2012. december 11., kedd

Byron Katie Munka-Módszere: Átfogó Ismertető




„A Munka semmit nem ér a válaszaid nélkül. A Munka alkalmazkodik bármilyen programhoz, és felerősíti azt. Feléget mindent, ami nem a Te igazságod. Átéget mindent, hogy elérkezzünk az igazsághoz, ami mindig is várt ránk.” (Byron Katie)

(Kicsit átfrissítettem a Munkáról szóló alapismertetőt, és ide is felteszem, hogy egy bejegyzésben lehessen olvasni a legfontosabb elméleti és gyakorlati tudnivalókat. Érdemes akkor is újraolvasni, ha már úgy gondolod, hogy a könyöködön jön ki. :) Szeretettel.)

Byron Katie, amerikai előadó és író, az önvizsgálat egyedülálló útját tanítja, amit egyszerűen A Munkának nevez.

Byron Kathleen Reid (Katie) 1942-ben született. Harmincas éveiben mély depresszióba esett. Egy kaliforniai kisvárosban élte egy családanya és üzletasszony életét. Egy évtizeden keresztül egyre mélyebbre jutott a félelem, düh, öngyűlölet spiráljában, és folyamatosan öngyilkos gondolatok kínozták. A mélyponton, két éven keresztül alig hagyta el a hálószobáját. Aztán egy reggel, 1986 februárjában, élete fordulóponthoz érkezett, amit később úgy nevezett el, hogy „a valóságra való felébredés”.

„Rájöttem, hogy amikor elhittem a gondolataimat, szenvedtem, és amikor nem hittem el őket, nem szenvedtem többé. És ez minden emberre ugyanúgy igaz! A szabadság ennyire egyszerű! Rájöttem, hogy a szenvedés szabadon választható. Boldogságra találtam magamban, ami azóta sem tűnt el, egyetlen pillanatra sem!”

Önvizsgálati módszeréről, Byron Katie azt mondja, hogy szavakban testesíti meg azokat a szavak nélküli kérdéseket, amik megjelentek benne azon a bizonyos reggelen. Azok, akiket az önvizsgálat egyszerű és erőteljes folyamatán keresztülvezet, úgy találják, hogy az életről, az emberekről, és önmagukról alkotott, feszültséggel teli gondolataik eltűnnek, és hitrendszerük radikálisan megváltozik.

Katie-t hamarosan keresni kezdték az emberek, hogy megtudják tőle, hogyan találhatnák meg a boldogságot, amit benne láttak. Jöttek az emberek a városból, majd hamarosan a világ minden tájáról, hogy találkozzanak, sőt együtt is lakjanak vele. Ahogy az emberekben a Munka hatására végbemenő átalakulások híre elterjedt, Katie további meghívásokat kapott, hogy előadásokat tartson szerte Amerikában, majd Európában és máshol. Módszerét nyilvános előadásokon, börtönökben, kórházakban, gyülekezetekben, erőszakot megélt emberek számára fenntartott menhelyeken, vállalatoknál, egyetemeken, iskolákban, intenzív elvonulásokon, és „A Munka Iskolája” című 9 napos tréningjén tanítja.

Byron Katie semmilyen valláshoz vagy hagyományhoz nem tartozik. Honlapján a következő szöveget olvashatjuk:

„A Munka semmit nem ér a válaszaid nélkül. A Munka alkalmazkodik bármilyen programhoz, és felerősíti azt. Feléget mindent, ami nem a Te igazságod. Átéget mindent, hogy elérkezzünk az igazsághoz, ami mindig is várt ránk.”

A Munka gyakorlata az önvizsgálat és önismeret egyéni útját kínálja.


