2016. november 29., kedd

Csak Embernek Ne Kelljen Lenni, avagy a Tudatosság és Spiritualitás Csapdája



„Teljességgel embernek lenni – na, ehhez kell kib@szott nagy bátorság.” (Jeff Foster)

Régebben terveztem már, hogy írok egy bejegyzést azzal a címmel, hogy „Csak embernek ne kelljen lenni”. Jelentem, Jeff Foster megelőzött, és ezért igen hálás vagyok neki, így csak kisebb kiegészítéseket teszek. J Jeff nem pont ezzel a címmel ugyan, de az Emberség illetve a Tudatosság-Spiritualitás csapdájának kérdéskörével foglalkozik egy friss szösszenetében, amit lentebb olvashattok, magyarítottam.

A téma amúgy nem új a blogon; belesimul az általam már jó ideje és több posztban is megénekelt spirituális elkerülés jelenségébe. Én is rendesen műveltem ezt az elkerülés dolgot, tehát jól tudom, miről beszélek, és nem elítélőleg foglalkozom vele újra meg újra. Hanem azért, mert mára tömegeket érint. (Összes spirituális elkerüléses és függőséges bejegyzés listája itt.)

Amikor nem tanulhattunk meg jól embernek lenni, amikor nem nőhettünk fel, amikor annyira fáj az emberléttel járó sok érzelem és érzés, akkor bármibe belekapaszkodunk. Sima esetben csupán hétköznapi függőségi szerekbe, tevékenységekbe, kapcsolódásokba, míg fennköltebbnek tűnő verziójában a „spiritualitásba”, „tudatosságba”. És amikor nem akarunk sebezhetők és emberiek lenni, akkor jön az ötlet, hogy majd leszünk „isteni” vagy legalábbis „emberfeletti”. Spirituális zsargonnal úgy is mondjuk, hogy „én az egység vagyok”, vagy „én semmi vagyok”, „én vagyok a tudat”, „nem-én vagyok”.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS LEGKÖZELEBB 2019. SZEPTEMBERBEN INDULUNK.

Még amikor a Scott-féle önvizsgálatokat tanultam 2012-ben, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ki a jó ég akarna „nem-én” lenni, ha jól van a bőrében, mint „én”??? Mert ugyebár a Megtalálhatatlan Önvizsgálattal az ún. elkülönült ént keressük, pl. azt, aki értéktelennek, nem szerethetőnek, rossznak, selejtesnek, jelentéktelennek, nem elég jónak, stb. hiszi magát. Ilyen „én” persze nem vagyunk és sosem voltunk, de ez még nem azt jelenti, hogy nem vagyunk ember(i)ek. És az önvizsgálat folyamatában mélyen át is érezzük az ezekkel az azonosulásokkal járó érzelmi fájdalmunkat, vagyis jó mélyen beleengedődünk az emberségünkbe. Mostanra az ÖnMunka egész eszköztára ennek a csodás kettősségnek – végső egységnek a gyakorlati megtapasztalását segíti: megéljük és megszeretjük, hogy mennyire emberiek vagyunk, s megéljük, hogy maga a tudatosság is vagyunk. Kapcsolódunk minden aspektusunkkal, felnövünk pszichológiai értelemben, és szép fokozatosan egy új minőségű, minden ízében emberi életet tudunk élni, ahonnan már nem kívánunk elmenekülni.

És akkor Jeff:

A „TUDATOSSÁG” CSAPDÁJA (Jeff Foster)

Szomorú látni, hogy még mindig mennyi kortárs spirituális tanító próbálja arról meggyőzni az embereket, hogy „tiszta tudatosság” vagyunk. Hogy csak az abszolút a valóban valódi, hogy a viszonylagos csupán illúzió, az elkülönült én pedig egy szigorú vizsgálódás útján megoldandó probléma.

Miért választjuk el a tudatosságot mindattól, amit a fényével megvilágít? Miért választjuk el a napfényt mindattól, amire sugarai rávetülnek? Miért választjuk el szépséges emberségünket az istenségünktől, ezzel lehetetlen és embertelen célokat, és az embertelen tökéletesség ideáljait teremtve meg?

Ó, Barátaim, hát nem látjátok, hogy a zilált, tökéletlen, sebezhető és törékeny emberség NEM MÁS, mint az Abszolút tánca! Az örömünk, a fájdalmunk, az unalmunk, az izgatottságunk, a kételyeink, a félelmeink, a vágyaink és sóvárgásaink, a játékunk és szenvedélyünk mind-mind végtelenül értékes gyermekek a szerető végtelen szemében, mélységesen érdemlegesek, és sosem hibák vagy foltok a „tökéletes tudatosság tiszta tökéletességén”.

Te maga a tudatosság vagy, igen, de egyben mélységesen emberi is, eredeti és csodálatos és fura és érzésekkel teli! Tökéletlen vagy, sebezhető, és időnként összezuhansz. Kétségek gyötörnek és természetednél fogva korlátozott vagy. Nem tudod mindenre a választ. Előfordul, hogy elszúrod. Emberként egészséges szégyen, vagyis lelkiismeret és alázat adatott neked. Hajlandó vagy beismerni, hogy időnként nagyon kicsinek érzed magad, és néha segítségre szorulsz, és mélyen emberi szükségleteid vannak. Hajlandó vagy megengedni, hogy valaki megérintse a szíved, hajlandó vagy leengedni az álarcodat és hagyni, hogy meglássanak, csupaszon és kinyitottan; hajlandó vagy sírni, nevetni, hibázni, és kimerülve vagy épp áhítattal, tán mérhetetlen csodálattal a földre rogyni. És mindezt ünnepelni. És mindennek fejet hajtani.

