2012. június 29., péntek

ÖnHipnózisban, Avagy Miért Is (Nem Csak) a Gondolatokkal Foglalkozunk?



Ma egy fontos félreértést szeretnék eloszlatni a Munkával kapcsolatban. Jellemzően olyan emberektől szokott a következő kritika elhangozni a Munkáról, akik még nem tapasztalták meg; vagyis gyártódik a fejükben egy történet arról, hogy mi is ez, azt jól elhiszik, és máris megvan a véleményük róla. (És ez az életünk bármely területén ugyanígy működik. Amíg már nem.) Szóval, ez a vélekedés úgy szól, hogy „a Munka nem lehet hatékony, mert csupán az elmével, a gondolatokkal foglalkozik, az érzelmekkel nem, és ennek hosszú távon semmi értelme, és felesleges elemezgetni annyit a gondolatainkat.”

Nos, a Munka valóban a gondolatokon keresztül közelít, de nem csupán a gondolatokkal foglalkozik, hanem a gondolatokkal együtt felbukkanó mentális képekkel, érzelmekkel, érzésekkel, és bármilyen testi megtapasztalásokkal is. A Munkával életünk összes problémájára, helyzetére, kapcsolatára, sérülésére, fájdalmára, traumájára, elakadására ránézhetünk, mivel mindennek közös gyökere van: az elhitt történetek, gondolatok, hiedelmek, koncepciók. Egyfajta Önhipnózisban élünk, amiben az elme hipnotizálva tartja önmagát a megkérdőjelezetlen történeteiben. Amíg ezek a történetek, koncepciók nincsenek „visszacsinálva”, addig újravetítődnek, és így újraélődnek - érzelmi és fizikai szinten.

Azért nélkülözhetetlen a gondolati szinttel való foglalkozás, mivel a „hagyományos” emberi elme teljesen azonosulva van az általa elhitt gondolatokkal. Ennek az azonosulásnak akkor a „gravitációs ereje”, hogy mindannyiunkat transzban, önhipnózisban tart. Az emberi elme „tulaja” azt hitte el, hogy ő az az „én”, akiről a gondolatai szólnak, aki felé a gondolatai mutatnak. Tehát, nagyon egyszerűen megfogalmazva (legalábbis próbálva), mi, emberek, teljes azonosulásban vagyunk a gondolati szintünkkel, az elménk arra kondicionálódott, hogy elhiggye a gondolatokat, és ezen elhitt gondolatok alapján értelmezi „énmagamat”, a többi embert, és a világ minden dolgát, beleértve az összes spirituális tanítást is.
         Amíg a gondolatainkkal vagyunk azonosulva, vagyis ameddig elhisszük őket, addig a gondolataink „játékszerei” vagyunk. Amikor kedves és kellemes gondolatok gondolódnak a fejünkben, akkor jól érezzük magunkat, amikor viszont előbukkannak a mindannyiunkba belekondicionálódott „kellemetlen és rossz” gondolatok, akkor bizony fájni és szenvedni kezdünk. Ezért aztán nagy a vonzereje azoknak a módszereknek, melyek azt mondják, hogy megszabadítanak a rossz és csúnya gondolataidtól, programjaidtól, és jól kicserélik ezeket a gazfickókat kellemes, segítő, támogató gondolatokra, programokra. És ez működik is sok esetben, csak mégsem „végleges”, hiszen még mindig a gondolati szinttel azonosulsz. Csak most már büszke lehetsz magadra, hogy milyen ügyesen „legyőzted a negatív gondolataidat”. És újabb gondolati csomagot hisz el az elméd „énmagadról”: „Az ügyes énecske, aki tisztul, halad, fejlődik, csupa jó gondolatokat gondol, tart a cél felé, és majd hamarosan, vagy kicsit későbben meg is érkezik.” Hova is?
         Igen, az avatatlan szem számára a Munka is ilyennek tűnhet. Hogy valamit itten analizálgatunk meg manipulálgatunk a gondolatainkon, hogy utána jól érezzük magunkat. Nos, a Munka nem elemzi, és nem is manipulálja a gondolatokat. Hanem barátként fogadja őket, nem ítéli el őket, hogy csúnyák vagy szépek, és megvizsgálja, megkérdőjelezi, felülvizsgálja őket. Felteszi azt a kérdést, amit a gondolataival azonosult elme nem tesz fel, hogy vajon igazak-e egyáltalán azok a gondolatok, melyeknek a valóságosságáról annyira meg vagyunk győződve. Hogy teljesen, száz százalékig bizonyosak lehetünk-e abban, hogy az az adott gondolat igaz-e? Utána megnézzük, milyen hatással is van az életünkre, a saját magunkkal és a másokkal való kapcsolatunkra, ha elhisszük a gondolatot. Majd pedig bepillantunk arra a „helyre”, ahol nem hisszük el, amit gondolunk. Megtapasztaljuk, még ha eleinte csupán csak egy röpke pillanatra is, hogy kik vagyunk a gondolataink nélkül. Nem elhajtjuk, nem megerőszakoljuk, nem átírjuk, nem kicseréljük a gondolatot, hanem megszeretgetjük. Byron Katie ezt úgy fogalmazza meg: „Az elme szerelmi viszonyt folytat saját magával.”
         Ez az elme, „aki” elkezd kíváncsi lenni a saját ragaszkodásaira, szép lassan elengedi magát. Hiszen ez az egész gondolatokkal való azonosulásosdi az ő abbéli félelméből fakad, hogy ha nem hiszi el többé, amit hisz, akkor majd nem fog létezni, vagyis meghal. Ebben az önvizsgálati folyamatban pedig szép fokozatosan egyre nagyobb bizalma és öröme van, és egyre nyitottabban képes meglátni, hogy a gondolatok és koncepciók amikkel a születésünk óta azonosult, illetve, amelyek mindannyiunk közös emberi kollektív tudatát alkotják, nem valóságosak, nem igazak. Az emberiség ősidők óta rémtörténetekben hisz, és épp ezért az ellenkezőjében, a tündérmesékben és a csodatörténetekben is hinnie kell, hogy valahogy túlélje az életet. A Munka rendszeres végzése révén sem a rémtörténeteket, sem pedig a tündérmeséket nem fogja már elhinni az elméd, és ez hihetetlen felszabadulással jár.
         A Munka arról szól, hogy „egyéni elmeként” felülvizsgáljuk mindazokat az ősi hiedelmeket és koncepciókat, melyek az egyes ember, illetve ezen keresztül az egész emberiség szenvedését okozzák. Szó szerint visszamegyünk Ádámhoz és Évához, s még azt a történetet is megkérdőjelezzük. J (És igen, ez bizonyos időbe beletelik, gondolj csak bele hány éve hiszed mindazt, amit hiszel. És előtted hány évszázada, évezrede töltődött be mindez a „közösbe”, ahonnan még most is táplálkozunk.) Ebben a folyamatban pedig egyre gyengül a gondolatokkal való azonosultságunk, így egyre nagyobb „távolságra” kerülünk a jól-tudom elme gravitációs örvényvonzásától. Hétköznapi nyelven fogalmazva: egyre kevésbé hisszük el a gondolatainkat, vagyis egyre kevésbé tapasztalunk érzelmi fájdalmat és szenvedést. És nem csak hogy egyre kevésbé hisszük el a gondolatokat, hanem egész másra kezd használódni az elménk: kreativitásra, örömre és szeretetre. Mindezt egy végtelenül gyengéd, megengedő, semmit nem előíró folyamat következtében. Amikor az elme nincs azonosulva a gondolatokkal, az öröm automatikusan megjelenik.
         És az azonosulással SEMMI BAJ NINCS. SEMMIVEL NINCSEN SEMMI BAJ. VELED ÉS A DRÁGA ELMÉDDEL SINCSEN SEMMI BAJ. Nincs mit leküzdeni, nincs mivel harcolni, nincs mit meghaladni. Csupán kezdd el figyelni, amikor valamilyen érzelmi feszültség keletkezik benned, mert ez mindig annak a jele, hogy éppen elhiszel valamit, ami nem igaz. Történt valami, az elméd pedig automatikusan előrántotta az erről szóló értelmezéseit, és ha ezek „negatív” értelmezések, akkor máris szenvedsz. Ilyenkor érdemes megállni egy kicsit, és beazonosítani azokat a gondolatokat, melyeket épp hiszel, aztán leírni, majd a négy kérdéssel és megfordításokkal megkérdőjelezni őket.