A Munka – Elméleti Alapok


A szenvedés és lelki fájdalom oka

Minden szenvedésünk okozója az a meggyőződésünk, hogy a dolgoknak máshogy kellene lenniük, mint ahogy vannak. Pl. a gyerekeimnek hálásnak kellene lennie azért, amit értük teszek. Amíg elhisszük ezt a gondolatot, addig ellenállásban vagyunk azzal, ami van. Ha a gyerekeim nem hálásak, akkor pont erre van szükségem ahhoz, hogy észrevegyem, megvizsgáljam ezt a hiedelmemet, és megnézzem milyen ezzel a gondolattal együtt élni, illetve milyen nélküle – ha teljesen és tökéletesen elfogadom, ami éppen van. AMI VAN, AZ VAN. Amikor szembeszállok a valósággal, mindig vesztes maradok. AMI VAN, ARRA SZÜKSÉGEM VAN. AMI NINCS, ARRA NINCS SZÜKSÉGEM.
HÁROM DOLOG LÉTEZIK: VAN AZ ÉN DOLGOM, A MÁSIK EMBER DOLGA, ÉS A VALÓSÁG/ISTEN/UNIVERZUM DOLGA. A másik embernek pont az a dolga, hogy megmutasson magamat magamnak. Semmi más nem tud történni, hiszen az elménk úgy működik, mint egy tükör, mindent megfordít. Ezért aztán, amit kívül látok, az kivétel nélkül mindig az én elmém tartalmának a kivetülése, a megvizsgálatlan gondolataimnak a kitükröződése. Én vagyok a diavetítő, a másik ember pedig a kivetített kép. Ha nem tetszik a „folt” a kivetített képen, akkor azért, hogy a kép megtisztuljon, egyetlen dolgot tudok tenni: megtisztítom a diavetítőt. A diavetítő pedig a saját elmém, az ő régi, kedvenc, megvizsgálatlan, megemésztetlen programjaival, mely mindig csak a saját igazának bebizonyításán munkálkodik. És épp emiatt, én sosem nyerhetek. Próbálhatom én erőből és küzdésből megváltoztatni a másik embert és a világot, hogy olyan legyen végre, amilyennek a fejemben levő gondolatok szerint lennie kellene – ez nem igazán szokott sikerrel járni.
A szenvedésnek egyetlen módja létezik: amikor elhiszünk egy gondolatot, mely harcba száll azzal, ami van. Ha az elme teljesen tiszta, akkor az, ami van, megegyezik azzal, amit akarunk. Ha azt szeretnéd, hogy a valóság másmilyen legyen, mint amilyen éppen az adott pillanatban, az olyan, mintha egy macskát szeretnél megtanítani ugatni. Próbálkozhatsz, és még tovább próbálkozhatsz, a macska pedig újra meg újra azt fogja mondani neked, hogy „miaú”. Azt akarni, hogy a valóság másmilyen legyen, mint amilyen az adott pillanatban, reménytelen.
Ha elkezded figyelni a gondolataidat, észreveszed, hogy naponta rengetegszer jelennek meg ilyesmik a fejedben: „Unom ezt az esőt, ki kéne már sütnie a napnak végre.” „Karcsúbbnak és fiatalabbnak kéne lennem.” „A férjemnek nem kellene annyit dolgoznia, aztán este innia és tévéznie.” Ez pontosan az a gondolkodási mód, amikor azt akarjuk, hogy a valóság más legyen, mint amilyen. Minden stressz és lelki fájdalom abból fakad, hogy harcba szállunk azzal, ami van, a pillanatnyi valósággal.
Sokan félnek attól, hogy ha elfogadják, ami van, akkor passzívvá válnak, nem éreznek késztetést a cselekvésre, gyengék lesznek. Az elfogadás mindig a pillanatnyi valóság elfogadására vonatkozik, nem azt jelenti, hogy a helyzet most már mindig így fog maradni. Sőt! Nézd csak meg milyen energetikai különbség van a két hozzáállás között: 1.) „Bárcsak ne veszítettem volna el a munkámat, sosem fogok újat találni.” 2.) „Elveszítettem a munkámat. Rendben. Mit tehetek most?”
Ha elkezded a gondolataidon való Munkálkodást, hamar rá fogsz jönni, hogy amiről eddig azt hitted, hogy nem kellett volna megtörténnie, pont annak kellett megtörténnie. Meg kellett, hogy történjen, mert megtörtént, és ezt semmilyen ellenkezés, szenvedés, gondolkodás sem tudja meg nem történtté tenni. Ez nem azt jelenti, hogy helyeseld vagy ünnepeld. Ez csak azt jelenti, hogy képes vagy a dolgokat belső harcod zavarodott gondolkodása nélkül látni. Senki nem akarja, hogy betegek legyenek a gyerekei, senki nem szeretne autóbaleset részese lenni, de ha egyszer már megtörténnek ezek a dolgok, mily módon támogathat és erősíthet minket az, ha mentális harcba fogunk ellenük?
Onnan tudhatjuk, hogy a valóság úgy van jól, ahogy van, hogy ha gondolatban harcra kelünk vele, az fáj. Feszültek, frusztráltak leszünk, nem érezzük természetesnek és kiegyensúlyozottnak magunkat. Ha abbahagyjuk a valósággal való küzdelmünket, egyszerűen, áramlóan, kedvesen és félelem nélkül tudunk cselekedni.