’Tudatosságnak’ lenni könnyű, csak aztán ebből lesz az újabb védelmi mechanizmus. „Én a tudatosság vagyok” a legnagyszerűbb búvóhely, ha elmenekülnénk emberlétünk kihívásaitól, az emberi intimitástól és az egészséges szégyentől.

Teljességgel embernek lenni – na, ehhez kell kib@szott nagy bátorság.

Tanítók, vezetők, guruk, ne gyártsatok a tudatosságból egy újabb istenséget! Soha ne állítsatok olyat, hogy az emberségünk kevesebb, mint az isteniségünk. A Szívben nem létezik ’kevesebb, mint’. Nem bűnben fogantunk és nem bűnbe születünk bele, csak átható sebezhetőségbe. Nincs semmi szégyellnivaló a szégyen érzésében, és gyengéd, emberi szívünk oly nagyszerű. A gyengédségünkben pedig óriási erő rejlik.
(Jeff Foster)


Még egy kis John Bradshaw ugyanebben a témában, ismétlés gyanánt: EMBERI, TÖBB MINT EMBERI, KEVESEBB MINT EMBERI:

Az egészséges szégyen természetes emberi érzelem, melynek rendeltetése az emberi korlátok jelzése - végességünk jelzése. Embernek lenni azt is jelenti, hogy hibázunk, segítségre szorulunk, és tudjuk azt, hogy létezik egy nálunk nagyobb valami, egy magasabb rendű erő. Az egészséges szégyen emberi mivoltunk egyik lényeges alkotóeleme, hiszen a lelki egyensúlyunk fenntartásához elengedhetetlen a korlátaink és határaink ismerete. Amikor nincsenek megfelelő korlátaink és határaink, akkor kétféle úton tudunk működni: több, mint emberivé (szégyentelenné), vagy kevesebb, mint emberivé (szégyenteljessé) válunk, és ún. krónikus vagy mérgező szégyenben kezdünk élni.

Első esetben, vagyis amikor SZÉGYENTELENNÉ – több, mint emberivé - válunk, úgy kell viselkednünk, mintha tökéletesek lennénk. Magunkat és a környezetünkben mindenkit kontrollálni próbálunk, kényszeresen hajszoljuk a hatalmat, kritizálunk, lenézünk és erkölcsileg megítélünk másokat. Használjuk az embereket, akár átgázolunk rajtuk. Túlzott önbizalommal nyilvánulunk meg, úgy, mintha fölötte állnánk mindenkinek. Felsőbbrendűnek érzékeljük magunkat, és sok esetben szuperteljesítőként élünk.

A másik esetben, vagyis amikor SZÉGYENTELJESSÉ – kevesebb, mint emberivé- válunk, csődtömegnek éljük meg magunkat. Folyamatos kontrollvesztésben élünk, valamilyen szernek vagy viselkedési függőségnek a rabjaként. Gyengének és tehetetlennek mutatjuk magunkat, hogy így nyerjünk erőt és hatalmat mások felett. Hülyének és butának tettetjük magunkat, hogy mások csinálják meg helyettünk, amit mi magunk is meg tudnánk csinálni. Állandóan önmagunkat vádoljuk és kritizáljuk, alulteljesítünk, és alsóbbrendűként élünk. Az életünk egy kudarcsorozattá válhat.

Ha végignézed a fent vázolt működéseket, valószínűleg mindkét változatot megtalálod magadban. Emiatt ne haragudj magadra, mivel ezek is univerzális működések. Ezek a viselkedések TÜNETEK. Olyan védelmi mechanizmusok, melyeket fájdalmad elcsitítására fejlesztettél ki, mindenféle tudatos szándék nélkül. Ezek a tünetek pont, hogy segítenek a gyógyulásodban, utat nyitnak valódi, természetes, emberi önmagad felé.

Szeretettel látlak, ha eleged van az emberségedtől való menekülésből, ha emberfelettinek akarsz tűnni, ha ember alatti szintre estél, ha azt mondogatod magadnak, hogy te a tiszta tudat vagy. Ha végre találkoznál a benned nyüszítő Belső Gyermekecskéddel és kapcsolódnál a fájdalmához. Fájni fog. És szépséges lesz. Lehet, hogy Te még inkább menekülsz. Azt is lehet. 💓



2016. november 24., csütörtök

Az Ön-Kapcsolódás Ereje



Szerelem szerelem után (Derek Walcott)
Eljön az idő,
amikor ujjongva ünnepled érkező önmagad
saját ajtódnál, saját tükrödben,
a mindkettőtök egymásra mosolyog,
s azt mondja, ülj ide. Egyél.
Újra megszereted az idegent, aki magad voltál.
Adj bort. Adj kenyeret. Add vissza szívedet
önmagának, az idegennek, aki szeretett
egész életedben, akire fütyültél
egy másikért, aki kívülről ismer.
Vedd le a polcról a szerelmes leveleket,
a fényképeket, a csüggedt cédulákat,
hámozd ki önnön képed a tükörből.
Ülj le. Gyönyörködj életedben.


