2012. július 18., szerda

Egy Kis Pihenő




Drága ÖnMunka Blog Olvasóim!

Most egy időre kivonom magam a blog-forgalomból, játszom, pihenek, nyaralok kicsit. Azért rendszeresen benézek ide is, így ha kommentáltok valahol, azt fogom látni – tegyétek bátran.

Biztatlak Benneteket, hogy olvassátok vissza az immár majd’ 2 évre visszanyúló bejegyzéseket, vannak kb. 300-an. Ezt főleg azoknak ajánlom, akik nemrégiben találtak ide, hisz igazi kincsesbánya ez Byron Katie munkássága terén.
(A Munka alapjaihoz érdemes a honlapomat átolvasni: www.kincsamivan.hu)

És a Facebook-os nyilvános ÖnMunka-Az Önsegítés Magasiskolája oldalon a szünetben is fogok közzétenni Katie-féle aranyosságokat, szeretettel várlak Benneteket ott is. Ez az oldal itt található.

Kívánok Nektek is csodás nyári napokat és örömteli ÖnFelfedezést a Munka segítségével.

Szeretettel, Andrea

"Amikor azt hiszed, hogy tudsz valamit, akkor egy múltbeli történetet hiszel el. Ez pedig őrültség. Minden alkalommal, amikor úgy gondolod, hogy tudsz valamit, az fáj, mert valójában nincs semmi, amit tudnod kéne. Kapaszkodsz valamibe, ami nem is létezik. Nincs semmi megtudnivaló, és nincs senki, aki tudni szeretné.
Annyival könnyebb azt tudni, hogy nem tudod. És egyben kellemesebb is. A nem-tudom elme igazán szeretetreméltó. Amikor tudod, hogy nem tudod, akkor természetes nyitottság van benned a valóságra, és hagyhatod, hogy oda vigyen, ahova csak akar. Eldobhatod az identitásod, és egyszerűen csak az lehetsz, aki valójában vagy: a határtalan, a megnevezetlen." (Byron Katie)


2012. július 11., szerda

Valóságpróba: A Hozzá Nem Értő Munkatárs



„Sztori és ellenség híján a tettek spontának, célratörők és végtelenül szelídek.”

„A világ mindig olyan, amilyen, nem pedig olyan, amilyennek lennie kellene. Akár tetszik, akár nem.”

„A nyitott és félelemmentes elme hamar megtalálja az alternatívákat.” (Byron Katie)

Te is dolgoztál már együtt olyan kollégával, aki nem értette, nem jól csinálta a dolgát? Te is elvégezted az ő feladatait azért, hogy a munka egésze időben elkészüljön és biztos megfelelő színvonalú legyen? Mindeközben pedig sokat dühöngtél, idegeskedtél és haragudtál az illetőre?

Ennek a helyzetnek egy szeletkéjét most Katie vizsgálja meg Gary-vel, akit végtelenül bosszant hozzá nem értő kollégája. Ha Neked is ismerős a szituáció, arra biztatlak, hogy alaposan ítéld meg az adott munkatársadat egy Ítélkezőlapon, majd a lenti dialógusnak megfelelően vizsgáld végig az állításaidat a Négy kérdéssel és Megfordításokkal. (A Munkához szükséges lapok letölthetők innen:
Még annyi, hogy arra biztatlak, a Megfordításoknál mindig keress 3 konkrét példát, bizonyítékot, hogyan is igaz az adott megfordítás, ne csupán megfordítsd az eredeti állítást. A konkrét példák ébresztenek rá, hogyan is tükröződik minden „belvilág” vissza a külvilágban, hogyan is igaz az, hogy amit te művelsz magaddal, azt fogod kint érzékelni, és azt gondolni, hogy a másik csinálja veled.

(A következő dialógusban dőlt betűvel olvashatók azok az állítások, melyeket Gary az önvizsgálat elvégézése előtt az Ítélkezőlapjára írt. Ezeket kérdőjelezik meg Katie-vel.)

Gary: Haragszom Frankre, aki a beosztottam, mert semmihez sem ért.

Katie: Rendben. „Franknek értenie kellene a munkájához.” Igaz ez?

Gary: Meghiszem azt!

Katie: Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz? Honnan veszed? Hisz te vetted fel az állásra az önéletrajza és az ajánlásai alapján, melyek szerint nincs baj Frank képzettségével. Mit tapasztalsz, mi a valóság? Jól dolgozik?

Gary: Tapasztalataim szerint nem.