„A Munka jóval több egy közönséges módszernél: Lényed legmélyét kelti életre.” (Byron Katie)


A GONDOLATAIDAT NEM TUDOD NEM ELHINNI, AMÍG MEGÉRTÉSSEL MEG NEM VIZSGÁLOD ŐKET

A gondolatok mindaddig ártalmatlanok, míg nem hiszünk nekik. Nem a gondolataink, hanem a hozzájuk való ragaszkodásunk a szenvedésünk forrása. Amikor váltig hajtogatjuk valamely gondolat igazságát, eszünkbe sem jut, hogy felülvizsgáljuk, valóban igaz-e. A rögeszme pedig egy olyan gondolat, amely mellett nemegyszer évekig, évtizedekig kitartunk.
         A legtöbb ember azt hiszi, hogy ő pontosan az a valaki, akinek a gondolatai állítják. Én egy nap ráébredtem, hogy nem is lélegzem, hanem valaki lélegzik bennem. Később ámulattal fedeztem fel, hogy nem is gondolkodom, a gondolataim magukat gondolják, hiszen a gondolat nem személyes. Reggel, felkeléskor, szoktál olyat gondolni, hogy: „Ma nem fogok gondolkodni?” Már abban a pillanatban túl késő: máris megtetted! A gondolatok jönnek és mennek. Előtűnnek a semmiből, és elenyésznek, akár az üres égen átvitorlázó felhők. Azért jönnek, hogy távozzanak, nem pedig azért, hogy maradjanak. Egészen addig nem okoznak fájdalmat, amíg nem kötődünk hozzájuk, s nem nyilvánítjuk igaznak őket.
         Eddig még nem élt olyan ember, aki uralni tudta volna a gondolkodását, bár meséket hallunk erről. Jómagam, nem elhajtani akarom a gondolataimat, hanem megértéssel közeledem feléjük. Végül pedig ők engednek el engem.
         A gondolat olyan, mint a szellő, a falevél, vagy az esőcsepp. A látszat világában tartozik, és kellő önismerettel megbarátkozhatunk vele. Te vajon vitába szállnál egy esőcseppel? Nem, mert tökéletesen személytelen, ahogy a gondolat is. Ha megértéssel fogadunk és megkérdőjelezünk egy fájdalmas gondolatot, akkor, ha újra felbukkan, már akár érdekesnek is fogjuk találni. Így lesz a hajdani rémálomból izgalmas játék. Akár még mulathatunk is rajta, és egy idő után már nem is vesszük észre. Vagyis, ha megszeretjük a gondolatainkat, megszeretjük azt, ami van.
(Byron Katie: A Négy kérdés – Édesvíz – néhány helyen módosítottam az eredeti fordítást)


2012. június 26., kedd

Ki Lennél a Megszokott Reakcióid és Mintáid Nélkül?