Kapcsolódj össze a saját dolgoddal

Az Univerzumban csak három fajta dolgot tudok találni: az én dolgomat, a te dolgodat, és Isten/Valóság dolgát. A Valóság az, ami mindent ural. Bármi, ami az én, a te és bárki más befolyásán kívül esik, Isten dolga.
Az átélt stressz nagy része abból származik, hogy mentálisan a saját dolgainkon kívül élünk. Amikor olyasmiken jár az eszem, hogy „azt szeretném, ha boldog lennél; jobban kéne vigyáznod magadra; pontosnak kéne lenned; figyelmesebbnek kéne lenned; abba kéne hagynod az ivást”, akkor a te dolgaiddal foglalkozom. Ha aggódom földrengés, háború, árvíz miatt, vagy ha meg akarok halni, akkor Isten dolgaiba avatkozom. Ha gondolatban a te dolgaiddal, vagy Isten dolgaival foglalkozom, akkor kirekesztem, elszigetelem magam magamtól, és tőled, illetve a többi embertől és a jelentől is. Figyeld meg az érzést, amikor azt gondolod pl., hogy „Apámnak meg kellene értenie engem.” Fájdalom és magány jár együtt ezzel a gondolattal. Valahányszor, amikor lelki fájdalmat és magányt élsz át, mindig valaki más dolgával foglalkozol (vagy a Valósággal harcolsz).
És ha én gondolatban a Te életedet élem, ki marad itt, hogy az én életemet élje? Mindketten ott vagyunk nálad. Gondolatilag a te ügyeidben, dolgaidban lenni, távol tart engem attól, hogy jelen lehessek a saját életemben. Elválasztom magam saját magamtól, aztán pedig csodálkozom, hogy miért is nem működik az életem.
Azt gondolni, hinni, hogy én tudnám, mi lenne a legjobb bárkinek is, azt jelenti, hogy nem a saját dolgaimmal foglalkozom. Még, ha a szeretet nevében teszem is, akkor is ez tiszta önteltség, aminek az eredménye: feszültség, nyugtalanság és félelem. Tisztában vagyok azzal, hogy mi jó nekem? Ez az egyetlen dolgom van. A legjobb, ha először ezzel foglalkozom, mielőtt megoldanám a te problémáidat.
Amikor eljutsz oda, hogy a „kinek a dolga” kérdését elég mélyen megérted, és a saját dolgaiddal kapcsolódsz össze, elképzelhetetlen érzelmi felszabadulást élhetsz át az életedben. Amikor csak stresszt vagy kellemetlenséget érzel, állj meg és tedd fel magadnak a kérdést: „Kinek a dolgával foglalkozom gondolatban?” Ez a kérdés vissza tud téged vezetni önmagadhoz. És lehet, hogy rádöbbensz, hogy soha nem tudtál jelen lenni a saját életedben, mert gondolatban mások dolgaival foglalkoztál, az ő életüket élted. Ha csak egyszerűen észreveszed, hogy valaki másnak a dolgába merültél bele, máris visszatérhetsz saját csodálatos önmagadhoz.
És ha ezt egy ideig csinálod, szép lassan azt is megláthatod, hogy valójában a te saját dolgod, mint olyan, sem létezik. Hogy az élet önmagától is tökéletesen zajlik.