Katie: Ez az egyetlen kiindulópont, amelyre józanul alapozhatsz: a valóság. Igaz-e, hogy Franknek hozzáértőnek kéne lennie? Nem, hiszen nem az. Erről van szó! Ez a te valóságod. Mindaddig folytatjuk ezt az ellenkezést, amíg meg nem értjük ezt a fajta valóságpróbát. Ha sikerül, a tények szerelmesévé válunk, és visszanyerjük a lelki egyensúlyunkat. Hogyan reagálsz arra a hazugságra, hogy Franknek hozzáértő módon kellene dolgoznia, holott nem ezt teszi?

Gary: Bosszankodom és szorongok. Úgy érzem, rám rakja a teendőit. Mindig én teszem rendbe helyette a dolgokat. Képtelen az önálló munkavégzésre.

Katie: Látsz-e okot arra, hogy elejtsd a gondolatot, miszerint Franknek jó munkaerőnek kéne lennie? És nem arra kérlek, hogy ejtsd is el.

Gary: Jobban érezném magam, ha elejteném.

Katie: Ez igencsak nyomós ok. És találsz-e olyan stresszmentes okot, akár csak egyetlen egyet, amely miatt tovább kéne ragaszkodnod ehhez a valósággal ellenkező gondolathoz?

Gary: Nos, nem értem, mit jelent „a valósággal ellenkező gondolat”.

Katie: A valóság, ahogyan te is érzékeled, az, hogy Frank nem ért úgy a munkájához, ahogy szeretnéd. Te pedig azt mondod, hogy értenie kellene. Ez az elvárás azonban attól még nem válik be, így helyezkedsz szembe a valósággal. És amint hallom, mindez szorongással és bosszúsággal tölt el.

Gary: Rendben. Vegyük sorra a dolgokat! A helyzet az, hogy Frank tényleg rosszul végzi a dolgát. Engem pedig megőrjít a gondolat, hogy ez máshogy is lehetne. Képtelen vagyok belenyugodni.

Katie: Ő sajnos nem megfelelő munkaerő a számodra, akár elfogadod ezt, akár nem. A valóság nem vár a mi beleegyezésünkre vagy jóváhagyásunkra. Olyan, amilyen. Erre mindig számíthatsz.

Gary: A valóság tényleg olyan, amilyen.

Katie: Igen. És a valóság mindig kedvesebb, mint amit képzelünk róla. Odahaza jól elszórakozhatsz a bizonyítékok keresésének gyakorlatával. „Franknek hozzáértőbbnek kellene lennie.” Mi erre a bizonyíték? Írd össze a bizonyítékaidat, és vizsgáld meg, kiállják-e a valóság próbáját. Valójában nincs semmiféle bizonyítéka. A valóság az, hogy Franknek nem kellene hozzáértőnek lennie, mivel egyszerűen nem az. Nem való erre a munkára.

Gary: A helyzet az, hogy semmihez nem ért, én végzek mindent helyette. Épp eleget robotolok, nincs szükségem felesleges sopánkodásra, hogy azt hajtogassam: „Franknek ilyennek meg olyannak kéne lennie.”

Katie: Ezt jól mondod.

Gary: Minden munkával kapcsolatos szorongásom arra vonatkozik, hogy Franknek értenie kellene a dolgát. Az igazság azonban az, hogy semmihez nem ért. Valójában én gürizek helyette. De mostanra betelt a pohár. Nem elég, hogy tele vagyok munkával, érzelmileg is k…ára megvisel a dolog. Üdv New Yorkban!

Katie: Nem is tudtam, hogy New Yorkban is használják ezt a nyomdafestéket nem tűrő szót! [A közönség nevetésben tör ki.]

Gary: Igen, néhanap.

Katie: Milyen ember lennél e nélkül az őrült sztori nélkül, mely ellenkezik a valósággal?

Gary: Együttérző és hatékony.

Katie: Igen. „Franknek hozzáértőnek kellene lennie.” Fordítsd meg az állítást!

Gary: Franknek nem kell hozzáértőnek lennie.

Katie: Látom, már kapiskálod. Amíg tehát Frank nem az, addig nem várhatod tőle, hogy az legyen. Ez a jelen helyzet. Van még további megfordítás is.

Gary: Nekem magamnak is hozzáértőnek kellene lennem. Ez is igaz. Például abban, hogy olyan kollégát választok magam mellé, akivel együtt tudok dolgozni…

Katie: Lássuk a következő mondatodat az Ítélkezőlapodon!