Témaindítóként kezdjük egy rövid Munka-visszajelzéssel, Byron Katie „Szeretet-Könyvéből”. Utána olvass tovább!

Szabályok

Korábban rengeteg szabályt állítottam fel az életemben. Külön előírás vonatkozott például arra az esetre, ha a férjem elment otthonról. Ha ilyenkor nem adott búcsúcsókot, visszahívtam és követeltem a „járandóságomat”. A szeretkezéseink sem úszták meg a dolgot. Itt az volt a szabály, hogy amikor ő akarta, sosem mondtam nemet. Ha viszont én kívántam meg a dolgot, hagytam, hogy a saját kedve szerint döntsön, de az elutasítása neheztelést váltott ki belőlem. Azt is szabályba foglaltam, hogy a gyerekekkel mindig kedvesen és szeretetteljesen kell bánnia; ha nem így történt, összevesztem vele, vagy teljesen visszahúzódtam a csigaházamba. Szabály írta elő, hogy ő a felelős bizonyos „férfi dolgokért”, mint például a bor kinyitása, a gyertyacsere az autóban, vagy a grillsütő beüzemelése, és mindig ingerült lettem, ha rám hagyta ezeket. A férjem imád főzni. De egy csomó mindent nem úgy készít, ahogy én, úgyhogy folyton vitatkoztam vele, és rá akartam venni, hogy változtasson a szokásain.
         Ez mind megváltozott, mióta rendszeres gyakorlattá tettem a Munka-önvizsgálatot. Hagyom, hogy akkor csókoljon meg, amikor akar, és nem esik rosszul, ha megfeledkezik róla. Ha ahhoz van kedvem, megkérem, hogy szeretkezzünk, és nem sértődöm meg, ha nemet mond. Ha ő közeledik, és nekem nincs kedvem hozzá, minden további nélkül megmondom neki. Szeretem a gyerekeimet, és nem várom el tőle is, hogy így tegyen. Ez az ő dolga, és ha nem tölt elég időt velük, nem kezdek ágálni ellene (és persze nagyon boldog vagyok, ha velük van). Akkor nyitja ki a borosüveget, amikor akarja; ha nem, kinyitom én. Ugyanez vonatkozik most már a gyertyacserére és a grillsütő beüzemelésére is. Amikor pedig főz, azt egyszerűen élvezem, és eszem ágában sincs vitát kreálni ezzel kapcsolatban.
(Byron Katie: Szükségem van a szeretetedre, vagy mégsem? – Édesvíz)


A fenti történet olvasása közben tán Benned is fel-felvillantak jelenetek az életedből, amikor teljesen megkérdőjelezetlen, automatikus reakcióid és mintáid lépnek működésbe. Érdemes lehet alaposan körbenézni az életed különböző színterein: hol, kivel, milyen felülvizsgálatlan szabályrendszereket működtetsz. Amíg a saját, nagyrészt tudattalan szabályrendszerednek nem vagy tudatában, addig az robotpilóta módjára irányítja az életedet, a viselkedésedet, a hangulatodat, a kapcsolataidat. Először tehát tudatosítsd magadban ezeket a szabály-mintákat, majd kérdőjelezd meg őket. A megkérdőjelezésük eredményeképpen sokkal szabadabban létezel majd a saját életedben, sokkal elfogadóbb, befogadóbb, megengedőbb, boldogabb leszel.

A következő „helyeken” érdemes keresgélned - ezeken a területeken tudatosítsd, hogy mit vársz magadtól, mit vársz a másiktól, hogyan reagálsz az ő lépéseire, hogyan próbálod befolyásolni a hozzád való viszonyulását, mire ugrasz, mikor sértődsz meg, mikor adod fel magad, stb. A lista szinte végtelen, légy leleményes. :) És persze, szokás szerint elő a papírral és tollal, mert csak azt tudod felülvizsgálni, amit le is írtál.