Dolgoztam egy Drága Kliensemmel, aki elég régi motoros önmunkás, és nemkevés másféle terápiás folyamatban is részt vett már. Egy ideje nagyon mélyre került, teljes erejével élte élete összes fő mintáját, sémáját, önpusztított, többször hallottam tőle, hogy meg akar halni, annyira elege van. A Minta irányítja, és egy Marionett bábunak érzi magát. Persze ezerrel próbált megszabadulni a mintától, ami ettől még inkább erősödött, és a vele járó függőségek, kényszerek szintén. Amitől persze még inkább gyűlölte magát, és még tovább veszítette az Erejét.

Ma személyes konzultáción találkoztunk, annyi időt szánva rá, amennyire szüksége lesz. És kb. 2 óra után történt valami, amit a Szeretet Varázspálcájának neveztem el. Olyan sugallatot kaptam, hogyan tudhatok benyitni hozzá, hogy végre MEGESSEN A SZÍVE SAJÁT MAGÁN, hogy végül beleengedődött abba a gyűlölt, fájdalmas testérzetkupacba, amitől világ életében menekült. Egy magányos, tehetetlen kisfiúé volt az érzetcsomag, akivel eddig sosem volt alkalma ebben a minőségben találkoznia. Hiába tudta fejben, hogy benne kéne maradnia az érzetben és meg kéne szeretgetnie, ez nem tudott megtörténni. És ahogy most megnyílt a Szíve saját maga felé, elcsendesedett, én pedig csak néztem. Aztán gyengéden átfogtam a két kezét, így az én szeretetemmel is tartottam. Egy ponton kérdeztem valamit, annyit mondott, hogy hagyjam még, mert folyamatosan jönnek föl az emlékek, a képek. Hagytam. Megvártuk a végét, amikor is kinyitotta a szemét. Egy másik embert láttam ott ülni. A Szeretet Ereje Átégette az Életvonalát - én így fogalmaztam meg magamnak, ami történt.
Kíváncsi vagyok a folytatásra, de úgy érzem, ma újra megtalálta az Erejét. Hálás vagyok a Sugallómnak, hogy így vezet. <3

Pár nappal később ezt kaptam tőle:  „Hihetetlen milyen változások vannak bennem! Nem igazán leírható, érzések, a viselkedésem, a beszédem... huh! Köszönöm Neked, Andi!”

Nem lehet tudni, ki mikor nyílik, kihez mivel, hogyan lehet bekopogtatni, de nagyon érdemes csinálni. Rétegesen bomlik a történetünk és nem lehet megjósolni, mikor mi fog történni, ha valaki elkezd mélyen magába nézni. A bent lévő trutyika hosszadalmasabb ön-folyamatban tud kitisztulni, és közben hullámhegyeken és hullámvölgyeken is bőven átmegyünk. Ez nem is csoda, hisz újjászüljük önmagunkat, sőt, még fel is növünk. Ehhez pedig időre van szükség. Egy biztos: ha egyáltalán nem csináljuk, akkor semmi sem változik.

Az ÖnMunka önvizsgálati és tudatos jelenlét eszköztárában az ÖN-KAPCSOLÓDÁSON van a hangsúly, mely minőségben életünk gondolati-érzelmi-identitási-viselkedési csomagjaival, sémáival teljesen más szintről találkozunk. Ez a minőség mély transzformációs erővel bír, és előbb-utóbb megengedődik, hogy megessen a szívünk önmagunkon. Várlak szeretettel, ha lényegi, valós belső munkát szeretnél végezni.

Várlak szeretettel Egyéni konzultációs csomagon vagy csoportos formában:


Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) 2017. január 6-8. Részletekért kattints ide.