Gary: Szeretném, ha Frank felelősséget vállalna a munka őt illető részéért.

Katie: Fordítsd meg!

Gary: Szeretném, ha felelősséget vállalnék a munka engem illető részéért.

Katie: Igen. Mert egészen addig, amíg a munkatársad hozzá nem értésével foglalkozol, nem vállalsz teljes felelősséget a saját munkádért.

Gary: Szeretném az ő részét is átvállalni.

Katie: Igen, mert ha azt akarod, hogy a munka jól legyen elvégezve, nincs más választásod. Rendben, lássuk a következő mondatot!

Gary: Szakértőnek kellene lennie a saját területén, a projekt élére kellene állnia, feljebb kéne lépnie a ranglétrán.

Katie: Igaz ez? Úgy értem, hogy honnan venné az ehhez szükséges szakértelmet? „Hé, te, aki semmihez nem értesz, lépj már feljebb a ranglétrán!”

Gary: Nem, ez kész őrület! Értem, mire gondolsz. Frank pont úgy teljesít, ahogyan.

Katie: Hogyan bánsz Frankkel, amikor elhiszed ezt a fantazmagóriát?

Gary: Keménykedni kezdek vele. Úgy vélem, gyorsabbnak kellene lennie, és folyton a sarkában járok.

Katie: Nem túl hatékony a módszer. Látsz-e okot arra, hogy elejtsd ezt a gondolatot?

Gary: Épp eleget.

Katie: Fordítsuk akkor meg az állítást!

Gary: A téma szakérőjeként előbbre kéne lépnem a ranglétrán. Meg is tettem. Ezen túlvagyunk.

Katie: Frank olyan mester, aki a legtöbbet hozza ki belőled. Ebben nincs hiba.

Gary: Igen. Ő az én tanítóm. Ezt magam is így érzem.

Katie: Helyes, lépjünk tovább a negyedik ponthoz!

Gary: Arra van szükségem, hogy elvégezze a feladat rá eső részét. Most már azonban látom, hogy nem is igazán van erre szükségem.

Katie: Reménytelen eset?

Gary: Tökéletesen reménytelen. Arra van szükségem, hogy mindkettőnk részét elvégezzem a feladatból, ha azt akarom, hogy elkészüljünk vele.

Katie: Lássuk a következő mondatot!

Gary: Frank nem ért semmihez.

Katie: Fordítsd meg!

Gary: Én nem értek semmihez.

Katie: Mindaddig, amíg róla panaszkodsz, valóban nem vagy ura a helyzetnek. Egy valamit azonban mégis megadott neked Frank, ez pedig a tisztánlátás. Ez az ő érdeme. Meglehet, hogy még több is telik tőle. Ki tudja?

Gary: Nem igazán értek egyet a megfordítással. Önmagamat igenis hozzáértőnek tudom.

Katie: Csak nem a kollégáddal kapcsolatban. Eddig nem értettél eléggé a dolgodhoz abban, hogy belásd az ő tehetségtelenségét.

Gary: Ezzel egyetértek. Ez az én mulasztásom. Rajta kell tartanom a szememet akkor is, ha jóval idősebb nálam. Magamon kell tartanom a szememet. Igen, ez így igazabb. Néha ugyanis elveszítem e fejemet.

Katie: Most rátaláltál egy nagy belső igazságra. Amikor megérted, hogy mindössze a saját gondolkodásodon kell munkálkodnod, az egész világ boldogabb hellyé válik számodra. Aki valóban kíváncsi az igazságra, az végül boldog világra lel.

Gary: Amikor egyedül próbálkoztam ezzel az önvizsgálattal, elakadtam. Azt hittem, igazam van. Most magamba nézve azonban azt látom, hogy az összes megfordításnak van értelme és igazsága.

Katie: Besétál egy fickó az életedbe, te a nyakába akasztod a sztoridat, és őt okolod a bajaidért. És még el is hiszed azt a koholmányt, hogy ő a ludas. Anélkül a gondolat nélkül, hogy a munkatársadnak hozzáértőbbnek kéne lennie, bizonyára azonnal kirúgnád. És ha ezt megtennéd, akkor ő is olyan állást kereshetne, ahol jól tud teljesíteni, és bátran nézhetne az emberek szemébe. Az ő számára is van valahol hely a nap alatt. Két hét múlva tán felhívna, és azt mondaná: „Kösz, hogy kidobtál. Utáltam azt a melót, az új munkámat azonban imádom.” Minden lehetséges. De az is lehetséges, hogy miután elvégzed a saját belső Munkádat, világosabban látsz már, és hétfő reggel azt fedezed fel, hogy a fickó mégiscsak ért valamihez. Jó, most olvasd fel az Ítélkezőlap utolsó mondatát, kérlek!