Hogyan tekints megértéssel a gondolataidra

         A gondolat ártalmatlan, míg csak nem hiszünk neki. Nem a gondolataink, hanem a hozzájuk való ragaszkodásunk okozza a szenvedést. A gondolathoz való ragaszkodás azt jelenti, hogy elhisszük, hogy a gondolat igaz, anélkül, hogy ezt megvizsgáltuk volna. A hiedelem egy olyan gondolatot jelent, amelyhez régóta ragaszkodunk, fenntartás nélkül elhisszük, sőt legtöbbször nem is vagyunk tudatában.
         A legtöbben azonosulunk azzal a valakivel, akiről a gondolataink azt állítják, hogy „ez vagyok én”. Figyeld csak meg, hogyan is működik a lélegzésed! Észreveheted, hogy nem is te lélegzel – lélegeztetve vagy. A gondolkodással, a gondolatokkal ugyanez a helyzet. A gondolatok csak úgy megjelennek. Kilépnek a semmiből és visszamennek a semmibe, mint ahogy a felhők mozognak az üres égbolton. Azért jönnek, hogy áthaladjanak, nem pedig azért, hogy maradjanak. Nincs bennük semmi „káros”, míg igaznak nem hisszük őket, és nem kezdünk el hozzájuk ragaszkodni.
         Soha még senki nem volt képes arra, hogy kontrollálja a gondolatait, még akkor sem, ha vannak emberek, akik történeteket mesélnek róla, hogyan sikerült ez nekik. Ha nem megszabadulni próbálsz a gondolatidtól, hanem megértéssel és kíváncsisággal fordulsz feléjük, akkor ők hagynak el téged.
         A gondolatok olyanok, mint a szellő, mint a levelek a fákon, mint az esőcseppek hullása. Feltűnnek, megjelennek – és ha megvizsgáljuk őket, megbarátkozhatunk velük. Veszekednél egy esőcseppel? Egy esőcseppben nincs semmi személyes, és ugyanígy, nincs semmi személyes a gondolatokban sem. Ha újra felbukkan egy egykor fájdalmas elképzelés a fejedben, melyet már megértéssel megvizsgáltál, akkor már legfeljebb érdekesnek fogod találni. Ami korábban rémálom volt, most már csak érdekes. A legközelebbi alkalommal, ha felbukkan, lehet, hogy már inkább mulatságosnak találod. Végül tán észre sem fogod venni. Ez az ereje annak, ha szereted, ami van.


A Munka – Gyakorlatban

A Munka menete nagyon egyszerű: az ítéleted, hiedelmed leírásából, majd négy kérdésből, és ötödik lépésként úgynevezett megfordításokból áll. A Munka első két lépésében az értelmező, ítélkező gondolatokat vesszük górcső alá.

Tehát, először is fogalmazd meg a stresszes, zavaró gondolatodat, egyszerűen, tömören, velősen. Pl. Nem vagyok fontos a párom számára. Vagy: Jobban kéne figyelnie rám.

És végezd el a következőket a gondolatodra:

1. Első kérdés: Vizsgáld meg, hogy a gondolatod igaz-e. = Igaz ez?
A válasz igen vagy nem. Ne magyarázkodj, ne elemezd a kérdést. Csukd be a szemedet, engedd mélyen magadba a kérdést, és engedd, hogy „nem-tudóan” nézz rá a helyzetre. Nem a szokásos „jól-tudomsággal”, a hétköznapi verkli-elmével, hanem egy minden pillanatban friss, új, nem értelmező tudatossággal.

2. Második kérdés: Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz?
Byron Katie egyértelműen kijelenti, hogy minden „kellene” elvárással kapcsolatos gondolat elrugaszkodik a valóságtól, hiszen a valóságban nem az történik! Amikor tehát azt gondolom, hogy „kellene” vagy „nem kellene”, akkor éppen vitába szállok a valósággal. Amikor más dolgába avatkozom (lehet ez a másik emberé, vagy Istené, azaz a valóságé), szintén a valóságot vonom kétségbe. A valósággal perlekedni pedig nem erkölcsi kérdés, hanem — mint az önvizsgálat következő lépésére adott válaszokból is kiderül — kimerítő és szenvedést okozó.

3. Harmadik kérdés: Hogyan reagálsz, ha elhiszed ezt a gondolatot?
A Munka következő lépésében megvizsgáljuk, mi is zajlik bennünk, ha elhisszük az adott gondolatot. Ebben a pontban a Munka segítő kérdések sorozatával járja körül az érzelmek és a belőlük fakadó viselkedésminták hatását életünkre.

