2016. október 21., péntek

Senki Nem Jön, hogy Megmentsen, avagy Szépséges Hazugság a Szeretetről



„Senki nem jön, hogy megmentsen, ez van. Nem jön a herceg a fehér lovon. Júlia sem. A „Nagy Ő” sem. Nem jön el a messiás, hogy elvegye a fájdalmadat, a kicsi korod óta benned lévő üresség érzését, és az elkülönültség és elhagyottság érzetét. Senki nem képes helyetted átérezni és élővé változtatni az érzéseidet. Senki nem tud helyetted élni és meghalni. Senkinek nincs olyan képessége, hogy állandó jelleggel elterelje a figyelmedet a fájdalmadról. Ez van.” (Jeff Foster)

45. születésnapomra. Magamnak. És Nektek. Állandó emlékeztetőül.

Az önmagammal való viszony minősége a legfontosabb ’valami’, amire a hosszú évek óta tartó ön-utazásom leegyszerűsödött. Minden pillanatom megélése, minden kapcsolatom minősége ezen múlik. Azon, hogy milyen mélységben és tudatosságban vagyok képes KAPCSOLÓDNI ÖNMAGAMHOZ: az érzéseimhez, gondolataimhoz, működéseimhez, minden megnyilvánulásomhoz. Hogy hogyan bánok önmagammal. Minden mély VÁLTOZÁS csakis ebből tud kibontakozni. Nem kívül, hanem először BELÜL. Tapasztalatom szerint a legtöbben ezt nem is értik, de ez a normális, hisz senki nem tanította meg nekünk. Ők sem tudták. Végtelenül hálás vagyok az Életnek, hogy számomra kinyitotta az ÖN-KAPCSOLÓDÁS lehetőségét. Ebben a minőségben együtt lenni magammal és másokkal, szavakkal nehezen megfogható. Az angol nyelvben terjed az a kifejezés, hogy ’hold space’, ’tartani a teret’ valaki számára. Tartani a szeretet mindent átható terét először önmagam számára, ebből fakadóan pedig képesnek lenni ugyanezt megtenni más Drága Emberekkel.

Jeff Foster tollából kicsit bővebben, az én magyarításomban így hangzik ugyanez:

HOGYAN KELL SZERETNI?
„Nem tudok nélküled élni.”
„Kiegészítesz.”
„Nélküled semmi vagyok.”
„Soha ne hagyj el.”

Eladtak neked egy szépséges hazugságot a szeretetről. Ártatlanságodban igazságként hitted el és jól megvásároltad ezt a hazugságot. Hiszen körülötted mindenki ugyanazt csinálta, te pedig közéjük akartál tartozni. Annyira rettegtél az egyedülléttől, mivel még sosem ugrottál fejest a saját magányod óceánnyi örömébe, s így sosem találhattad meg benne a saját biztonságodat.

Senki nem jön, hogy megmentsen, ez van. Nem jön a herceg a fehér lovon. Júlia sem. A „Nagy Ő” sem. Nem jön el a messiás, hogy elvegye a fájdalmadat, a kicsi korod óta benned lévő üresség érzését, és az elkülönültség és elhagyottság érzetét. Senki nem képes helyetted átérezni és élővé változtatni az érzéseidet. Senki nem tud helyetted élni és meghalni. Senkinek nincs olyan képessége, hogy állandó jelleggel elterelje a figyelmedet a fájdalmadról. Senki nem képes birtokolni téged vagy birtokolva lenni általad.

A másik feled, a kiegészítőd nem rajtad kívül van, tudod, hanem mélyen benned. Ő a saját jelenléted, mely Napként süt benned.

Oly sokan keresik a szeretetet. Vagy épp egy olyan szeretetbe próbálnak belekapaszkodni, mely mindig kicsúszni tűnik a kezükből. Vagy úgy érzik, hogy elvesztették a szeretetet, és próbálják visszaszerezni azt, miközben menekülnek a szeretet-megvonás tüneteitől, elzsibbasztják magukat, még több álmodozással, egyre messzebb futva önmaguktól, olyasvalamit üldözve, amit sosem fognak elérni. Tovább álmodoznak a „Nagy Ő”-ről, aki majd kiegészíti őket, élethosszig tartó pszichológiai biztonságot nyújt, és az a tökéletes anya vagy apa lesz számukra, amilyen nekik sosem volt.

Ez pedig nem szeretet. Ez félelem; sürgető menekülés a magányosságtól.

Ha képes vagy megtalálni vagy elveszíteni,
ha képes vagy ’benne’ vagy ’kívüle’ lenni,
ha oda lehet őt neked adni vagy el lehet tőled venni,
ha harcolnod kell érte, esdekelni vagy magadat és másokat manipulálni azért, hogy megkapd,
ha úgy érzed, hogy méltónak kell válnod rá,
ha fáj,
akkor ez az elme szeretet-változata.
A hazugság maga.
Mivel, ha szeretsz, akkor jelen vagy. Ennyi.

Ha szeretsz valakit, akkor jelen vagy vele. Annyira jelen, amennyire önmagaddal. Jelen úgy, mint ahogy az égen a Nap, a felhők, a viharok és az állandóan változó időjárás ellenére.

Ne keverd össze a szeretetet a vággyal. A vágy jön és megy. Fényesen lángol vagy épp kialszik. A vágy nem következesen kitartó, a szeretet az.

Ne keverd össze a szeretetet a vonzalommal. A vonzalom gyönyörűséges, de úgy változik, ahogy az óceán hullámzása. Egyszer dagálya van, másszor apálya. Változik évszakonként, naponként, óránként, pillanatonként. Sosem örökké jelenlévő, míg a szeretet ilyen.

Ne keverd össze a szeretetet meleg, kellemes érzésekkel, és azokkal a bódult érzésekkel sem, amik a „szerelembe eséssel” járnak együtt. A kellemes érzések oly hamar változnak át fájdalmasakká. A szeretet sem nem öröm, sem pedig fájdalom, nem eksztázis és nem is megbántottság; a szeretet az a mező, mely még azt is elbírja, amikor az üdvözítő boldogság kétségbeeséssé fakul.

Ne keverd össze a szeretetet azzal a sürgetéssel, hogy valakit birtokoljál vagy hogy valaki téged birtokoljon. A szeretet nem bódult szerelmesség. A szeretet nem kényszeres és nem is kényszerítő. A szeretet nem birtokol semmit; súlytalan, alaktalan. A szeretet nem mond olyasmit, hogy „Szükségem van rád a boldogságomhoz, a megelégedettségemhez, az életemhez". Nem, a szeretet a szabadság, a szélesre tárt, nyitott szív, a minden érzés érzésére és minden gondolat gondolására való hajlandóság szinonimája.

A legveszélyesebb mítosz szerint egy másik ember képes boldoggá ’tenni” téged. Nem, nem. A boldogság, a valódi boldogság, az a fajta boldogság, melyet nem lehet adni és venni, sem pedig szépen becsomagolni, a saját jelenléteddel azonos, amit senki nem tud neked odaadni és senki nem is képes tőled elvenni. Amikor valaki másban keresed a boldogságodat, függővé válsz tőle, folyton rettegsz, hogy elveszíted, és félelem és neheztelés morajlik a ’szereteted’ alatt. Álarcokat veszel fel, hogy tetsszél neki, elnémítod a gondolataidat és elzsibbasztod az érzéseidet, becsukod a szemed az igazság előtt, és egy fantáziából és reményből szőtt világban kezdesz élni. Saját magadat teszed boldogtalanná csak, hogy elnyerd a szeretetét, megtartsd és irányítsd. Magadat teszed boldogtalanná, miközben őt próbálod boldogítani. Ez nem szeretet, hanem egy személy iránti függőség. Félelem, ami a ’szerelem és romantika’ álruhájában jár. Ez a hazugság.

De minden függőség alatt az otthon, az Anya iránti vágyódás húzódik meg, a szó legmélyebb értelmében. Mi lenne, ha önmagadon belül találnád meg a legmélyebb otthonlét érzetét? Csinálj otthont a testedből, a lélegzetedből, a hasadból, ahogy emelkedik és süllyed a jelen mindenkori pillanataiban. Találd meg a talajt az élőség fizikai érzeteiben. És ebből a jelenlétből tölts időt olyan emberekkel, akik táplálnak, akik segítenek, hogy élőnek érezd magad, akik megértenek és átéreznek, és akik érvényesítik az oly értékes érzéseidet. Amikor nem próbálod elnyerni a szeretetet, amikor nem rohansz a saját kényelmetlen érzéseid elől, akkor tudsz igazán szeretni és akkor szerethetnek téged igazán.
Hívj meg másokat is a szeretet-meződbe; engedd, hogy maradjanak, engedd, hogy távozzanak, hajts fejet az útjuk előtt és járd bátran a sajátodat. De soha, egyetlen percre se vásárolj be abba a hazugságba, hogy a megváltás bárhol máshol van, mint a saját, átható jelenlétedben. Azon a helyen, ahol valójában senki sincs, akit meg kéne menteni. Azon a helyen, ahol megérinted az életet, az pedig cserébe megérint téged, pillanatról pillanatra…
Mert Te vagy az az Egy, az Igazi, a saját legnagyszerűbb szeretőd, partnered, barátod, gurud és Édesanyád.
Ezért aztán bátran elmondhatod magadnak:
„Nem tudok nélküled élni.”
„Kiegészítesz.”
„Nélküled semmi vagyok.”
„Soha ne hagyj el.”
(Jeff Foster)

Ha megtanulnád, hogyan is tartsd a teret önmagad és mások számára, nagy szeretettel látlak a következő Alapcsomagon vagy Egyéni konzultációs csomagon:


Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) Havonta egy csoport indul: Részletekért kattints ide.

2016. október 12., szerda

Fedezd Fel az Élet Mélységét és Misztériumát



"Nem az élet hossza, hanem a mélysége számít." (Ralph Waldo Emerson)

Az önvizsgálatokat egy ránéző-megfigyelő tudatosságban végezzük, bármilyen témában. Nem csak a gondolatokkal, hanem mélyen a testbe megérkezve, a testérzetekkel „dolgozunk”. Ezzel egyrészt egy másfajta tudati szintet gyakorlunk be, másrészt az adott személyes probléma is oldódik. Lényünk a legmélyéről alakul át, szép fokozatosan. Ennek következtében az életünk mintegy "telítettebbé" válik, teljesen más minőségben tudjuk megélni a pillanatainkat.

Néhány szösszenet a témában:

A LEGNAGYOBB TUDATI VÁLTÁS: GONDOLKOZÁS HELYETT RÁNÉZNI A GONDOLATOKRA: „Az egyik legerőteljesebb eszköz, ami emberként rendelkezésünkre áll, az a képesség, hogy közvetlenül ránézzünk egy gondolatra (képre vagy szóra), ellenállás nélkül, és megfigyeljük, ahogy az feloldódik a tudat terében. Önmagában ez az egyetlen eszköz elhozhatná a világbékét és az összes kapcsolatunkat harmonizálhatná. Még épphogy csak elkezdtük felfedezni az ebben az erőforrásunkban rejlő lehetőségeket. Indíts forradalmat! Amikor csak tudatában vagy, használd ezt a képességedet a mostban, minél több most pillanatban, amit csak megtapasztalsz.” (Scott Kiloby)

VEDD ÉSZRE AZ ÉLETET. ANNYIRA SZERETEM, AMIKOR EZ VALAKINEK MEGÉRTŐDIK ÉS MEGENGEDŐDIK.„Próbáld ki ezt egyetlen napig: Tudatosíts és engedj meg mindent, amit gondolsz, érzel, hallasz, tapintasz, ízlelsz és szagolsz. Vegyél észre mindent, ami felbukkan. Semmi mást nem kell tenned, csak észrevenni. Az észrevevés ugyanaz, mint a megengedés. És amikor bármilyen felbukkanó jelenséggel kapcsolatban ellenállást érzel, azt is vedd észre. (Ezt a testben is tudatosítsd: hol mit érzel, amikor „ellenállást” érzel.) Nézd meg, milyen módon alakul át a napod ettől az egyetlen, egyszerű gyakorlattól. (Scott Kiloby)

TE EGY SZÓ VAGY? A MÁSIK EMBER EGY SZÓ? EGY TÁRGY EGY SZÓ? A VALÓSÁG MEGISMERHETETLENSÉGE ÉS VÉGTELEN MÉLYSÉGE:
„A szavak – függetlenül attól, hogy hanggá formálva hallod őket, vagy gondolatokként kimondatlanok maradnak – szinte hipnotikusan megigézhetnek. Könnyen elveszíted magadat bennük, hipnotikus állapotba kerülsz tőlük, kimondatlanul azt gondolva, hogy ha valamihez egy szót kapcsoltál, akkor már tudod is, hogy az micsoda. A tény: nem tudod, hogy az micsoda. Csupán címkével fedted el magad elől a misztériumot. Minden – egy madár, egy fa, még egy szimpla kő is, az emberi lényről nem is beszélve – végső soron megismerhetetlen. Azért, mert mérhetetlen a mélysége. Mindaz, amit azzal kapcsolatban észlelhetünk, megtapasztalhatunk, gondolhatunk, csupán a valóság felszíni rétege, kevesebb, mint a jéghegy csúcsa. Minél gyorsabban ragasztasz verbális (szóban megfogalmazott) vagy mentális (gondolati) címkéket dolgokra, emberekre vagy helyzetekre, valóságod annál sekélyesebbé és élettelenebbé válik, és annál halottabb leszel a valóság, a benned és a körötted folyamatosan kibontakozó élet számára. Ily módon eszességre ugyan szert tehetsz, ám a bölcsesség odavész, ahogy az öröm, a szeretet, a kreativitás és az elevenség is. Ezek ugyanis az érzékelés és az értelmezés közti csöndes résben rejlenek. Természetesen használnunk kell szavakat és gondolatokat. Azoknak megvan a maguk szépsége. De muszáj-e a rabságukban élnünk? Elhiszed-e, hogy a hangok bármely kombinációja valaha is elmagyarázhatja, hogy te ki vagy, hogy mi a világmindenség végső célja, vagy akár csak azt, hogy valódi mélységében mi egy fa vagy egy kő?” (Eckhart Tolle)

A GONDOLATOK/SZAVAK ELŐTTI VILÁG: „A valóságot nem lehet szavakkal kifejezni. A szavak korlátoznak. Főnevekbe, igékbe és melléknevekbe erőlteted bele a valóságot, és ez által megszakad a pillanatról-pillanatra való áramlás. Az a tao, amit el lehet mesélni, nem az örök Tao, mivel az elmesélés kísérlete az idő keretei közé szorítja. Időben megállítódik már csupán a megnevezés kísérlete által. Abban a pillanatban, hogy bárminek nevet adsz, az már nem örök többé. „Örök” alatt a szabadot, korlátlant, időben vagy térben elhelyezetlent, akadály nélkül megéltet értem.
Nem létezik név arra, ami most itt ül ebben a karosszékben. Én az örök megtapasztalása vagyok. Már csak az „Isten” gondolatával is, minden megáll és időben jelenik meg, és amint megteremtem „Istent”, máris megteremtettem „nem-Istent” is. Ide pedig bármit behelyettesíthetsz – mondjuk a „fa” gondolatával létrehozom a „fát” és a „nem-fát” is; a mechanizmus ugyanaz. Mielőtt bárminek nevet adsz, a világban nincsenek dolgok, nincsenek jelentések. Nincs semmi más, csak békesség egy szavak nélküli, kérdések nélküli világban. Egy olyan tér, ahol már minden megválaszolódott, örömteli csendben.
Ebben a szavak előtti világban csak a valós létezik – a megosztatlan, megfoghatatlan, már jelen levő. Bármilyen látszólag elkülönülő dolog nem lehet valós, mivel azt az elme hozta létre az elnevezéseivel. Amikor ezt megértjük, a valótlan gyönyörűvé válik, mivel semmi sincs, ami fenyegethetné a valósat. Én sosem látok semmi elkülönültet, amit úgy hívnak, hogy „fa” vagy „te” vagy „én”. Ezek a dolgok pusztán a képzelet szüleményei, amit vagy elhiszünk, vagy nem hiszünk el.
Az elnevezések adása az illúzióvilág, az álomvilág kiindulópontja. Amikor az egésznek letörjük egy kis darabkáját, és azt mondjuk rá, hogy „fa”, akkor ez az első álom. Ezt hívom én „első generációs gondolatnak”. Aztán a gondolat újabb gondolatot szül, és akkor már van nekünk „magas fánk, szép fánk, az a fa, ami alá le szeretnék ülni, illetve az a fa, amelyik bútornak való, vagy az, amelyiket meg kell védelmeznem”, az álom pedig csak folytatódik tovább. A gyerekek egyetlen pillanat alatt zuhannak bele az álomvilágba, a világ álmába, mégpedig akkor, amikor először kapcsolnak hozzá egy szót egy dologhoz. És az is csupán egy pillanatba telik, hogy te mindezt megkérdőjelezd, és megtörd a varázst, és hálás legyél a mindenség Taojának – fa, nem fa, világ, nem világ.
Amikor az elme elhiszi, amit gondol, akkor annak ad nevet, amit nem is lehet megnevezni, és a név által próbálja valóssá tenni. Elhiszi, hogy az elnevezései valósak, és hogy létezik odakint egy tőle elkülönült világ. Ez az illúzió. Az egész világ kivetítés. Amikor lezársz és rémült vagy, akkor az egész világ ellenségesnek tűnik; amikor viszont szereted, ami épp van, minden a világon a szeretteddé válik. A belül és a kívül mindig illeszkednek – ők egymás tükröződései. A világ az elméd kivetülése.” (Byron Katie: Az öröm ezer neve)

Ha mélyítenéd az Élet-Élményedet, nagy szeretettel látlak a következő Alapcsomagon vagy Egyéni konzultációs csomagon:


Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) 2016. november 11-13. Részletekért kattints ide.