Gary: Soha többé nem akarom látni sem őt, sem egy hozzá hasonló balféket a csapatomban.

Katie: Fordítsd meg ezt a mondatot!

Gary: Hajlandó vagyok újra látni őt magát vagy egy hozzá hasonló balféket a csapatomban. Alig várom, hogy újra láthassam őt vagy egy hasonló balféket a csapatomban, mivel ez a tény legondolkodtatna, és elvezetne a megoldáshoz.

Katie: Kitűnő! Üdvözöllek a Munka birodalmában!

(Byron Katie: A Négy Kérdés – Édesvíz – sok ponton átdolgozva az eredeti fordítást)


Ha szeretnéd technikailag is profin megtanulni a Munkát, és mélyen megmártózni az önvizsgálat hihetetlenül izgalmas világában, szeretettel látlak az egyetlen augusztusi Alaptanfolyamon.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETEID NÉLKÜL? - 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján: 2012. augusztus 11-12. Jelentkezési határidő: július 25.
Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

2012. július 6., péntek

Mi Köze Egy Vécéülőkének a Boldogsághoz?



„Amikor az életedet felülvizsgálatlan vélekedések alapján éled, és erről még csak nem is tudsz, akkor egyfajta éber álomban jársz-kelsz. Néha ez az álom felkavaróvá vagy akár lidércnyomássá is válhat.” (Byron Katie)

Mostanában elég sok új olvasót üdvözölhetünk a blogon, számukra, és persze a Munka-gyakorlók számára is hasznos lehet ez a Munka alapjait és mibenlétét igen élvezetesen bemutató részlet Byron Katie: A Négy Kérdés című könyvéből. (A könyv eredeti címe: Loving What Is – Szeretni, Ami Van. Kicsit más üzenete van, mint a magyar elcímzésnek. J)

TUDATOSÍTSD MAGADBAN A SZTORIJAIDAT!

Gyakran használom a sztori szót, amikor olyan gondolatokról vagy gondolatsorokról beszélek, amelyeket igaznak nyilvánítunk. A sztori vonatkozhat a múltra, a jelenre vagy a jövőre. Szólhat arról, mi lenne a leghelyesebb és miért. Sztorik napjában több százszor is felbukkannak az elménkben, például, amikor a párunk szó nélkül kikel az ágyból, és kisétál a szobából; ha valaki mosolytalanul bámul ránk; ha valaki nem hív minket vissza; vagy amikor egy vadidegen ránk mosolyog; miután felnyitunk egy fontos levelet; miután szokatlan fájdalmat érzünk a mellkasunkban; amikor a főnök behív az irodájába; vagy a szerelmünk furcsa hangsúlyt használ. A sztorik azok a felülvizsgálatlan értelmezések, melyek megadják a dolgok és történések jelentését. És általában még csak nem is gyanítjuk, hogy nem egyebek puszta kitalációnál.
         Egyszer, amikor bementem egy étterem női mosdójába, egy hölggyel váltottuk egymást az egyetlen vécéalkalmatosságon. Egymásra mosolyogtunk, magamra zártam az ajtót, ő pedig énekelve a kezét mosta. „Milyen kellemes mosdó!” – gondoltam. Aztán, amikor hallottam, hogy a hölgy elmegy, észrevettem, hogy a vécéülőkén csurog a vizelet. „Hogyan lehet valaki ilyen neveletlen? – gondoltam. Hogyan tudta lepisilni a vécét? Csak nem állt rá?” Aztán eszembe ötlött, hogy a nő valójában transzvesztita, aki fejhangon énekel a női vécében. Megfordult a fejemben, hogy utána megyek, és jól beolvasok neki. Miközben az ülőkét tisztogattam, azon járt az agyam, miket vágnék a fejéhez. Aztán lehúztam a vécét. A víz pedig fröcskölve árasztotta el az ülőkét. Én meg csak álltam ott nevetve.
         Ebben az esetben a dolgok természetes rendje világosított fel sztorim hamisságáról, mielőtt még tovább szőhettem volna. Általában azonban nem így történik. Mielőtt rátaláltam az önvizsgálatra, sehogyan sem tudtam véget vetni ennek a fajta gondolkodásnak. Márpedig a kisebb léptékű történetek nagyobbakat szülnek, és ezek még nagyobbakat az élet egészéről, meg arról, hogy a világ milyen veszedelmes hely. A végén ahhoz sem volt erőm, hogy elhagyjam a hálószobámat.
         Amikor az életedet felülvizsgálatlan vélekedések alapján éled, és erről még csak nem is tudsz, akkor egyfajta éber álomban jársz-kelsz. Néha ez az álom felkavaróvá vagy akár lidércnyomássá is válhat. A hasonló esetekben talán felülvizsgálhatod a nézeteid helytállóságát a Munka segítségével, ami mindig megszabadít a kellemetlen sztoriktól. Ki lennél a sztorijaid, a feltételezéseid nélkül? Életed mekkora részében támaszkodsz megvizsgálatlan történetekre és feltételezésekre? Soha nem tudhatod meg, amíg nem kérdőjelezed meg őket a négy kérdéssel.