4. Negyedik kérdés: Ki lennél, ki vagy a gondolat nélkül?
Csukd be a szemedet, és nézd meg az életedet, az adott helyzetet, a másikhoz való viszonyulásodat a gondolat nélkül. Mintha nem tudnád azt gondolni, amit eddig gondoltál. Ki vagyok, ha nem tudom úgy értelmezni a helyzetet, az adott embert, saját magamat, ahogy azt eddig tettem? Ki vagyok, ha nem hiszem el az elmém címkéit? Katie arra bátorít, hogy merjünk minél mélyebben elmerülni ebben az állapotban, mert ez az eredeti, valóságos lényegünk, mellyel ily módon megerősíthetjük a kapcsolatot.

5. Lépés: Fordítsd meg az eredeti állításodat, gondolatodat!
A Munka utolsó fázisaként fordítsd meg a gondolatodat — például vonatkoztasd magadra, vagy változtasd az ellentétére — és nézd meg, melyik az a megfordított kijelentés, ami legalább olyan igaz vagy még igazabb, mint az eredeti gondolat. És keress konkrét példákat, hogyan is igaz az adott megfordítás.

Pl. Nem vagyok fontos a párom számára.
  • Fontos vagyok a párom számára. (engedd, hogy meglásd, amit eddig nem láttál)
  • Ő nem fontos számomra. (hogyan igaz az, hogy ő nem fontos neked?)
  • Én nem vagyok fontos magam számára.

Jobban kéne figyelnie rám.
  • Nem kéne jobban figyelnie rám. (most pont így tud, lehet, hogy nem tud úgy, ahogy én szeretném)
  • Nekem kéne jobban figyelnem rá. (pl. észrevennem, hogyan figyel ő rám, vagy amikor ő szeretné a figyelmemet)
  • Nekem kéne jobban figyelnem önmagamra.


A Munka – Esettanulmány

Elsőként kitöltünk egy ún. Ítélkezőlapot. Ide mindent le lehet írni, amit a másik emberről gondolunk – ítélünk, bírálunk, vádolunk, sajnálunk -, és hogy szerintünk mit kéne ennek az embernek másképp csinálnia. Ezután az Ítélkezőlap állításait egyenként megvizsgáljuk a 4 kérdéssel és a megfordításokkal.

Esettanulmányunk szereplője sok emberrel van konfliktusban, alapvetően „ellenségkereső”. Természetesen ez tudatalatti működés – annyira megtanulta, hogy ő nem szerethető, hogy elméje mindenhol, minden pillanatban ennek a bizonyítékát keresi. És persze találja is. Életében az egyik „mumus” apukájának felesége, egy alkalommal rajta dolgoztunk. Sz. – többek között- a következő ítéletet mondta róla: „Az a nő gonosz, és kizár apám életéből.” Nézzük, hogyan vizsgáltuk meg ezt a gondolatot a Munka segítségével.

1. Igaz ez? Igaz, hogy az a nő gonosz, és kizár apukád életéből?
- Igen.

2. Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz? Teljesen biztos lehetsz benne, hogy gonosz, és kizár apukád életéből?
Ez az a pont, ahol megengedhetjük magunknak, hogy megszokott, jól-tudom elménk önvédő válaszai helyett egy másik tudati szintre – az ún. nem-tudom elme, vagy a szív szintjére menjünk, merüljünk válaszért. Ez az a tudatszint, akik valójában vagyunk, de már elfelejtettük lényünk ezen magjával a kapcsolatot. A Munka épp ezért egy kicsit meditatív jellegű. Sokan elsőre nem merik megengedni maguknak, hogy ilyen mélyen magukba merüljenek. Sz.-nek picit sikerült, enyhén elbizonytalanodott. Ilyenkor az emberek arckifejezése egy pillanat alatt változik meg, lágyul el, ahogy bekapcsolódnak önvalójukba. Sokan már ekkor sírni kezdenek, mások teljesen izgatottá válnak, olyanok is vannak, akik nevetésre fakadnak. És akkor sincs probléma, ha továbbra is igen a válasz, ilyenkor megyünk tovább a 3. kérdésre.