2016. november 15., kedd

A Gyász és Veszteség Gyakorlati Feldolgozása





Sziasztok, Chad vagyok. Igen személyes megosztásra készülök, ami segítségére lehet azoknak, akik épp gyászolnak.
Ez év januárjában az édesapám váratlanul meghalt, ami szívem-lelkem mélyéig lesújtott. Néhány hét elteltével a sokkot olyan mély szomorúság váltotta fel, amit addig elképzelni sem tudtam. Folyton apámon jártak a gondolataim. A szomorúsághoz pedig még a bűntudat, a harag és a félelem egyvelege is hozzákapcsolódott. A nevetés legalább annyira fájt, mint a sírás. Kilenc hónapon át szinte folyamatosan egy gombócot cipeltem magammal a torkomban. Ezt szó szerint így éltem meg, és bármikor, ha csak apám említésre került vagy rágondoltam, úgy éreztem, hogy az érzelmeim mindjárt előtörnek a torkomon keresztül. Nem dramatizálom túl a helyzetet. Két lábon jár zombinak éreztem magam.
Scott próbált segíteni, de még nem álltam készen arra, hogy elengedjem a fájdalmat, mivel azt hittem, hogy azzal elárulnám apámat. Aztán egy különösen kemény szeptemberi nap végén Scott már könyörgött, hadd segítsen. Elmondtam neki, hogy logikusan tudom, hogy foglalkoznom kell ezzel a dologgal, csak nagyon félek. Félek valóban belemenni azokba az érzésekbe. Félek, hogy mi más fog még feljönni. Ekkorra már alig tudtam visszatartani a torkomból előtörni készülő áradatot. Mi lesz, ha átszakad a gát?
Végül beleegyeztem. A Kiloby Centerben úgynevezett „először a traumával foglalkozunk” megközelítést alkalmazunk. Velem is ezt csinálta végig Scott. Nem beszéltünk az érzéseimről, hanem mélyen beléjük éreztem. Tovább már nem álltam ellen nekik, hanem padlógázzal beléjük mentem. Félelmetes volt. Rengeteget sírtam. Aztán jött a megkönnyebbülés. A gyász súlya elkezdett felemelkedni rólam. Fizikailag is könnyebbnek éreztem magam. Kilenc hónap után először voltam képes anélkül gondolni az apámra, hogy azonnal kiboruljak. És szép emlékek kezdtek el előbukkanni a kórházi két napunk újra, meg újra, meg újra felbukkanó emlékei helyett.
Mostanra már lassan két hónapja kidugtam a fejem a gyász ködéből. Ahogy visszanézek, egyszerűen nem ismerem fel azt az embert, aki az év nagy részében voltam.
A gyász egy folyamat, és egyénenként különbözően zajlik. Megtenni azt a lépést, hogy a gyászban benne rejlő mély érzésekkel szembenézzünk, igen ijesztőnek tűnik, de végső soron erre van szükségünk, ha szeretnénk a gyógyulás útjára lépni. Még mindig hiányzik az édesapám. Minden nap gondolok rá. De most már mosolyogva.

Köszönöm, hogy végigolvastátok.
Szeretettel,

Chad.

(Chad Scott Kiloby párja. Scott pedig a Kiloby Center alapítója és vezetője, illetve az Élő Önvizsgálatok megalkotója, nagyra becsült mentorom.)

Veszteségélményt rengeteg minden jelenthet már születésünktől kezdve: a számunkra fontos emberek halála, kapcsolatok vége, válás, szakítás, munkahely megszűnése, lakóhelyváltás, egészségünk, testi adottságaink, fiatalságunk, anyagi javaink, és bármilyen számunkra értékes, fontosságot jelentő dolog vagy elképzelés elveszítése. De ilyesmi lehet átvittebb értelemben a valamikor elvesztett önértékelésünk, önbecsülésünk, teljességérzetünk, az álmaink, vágyaink, vagy mindazon (érzelmi) szükségleteink, melyek betöltetlenül maradtak. Sokakban élnek idealizált képzetek a harmonikus családról, a sohanemvolt gyermekkorukról, a boldog életről, a problémamentes párkapcsolatról, a tökéletes testről – hogy csak néhány igen jellemzőt említsek -, melyek abszurd módon pont, hogy nehezítik az élet és önmagunk szeretetteli elfogadását. Érdekes módon még a megszokott hitrendszereinkhez is annyira ragaszkodunk tudattalanul, hogy nagyon érdemes lehet „átfájni” a tőlük való elszakadást, mikor rajtuk dolgozunk.

Veszteségeink tudatosítása és feldolgozása, sebeink megfájása és begyógyítása alapvető feltétele annak, hogy az életben haladni és fejlődni tudjunk, tudatosabb döntéseket hozzunk, abbahagyjuk a régi minták ismételgetését, valamint a menekülést és a bujkálást.

Amikor elveszítünk valami számunkra fontosat, érzelmek egész sora bukkan fel bennünk, hogy elvégezhesse a „feladatát”. Dolgunk akad ilyenkor a dühvel, az ellenállással, a tehetetlenséggel, a bűntudattal, a bánattal/szomorúsággal. Mivel ezeket az érzelmeket sosem tanulhattuk meg a maguk teljességében átélni, átérezni, feldolgozni, illetve általában fogalmunk sincs, mihez kezdjünk a veszteségek okozta érzelmi fájdalmunkkal, rendszerint elkerülő- és menekülő utakkal próbálkozunk. „Erősnek” mutatjuk magunkat, a munkánkba menekülünk, rögtön új párkapcsolatba ugrunk fejest, ezerféle dologgal, neadjisten függőségekkel vonjuk el a figyelmet a fájdalmas és nehéz érzéseinkről. Nemhogy keresnénk az önmagunkkal való gyógyító kapcsolódást, hanem épp az ellenkező irányba rohanunk.

megoldás azonban nem az elkerülésben, hanem a mély átélésben van. Így a seb szépen ki tud tisztulni és be tud gyógyulni, s nem fog felszakadva még sajgóbban fájni.

Az ÖnMunka módszertanában - többek között - a Scott által is alkalmazott megközelítést használjuk. Nem csak gyászunk és veszteségeink, hanem minden más fájdalmas érzést okozó történetünk feldolgozására. Várlak szeretettel egyéni vagy csoportos formában:

Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) 2016 december 9-11. Részletekért kattints ide.

2016. november 12., szombat

Jeff Foster szösszenetek 2.