  • A párkapcsolatodban működő szabályok
  • A gyermekeiddel működő szabályok
  • A szüleiddel működő szabályok
  • A barátaiddal működő szabályok
  • Az „ellenségeiddel” működő szabályok
  • A saját magadra vonatkozó (végtelen) szabályok :)
  • A munkahelyeden/munkádban érintett emberekkel működő szabályok
  • A hatóságokkal/szervekkel/intézményekkel kapcsolatban működő szabályok
  • A tekintélyekkel kapcsolatban működő szabályok

Fontosnak tartom újra hangsúlyozni, hogy a Munkában semmilyen „minta-átírást” nem végzünk. Egyszerűen felfedezzük, észrevesszük a ránk hatással lévő gondolati mintákat, hiedelmeket, koncepciókat, és a belőlük fakadó érzelmi reakciókat, viselkedéseket és cselekedeteket. És a kiindulási oknál, a gyökérnél, vagyis a gondolatnál végezzük el a megkérdőjelezést, melynek következtében az érzelmi reakciók eltűnnek, a viselkedés és a cselekvés pedig automatikusan megváltoznak. Ha „pozitívra írnánk” át a gondolatot, mint azt számos módszer teszi, akkor továbbra is a gondolati szinttel azonosulva maradna az elménk, és még mindig különbséget tennénk „pozitív” és „negatív” között. A Munka érdemi hozadéka, hogy nem azonosulunk többé a gondolatainkkal, hanem a „kívül” és „belül” felbukkanó jelenségek megengedő megfigyelőivé válunk, akik többé nem harcolnak gondolatban azzal, ami van. Mindez pedig hatalmas mentális, érzelmi és fizikai szintű felszabadulással jár.

„Amikor megkérdőjelezzük, amit hiszünk, rájövünk, hogy nem azok vagyunk, akiknek gondoltuk magunkat. Az átalakulás az elme végtelen polaritásából származik, amit azelőtt ritkán tapasztaltunk meg, mivel a jól-tudom elme uralt mindent. És ahogy önvizsgálunk, a világunk megváltozik, hiszen a diavetítővel dolgozunk – az elmével – nem pedig azzal, amit kivetít. Az egész világunkat elveszítjük, azt a világot, amit eddig ismertünk. És minden egyes önvizsgálat alkalmával, a valóság kedvesebbé válik.” (Byron Katie)

2012. június 22., péntek

Ha Már Elég Volt a Drámázásból – Avagy a Te Boldogságod Kitől Függ?



„A legtöbb ember abban a hitben él, hogy csak akkor élhet szeretetben és kerülheti el a magány, ha rátalál valaki különlegesre. Ősi hiedelem ez, és nagy bátorság kell a megkérdőjelezéséhez. De ha megteszed, óriási meglepetésben lesz részed: képessé válsz érzékelni a szeretetet, akár van veled valaki, akár nincs. A vele és a nélküle egyenlővé válnak, rájössz, hogy mindkettő ugyanolyan jó.” (Byron Katie)

„És Mi a Baj Ezzel?” – Egy Fontos Feltáró Kérdés

Használok egy „csúnya” kérdést a Munka facilitálások során. Azért „csúnya”, mert nem hagyja, hogy továbbra is onnan közelítsd meg az életedben felbukkanó helyzeteket, jelenségeket, illetve más embereket és önmagadat, ahogy azt eddigi életed során megtanultad. Nem engedi, hogy tovább drámázz. Szépen, egyenként visszabontja a dráma-rétegeidet.

Mondok egy példát: Valakivel, mondjuk, azon a történetén dolgozunk, hogy „A párom elfelejtett felköszönteni a szülinapomon”. Ilyenkor érdemes mélyebbre is menni, és feltenni azt a kérdést, hogy:

”És mi a baj azzal, hogy a párod elfelejtett felköszönteni a szülinapodon?”

Már ekkor keletkezik némi döbbenet, hisz hát egészen eddig (szinte) mindenki egyetértett az „alanyunkkal” (nevezzük őt így) abban, hogy a párjának az lenne a dolga, hogy felköszöntse a szülinapján. Erre az egyetértésre valók, például, a barátnők. Hisz azt tanultuk meg, hogy a barát arra való, hogy egyetértsen velünk és velünk szenvedjen. Sőt, időnként akár még egy kolléganő is megteszi, akinek jól elpanaszolhatjuk, hogy milyen szegény, szerencsétlenek is vagyunk, mert olyan párt fogtunk ki, aki még erre az alapvető semmiségre sem képes.

Nos, egy Munka-önvizsgálat során tőlem nem fogod megkapni azt az együtt-sajnálkozást, amiből fenntarthatod a Szegény Én identitásodat, hisz én pont azért vagyok, hogy felismertessem és megkérdőjeleztessem veled, mintegy „elvegyem” tőled azokat a történeteket, melyek az összes szenvedésedet okozzák. Mindemellett, elmegyek veled „oda, ahol vagy” – így hívjuk ezt a Munkában -, azaz felidézem, amikor a számodra stresszt okozó történetek még számomra is stresszt okoztak, így teljesen meg tudom érteni, miben vagy. Csak már nem fájok veled, épp ezért tudok más utat megláttatni veled. Helyetted nem tudom megcsinálni, és az is lehet, hogy nem elsőre engedődik ez meg neked.

(Nagyon fontos megjegyzés: tudj róla, hogy amíg érzelmileg érintettnek érzed magad valaki történetében, addig a te saját megvizsgálatlan történetedről van szó, amivel neked van dolgod. Vagyis, ha téged is felháborít, hogy az a pár elfelejtette a szülinapi köszöntést, akkor neked is jó ezt megMunkáznod.)

Szóval, akkor, nézzük újra:

”És mi a baj azzal, hogy a párod elfelejtett felköszönteni a szülinapodon?”

„Hát, az, hogy ennyire nem figyel rám.” (Teljes bizonyossággal tudhatod, hogy ez igaz? Ezt a gondolatot később megkérdőjelezzük, most még megyünk mélyebbre.)

„És mi a baj azzal, hogy nem figyel rád?”

„Hogy nem vagyok fontos neki.” (Teljes bizonyossággal tudhatod, hogy ez igaz? Ez is megkérdőjelezésre vár.)

„És mi a baj azzal, hogy nem vagy fontos neki?”

Na, ennél a kérdésnél már nagy zavarodottság tud lenni…

„Hát, hogy-hogy mi? Nem az a párom dolga, hogy figyeljen rám és fontos legyek neki?”

Ilyenkor szoktam mondani, hogy legalább már kicsit ráláthat arra, miért is „tartja” a párját. Igen, ez is egy „csúnya” kifejezés, mégis ez van. És ilyenkor szoktam a csoport többi tagját is megkérni, hogy nézzenek bele, vajon ők miért is tartják a párjukat? Mit akarnak tőle? Milyen elvárásokkal élnek felé? (És életünk összes szereplőjével való kapcsolatunkat is érdemes eszerint megvizsgálnunk.)

„Szóval, az a párod dolga, hogy figyeljen rád és fontos legyél neki?” (később megkérdőjelezés) „És mi a baj azzal, ha nem figyel rád és nem vagy fontos neki?”

„Az, hogy így nem lehetek boldog. Mert nem úgy bánik velem, amitől én boldog vagyok.”

„Tehát, csak akkor lehetsz boldog, ha a párod úgy bánik veled, ahogy szeretnéd?”

„Igen. Hát, nem ez a természetes?”

„Mi szólnál, ha megkérdőjeleznénk ezt a gondolatot? Feltéve, hogy szeretnél akkor is boldog lenni, ha a párod vagy bárki más nem úgy bánik veled, ahogy szeretnéd.”

„Jó. Ez szuper lenne!”

Akkor nézzük meg együtt ennek a gondolatnak a megvizsgálását. Végezd velem a Munkát! Keress egy olyan személyt az életedből, akivel kapcsolatban ez igaz rád:

Csak akkor lehetek boldog, ha a XY úgy bánik velem, ahogy szeretném.

1. Igaz az, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha XY úgy bánik veled, ahogy szeretnéd? Igen/Nem. (Nem tudom.) Nincs magyarázkodás, hogy Igen, mert… És nem az a lényeg, hogy ’Nem’ legyen a válasz. Csak engedd mélyen magadba a kérdést. Abba a nem-tudás térbe, ahol más válaszok is rejtőzhetnek a kérdéseidre, mint amit eddig hallottál. A Munka meditáció.

2. Teljesen, száz százalékig biztos lehetsz benne, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha XY úgy bánik veled, ahogy szeretnéd? Igen/Nem. (Nem tudom.)

3. Mi zajlik benned, ha elhiszed, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha XY úgy bánik veled, ahogy szeretnéd?

a) Ez a gondolat feszültséget vagy békességet kelt benned?

b) Hogyan bánsz magaddal, hogyan viszonyulsz magadhoz, ha elhiszed, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha XY úgy bánik veled, ahogy szeretnéd? Miket gondolsz magadról?

c) Hogyan viszonyulsz ilyenkor ahhoz az emberhez, aki szerinted nem megfelelően bánik veled? Hogyan nézel rá, milyen közel engeded magadhoz, miket gondolsz róla?

d) Milyen érzés jelenik meg benned, ha elhiszed ezt a gondolatot? Hol érzed a testedben?

e) Milyen mániáid, szenvedélyeid, függőségeid jutnak eszedbe, ha elhiszed ezt a gondolatot? Hova menekülsz, mivel vigasztalod magad?

f) Mitől félsz, mi történne, ha nem hinnéd el többé, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha XY úgy bánik veled, ahogy szeretnéd? Mire jó neked ez a gondolat, mit kapsz tőle?

g) Mire nem vagy képes, amikor elhiszed azt a gondolatot, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha XY úgy bánik veled, ahogy szeretnéd?

h) Mi mindent nem kell megtenned, ha ezt elhiszed? Mi minden alól ad felmentést ez a gondolat?

4. Ki lennél a gondolat nélkül, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha XY úgy bánik veled, ahogy szeretnéd?

Következzenek a Megfordítások. Az eredeti állításunk: Csak akkor lehetek boldog, ha a XY úgy bánik velem, ahogy szeretném.

+ Csak akkor lehetek boldog, ha XY nem úgy bánik velem, ahogy szeretném.

Hogyan igaz ez? Mit mond ez nekem?
Csukd be a szemedet, engedd be ezt a megfordítást, és keresd meg az igazságot benne. Most nem feltétlenül konkrét, az életedből vett megtörtént példákat keresel (azokat is lehet), hanem egy kicsit szimbolikusan nézel bele ebbe az elsőre nagyon abszurdnak tűnő megfordításba. És a „keresés” nem a megfelelő szó. Ne keress, hanem csak engedd magadba az állítást, és várj. Kérdezz és várj! Ha kérdezel és vársz, akkor előbukkan belőled a válasz. Ha keresel, akkor a szokásos jól-tudom elmédet, a szokásos gondolataidat tudod csak meglátni, megtalálni. És ne hagyd, hogy kidobjon a megfordítás, az elme hajlandó kimenekülni a példakeresésből, és egy pillanat alatt rávágni, hogy „Erre aztán nincs példa. Ez nem lehet igaz. Nem tudom.” Így nincs esélyed az öngyógyulásra. Mindenre van példa, csak türelmesen várd meg, hogy felbukkanjon, és ne csak egy, hanem legalább kettő, de még inkább három.