KERESD MEG A SZENVEDÉST OKOZÓ GONDOLATOT!

Még sosem éltem meg úgy feszültséggel teli érzést, hogy az nem egy hamis gondolathoz való ragaszkodásból fakadt volna. Valamennyi kellemetlen, gyötrő érzésünk mögött egy számunkra nem igaz gondolat lappang. „A szélnek nem kéne fújnia.” „A férjemnek egyet kéne értenie velem.” Olyan gondolatokat melengetünk tehát, melyek szembehelyezkednek a valósággal. Mindez pedig feszültséggel teli érzéseket ébreszt bennünk, és ezzel cselekvésre késztet. Ez pedig újabb és újabb stressz forrása lehet. Ahelyett, hogy megértenénk a kiváltó okot – a gondolatot -, a kellemetlen érzésen próbálunk meg változtatni, mégpedig úgy, hogy önmagunkon kívülre tekintünk. Megpróbáljuk megváltoztatni a másik embert, belemenekülünk az evésbe, a szexbe, az alkoholba, a drogokba, esetleg a pénzhajhászásba. Ezek pedig ideiglenesen megnyugvást hoznak, és azt a látszatot keltik, hogy urai vagyunk a helyzetnek. A kiindulási ok azonban még mindig a helyén van.
         Mivel az embert könnyen elsöprik az érzelmi viharok, sokat segít, ha ilyenkor az eszünkbe idézzük, hogy valamennyi zaklató érzés ébresztőóraként működik, mely arra figyelmeztet, hogy ideje kikászálódni az álmok világából. A depresszió, a félelem, és a szenvedés valójában ajándékok, melyek így szólnak hozzánk: „Édesem, nézd csak meg jobban, mit is gondolsz most éppen. Olyan mesét hiszel éppen el, mely nem igaz számodra.” Az álmok országában rekedve megpróbáljuk megváltoztatni és manipulálni kellemetlen érzéseinket, mégpedig úgy, hogy önmagunkon kívülre tekintünk. Rendszerint már a gondolat tudatosulása előtt ellepnek minket a vele járó érzések. Ezért is mondom, hogy az érzés ébresztőóra, amely arról ad hírt, hogy olyan gondolatot dédelgetünk éppen, melyet talán érdemes lenne alávetni a Munkának. Ha a Munka fegyvertárával eredünk a nyomába egy-egy hamis gondolatnak, mindig visszajutunk az alapkérdéshez: kik vagyunk valójában? Fájdalmas ügy, ha másnak hisszük magunkat, mint amik valójában vagyunk, és ha más történetet élünk, mint a boldogságé.
Ha tűzbe ér a kezünk, senkinek nem kell ránk szólnia, hogy rántsuk el, nem igaz? Ugye, hogy nincs szükség hosszadalmas fontolgatásra? Nem: amint a kezünk a lánghoz ér, kirántjuk a tűzből. Irányítanunk sem kell, a kéz önmagát mozgatja. Hasonlóképpen, ha egyszer önmagunkba tekintve megértjük, hogy ez vagy az a hamis gondolat szenvedéseink forrása, eltávolíthatjuk a közelünkből. A gondolat felbukkanása előtt nem szenvedtünk, és amennyiben felismerjük a hamisságát, szintén megszűnnek kínjaink. Így működik a Munka. „Hogyan reagálok az adott gondolatra?” Bedugom a kezemet a tűzbe. „Mit tennék nélküle?” Kirántanám a kezemet a lángokból. A lángok nyaldosását érezve a bőrünkön, ösztönösen is elrántjuk a kezünket, senkinek nem kell erre utasítást adnia nekünk. Amennyiben a kínzó gondolat ismét jelentkezik, az elme gépiesen visszahőköl a fájdalom forrásától. A Munka tudatosítja bennünk belső történéseink oksági láncolatát. Ha egyszer felismerjük, hogyan működik a szenvedésünk, minden fájdalmunk elenyészik.

