÉREZNI önmagadat fiziológiai, érzelmi és mély testérzeti szinten. A tested, idegrendszered, érzelmi és gondolati működésed INTELLIGENS egységet alkotnak, amit érdemes EGYSÉGESSÉGÉBEN megismerni és MEGTAPASZTALNI. Az ÖnMunka GYAKORLATI eszközeivel mély fiziológiai-biológiai-pszichológiai-érzelmi-testérzeti-gondolati önismeretre és öngyógyító készségekre tehetsz szert. Spiri, ezo sallangok nélkül.

Egy korábbi bejegyzésemet ajánlom még figyelmedbe egyfajta bevezetőként, de azóta még mélyült és integrálódott az ÖnMunka rendszere:

Valódi Önismeretről, Önfelnevelésről, Hiányról, Érett Személyiségről



ÖNMUNKA KÉPZÉSI RENDSZER ELSŐ SZINT:

ÚJ ÖNMUNKA ALAPTANFOLYAM: 1 nap tréning élő vagy audió felvétel formában + 10 emailes „lecke" + 4 testérzékeléses gyakorlat + Zárt FB csoport

Tréningnap: 2017. október 1. – 9.30 – 18.30 óráig

Jelentkezési határidő: szeptember 18. (illetve amíg van hely)

Jelentkezés emailben, telefonszámmal: andi.oravecz@gmail.com. Jelentkezéskor írd meg, hogy élő vagy audió formában szeretnél-e részt venni.

Az Alaptanfolyamot úgy is el tudod végezni, ha nem tudsz élőben jelen lenni. A tréningről audió felvételt készítek, amit már a tréning napjának estéjén megkapsz, így hamar meg tudod hallgatni. Az 1 napos tréning után összesen 14 emailes leckét és gyakorlatot fogsz kapni, ezek között lesznek írásos és audió formátumúak is. Az első leckét október 6-án kapod meg, az utolsót pedig október 19-én.

Ez egy nagyon komplex és alapvetően ÖNÁLLÓ TANULÁSI PROGRAM, amit – az élő tréningnap kivételével - mindenki a saját tempójában végez el. A kurzus része egy zárt Facebook csoport csak a résztvevőknek, ahol ott vagyok és támogatást nyújtok, amikor szükséges.

Az Alaptanfolyam témakörei:

Részvételi díj: 34.900 Ft (alanyi ÁFA-mentes) – Fizetés átutalással, amiről a jelentkezéskor kapsz részletes információt.

Jelentkezéskor küldd el a telefonszámodat is: andi.oravecz@gmail.com

Létszám: élő tréningen max. 8 fő, audió formában még max. 8 fő

Élő tréning helyszíne: Budapest, XIV. ker. Kalocsai utca

Ez a kurzus akkor való számodra, ha úgy ismered magad, hogy valóban el is sajátítod az ismereteket és elvégzed a gyakorlatokat. És csak ebben az esetben tudja azt nyújtani, amire ki van találva. Annak, hogy megvásárolod, utána nem csinálod meg, semmi értelme. Én is olyan emberekkel szeretek együtt dolgozni, akik elvégzik azt, ami a részükről elvégezhető. Márpedig ebben a programban, és a többi programban is minden darabka olyan, amit csak magad számára tudsz megnézni, felfedezni és GYAKOROLNI. Senki nem tudja helyetted megcsinálni, és soha nem is fogja tudni. Természetesen előfordul olyan, hogy valaki elakad, megtorpan a program folyamán. Ilyenkor, ha ezt jelzed felém, akkor tudok segíteni a továbbhaladásban, és a zárt FB csoportunk ereje is nagyon sokat segít.

Az Alaptanfolyam elvégzése után lehetőséged van Egyéni konzultációs csomagra. Az egyéni konzultációnak akkor van értelme, amikor ezen az erőteljes tanulási és gyakorlási folyamaton már átmentél, mert akkor az egyéni idődet már nem az alapvetésekkel kell töltenünk.

Az Alaptanfolyam után tovább folytathatod a csoportos-önálló tanulást és gyakorlást, egyelőre 2 szinttel. Ezekről lentebb olvashatsz.

Látlak szeretettel ezen a mély önfelfedező, önkapcsolódó, önmegértő, önfelnevelő úton, amennyiben úgy érzed, hogy itt a helyed.