2013. március 26., kedd

Nem Vagyok Szerethető – Láss át a hiány-történeteden




Amit magadról elhittél, az csupán történet. Gondolatok és érzések hosszú évek alatt összetapadt csomagja, mely egészen addig vezérli az életedet, amíg át nem látsz ezen az illuzórikus én-csomagon. És amíg nem látsz át rajta, addig az életed szereplőitől is ennek a történetnek a megerősítését várod – teljesen tudattalanul. Elindulsz szeretetet, figyelmet, megbecsülést hajszolni a külvilágban, de nem járhatsz tartós sikerrel, mert amit önmagadról hiszel, a központi hiány-történeted megakadályoz ebben. Ha pl. nem szerethetőnek hitted el magad, folyton a szeretetet fogod hajszolni „odakint”, mégsem találod sehol. Még akkor sem, ha azt kapod. Mert összeegyeztethetetlen a saját magadról szóló én-azonosulásoddal. És a legabszurdabb az egészben, hogy sosem „odakint” fogsz szeretetet „találni”, hanem saját magadban fogsz kapcsolatban kerülni „vele”, amint átlátsz a történeteden. Nagyon fontos, hogy nem átírod a szeretetlenség történetedet szeretetettség történetre, hanem átlátsz rajta, így saját magad maradsz ott szeretetként. Ezt csak megtapasztalni lehet, a fejedben sosem fogod lejátszani ezt a játékot. Önmagadba kell merülni hozzá, a saját történetedet összetartó gondolatokat és érzéseket kell „szemügyre venned”. Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai ebben tudnak segítségedre lenni.

Kicsit részletesebben erről a hiány-működésről Scott tollából:

Amikor azt hisszük magunkról, hogy nem vagyunk szerethetők, akkor ennek az üzenetét küldjük ki a világba. Tudattalanul eljátsszuk ezt a szerepet, és egy nem szeretett ember nyelvén beszélünk és viselkedünk, ekként viszonyulunk másokhoz. Következetesen ebből az önmagunkról szóló hiedelemből reagálunk másokra, és az ő tetteiket szeretetlennek értelmezzük. Az, hogy mások tettei objektíve szeretetlenek-e, semmit nem számít a saját történetünk szempontjából. Az értelmezés folyamatosan megtörténik a fejünkben. Az „Én nem vagyok szeretve” bumerángját dobjuk ki a világba – teljesen tudattalanul – újra meg újra, ami mindig visszatér hozzánk.
         Amikor azt hisszük mélyen belül, hogy nem vagyunk szerethetők, van bennünk egy tudattalan hajtóerő, hogy olyan embereket és helyzeteket vonzzunk be, akik/amik megerősítik a történetet. Ugyanazt a mintát ismételjük a kapcsolatainkban. Folyamatosan a szeretetlenségi történetünk szerint értelmezzük mások tetteit. Tudattalanul még szabotálhatjuk is a kapcsolatokat. Így újra és újra megszilárdítjuk a történetet, amíg át nem látunk a hiány-énen. Mert soha semelyikünk sem volt elégtelen/hiányos ember. Nincsenek elégtelen emberek, csak régi, még futó programok.
         Amikor a Megtalálhatatlan Önvizsgálat segítségével átlátunk a hiány-történetünkön, a „Nem vagyok szerethető ember” régi forgatókönyve már nem működik többé. Mihelyt a történetet megtalálhatatlannak látjuk, a szeretetet látjuk igazi természetünknek. Természetes módon abbahagyjuk a bumeráng dobálását, mert a hiány-történet hiányzik. Mások nem tudják azt visszaküldeni, amit mi már nem dobunk ki nekik.
         Ez nem azt jelenti, hogy benne kell maradnunk minden kapcsolatban. Vagy megyünk, vagy maradunk. Világosabbá válik, hogy mi a megfelelő tett, amint már nem a hiány-én lencséjén keresztül nézünk másokra.
         Például ha valaki központi története az, hogy „Nem vagyok szerethető”, tudattalanul olyan partnert választhat, aki nem tudja viszonozni a szeretetet, aki fizikailag vagy érzelmileg bántalmazza, vagy más szeretetlen módon cselekszik. Vagy tudattalanul szabotálhat egy egészséges kapcsolatot, hogy a nem-szerethetőség központi történetét működésben tartsa. Bár mindez fájdalmat eredményez, a fájdalom legalább ismerős. Megerősíti a központi identitását. Végül is, ki lenne a központi története nélkül? Ezzel nem az áldozatot hibáztatjuk. Mindez nem mentség bármilyen bántalmazásra vagy problémás viselkedésre a partner részéről. De ez a fajta belátás megnyithatja az embert arra a lehetőségre, hogy meglássa, hogy a központi történetének valami köze lehet ahhoz, hogy kit választ partnernek, és hogyan reagál a kapcsolatokban.
         Amint átlát az önmagáról szóló hiedelmen, mindez a tudattalan elmetevékenység a tudat napvilágára kerül, és aztán elcsendesül. Megszakad a hiány-történetén alapuló mágneses vonzódás olyan partner felé, aki rosszul bánik vele. A szabotázs abbamarad. Azon kaphatja magát, hogy marad a kapcsolatban, ha az egy érettebb, elégtelenség nélküli, én-telen szeretetté mélyül. Máskülönben, úgy találhatja, hogy már nem akar azzal a partnerrel lenni, különösen, ha a partner még mindig a saját hiány-mintáit éli, és nem hajlandó magába nézni.

(Scott Kiloby: Élő Kapcsolat)

Ha szeretnéd megtanulni, hogyan lehet átlátni ezeken a központi hiány-azonosulásokon, mint: nem vagyok szerethető, értéktelen vagyok, nem vagyok fontos, nem vagyok elég, nem vagyok tökéletes, sikertelen vagyok, vesztes vagyok, áldozat vagyok, stb., szeretettel látlak egy 2-napos, kiscsoportos, gyakorlati tréningen, utána egyéni konzultációkkal a csomagban:

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapcsomag (Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás Önvizsgálat) 
Részleteket, aktuális időpontokat itt találsz, gördíts lejjebb az oldalon: Aktuális ÖnMunka Tanfolyamok


2013. március 21., csütörtök

A Kapcsolatokról és a Valódi Önbecsülésről




„A hiány-történet olyan, mint egy hibás forgatókönyv, egy alapvető hazugság arról, hogy kik is vagyunk valójában, amit a gyermekkorból áthurcolunk a felnőttkorba. Közvetlenül kapcsolódik ahhoz a hiedelemhez, hogy elkülönült személyek vagyunk. Valójában nincs elkülönült hiány-én; csak hisszük, hogy van. A hiány-én sok formában jelenik meg: nem szerethető én, gyenge én, tehetetlen én, nem megfelelő én, nem elismert én, elhagyott én, semmibe vett én, nem fontos én, vagy valami más változata annak az alaptörténetnek, hogy: „Nem vagyok elég jó” vagy „Valami baj van velem”. (Scott Kiloby)

A kapcsolatoknak van egy beépített tükröző hatása. Ahogy haladunk az életben, újabb és újabb emberek jelennek meg, hogy visszatükrözzék nekünk ezt a központi hiány-énünket. Amikor a hiány-én szívében rejlő mély seb aktiválódik, fájdalmat és szenvedést tapasztalunk. Ez a hazugság fáj, és a kapcsolatainkban tapasztalt nehézségek nagy részéért felelős. Ha a fájdalom túl nagy, azon kaphatjuk magunkat, hogy próbáljuk elkerülni, másokat hibáztatunk miatta, vagy gyógyszerekkel próbáljuk eltüntetni. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mások a fájdalom forrása. De mások csak egy tükör, ami azt mutatja, hogy mit hiszünk magunkról.

A következő tünetek azt jelzik, hogy a hiány-történet aktiválódott egy kapcsolatban:

·         Ragaszkodunk ahhoz, hogy igazunk van, és mások tévednek

·         Mások szeretetét, dicséretét, figyelmét, elismerését vagy jóváhagyását keressük

·         Jobbnak vagy rosszabbnak ítéljük magunkat másoknál

·         Lekicsinylünk, kigúnyolunk vagy megfélemlítünk másokat

·         Megpróbálunk kontrollálni vagy manipulálni másokat

·         Félelemből meghátrálunk a konfliktus elől, amikor hitelesebb lenne kimondani a véleményünket

·         Negatívan ítélünk meg másokat vagy panaszkodunk rájuk

·         Egészségtelen, romboló módon fejezzük ki a dühünket és más érzelmeket

·         Elidegenítjük magunkat és elkerülünk bizonyos fájdalmas kapcsolatokat

·         Önző célból cselekszünk

·         Elnyomunk fájdalmas érzelmeket és nem fejezzük ki, ahogy valójában érzünk

·         Féltékenyek vagy irigyek vagyunk másokra


Ennek a mentális aktivitásnak a nagy része abból a félelemből fakad, hogy egyenesen ránézzünk arra, hogy tévesen kiként azonosítjuk magunkat. Az életünkben felbukkanó emberek állandóan a központi hiány-én eme illúzióját tükrözik vissza ránk.
Ha megnézed, ez a tükröző hatás minden irányba működik. Amikor sikeresnek látunk másokat, ez gyakran egy sikertelen én-t tükröz vissza. Amikor egy szeretted nem úgy reagál rád, mint ahogy vártad, vagy egy szerelmi kapcsolat véget ér, ez gyakran egy szeretethetetlen én-t tükröz vissza. Vonzó emberek egy nem vonzó én-t tükrözhetnek vissza. A világ szemében fontosnak látszó emberek egy nem-fontos vagy értéktelen én-t tükrözhetnek vissza. Amikor valaki megítél vagy kritizál téged, ez egy olyan én-t tükrözhet vissza, aki hibásnak érzi magát. Amikor mások arrogánsnak vagy uralkodónak tűnnek, ez egy gyenge, jelentéktelen vagy kicsi én-t tükrözhet vissza. Ha mások nagyhatalmúnak tűnnek, csekélyebb hatalmúnak vagy akár tehetetlennek érezheted magad.
De nem csak más emberekről van ám szó. Bármi visszatükrözheti rád az elégtelenséget. Egy drogfüggőség vagy pénz problémák egy hiányt szenvedő én-t tükröznek vissza. Elmúlt események azt tükrözhetik vissza, hogy jelenleg egy áldozat vagy. Jövőbeli dolgok, mint a megvilágosodás, felgyógyulás és önfejlesztés egy olyan én-re mutathatnak vissza, aki jelenleg nem teljes.
Mindez nem mindig egyszerűen csak az ellentétek játéka. Az életed külső körülményei, mindegy, milyenek, általában valamit visszatükröznek arról, hogyan tekintesz magadra. Ha a külső körülmények nem megfelelőnek tűnnek, te is nem megfelelőnek érezheted magad. A lényeg az, hogy a belső és a külső egy, mindegy hogyan darabolod fel. Bármi, ami „ott kint” megjelenik, valamilyen módon azt tükrözi, ami „itt benn” jelenik meg – az önazonosulásban.
A legalapvetőbb értelemben a másokra való kifelé mutogatás a kapcsolatok tükrében azt jelenti, hogy magunkon kívül, az emberekben és dolgokban keressük az önbecsülésünket. Ez a könyv főleg a negatív önazonosulásokra koncentrál, amik meggátolnak minket a valódi boldogság megélésében. Természetesen nem mindenki mélyen boldogtalan állandó jelleggel. Ilyet állítani sértő lenne az összes olyan emberre nézve, akik boldog életet élnek most is. De ha bármikor azt hisszük, hogy az igazi, állandó boldogság más emberektől vagy életünk külső körülményeitől függ, akkor becsapjuk magunkat. Nagyrészt a kapcsolataink tükrén keresztül származtatjuk az önbecsülésünket. Ha valakinek a pozitív énképe a másokkal való összehasonlításon alapul, és azok az emberek vagy külső körülmények véletlenül rosszabbá válnak, akkor gyakran az énkép újra elégtelennek kezd látszani.
A mentális történeteken vagy képeken alapuló identitások nem stabilak. Ahogy e könyv önvizsgálatai feltárják, az igazi önbecsülés az éntelen jelenlétből emelkedik ki. Semmi köze mentális történetekhez vagy képekhez. Semmi köze a kapcsolatok tükrén át való önmeghatározáshoz. Az igazi önbecsülést nem tudják lerombolni mások gondolatai és tettei.

(Scott Kiloby: Élő Kapcsolat)

  • Scott Kiloby két könyve magyarul megvásárolható. Katt ide.
  • Scott Kiloby összes blogbejegyzés itt.

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai Alapcsomag, csoport+2 egyéni konzuláció. Részleteket itt találsz, gördíts lejjebb az oldalon: Aktuális ÖnMunka Tanfolyamok

2013. március 15., péntek

Scott Kiloby 3-órás Élő Webes Előadás és Gyakorlat, április 19.




Figyelmesen olvasd el, köszönöm! Jelentkezés nálam emailben: oraveczandi@yahoo.com

Jelentkezési határidő: április 5. (Kb. 10 hely maradt. Kérlek, csak komoly szándék esetén jelentkezz.)

Szeretettel meghívlak Benneteket, találkozzunk együtt Scott-tal, és tapasztaljuk meg együtt az Élő Önvizsgálatokat az ő bemutatásában. Scott előadásmódja, stílusa számomra nagyon érzékletes és megragadó, mindig szeretem őt hallgatni, és vele önvizsgálni, rengeteget tanulok tőle. Örülök, ha ezt Ti is megtapasztalhatjátok. Én fogom őt tolmácsolni számotokra.

Terveink szerint egy előadásos résszel kezdünk, némi elmélettel arról, mi is az Élő Önvizsgálatok, milyen típusai vannak, mire is jó, hogyan működik, stb. Utána lesz közös vezetett önvizsgálat, hogy gyakorlatban is megtapasztalhassátok mindezt, Scott vezetésével. És hagyunk időt egy kérdések-válaszok zárójelenetre is.

Időpont: április 19. péntek, 18-21 óráig
Érkezés: kérlek, legkésőbb 17.45-re érkezz, hogy 18 órakor zavartalanul tudjunk kezdeni

Helyszín: Novotel Budapest Centrum, Rákóczi út 43-45. (A Blahánál)

Részvételi díj bármilyen ÖnMunka tanfolyamot végzetteknek: 4.000Ft
Részvételi díj „külsősöknek”: 5.000Ft

Jelentkezés nálam emailben: oraveczandi@yahoo.com

A résztvevők száma limitált, ezért érdemes minél hamarabb jelezned, ha ott szeretnél lenni.

Fizetési infók a visszaigazoló emailben.

Szeretettel várlak/várunk Benneteket!

2013. március 12., kedd

Új Paradigma a Függőségek Gyógyításában




Az Élő Önvizsgálatok egy folyamatosan fejlődő, egyre precízebbé váló rendszer, mely az emberi életre jellemző problémaköröket egyre konkrétabban célozza. Köszönhető mindez Scott Kiloby és csapata fáradhatatlan munkájának, ahogy a megszerzett tapasztalatokat dinamikusan át is ültetik az önvizsgálatok nyelvére. Az egyik legizgalmasabb terület a függőségek, addikciók területe, mert nincs olyan ember, akit ezek valamilyen formája ne érintene. Mondhatjuk, hogy az emberi elme egyik alap kreálmánya a függőség. Gondolati, érzelmi vagy fizikai formában.

Scott teljesen új oldalról közelíti meg a függőségek – mint közös emberi tapasztalat – gyógyítását. A következő cikke a függőségek hagyományos és új megközelítéséről szól.

A Scott Kiloby által kifejlesztett Természetes Nyugalom Jelenlét Módszer a Függőség Önvizsgálattal kombinálva paradigmaváltást kínál a függőségek gyógyításában. Ahogy már korábban írtam a blogon, az Élő Önvizsgálatok egyik fajtája az ún. Függőség Önvizsgálat (FÖ) kifejezetten ezt a működésünket célozza. Azért nem jelentkeztem ebben a témában egy ideje, mert bár mostanra levizsgáztam ebből az önvizsgálatból is, több facilitátorra is szükségem van, akik rendelkezésre tudnak állni ezen a téren. A képzésük folyamatban van, hamarosan alkalmatok lesz gyakorlati betekintést nyerni ebbe a forradalmian más megközelítésbe.

(A témában a korábbi bejegyzés itt olvasható, érdemes felfrissíteni: Függőségektől, Kényszerektől Mentesen –Természetes Megpihenés)

És akkor Scott Kiloby cikke:

Gyógyulás a Függőségekből – Egy Új Paradigma

A Függőségek Hagyományos Megközelítése

1. A szenvedélybeteg mint „beteg ember” és a betegség kultúrája

A függőségek kezelésében a múltban a hangsúly főként azon volt, hogy a szenvedélybeteget beteg emberként kezelték és azt nézték, hogyan válhat ez a beteg ember egészséges emberré, hogyan teheti a történetét jobbá, és hogyan fejleszthet ki egy olyan egót, amely kevésbé fogékony a függőségi sóvárgások és kényszerek iránt. Mégis, sok ember, aki éveket töltött függőség-gyógyító programokban, még mindig szenvedélybetegként, és ezáltal beteg emberként azonosítja magát.
Ez pedig a betegség egy olyan kultúráját teremti meg, amelyben a szenvedélybetegek másodosztályú polgárokként sorolják be magukat. Azt éreztetik az emberrel, hogy ő „beteg”, és hogy más „beteg emberek” csoportjába tartozik, akik nem olyanok, mint más „normális” emberek a világon. Ez elválasztottságot eredményez a társadalomban a szenvedélybetegek és a nem szenvedélybetegek között. Ez a felosztás egyáltalán nem előnyös a függőségek kezelésében. Hajlamosak vagyunk úgy gondolni a függőségre, hogy az az „ő” problémájuk, a „többieké”, a beteg embereké.
Ha azonban körülnézel, az átlag népességben a legtöbb ember küzd ilyen vagy olyan függőséggel. Egyesek olyan anyagoktól függenek, mint drogok vagy alkohol, míg mások társadalmilag elfogadottabb dolgoktól függenek, mint vásárlás, munka, szerelem, pornográfia, egészségtelen módon kifejezett szexualitás, pénz, édességek, szerencsejátékok, dicséret, hírnév vagy figyelem. A függőséget okozó anyagok és tevékenységek listája végtelen. Amikor így tekintünk a dologra, mi (az összes ember) egy csónakban evezünk. A függőségből való kigyógyulás egy olyan törekvés, ami az egész emberiséget kell, hogy érdekelje. Nem különálló szigetek vagyunk. Ami egyikünkre hatással van, az mindannyiunkra hatással van, beleértve a családunkat, a közösségünket és az egész világunkat. Tehát, még ha valaki maga nem is szenvedélybeteg, együtt élhet egy szenvedélybeteggel, vagy ismerhet egyet, vagy valamilyen módon hatással lehet rá a függőség, beleértve az emelkedő egészségügyi költségeket és a függőséggel összefüggő bűnözést.

2. Túlzott koncentrálás az adott szerre, a függőség mögött meghúzódó mechanizmus helyett

A hagyományos gyógyításban túlzottan a felosztásokra koncentrálunk. Elkülönítettük magunkat egymástól. A heroin függők erre a programra járnak. A vásárlás függők arra a másikra járnak. Az evési és szexuális kényszeresek külön csoportba sorolják magukat. Ez az elkülönítés abból ered, hogy a függőség tartalmára koncentrálunk (azaz az adott anyagra vagy cselekvésre) a függőség mögött meghúzódó mechanizmus helyett (keresés, ragaszkodás, menekülés vagy a jelenbeli kényelmetlen érzések elkerülése).
A függőség mögött meghúzódó mechanizmus valójában maga a gondolatban való hit. Érthetőbben, ez egy tárgyfüggőség. A gondolatok megteremtik az életünkben lévő elkülönült tárgyak érzetét. A legfőbb elkülönült tárgy az „én”. És amíg ez az „én” elkülönültnek látja magát, addig más elkülönült tárgyaknál keresi a beteljesedést és megelégedettséget, mindig valami más, valami több, valami tárgy után nyúlva (legyen az egy személy, hely, dolog, drog, kapcsolat, stb.). Ez az állandó kinyúlás azon helytelen érzékelésből ered, hogy kik is vagyunk valójában. Ebben az elkülönült érzésben nem tudjuk megállni, hogy valami más után nyúlkáljunk, mert maga az elkülönültség miatt érezzük magunkat hiányosnak. Pontosan ez a hiányérzet okozza az összes kifelé történő nyúlkálást. Tehát amíg nem jutunk el a gyökér problémáig, nagyon valószínű, hogy csak egyik tárgytól a másikig, egyik tartalomtól a másikig megyünk, és nem szabadulunk meg a háttér mechanizmustól, ami a függőségi ciklust fenntartja.
Amikor a tartalomra koncentrálunk, hajlamosak vagyunk a tartalmat egy másik tartalommal helyettesíteni. Egyik tárgytól a másikig megyünk. Például, ha tiszták leszünk és leszokunk a drogról, azon kaphatjuk magunkat, hogy megszállottak leszünk a kapcsolatok, a dohányzás vagy valami más terén. Tárgyat cseréltünk (azaz tartalmat). Nem kezeltük az elkülönültség háttér-érzetét. Még ha meg is szabadítjuk magunkat a különböző anyagoktól való függőségtől, a függőségünk tovább mehet más, rejtettebb függőségi formák felé. Függővé válhatunk az önfejlesztéstől, a szellemi felébredéstől, vagy magától a gyógyulástól. Igen! A függőség ennyire alattomos.

A Természetes Nyugalom Jelenlét Módszer

Ha elkezdünk magára a tárgyfüggőséget okozó háttér-mechanizmusra, az elmére koncentrálni, lehetőségünk lesz megszabadítani magunkat a függőségi ciklustól és annak minden formájától.
Ez a megközelítés arra hív bennünket, hogy pihenjünk meg a jelenlétben, ismétlődően, többször a nap folyamán. A jelenben való megpihenéssel tökéletes helyzetbe hozzuk magunkat ahhoz, hogy lássuk, mi is zajlik a belső tapasztalásunkban (azaz a gondolatok, érzelmek és érzetek birodalmában).

Miért is fontos ránézni a belső tapasztalásunkra? A tudomány és az orvostudomány fontos információkat adott nekünk arról, hogyan működik az agy és hogyan hat a függőség az agyra. Beszéltek nekünk az idegpályákról és a neurotranszmitterekről, amik belejátszanak a függőségi ciklusba. A probléma ez: egy szenvedélybeteg sosem tapasztalja közvetlenül az agyat, az idegpályákat vagy neurotranszmittereket. Menj és beszélj egy heroin függővel. Kérdezd meg tőle, mi járt a fejében a legutóbb, amikor belövésre vágyott. Nem „neurotranszmittereket és idegpályákat”.
A szenvedélybetegek hirtelen, ellenállhatatlan és azonnali sürgetést éreznek a használatra vagy cselekvésre. Ez a sürgetés a gondolatok, érzelmek és érzetek belső tapasztalásán keresztül történik. A „Heroint akarok” gondolat azonnal egy a testben kialakuló tényleges energetikai érzettel vagy vággyal, sóvárgással együtt bukkan fel. A sürgetés gyakran olyankor lép fel, amikor a szenvedélybeteg valamilyen módon érzelmileg zaklatottan vagy kényelmetlenül érzi magát.
Tehát a függőség gyógyításában a fókusz arra a képességnek a fejlesztésére irányulhat, hogy azonnal meglássuk azokat a gondolatokat, érzelmeket és érzeteket, amik akkor bukkannak fel, amikor a sóvárgás vagy szenvedély megjelenik. És ehhez a jelenléten át vezet az út. A jelenlét egy szó arra a tapasztalatra, hogy felismerjük a jelen pillanatban azt az alap tudatosságot, amely tudatában van annak, ami felbukkan az ember testének és elméjének belső terében, beleértve gondolatokat, érzelmeket és érzeteket. Ez a Természetes Megpihenés Módszer fókusza. A módszer holisztikus. Tehát becsüli a tudományt, az orvostudományt és a terápiát. Becsüli a testtel való törődés és a fizikai egészséggel kapcsolatos szükségleteket, beleértve az alvást és a megfelelő táplálkozást. De a gyógyulásra átfogóan tekint – nem csak fizikailag, érzelmileg, mentálisan vagy spirituálisan. Mindezek együtt, de a hangsúly a jelenlét felismerésén van, amit gyakran alulértékelnek vagy figyelmen kívül hagynak a jelenkori nyugati megközelítésekben.
A jelenben való megpihenéssel, és azzal, hogy hagyja az összes gondolatnak, érzelemnek és érzetnek, hogy önmaga legyen, a szenvedélybeteg egy újfajta szabadságot kezd megtapasztalni, hogy ne kövessen minden egyes felbukkanó gondolatot, érzelmet vagy érzetet. A jelenben való megpihenésen keresztül a tárgy vagy a jövő felé való húzóerő magától feloldódik. Ez a gyógyító megközelítés hasznosabb, mint egy jobb történet vagy egó kifejlesztése. A múltba látogatás hogyan segít egy szenvedélybetegen, aki épp azonnali, jelenbeli sürgetést érez a használatra? Egy jobb történet kifejlesztése hogyan segít egy olyan nőn, aki azonnali kielégülést keres a vásárláson keresztül? A sürgetések és sóvárgások azonnaliak. Ezek az itt és most-ba hoznak minket.

A Természetes Nyugalom módszere arra törekszik, hogy magának a függőség mechanizmusának a gyökeréhez jusson el, mivel az a jelen pillanatban történik.
Ez a megközelítés segít a szenvedélybetegnek átlátni magán az egón. Segít neki átlátni az elkülönültség érzetén. Amikor a szenvedélybeteg már nem azonosul a gondolatokkal, a gondolatok szabadon és megszakítás nélkül áramolhatnak. De feloldódik az én-érzet érdekében történő ragaszkodás a gondolatokhoz. Ebben a feloldódásban a függő személy már nem látja magát olyan tárgynak, amely el van vágva és elkülönült a többi tárgytól „ott kint”. Tehát feloldódik a hajsza azon tárgyak után.
A jelenléten keresztül a hiperaktívan gondolkodó elme ellazul. A függő személy megtapasztalja a csendes elmét. A gondolkodási függőség ellazul, és ezzel, a gondolat által teremtett tárgyak iránti függőség is ellazul. Ez feloldja az egész függőségi ciklust, függetlenül annak tartalmától vagy formájától.
Ebben az ellazult jelenlétben közvetlenebbül meg tudja látni és átélni a fájó érzelmeket, ahelyett, hogy megpróbálná elfedni azokat az érzelmeket a következő lökettel. Azzal, hogy engedi az összes érzelemnek, hogy jöjjön és menjen ebben az alapvető jelenbeli tudati térben, a függőségi ciklus leáll. Minden energia, pozitív és negatív is, önmaga lehet. A függő személy mély csendet tapasztal lényén belül, ami olyan, mint egy meleg fürdő, amely minden helyzetben körülöleli, a szabadság, béke és jóllét érzését adva. Amikor a függő személy megtapasztalja ezt a kiegyensúlyozott és állandóan jelen lévő szabadságot, békét és jóllétet, az újabb „belövésre” való igény feloldódik. A hiány és tökéletlenség érzése eltűnik. A megelégedettséget már magának a jelenlétnek a természetes aspektusaként ismeri fel. És az a szükséglet is megszűnik, hogy függő vagy „beteg személyként” azonosítsa magát.

(Scott Kiloby cikke)

Önszeretet/Önértékelés Tréning Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai alapján: 2013. április 26-27. (péntek-szombat). Jelentkezési határidő: március 22.
Részleteket itt találsz, gördíts lejjebb az oldalon: Aktuális ÖnMunka Tanfolyamok

Scott Kiloby két könyve magyarul megvásárolható, részletek itt.

2013. március 7., csütörtök

Tündérmese: Te Is Eltemetted az Érzelmi Fájdalmadat?



Nagy örömmel osztom meg Veletek ezt a mélységesen megérintő és gyógyító történetet, melyet pár hete olvastam az egyik nemzetközi Élő Önvizsgálatok csoportban. Sokan magatokra ismerhettek belőle, és bátorságot, nyitottságot kaphattok ahhoz, hogy szembenézzetek a jó mélyre eltemetett érzelmi fájdalmatokkal.

A cikk szerzője Tara Brach, aki egy igen ismert amerikai tanító és terapeuta, az általa fémjelzett ön-feldolgozási módszer neve: Radikális Elfogadás. (A cikk fordításáért hatalmas hála a csodás Bíró Marinak.)

Az ÖnMunka eszköztára alapjában véve a radikális elfogadást tanítja és életi meg velünk tapasztalati úton. Senkinek nem mondunk olyat, hogy „Fogadd el, ami van.” Ehelyett az önvizsgálatok immár széles skálájával tudjuk megközelíteni az adott személy adott problémakörét úgy, hogy mindent ő tapasztal meg saját maga számára, mindenre ő lát rá, minden kérdésre ő találja meg magában a választ, és ennek következtében automatikus és természetes elfogadás, megbocsátás, elengedés történik.

A Önvizsgálatokkal és a Belső Gyermek gyógyítása folyamattal úgy közelítjük meg mentális és érzelmi-testi szinten a bezárt, betokosodott történeteinket és érzelmi energiáinkat, hogy nem marad tér a további bujkálásra, menekülésre. Mindezt persze mindig a saját tempónkban, gyengéden, ahogy engedődik. Szép lassan minden titkunk a felszínre kerül, minden a saját idejében és tempójában, teljesen védettek vagyunk az egész folyamatban. Szép fokozatosan elfogynak a félelmetes és fájó történeteink, megélődnek a testi energiák: az egész lényünk radikális átalakuláson megy át. Pontosabban, megtapasztaljuk, hogy mindaz, akinek elhittük és éreztük magunkat, valójában nem azonos velünk. Ennek pedig hihetetlenül felszabadító hatása van.

Az ÖnMunkában - alapszinten - nem a következő cikkben vázolt módon dolgozunk, ugyanakkor azt gondolom, hogy minden módot és eszközt érdemes lehet megragadnunk, ami tisztán és őszintén ráláttat minket arra, mit is hurcolunk magunkban mentális és érzelmi szinten. És gyakorlati megközelítést is ad, sallangmentesen, a hétköznapi életünkre szabva.

(Az érzelmek eltemetésének és megélésének témájában figyelmetekbe ajánlom még ezeket a korábbi bejegyzéseket:


Tündérmese az Eltemetett Érzelmi Fájdalomról

Amikor Rosalie-val munkához fogtunk, világosan érezhető volt, hogy eljött az ő ideje – a teste benyújtotta a számlát. Az első néhány ülés alkalmával kiöntötte elém élete történetét. Olyan érthetően és világosan fogalmazta meg a problémáit és azok okait, mintha valaki más életéről mesélne. Elmondta, hogy miközben velem beszélt, nem volt tudatában a testében lévő érzeteknek, de a terápiás ülések között pánik és düh hullámait élte át. Annyira intenzív érzések voltak, hogy meg akart halni. „Nem tudom ezt jól csinálni, Tara!” - mondta. „Vagy semmit nem érzek, vagy minden elszabadul. Nem csoda, hogy nem tudok meditálni és így a terápia soha nem fog segíteni.”

Azt javasoltam, dolgozzunk azon, hogy nagyobb biztonságban érezhesse magát a testében és elmagyaráztam neki, hogy ez olyan változást hozhat, amit az eddig terápiákban nem tapasztalt.  Azonnal beleegyezett, és a következő hetekben megkezdtük ehhez a munkához az alapozást. Az volt a szándékom, hogy olyan mélységesen megértsem Rosalie-t, ahogy csak lehet, és ő is biztonságban és kényelmesen érezze magát velem. Rosalie ezeken az üléseken a vágyairól és a félelmeiről beszélt valamint a szégyenéről, amiért ő mindig a „beteg”, az, akinek problémája van. Amikor felkészült, javasoltam, hogy a következő ülésen egy vezetett utazást végezzünk, hogy felfedezzük a belső életének azon részeit is, amelyek a tudatos észlelésén kívül maradtak.

Az utazás napján Rosalie-t megkértem, hogy helyezkedjen el kényelmesen és csukja be a szemét. A hipnózishoz használt képpel indultunk el: lassan ereszkedtünk le egy hosszú kanyargós lépcsősoron, ami egy csukott ajtóhoz vezetett.  Javasoltam neki, hogy lépésről lépésre hagyja maga mögött a kínzó gondolatait és érezze egyre ellazultabbnak és kíváncsibbnak magát. Mire leért a lépcsősor aljára, a teste nyugalomban volt, a szempillái rebegtek és az arca kipirult. Bólintással jelezte, hogy látja az ajtót, én pedig elmondtam, hogy az ajtó mögött valami olyan fontos dolgot fog találni, ami a gyógyulását segíti: egy ajándékot a tudatalattijától. Emlékeztettem, hogy bármit is fog tapasztalni, biztonságban van. Mindketten itt vagyunk, és bármikor visszatérhet, amikor akar. Aztán szóltam neki, hogy kinyithatja az ajtót, amikor készen áll.

Rosalie megmerevedett. Mit látsz? – kérdeztem lágyan. A hangja a suttogásnál is halkabb volt. „Egy kislányt. Egy szekrényben van… elbújt.”

Amikor azt kérdeztem, mi elől bújt el, Rosalie enyhén megrázta a fejét. Néhány pillanat múlva megkérdeztem, hány éves az a kislány. „Hét”- felelte és gyorsan folytatta – „Az apja elől bújt el.  Mindjárt megtalálja és bántani fogja”. Megerősítettem Rosalie-t abban, hogy a kicsi lány most biztonságban van és javasoltam, hogy pusztán lazítással és a dolgok megfigyelésével fedezze fel, segíthet-e valahogyan ennek a kislánynak. Amikor láttam, hogy megint könnyebben lélegzik, megkérdeztem, mit csinál most a kislány. „Imádkozik. Azt mondja, nagyon fáj, nem bírja tovább.”
Vártam pár másodpercet és gyengéden megkérdeztem: „Rosalie, mi segíthetne ennek a kislánynak, hogy ezt a fájdalmat kezelni tudja?

Rosszallóan ráncolta a szemöldökét. „Teljesen egyedül van… senki nincs ott vele.” Azután lassan jöttek a szavak: „Szüksége lenne valakire, aki vigyáz rá.”

„Ki lehetne az?” –kérdeztem. Megint várt, éberen és fókuszáltan. Az arcán hirtelen meglepődés és öröm ömlött szét: „Egy jó tündér! Látom, ahogy ott van a kislánnyal… Ott van vele a szekrényben.” Rosalie várt egy percet és folytatta: „ A tündér körül kéken csillámló fény van és lengeti az arany varázspálcáját.”

„Rosalie, van ennek a tündérnek valamilyen üzenete a kislány számára, valami, amit el szeretne mondani?

Bólintott: „Azt mondja, tud neki segíteni. Csinálhat valamit, ami segít neki, hogy egy időre elfelejtse azokat a szörnyűségeket, amikben része van. Így felnőhet, és majd akkor foglalkozik ezekkel a dolgokkal, amikor már erősebb.

Vártam egy kis időt és azután lágyan kérdeztem, vajon hogyan is képes ezt a tündér megtenni. Rosalie hangja nyugodt és megfontolt volt: „Azt mondja, meg fogja érinteni a testének különböző pontjait a varázspálcájával, így azok a részek megváltoznak, és magukba zárják ezeket a szörnyű érzéseket.” Várt, befelé figyelve, majd folytatta: „A jó tündér azt mondja, bár nehéz lesz így bekötözve létezni, mégis úgy tudja a kislány túlélni, ami történik vele, hogy csöndben marad és uralja a benne zajló érzéseket.”

Egy hosszú csönd után megkérdeztem Rosalie-t, mi történt. „Hát, a tündér betette a kislány haragját és dühét a hasába, és jól bekötözte, hogy ottmaradjanak. Aztán rakott egy varázslakatot az altestére és a vaginájára, hogy a nemi érzései ne sodorják többé bajba.” Rosalie remegve vett levegőt és én gyengéden megkérdeztem: „Még mi történt?”
Könnyek csurogtak az arcán, ahogy folytatta: „Azt mondta neki, engedje, hogy a bordái összeszoruljanak, hogy ne érezze azt a fájdalmat, ahogy a szíve megszakad.” Rosalie csöndben volt, majd kicsit hangosabban folytatta: „Azt mondta, a kislány nyaka egy erőd lesz, vastag íves falakkal, hogy a kislány ne kiáltson segítségért és ne sikítson dühében.” Rosalie csöndben maradt és én csak ültem vele szótlanul.
 
„Csodálatosan csinálod,” – mondtam neki és gyengéden hozzátettem: „Van még valami, amit a tündér a tudomásodra szeretne hozni?” Rosalie bólintott. „Azt mondja, eljön majd a nap, hogy a kislány már nem bírja mindezt magában tartani, és a teste majd ki akar szabadulni a titkok kötelékeiből. Majd akkor útjára enged mindent, amit oly sokáig magában tartott… és mindezt azért teszi majd, mert szeretne teljes és valódi  lenni.” Rosalie halkan sírt, a vállai rázkódtak. ”Épp azt mondja a kislánynak, hogy ne aggódjon. Majd talál olyan embereket, akik törődnek vele és támogatást nyújtanak neki, amikor újra magára talál.”

Rosalie hátradőlt a székében, én pedig megkérdeztem, mi történik éppen. „A jó tündér megöleli a kislányt és lefekteti az ágyába.” Néhány pillanat múlva suttogva folytatta: „Azt mondja neki, mire felébred, elfelejti, ami történt, de újra emlékszik majd, amikor készen áll.” Rosalie kicsit csöndben maradt, és amikor folytatta, a hangja kedves volt: „A jó tündér épp most mondta: ’Addig is és örökké szeretlek!’”

Mintha épp egy kedvenc könyvének utolsó lapját fejezte volna be, Rosalie megfogta a kanapén hagyott vállkendőt, maga köré csavarta és bekucorodott a párnák közé. „Ugye szabad?” – suttogta. „Szeretnék egy percre megpihenni.” Az arca békés volt, mint aki most éli át hosszú-hosszú idő után a nyugalom első perceit.

Az utazást követő hetekben Rosalie lassan átalakult, mint egy bábból kikelő lepke. Még a fizikai mozgása is észrevehetően könnyedebb, áramlóbb volt. Jobban is érezte magát: elkezdte elfogadni, hogy azokban az években a lehető legjobbat tette. Nem az ő hibája volt, hogy sosem akart szembesülni az érzéseinek intenzitásával. Nem az ő hibája volt, hogy anorexiával próbálta kontrollálni a testét és az sem, hogy felvértezte a szívét mások közelsége ellen – ez volt az ő védekezési módja a fájdalom ellen. Volt ott valamiféle intelligencia és szeretet, ami vezette őt.

Megkérdeztem, beleegyezik-e, hogy a „tündéres történetét” elmeséljem az egyik meditációs csoportomban. Boldog volt az ötlettől – azt kívánta, más is érezhesse azt az új belső szabadságot, amit ő. Amikor előadtam a történetét, többen sírva ismerték fel, hogy ők is elzárkóztak a testüktől, elzárták magukban az életerőt és nem voltak igazán élők. A történet megnyitotta a lehetőséget arra, hogy ők is megbocsássanak maguknak, amiért nem néztek szembe a mély sebeikkel, és segített nekik megérteni, hogy természetes dolog elmenekülni és védekezni az elviselhetetlen fájdalomtól.

Bár vannak az életünknek olyan szakaszai, amikor nincs más választás, mint elzárkózni az elviselhetetlen fizikai vagy érzelmi fájdalomtól, a gyógyulásunk abból fakad, hogy újra kapcsolódunk a testünk azon részeivel, ahol a fájdalmat tároltuk. A szabadsághoz Rosalie-nak és mindannyiunknak arra van szüksége, hogy Radikális Elfogadással tekintsünk a fájdalomra, amit félelemből elzártunk. A jó tündérrel való beszélgetésben Rosalie elkezdte a tudatába hozni azokat az emlékeket és érzéseket, melyek mély szenvedés forrásai voltak. Ebben a folyamatban azt is tudatosította, hogy milyen mélységesen vágyik arra, hogy teljes és valódi legyen. Bármilyen mélyen is sebződtünk, elindulunk az úton, amikor arra a belső hangra figyelni kezdünk, ami a testbe hív, vissza a teljességhez.

(A cikk eredetije és jóval hosszabb változata itt olvasható.)

Várlak Egyéni konzultációs csomagon vagy csoportos formában:

Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció). Részletekért kattints ide.