(Byron Katie: A Négy kérdés – Édesvíz – néhány helyen módosítottam az eredeti fordítást)

Ha szeretnél felébredni az éber álomból, ha szeretnéd, hogy a lidércnyomásnak vége legyen, tanuld meg a Munkát: gyötrő gondolataid megkérdőjelezését. Profin, gyakorlatiasan, intim csapatban, szeretetteljes légkörben.

A következő 2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján: 2012. augusztus 11-12. Jelentkezési határidő: július 25.
Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

2012. július 3., kedd

Belezuhanunk az Álomvilágba



„A gyerekek egyetlen pillanat alatt zuhannak bele az álomvilágba, a világ álmába, mégpedig akkor, amikor először kapcsolnak hozzá egy szót egy dologhoz. És az is csupán egy pillanatba telik, hogy te mindezt megkérdőjelezd, és megtörd a varázst…” (Byron Katie)

Ma egy nyúlfarknyi Katie videót és egy rövid könyvrészletet ajánlok figyelmetekbe az „Álomvilágba” történő beleszületésünkről.




Mielőtt bárminek nevet adsz, a világban nincsenek dolgok, nincsenek jelentések. Nincs semmi más, csak békesség egy szavak nélküli, kérdések nélküli világban. Egy olyan tér, ahol már minden megválaszolódott, örömteli csendben.
            Ebben a szavak előtti világban csak a valós létezik – a megosztatlan, megfoghatatlan, már jelen levő. Bármilyen látszólag elkülönülő dolog nem lehet valós, mivel azt az elme hozta létre az elnevezéseivel. Amikor ezt megértjük, a valótlan gyönyörűvé válik, mivel semmi sincs, ami fenyegethetné a valósat. Én sosem látok semmi elkülönültet, amit úgy hívnak, hogy „fa” vagy „te” vagy „én”. Ezek a dolgok pusztán a képzelet szüleményei, amit vagy elhiszünk, vagy nem hiszünk el.
            Az elnevezések adása az illúzióvilág, az álomvilág kiindulópontja. Amikor az egésznek letörjük egy kis darabkáját, és azt mondjuk rá, hogy „fa”, akkor ez az első álom. Ezt hívom én „első generációs gondolatnak”. Aztán a gondolat újabb gondolatot szül, és akkor már van nekünk „magas fánk, szép fánk, az a fa, ami alá le szeretnék ülni, illetve az a fa, amelyik bútornak való, vagy az, amelyiket meg kell védelmeznem”, az álom pedig csak folytatódik tovább. A gyerekek egyetlen pillanat alatt zuhannak bele az álomvilágba, a világ álmába, mégpedig akkor, amikor először kapcsolnak hozzá egy szót egy dologhoz. És az is csupán egy pillanatba telik, hogy te mindezt megkérdőjelezd, és megtörd a varázst, és hálás legyél a mindenség Taojának – fa, nem fa, világ, nem világ.
             Amikor az elme elhiszi, amit gondol, akkor annak ad nevet, amit nem is lehet megnevezni, és a név által próbálja valóssá tenni. Elhiszi, hogy az elnevezései valósak, és hogy létezik odakint egy tőle elkülönült világ. Ez az illúzió. Az egész világ kivetítés. Amikor lezársz és rémült vagy, akkor az egész világ ellenségesnek tűnik; amikor viszont szereted, ami épp van, minden a világon a szeretteddé válik. A belül és a kívül mindig illeszkednek – ők egymás tükröződései. A világ az elméd kivetülése.
            Azzal, hogy nem hiszed el a gondolataidat, felszabadítod magadat attól a legalapvetőbb vágytól, hogy a valóságnak másmilyennek kellene lennie, mint amilyen. Észreveszed a szavak nélkülit, a gondolatok nélkülit. Megérted, hogy minden rejtélyt te magad kreáltál. Valójában pedig rejtélyek nem léteznek. Minden teljesen nyilvánvaló, a napnál is tisztább. Végtelenül egyszerű, mivel valójában nem létezik semmi. Csupán a történet valamivel kapcsolatban, ami épp most jut eszedbe. És még csak ez sem.
(Byron Katie: Az Öröm Ezer Neve)