3. Hogyan reagálsz, mi zajlik benned, amikor elhiszed ezt a gondolatot?
- Dühös leszek, haragszom rá, utálom őt is és magamat is. Bizonygatom az igazamat. Elvágom magam tőle, elszigetelődöm a körülöttem levő emberektől is, magányossá válok, egyedül a saját „stresszes” gondolatommal. Gyűlölködni kezdek, keresem a múltból azokat a példákat, amikor keresztbe tett. Pótcselekvésként panaszkodni és enni kezdek. És ráadásul az ő dolgával foglalkozom, hiszen az az ő dolga, hogyan éli az életét. Apukámat sajnálni kezdem, hogy ilyen nővel él, ami persze megint nem az én dolgom.

4. Ki lennél, milyen életed lenne e nélkül a gondolat nélkül?
Ez a másik „belépési pont” a szívünk, nem-tudásunk, lényünk valóságába. Nem azt kérjük a klienstől, hogy vesse el a gondolatot vagy engedje el – Katie szerint az „engedd el ezt a gondolatot” elavult módszer. Elengedni nem lehet, csak megvizsgálni, megfordítani, „érvényteleníteni”, és utána már nem fogjuk tudni többet elhinni, és a gondolat fog otthagyni minket.
Becsukott szemmel sokaknak könnyebben megy ez a beleélés. Sz.-nek itt is megengedődött, hogy rálásson egy olyan életre, ahol ezt a gondolatot nem tudja elhinni, vagy már nincs is ott vele.
- Hát, e nélkül a gondolat nélkül sokkal nyugodtabb vagyok. Nincs feszültség, szabadabb vagyok. Nincs bennem harc, a másik embert elfogadom olyannak, amilyen. Sokkal könnyedebb az egész.

5. Megfordítások. Az állításokat át lehet fordítani az ellentétükre, saját magadra, vagy a másik személyre. Ezeken kívül előfordul, hogy más változatok is lehetségesek.
Érdemes minden megfordításra 2-3 példát keresni az életedből, így megláthatod, hogy azok is igazak, vagy még igazabbak, mint az eredeti állítás. Így pedig a „valóságod” teljesen más színezetet kezd kapni.

Eredeti hiedelem: „Az a nő gonosz, és kizár engem apukám életéből.”

a) „Az a nő nem gonosz, és nem zár ki engem apukám életéből.”
- Végül is már néhányszor viselkedett kedvesen. És aput is szereti. Valószínűleg apu is szereti, hiszen vele van. Néha mosolyog. Amikor odamentem, beengedett.

b) „Én vagyok gonosz vele, és én zárom ki magamat apukám életéből.”
- Hát, amikor azt gondolom róla, amit, akkor vele mindenképp gonosz vagyok. Meg sokszor másokról is rosszat feltételezek, ez igaz. Mindent megteszek, hogy megfeleljek és szeressenek, aztán, ha nem sikerül, akkor utálom őket. És sokszor inkább nem is veszem fel a kapcsolatot apuval, mert félek. Vagyis én zárom ki magamat az ő életéből. Ha annyira szeretném látni, akkor mehetnék sűrűbben meglátogatni, szeretettel.

c) „Én vagyok gonosz magammal, és én zárom ki magam a saját életemből.”
- Igen, magamat nem szeretem. Ez valóban gonoszság. És mindig azt próbálom tenni, ami másoknak szerintem jó, nem pedig azt, ami nekem jó. Saját magamat nem veszem figyelembe, ez is gonoszság. És minden ilyen esetben saját magamat zárom ki a saját életemből: nem azt az életet élem, amit szeretnék, nem úgy viselkedek, ahogy szeretnék, nem azt mondom, amit szeretnék, nem vagyok kapcsolatban saját magammal. Kizárom magamat a saját életemből.

Amikor ezt valaki így megérti és lényével is megéli, egyre nyitottabbá válik az élet történéseire, mert tudja, hogy minden csak őt tanítja. Rákap ennek az újfajta „tanulásnak” az ízére, és kíváncsian, várakozással, megértéssel fordul elméjének tartalma felé. Minél több gondolatát, hitét, félelmét vizsgálja meg, elméje annál tisztábbá válik, annál kevesebb program fut majd benne, s így egyre teljesebben lesz képes megélni önmagát, és élvezni az életet.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján 2013-ban is.
Hétköznapi tanfolyam: 2013. január 17-18. Budapest (jelentkezési határidő: december 21.)
Hétvégi tanfolyam: 2013. február 2-3. Budapest (jelentkezési határidő: január 3.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése