2012. december 5., szerda

Függőségektől, Kényszerektől Mentesen 1. – Természetes Nyugalom




Jelentem, múlt héten levizsgáztam, így Akkreditált Élő Önvizsgálatok Facilitátor (Certified Living Inquiries Facilitator) lettem. A Scott-féle Élő Önvizsgálatok alaptípusa az itt a blogon már bemutatott Megtalálhatatlan Önvizsgálat, és Scott folyamatosan finomítja a rendszert a csapatával, hogy még hatékonyabban tudjanak az embereknek segíteni a szenvedés abbahagyásában. Az utóbbi két hónapban két újabb önvizsgálat-változattal rukkoltak elő, melyek kifejezetten konkrét problémákat céloznak meg. Ezek közül az egyik az ún. Compulsion InquiryKényszer/Függőség Önvizsgálat, a másik pedig az Anxiety Inquiry – Félelem/Szorongás/Pánik Önvizsgálat. Örömmel tudatom Veletek, hogy máris folytathatom képzésemet Scott csapatával, és hamarosan ezeket az önvizsgálatokat is végezhetem majd. Emellett Scott áldását adta arra is, hogy a jövőben trénerként magyar nyelven képezzek magyar facilitátorokat, és én ezt renitensként már egy ideje művelem is, így hamarosan egy szuper csapat fog rendelkezésre állni, hogy egyre több magyar ember lehessen függőségektől és félelmektől mentes. És ezt most nagyon leegyszerűsítettem. :)

A függőségek témakörét az Élő Önvizsgálatok segítségével alapvetően három irányból közelítjük meg. Mindennek bemutatására több bejegyzést is szánok majd.

  • Elsőként is, felismerjük az alap-okot: az emberi elme folyamatos hiány-azonosultságát, és az ebből fakadó állandó keresést. „Soha nem elég, soha nem elég jó az, ami most van.” „Valami hiányzik.” „Valami másnak kéne történnie, ez így nem jó.”

  • Másodikként felismerjük valódi természetünket, a mindig itt lévő tágas, gondolat-mentes jelenlétet, melyben rendszeresen megpihenünk. Ebben a térben jönnek-mennek a gondolatok és érzések, melyeknek hagyjuk, hogy legyenek, nem akarunk semmit sem kezdeni velük, nem akarunk elmenekülni tőlük. Megtapasztaljuk őket címkézés nélkül.

  • Harmadik pillérként pedig ráeresztjük a Megtalálhatatlan Önvizsgálatot a beazonosított hiány-énjeinkre, illetve a Függőség Önvizsgálatot magára a függőségünk „tárgyára”. Vagyis konkrétan ránézünk azokra a történeteinkre, azonosulásainkra, melyek „behúznak” minket a függőségekbe. És átlátunk rajtuk, így az okot számoljuk fel.

Bevezetőnek lefordítottam egy rövid részletet Scott Kiloby még meg sem jelent könyvéből, mely a függőségekből való végleges kilábalás útját mutatja be. A könyv címe Természetes Megpihenés.

Részlet a Természetes Nyugalom című könyv Bevezetőjéből

Folyton a jövőt hajszolod? Folyamatosan a következő „belövést”, euforikus állapotot keresed? Mindig valami mást, valami többet akarsz? A jelen pillanatot mindig valamilyen módon hiányosnak érzékeled?

Úgy érzed, hogy képtelen vagy elérni azt az elégedettséget, amit keresel,
… bármennyi tanfolyamot, tréninget végzel el?
... bármennyi újabb módszert tanulsz meg?
         … bármennyi szert vagy italt fogyasztasz?
         … bármennyi cuccot vásárolsz?
         … bármennyit dolgozol?
         … bármennyi szerelmet vagy szexet kapsz?
         … bármennyit eszel vagy szerencsejátékozol?

Ha a fenti kérdések bármelyikére igennel válaszoltál, akkor lehet, hogy függőségben szenvedsz.

Legyen az akár heroin addikció vagy kényszeres keksz evés, a függőség erőteljesen irányítja az életünket. Állandóan és kontrollálhatatlanul keresteti velünk a következő pillanatot.

A függő személy folyton a jelen pillanatban felbukkanó kellemetlen érzéseit és gondolatait próbálja elkerülni. Ezek az érzések és gondolatok a múlt maradványai, melyeket tudattalanul magunkkal cipelünk. És hibásan azt feltételezzük, hogy majd a jövő megszabadít minket ezektől a kellemetlen érzésektől és gondolatoktól.

A Természetes Nyugalom a függőségi körforgásból való kiszabadulás kulcsa. Hogy mi is az a Természetes Nyugalom? Ezt a kérdést nem lehet koncepciókon keresztül, gondolatokkal megválaszolni. Meg kell tapasztalni.

Függőkként függünk attól a gondolattól, hogy a jövő fogja elhozni a boldogságunkat. Ezt a gondolkodási függőséget nem lehet még több gondolkodással feloldani. Ehelyett, kezdd el gyakorlatban alkalmazni a könyvben olvasottakat, és fedezd fel a Természetes Nyugalmat magad számára.

Amikor nem a gondolatokra helyezzük a hangsúlyt, akkor a jelen pillanat önmagában tartalmazza a „természetes megpihenést”. Ez a megpihenés azért „természetes”, mert már eleve itt van. Mindössze annyi a dolgunk, hogy újra meg újra megpihenjünk benne.

A függők folyamatosan elsiklanak a jelen pillanat természetesen nyugalmas jellege felett. És emiatt a függőségi körforgás egyre csak folytatódik.

Ez a könyv arra hívja meg a függőségben szenvedőket, hogy egyetlen egy egyszerű gyakorlatot végezzenek rendszeresen. Ez az egyszerű gyakorlat a jelen pillanatba történő gondolat-mentes belepihenés. Újra meg újra.

(Scott Kiloby: Natural Rest – Természetes Nyugalom)

A Megpihenésről már sokat írtam a blogon, érdemes ezt a bejegyzést felfrissíteni:

A természetes megpihenés jelen idejű megtapasztalás. Mindig most történik. Kérlek, most egy pillanatra pihenj meg az itt-és-mostban a történeteid nélkül. Nem kell túlbonyolítani, egyszerűen csak lazíts el mindent, amit valaha magadról, másokról, a világról, és a tudatosságról tanultál. Ahogy az itt-és-mostban pihensz, ha felbukkan egy gondolat, egyszerűen csak hagyd, hogy tovatűnjön. Engedd, hogy távozzon vagy feloldódjon. Ha felbukkan egy érzés vagy érzet, csak vedd észre, tapasztald meg, mint energiát, címkék nélkül. És vedd észre azt a teret, melyben mindez felbukkan, majd eltávozik. És csak pihenj, gondolati címkézés, értelmezés nélkül.
Amikor csak eszedbe jut, pihenj meg ebben a tágas térben, ahol nincs mit tudni, nincs kinek lenni, nincs hova eljutni, minden csupán csak van. Használhatod azt a kérdést, hogy: Ki vagyok a történeteim nélkül? Lazítsd el, akár csak egy pár pillanatra az összes értelmezésedet, magyarázatodat, ítéletedet arról, hogy mi van, és csak legyél. PIHENJ MEG.

5 megjegyzés:

  1. Utálom a gondolkodást.. Lehet keresek vele sok pénzt, meglátok bizonyos összefüggéseket, de közbe meg szorongok és függő leszek miatta..
    Volt egy jó jelenet a harcosok klubjában, ahogy "megszabadult" az egyik felétől a főhős.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Janifly, úgy látom, érdemes megítélned a Gondolkozást egy jó kis Ítélkezőlapon. Elkezdem Neked, azok alapján, amit írtál.
      1. Utálom a gondolkozást, mert szorongok és függő leszek miatta.
      És jöhet a többi pont is, utána meg a Munka.
      Ölellek, andi

      Törlés
  2. Szia Andi!

    Gratulálok a vizsgádhoz! És akkor most mit kínálsz nekünk? Hol lehet jelentkezni egyéni vagy csoportos alkalmaidra? Mikor leghamarabb?

    Sok sikert kívánok Neked az új módszerekhez!

    Üdv:Mariann

    VálaszTörlés
  3. Én függő vagyok. Amióta az Anonim Alkoholistak 12 lépéses progjamjat csinalom megvaltozott az életem (mert változom) A lépéseken keresztül. A változashoz közösség is kell. ...Az önismer
    et önmagaban kevés Ezt mutatja 78 év tapasztalata és ezt mondja több millió felépülő fűggő vilagszerte. MELLÉ hangsúlyozom mellé! beépíthetek más technikákat. Ezt teszem én is de mindíg rájövök h a 12 lépésnél egyszerűbb és letisztultabb nincs. /Egyszerű program bonyolult embereknek/ Nem kell hozzá más csak hajlandóság nyitottság és őszinteség.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Daniel, köszönöm a megosztásodat. Amit a Scott Kiloby-féle Élő Önvizsgálatok tesznek a függőségeinkkel az annyi, hogy lépésről-lépésre tudatosítják és lépésről-lépésre oldják a függőséget fenntartó, teljesen tudattalan mechanizmusokat. Az ember alaptermészetes a függőség: az saját "én"-történetétől való függőség, tehát nem csupán szerekkel foglalkozik ez a megközelítés, hanem a legmélyebb emberi lényegünkkel. Amit eddig akaraterővel próbáltunk "legyőzni", azt most teljesen más szintről közelítjük, az elme működési mechanizmusát és a testi érzeteket figyelembe véve. Így a függőségeink hagynak el minket, nem akaraterőt kell alkalmaznunk, és nem szövünk pl. olyan történetet, hogy x napja, hónapja, éve nem használtam, mert szétesik maga a "függő" személy és az egész történet. Így nem indulnak be más függőségek, ha mondjuk az alkoholt vagy a cigarettát leraktuk. Nem kell többé semmilyen kényszeres, függő viselkedésformát felvenni, mert a "sztori" a gyökerénél esik szét. Kívánok Neked minden jót a 12 lépéssel, csodás segítője sokaknak. szeretettel üdvözöllek, Andrea

      Törlés