Mivel nagy népszerűségnek örvendenek a Jeff Fosteres bejegyzések, gyűjtöttem még egy adag Jeff szösszenet a múlt heti után, most Olajos Zsolt fordításában. Zsoltinak hálás köszönet a munkájáért.

AZ ELFOGADÁS MOZIVÁSZNA
Mindegy mi történik egy filmben, a mozivászonra nincs hatással, az ugyanolyan marad. A főhős öregszik, a mozivászon nem. Ahogy az idő múlik a vásznon, az idő sosem múlik a vászon számára. Amikor a főhős meghal, a vászon tovább él, és még csak nem is kisebb vagy gyűröttebb. Amikor a filmnek vége, a vászon maga nem hal meg, hanem a következő filmnek ad otthont – egy vígjátéknak, egy horrornak, egy romantikus drámának, egy 1912-es némafilmnek, vagy egy 2014-es 3D-s mozinak – bárminek, ami épp jön. A vászon feltétel nélkül mindet elfogadja – azt is, ha van film, és azt is, ha nincs. A vászon sosem harcol a filmmel, se nem ragaszkodik hozzá, így van kitalálva, ez a természete. Nincs neve, kora, nincs önálló identitása, de az összes identitásnak megengedi, hogy megmutassák és eljátsszák magukat. Semmit nem kér cserébe. Ritkán értékeljük őt, sokszor nem is vesszük észre, pedig abszolút szükséges az élet táncához. A vászon maga a tiszta szeretet, a tiszta elfogadás ellenállás nélkül. Ez vagy Te. (Jeff Foster)


GYÓGYÍTÓ FÉLTÉKENYSÉG
"Ezt valószínűleg nehéz lesz olvasnod: a féltékenység nem a másik személyről, hanem mindig RÓLAD szól - a figyelmen kívül hagyott, nem értékelt, nem érzékelt és nem szeretett érzéseidről, és mindennek a legmélyén, a mások kontrollálására (mit csinálnak, mit szeretnének, ki szereti őket) irányuló frusztrált vágyadról, és végső soron, az Univerzum kontrollálására vonatkozó késztetésedről. Aúú, ez aztán erős gyógyszer. A féltékenység a különálló Én lázadási kísérlete az őt leginkább fenyegető dolog, a feltétel nélküli szeretet ellen.

Ismerd el: valaki más kapja az összes figyelmet, a szeretet, az elismerést, a sikert, a dicsőséget, Téged pedig kinn hagytak a hidegben, elszigetelve, elfelejtve, kudarcként - egyáltalán nem különlegesen. A féltékenység a másikat egyfajta riválisként, ellenségként, a saját utad fenyegetéseként kezeli. Az életet hatalmas versenynek látja, az örömöt pedig ritka portékának. És ha egyszer ezen az úton végigmész, milliónyi riválissal és az öröm milliónyi akadályával találkozol. A féltékenység másvalakitől vagy másvalamitől teszi függővé a békéd. Azt mondja: "Nem lehetek békében, amíg ők .... " (fejezd be a mondatot). Más kezébe adod a hatalmat magad felett, majd haragszol rájuk, amikor elveszik ezt a hatalmat, ami nem is volt nekik!! A figyelmed által adtad azt nekik!
A féltékenység könnyen lecsaphat, amikor bizonytalan vagy és kétségeid vannak a saját Utadról. Hogy elkerüld a fájdalmat és azt, hogy őszinte légy saját bizonytalanságodat illetően, a fókuszod átteszed magadról másra, elkezdesz összehasonlítgatni és mentálisan háborúzni. Azt akarod, amit ők látszólag birtokolnak. "EZ miért nem VELEM történik?" - kérdezed. Minden csak rólam szól. Rólam, rólam, rólam. Én én én én én én. Az egót az összehasonlítás és a hatalmi harcok éltetik.
Hol és mikor kezdődhet a gyógyulás? Az egyetlen hely és idő, az Itt és Most. Kezdd azzal, hogy a saját erőd egyetlen forrásához fordulsz: a jelen pillanathoz. Éld át, amit tapasztalsz, mélyen. Érezd, ahogy a féltékenység éget, fáj, lüktet a torkodban, a mellkasodban, a gyomrodban. Érezd az erőt, ami ott van, az élet vulkanikus erejét, az erőt, amely univerzumokat teremt. Távolítsd el magát a "féltékenység" szót/címkét/koncepciót és érezd közvetlenül a nyers testi érzeteid anélkül, hogy megítélnéd, anélkül, hogy próbálnád "jobbá" tenni őket. Érezd az elevenséget. Lépj kapcsolatba a saját bizonytalanságoddal, kételyeiddel, az erőtlenséged érzéseivel. Érezd azt a jó öreg ismerőst - a sürgős késztetésed, hogy kontrolláld a világot onnan, ahol vagy.
Ne fordulj el! Ha elfordulsz az azonnali testi megtapasztalásaidtól, megjelenik az elkülönülés és ezáltal, a félelem. Lassíts le! Tudatosan kezdd el megvilágítani a fájó és elfeledett helyeket saját magadban. Nyújts gyengédséget és kedvességet a benned lévő elveszett gyermeknek, akire sosem figyeltek, aki mindig a szeretet és a megértés után áhítozott, aki mindig nagyon messze érezte magát az élettől és a mókától. Aki elpusztítana egy teljes univerzumot csak, hogy figyelmet kapjon. Érezd ennek az ártatlanságát.
Talán arról a helyről kitekintve, ahol mélyen elfogadod saját magad úgy, ahogyan vagy, elkezdesz együttérzéssel viseltetni azok iránt, akiket korábban a riválisaidnak neveztél. Talán képes leszel rá, hogy megünnepeld a boldogságukat és eredményeiket. Részévé és nem bírájává válsz a jólétüknek. Talán képes leszel tanulni az ex-ellenségeidtől vagy legalábbis inspirációt meríteni belőlük. Vagy éppen elfeledkezel róluk teljesen, elengeded, hogy ismerd a tapasztalásukat, és járni tudod a saját utad. Meglátod majd, hogy ebben az univerzumban mindenkinek jut hely arra, hogy a saját útját járja, hogy megtalálja a saját boldogságát, hogy eljárja a saját táncát. Téged is beleértve.
Az öröm nem abból származik, hogy mások útját próbáljuk járni, és nem abból, hogy megakadályozzuk, hogy valaki a saját útját járja. És egészen biztos nem abból származik, hogy próbáljuk elvenni más boldogságát!
A féltékenység (mikor ellenállunk neki és vakon cselekszünk az ellenében) bántani fog bennünket és a körülöttünk lévőket, további konfliktust és elválasztást szülve. De ha egyszer elismerjük, megértjük, megöleljük és még szeretjük is, a féltékenység jó szolgálatot fog tenni, hogy kinyisd még inkább a szíved, az alázatosság nagyszerű helyére kalauzolva téged, megszabadítva attól a szörnyű szükségtől, hogy mindenkit és mindent kontrollálj magad körül. Engedd meg, hogy a féltékenység egy újabb zseniális meghívás legyen a Jelenbe! Engedd, hogy feltörje a szíved és kinyissa azt az Itt és Mostban. Engedd meg, hogy megtanítson az alázatosságra és a lassúságra.
Engedd, hogy arra emlékeztessen: soha többé ne hanyagold el magad.


Tudd, hogy soha nem vagy áldozat, csak a saját érzékelésedben." (Jeff Foster)



TÚL LENNI
Kérlek, ne próbálj semmin és senkin "túl lenni". Ezzel csak elválasztod magad attól a részedtől, amelynek szeretetteljes figyelemre van szüksége. Ne hidd el mind közül a legnagyobb hazugságot - hogy már "túl kellene lenned" valamin "mostanra". Hogy "mostanra" már immúnisnak kéne lenned, vagy legalábbis "megvilágosodottabbnak".
Ha túl vagy rajta, ki van rajta innen? Ha jobban vagy, ki van rosszabbul? Ha van egy cél, ki nem érte már azt el? Ne hasítsd ketté magad, barátom.

Ne próbálj túl lenni a gyászodon, a szomorúságodon, a zavarodottságodon, az üresség érzésén. Érezd ezeket a barátokat teljes mivoltukban, hagyd, hogy ezek a szent és félreértett energiák úgy áramoljanak át Rajtad, mint egy áldott szökőár. Ők nem negatívak, csak a tudatosság részei, a teljesség darabkái, amik érezve akarnak lenni a Te végtelenségedben. Azért jöttek, hogy tisztítsanak, nem azért, hogy büntessenek. Hagyj fel azzal, hogy megnevezd őket, megítéld őket, csak érezd a zabolátlan, nyers energiájukat. Ne félj attól, hogy teljesen elárasztanak - csak a hamis halhat meg. A szeretet túlél.
Utazz az élet ősi és nyugalmas idővonalán, és ne az elme sürgető menetrendje szerint.
És ne hasonlítsd magad senki máshoz! Egyedi vagy! Az Univerzum oldaláról nézve, nincs "mostanra", csak a most van, csak az, ami ebben a pillanatban élő.
A teljesség nem az időben található, a gyógyulás pedig nem egy úti cél. (Jeff Foster)


A POZITÍV GONDOLKODÁS NEGATIVITÁSA
"A jövővel kapcsolatos szüntelen optimizmus csak nagyobb sokkot eredményez, ha a dolgok rosszul alakulnak. Azáltal, hogy küzd azért, hogy fenntartsa a jövőről alkotott pozitív hiedelmeit, a pozitív gondolkodó sokkal kevésbé lesz felkészült, és sokkal komolyabban ki fog borulni, ha olyan dolgok történnek, amiknél már nem tudja meggyőzni magát, hogy azok jók." (Oliver Burkeman)


Ideje az emberiségnek felébrednie a pozitív-negatív transzból. A pozitív gondolkodás pusztán a testi plasztikai műtét pszichológiai verziója. Hosszú távon egyszerűen nem működik és még több szenvedéshez vezet. A pozitív gondolkodás valójában egy olyan gondolkodás, amely teljesen megszállottja a negativitásnak, arra fókuszál, és háborúban áll vele... mindez, ha belegondolunk, mind elég negatív dolog. A pozitív gondolkodás a végső mód arra hogy elszakítsuk és eltereljük a figyelmünket a vélt hiányainkról, tökéletlenségünkről, furcsaságainkról, egyediségeinkről, a titkos sötétségről, amelyet annyira próbálunk elrejteni.
Arra törekszünk, hogy elfedjük a tapasztalataink "rossz" aspektusait ahelyett hogy foglalkoznánk velük, szembenéznénk velük, megölelnénk, meggyógyítanánk és szeretnénk őket. Már nem látjuk a "negativitásban" rejlő szépséget és főleg a hihetetlen lehetőséget. Utasítsd el az élet felét, és biztos hogy nem érzed majd magad teljesnek. A "negatív" pusztán az az énünk, amely kétségbeesetten keresi a szeretetet, nem az elhanyagoltságot vagy a még több fuldoklást. Lehet, hogy ideiglenesen jobban érezzük magunkat, ha eltereljük a figyelmünket a "negatívról", de nincs a boldogságnak valódi külső forrása!

Ez az egész egy alapvető félreértésen nyugszik. A pozitív/negatív elválasztás pusztán a dualisztikus elme kreálmánya. A gondolat elválasztja a fényt a sötétségtől, az életet a haláltól, a jót a gonosztól, a szentet a szentségtelentől, majd ezeket az önmaga által kreált sebeket még több elválasztással, még több háborúval, még több dualisztikus tevékenységgel igyekszik meggyógyítani. De bármennyi mentális vagy fizikai plasztikai műtéten esünk át, továbbra is hiányosnak és az Otthontól távolinak fogjuk magunkat érezni. A háború nem tudja befejezni a háborút. A sötétség nem tudja eloszlatni a sötétséget. A fény az egyetlen erő.
Mi van akkor, ha Te egyáltalán nem vagy azonos az elméddel? Mi van ha a gondolat soha nem tud definiálni Téged? Mi van, ha az élet pozitív és negatív aspektusai egyaránt jöhetnek és mehetnek abban a teljességben, ami Te vagy, mint a felhők az égen, vagy a hullámok a tengerben? Mi van ha semmilyen mennyiségű plasztikai műtét, semmilyen "tökéletes test" vagy "tökéletes elme" nem fog soha a valódi természetedhez közelebb vinni? Ahhoz a valódi természetedhez, amely már most is átragyog a látszólagos tökéletlenséged közepette, megvilágítva a rosszat és jót egyaránt?
A pozitív gondolkodás képtelen a szó mélyebb értelmében valóban gyógyítani, sokkal inkább megteremti, majd elutasítja a negatív gondolkodást. Ez az egyetlen dolog, amiben pozitívan biztos lehetsz. (Jeff Foster)



Az ÖnMunka módszertanában mélyen merülünk az Ön-Kapcsolódás gyakorlatába, várlak szeretettel egyéni vagy csoportos formában:

Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) 2016 december 9-11. Részletekért kattints ide.

2016. november 5., szombat

Új Jeff Foster Szösszenetek



Sok éve követem Jeff Foster munkásságát, már korábban is fordítottam a blogra több hosszabb írását (részletes lista ennek a bejegyzésnek az alján). Rendszeres olvasója vagyok a FB oldalának, ahol rövidebb szösszeneteket posztol majdnem napi szinten, melyek mindig frissen, hihetetlen pontossággal ragadják meg az önismereti, spirituális és tudatossági utazásunk lényegét és az én megéléseimet, megtapasztalásaimat is. Újonnan fordítottam néhány posztját, melyeket a FB után ide is felteszek, váljanak Jelen-Létetekre. :)

SZÍVESEN LÁTOTT VENDÉGEK A TESTED BELSŐ TERÉBEN
Próbáld ki ezt a mai napon:

Ha szomorúságot vagy félelmet érzel, vagy bárhol összehúzó érzetet tapasztalsz a testedben, akkor – egyetlen rövidke pillanatra – hagyj fel azzal, hogy ’elengedni’ próbálod. Felejtkezz el a ’rezgésszinted megemeléséről’ is! Ehelyett egyszerűen csak legyél együtt a kényelmetlen érzéssel. Légy kíváncsi rá. Lágyulj bele. Lélegezz beléje. Adj neki teret és némi időt. Felejtkezz el a megértéséről, az ’elengedéséről’ vagy a ’megjavításáról’, és csak hagyd, hogy itt legyen, pont annyi ideig, amennyire szüksége van. Engedd, hogy maradjon, ha maradni akar. Engedd, hogy menjen, ha menne. Engedd, hogy visszajöjjön, ha épp visszatér. Bánj vele szívesen látott vendégként, aki lényed hatalmas Pihenő Otthonába érkezett. Úgy bánj vele, mint egy szeretett gyermekkel, aki igazán idetartozik. (Jeff Foster)


NE LÉGY KEDVES!
Ne légy kedves!
A kedves az unalmas.
A kedves az hamis.
A kedves egy alkalmazkodás,
amit arra találtak ki, hogy szeretetet szerezhess vele magadnak.
De ez nem működik.
Légy valódi inkább!

A kedves egy álarc,
ami elrejti a haragodat, az ingerültségedet,
a frusztrációdat, a csalódottságodat
(azokat a gyönyörű energiákat, melyeket kicsiként
megtanultál elfojtani).

A kedves megfojt téged,
és mindenki mást is körülötted.
A kedves meggátolja, hogy
mások tényleg megismerhessenek téged.

Vállald a kockázatot, hogy nem leszel kedves!
Vállald a kockázatot, hogy megmutatod magad!

Készülj fel arra, hogy nem fognak kedvelni.
Hogy önzőnek, ridegnek, szemétnek,
vagy ami még ennél is rosszabb:
„Nem spirituálisnak” fognak tartani.

Mondd ki, amit gondolsz!
Mondj igent, amikor igent gondolsz.
És mondj nemet, amikor nemet.

Vállald a kockázatot önmagadért!

Készülj fel arra, hogy újra élőnek fogod érezni magad.
Hogy újra érezni fogod a szíved kalapálását.
Izzadni fogsz és remegni.
És elgondolkodni azon, hogy vajon van-e hozzá jogod.

Készülj fel, hogy érezni fogod a szégyent és a bűntudatot,
s többé már nem menekülsz előlük.

Készülj fel arra, hogy a ’kedves’ világod
romba dől.
Készülj fel, hogy elveszíted
a szépen kimunkált imagedet.
Készülj fel az újdonság hasító érzésére!
(Jeff Foster)


NINCS NAGYOBB ÖRÖM

A meditáció annak a függőségnek

a megtörése, hogy
az épp itt lévő pillanat belakása helyett
más pillanatban akarunk lenni.
A meditáció épp ezért kényelmetlen lehet,
hisz elvonáson mész keresztül.
A figyelmed a Mostban van.
Sürgetést érzel, hogy elmenekülj.
Nyugtalanság, vágy a többre,
ellenállás azzal kapcsolatban, ahol épp vagy.
Bátorságra van szükség ahhoz,
hogy itt maradj.
De az itt maradás az, ami gyógyít.
Végül pedig felfedezed:
Nincs nagyobb öröm,
mint önmagaddal együtt lenni.
(Jeff Foster)



SZERESS A SZERETETEN IS TÚL
Úgy szeress, hogy tudod, az, akit szeretsz, lehet, hogy holnap már nem lesz itt. Úgy szeress, hogy tudod, lehet, hogy a mai nap az utolsó nap, amikor úgy igazából találkozhatsz vele. Tudd, hogy nem tudhatod, mi lesz a történet vége. Hisz mi marad az életben, ha már semmi veszítenivalód nincsen?
Törődj vele, mélyen, annyira, hogy az már fájjon, törődj vele mindannak ellenére, amit az emberek mondanak, a kigúnyolás, elutasítás és félreértettség ellenére is törődj vele, olyan erősen, hogy többé már ne érdekeljen, mi fog történni veled.
Merülj bele, merülj bele teljes hajlandóságoddal a szeretetnek ebbe a keserédes rejtélyességébe, sosem tudva, mi is a szeretet, mégis szeretve, bolondulásig, elbűvölt gyerekként, őrült módjára, teljesen elfeledve, milyen is cinikusnak lenni, vagy azt akarni, hogy igazad legyen.
Szeress, míg bele nem remeg a hangod, míg a szívedet szét nem veti a dübörgés, míg a lábaid reszketni nem kezdenek, míg az elméleteid porrá nem válnak a semmiben, az okosságod pedig szégyenkezve és tisztelettel telve hajt fejet.
És ekkor majd a legsötétebb helyekre visznek, a szívedet pedig azok gyújtják lángra, akiknek soha sem voltál képes megnyitni a szívedet, és felsejlik benned az, amit titkon mindig is tudtál:
Hogy idővel mindent el fogsz felejteni, kivéve azt, hogyan kell meghalni és szeretni.
(Jeff Foster)

MERJ BÁTRAN SZABAD LENNI (EGY MEGŐRÜLT VILÁGBAN)
A világ beleőrült a sok munkába.
Csak neked van bátorságod megpihenni.

A világ elveszítette a játékosságát, a létezésének örömét.
Csak neked van bátorságod, hogy szabad gyermek módjára élj.
Hogy az élettel annak teremtésénél találkozz.
Hogy rámosolyogj a macskákra és belekacagj a hóba.

Az emberek elfoglaltnak tűnnek, de közben futnak.
Menekülnek az érzéseiktől.
Menekülnek a szégyentől és a bűntudattól.
Futnak, hátha így sosem kell megállniuk.
És önmagukkal találkozniuk.
És belenézni abba, kik is ők valójában.

Csak te vagy elég bátor ahhoz, hogy megállj.
És érezd, ahogy a talpad a szentséges földdel kapcsolódik.
Hogy észrevedd, ahogy a lélegzeted ki- és beáramlik.
Hogy érezd, ahogy átölel a reggeli napfény,
feltölt a délután, majd beléd lép az este.

A világnak szüksége van rád, mert te nem vagy teljesen beleveszve a világba.
Jelenlétet hozol, ami megmelengeti ezt a világot.
Ártatlanságod gyógyító balzsam a világ bizonyosságaira.

A világ megcsömörlött, de te új vagy.
(Jeff Foster)

Korábbi Jeff Foster írások a blogon:

Senki Nem Jön, hogy Megmentsen, avagy Szépséges Hazugság a Szeretetről


Az ÖnMunka módszertanában mélyen merülünk az Ön-Kapcsolódás gyakorlatába, várlak szeretettel egyéni vagy csoportos formában:

Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) 2016 december 9-11. Részletekért kattints ide.