Olyan példákat kereshetsz itt, amikor valaki nem úgy bánt veled, ahogy szeretetted volna, és pont ez indított el benned egy olyan folyamatot, hogy függetlenítsd magad a külvilágban való keresgéléstől. Igen, ez a jól elcsépelt frázis: amíg önmagadban nem találod meg a boldogságot, addig hosszú távon senki nem fog tudni boldoggá tenni. Sőt, pont arra leszel kihegyezve, hogy megtaláld benne, ami boldogtalanná tesz. Nem is lehet másképp, hisz még „magadnak nem vagy meg”. Elkülönültél, elváltál önmagadtól, elhitted, hogy hiányaid vannak, és azóta ezeket a képzelt hiányokat kívülről próbálod pótolni. Amíg azonban nem látsz rá, hogy belül nincs semmi hiány, addig fenntartódik ez a játszma, ez a kívül keresgélés. A Négy kérdés és megfordítások minden képzelt hiányodat felfedezteti veled, és meg is kérdőjelezi. Így pedig fokozatosan visszatalálsz önmagadhoz, és már nem a külvilágot fogod zaklatni a „tegyél már boldoggá” című elvárásaiddal. Nagyon felszabadító így élni.

+ Csak akkor lehetek boldogtalan, ha a XY úgy bánik velem, ahogy szeretném.

Az előzőre nagyon hajaz. Hisz, ha valaki pont úgy bánik veled, ahogy szeretnéd, akkor semmi sem késztet arra, hogy elindulj önmagadba, a végső ön-elfogadás, önszeretet, feltétel nélküli boldogság túrájára. És így retteghetsz, hogy „Jaj, mi lesz, ha elveszítem ezt a tökéletes embert az életemből, aki pont azt adja nekem, amire szükségem van?” Már ettől a gondolattól boldogtalan vagy. És bármikor dőlsz, ha ő dől, és nem szolgálja ki tovább az igényeidet, szükségleteidet. Vagyis nem tudod megtanulni a valódi boldogságot, „csak” ennyi marad ki az életedből.

+ Csak akkor lehetek boldog, ha úgy bánok magammal, ahogy szeretném.

Bárhol, ahol azt érzékeled, hogy a másik nem bánik veled úgy, ahogy szeretnéd, ott te nem bánsz saját magaddal úgy, ahogy szeretnéd. A külső ember ennek a tökéletes visszatükröződését adja, ezért nagyon hálás vagyok neki. Nélküle mindezt nem láthatnám meg. Általa ráébredhetek minden olyan pontra, ahol magamnak nem vagyok fontos, ahol magamat nem teszem boldoggá, ahol ütöm-vágom, szőnyeg alá söpröm. Azt ajánlom, hogy írj össze mindent, amiben szerinted a másik ember nem jól bánik veled, és vesd alá a négy kérdésnek, merülj el benne, és lásd meg, hogyan bánsz saját magaddal. Ahogy haladsz ezzel a Munkával, úgy bánsz majd egyre kedvesebben saját magaddal, és tünedeznek el az eddig érzékelt hiányaid.

Jó Munkát kívánok ÖnMagadhoz!

2012. június 19., kedd

„A Nők Azokat a Férfiakat Szeretik, Akik Rosszul Bánnak Velük” – Igaz Ez?



„Ha életed bármely szereplője olyan rútul bánna veled, ahogy te bánsz magaddal, már rég megszabadultál volna tőle.” (Cheri Hubert)

Ma egy ÖnMunkás férfiú önvizsgálatát ajánlom figyelmetekbe. Egy számára zaklató, nőkre vonatkozó gondolatot vett górcső alá a Négy kérdés és megfordításokkal. A Munkája után az én kiegészítéseimet olvashatjátok, néhány fontos, gyakorlati tanáccsal. Lányok, fiúk, mindannyian megtaláljuk magunkat ebbe a történetben is.  Végezzétek velünk ezt a Munkát is! Hisz: „NINCSENEK ÚJ STRESSZES GONDOLATOK. Mindet újrahasznosítjuk.” (Byron Katie)

Te meddig szenvedteted még magadat ezekben a történetekben?

A vizsgált hiedelem:

„A nők azokat a férfiakat szeretik, akik rosszul bánnak velük, és engem, aki jól bánok velük, nem.”

1. Igaz ez, hogy a nők azokat szeretik, akik rosszul bánnak velük, és engem, aki jól bánok velük, nem?
- Igen.

2. Teljesen biztos lehetek benne, hogy igaz ez, hogy a nők azokat szeretik, akik rosszul bánnak velük, és engem, aki jól bánok velük, nem?
- Igen.

3. Hogyan reagálok, ha elhiszem ezt a gondolatot, hogy a nők azokat szeretik, akik rosszul bánnak velük, és engem, aki jól bánok velük, nem?

Hatalmas sértettség van bennem. Kiábrándult vagyok. Úgy érzem, igazságtalan a világ, igazságtalanok a nők. Hatalmas tehetetlenséget érzek. Nagyon nagy dühöt érzek a nők iránt. Gyűlölöm ezt a helyzetet. Gyűlölöm, hogy újra és újra meg kell tapasztalnom ezt. Nem tudom, mit tehetnék. Úgy érzem, mintha ez valami átok lenne rajtam. Úgy érzem, valami baj van velem. Úgy érzem, meg kell változnom. Úgy érzem, teljesen át kell alakulnom, ha a nőktől szeretetet akarok kapni. Azt gondolom, nem rendelkezem azokkal a tulajdonságokkal, amik a nőket vonzzák. Hatalmas sóvárgás van bennem a nők szeretete iránt. Nem tudom tisztelni magamat így. Nem tudom szeretni magamat így. Hatalmas sebnek érzem ezt a lelkemben. Gyűlölöm azokat, akik semmit nem tesznek érte, mégis megkapják a nők szeretetét. Gyűlölöm azokat, akik nálam sokkal rosszabb és felszínesebb embereknek látszanak, mégis megkapják a nők szeretetét. Gyűlölöm azokat, akik kihasználják a nőket, és a nőket is, mert hagyják, sőt az ilyenekhez vonzódnak. Meg akarom büntetni és alázni emiatt a nőket, és az ilyen férfiakat is. Be akarom bizonyítani, hogy én is képes vagyok kivívni a nők szeretetét, elismerését, csodálatát.

4. Ki lennék a gondolat nélkül, hogy a nők azokat szeretik, akik rosszul bánnak velük, és engem, aki jól bánok velük, nem?

Talán felismerném, hogy mindez főleg az érzelmileg súlyosan sérült nőkre igaz, akik nagyon szenvednek, és ezt a mintát követik, de semmiképpen nem az összes nőre. Nagyon megfigyelném a női - férfi kapcsolatokat, hogy tapasztalatot szerezzek ebben a témában, és megkérdeznék sok nőt és férfit erről a témáról.  Jobb pillanataimban csak jelen lennék és röhögnék, és úgy lennék vele, hogy ha ezeknek az embereknek ez kell, akkor hajrá.

Megfordítások:

„A nők azokat a férfiakat szeretik, akik jól bánnak velük, és engem, aki rosszul bánok velük, nem.”

Mert pl. ezek a férfiak őszinték velük, nem játsszák meg magukat, míg én sokszor az udvariasság és a jófiúság mögé bújtatom a viselkedésemet és az igazi gondolataimat, érzéseimet, vágyaimat. Mivel az, hogy vágyom a nőkre, nem jelenti azt, hogy jól is bánok velük; míg lehet, hogy a „rossz” férfiak azt a keveset, amit adnak, tiszta szívből adják. Mert lehet, hogy a „rosszfiúkon” a rosszfiúság egy álarc a védekezés miatt, és néha, amikor kinyílnak, akkor tartalmas és izgalmas emberek, akik sok örömet adnak a nőknek; míg én a jófiúálarcom mögött sokszor önző és a saját örömömre koncentráló ember vagyok.

Példa:
Egy haveromat szeretik, aki őszintén hallgatja meg őket, engem meg nem, akinek a hátsó érdeke a kapcsolat vagy a szex.

„Én szeretem azokat a nőket, akik rosszul bánnak velem, és azokat, akik jól bánnak velem, nem.”

Mert mindig azoknak az elfogadását keresem, akiket meg kell hódítani, és bizonyítani akarom, hogy képes vagyok rá. Vonzódom a velem visszautasító és rosszul bánó nőkhöz. Ha elfogadást találok, attól félek, vagy unalmas lesz, és a fájdalomhoz és a szenvedéshez vonzódom.

Példa:
Egy pultos lányhaverom, aki tudtam, hogy utál, mégis bejártam hozzá és időztem nála. Egy lányismerősöm, aki meghallgat és érdeklődik irántam, de ezt unalmasnak találom.

„Én azt az önmagamat szeretem, aki rosszul bánik magával, és nem szeretem azt az önmagamat, aki jól bánik magával.”

Mikor keresem azokat a helyzeteket, ahol visszautasítanak, bántanak, csak hogy igazoljam az önmagamról alkotott negatív képemet, és valami perverz örömet találok ebben az egészben. Mikor nem tudom elhinni, hogy valaki érdek nélkül önmagamért szeret, és egyszerűen nem értem, miért teszi, és nem akarom meglátni, amit ő lát bennem.

Példák:
1. Mikor tudtam, hogy egy lány utál és nem vonzódik hozzám, mégis mentem hozzá, keresve az elfogadását, pedig sejtettem, mi lesz, és az is lett.
2. Mikor előző barátnőm dicsért, hogy milyen jó pasi vagyok, és nem hittem el, és nem akartam ebbe belegondolni.
3. Mikor egyik haverom sokat dicsér, hogy jó ember vagyok, és nem tudom elhinni neki, és nem akarok magamra így tekinteni.


Konklúzió:

Ez a Munkázás abban segített, hogy rájöjjek, mennyi negatív dolog van bennem a nőkkel kapcsolatban. Ha eddig nem volt világos, miért nem működnek a nőügyeim, akkor most már dereng valami. :-) Úgy érzem, rengeteg a kivetítésem, és eddig mindenkiben hajlamos voltam meglátni az „ördögöt”, csak magamban nem.


Gyakorlati megjegyzéseim:

Az „ördög”, akit ilyenkor magunkban meglátunk a MAGUNKRÓL SZÓLÓ MEGKÉRDŐJELEZETLEN TÖRTÉNETÜNK. Magamról HITTEM EL, hogy olyan vagyok, amilyet kint elítélek. Sokan azért riadnak el a Munkától, mert azt érzékelik, hogy még bűnösebbek, mint eddig vélték magukat. A Munkával először is tudatosulsz arra, hogy mit hittél el és ítéltél el saját magadról, saját magadban, utána mindezt megkérdőjelezed, és felszabadítod saját magadat ezek alól az öngyűlölet-történetektől.

A MAGADRA FORDÍTÁS mindig a legfontosabb. Nem csupán azt érdemes meglátnod, hogy csinálod te azt másokkal, amit szerinted ők csinálnak veled, hanem a lényeg az, hogy ráláss: HOGYAN MŰVELED SAJÁT MAGADDAL MINDEZT. Minden, amit a külvilágban érzékelsz, azt mutatja, te hogyan bánsz saját magaddal. Amíg nem döbbensz rá, magadat hogyan gyilkolod, ütöd, vágod, és nem szembesülsz azzal, micsoda fájdalmat okozol magadnak, addig nem születhet meg benned az a vágy, hogy kedvesebb, kegyesebb és gyengédebb légy saját magadhoz. És amíg saját magaddal nem vagy békében, addig a kivetülés törvénye szerint a „külvilágban” sem fogsz békét érzékelni. Még egyszer: PONT AZOKAT A TÖRTÉNETEKET FOGOD KINT ÉRZÉKELNI, MINTHA VALAKI AZT CSINÁLNÁ VELED, AMIKET SAJÁT MAGADDAL MŰVELSZ.

A megfordításoknál mindenképp keress 3 KONKRÉT, VALÓS példát, hogyan is igaz az. Csukd be a szemedet, és utazgass vissza az életedben, és kérd, hogy bukkanjanak fel azok a helyzetek, melyekben a megfordítás igaz. Ezek MOSSÁK ÁT, ÉGETIK ÁT az egész rendszeredet. Ilyenkor a KÉPET is látod a fejedben, és ha legközelebb ilyen történik, az elme azonnal beazonosítja a képet, és lesz egy kis „időrés”, ahol már másképp tudnak történni a dolgok. Ha csak általánosságban magyarázod meg a megfordítást, akkor az elme nem győződik meg annyira az igazságáról, és nem fogja tudni beazonosítani azokat a helyzeteket, amikor ugyanazt műveled, mint szokásosan.

Az elme hajlamos kapásból elutasítani a példák megkeresését, nagyon biztatlak, hogy maradj benne az önvizsgálatban addig, amíg fel nem bukkantak a példáid. És NEM KERESNI KELL! Csak becsukni a szemedet, és várni, hogy felbukkanjanak. Maguktól bukkannak fel, ha türelmesen vársz. Ha türelmetlenül elrohansz, nem kapsz meg mindent a Munkádtól, amit megkaphatnál.

Ajánlott további Munkák a fenti esettanulmányhoz:

-         Meg kell változnom ahhoz, hogy a nők szeressenek.
-         A nők igazságtalanok velem.
-         Valami baj van velem.
-         Nem rendelkezem azokkal a tulajdonságokkal, amik a nőket vonzzák.
-         Meg akarom büntetni és meg akarom alázni a nőket.
-         Be kell bizonyítanom, hogy én is képes vagyok kivívni a nők szeretetét és csodálatát.
-         A férfiak megítélése: teljes Ítélkezőlap.

2012. június 15., péntek

Munka, Üzlet, Pénz Témájú Idézetek 2.



Fordítottam néhány újabb pénzzel, üzlettel és munkával kapcsolatos idézetet Byron Katie, Question Your Thinking, Change the World (Kérdőjelezd meg a Gondolkodásod és változtasd Meg a Világot) című tematikus idézetes könyvéből. Az előző csokrocskát is érdemes felidézni, itt találod: http://onmunka.blogspot.hu/2012/03/munka-uzlet-penz-temaju-idezetek-1.html

„Szeretem, amikor van pénzem, és azt is szeretem, amikor nincs pénzem. Számomra a pénz elköltése semmi több, mint olyasvalaminek a továbbadása, ami soha nem is volt az enyém. Semmit nem tehetek, hogy megtartsam, amennyiben továbbadásra van szüksége. És ha nincs szükség a továbbadására, akkor nincs szükség a hozzám jövetelére sem. Szeretem, amikor eljön hozzám, és azt is szeretem, amikor elmegy tőlem.

Szeretem, hogy a tőzsde nem működik együtt veled abban, hogy milliókat keress, mert ez hozzájárul ahhoz, hogy a valódi békéhez és boldogsághoz juthass el. Minden ezt a célt szolgálja. Keresd meg a saját megoldásodat. És ha megkapod azt a rengeteg pénzt, és boldog vagy, tökéletesen boldog, na, mihez is fogsz akkor kezdeni? Ülni, állni, vagy feküdni fogsz. Ennyi. És szemtanúja leszel az elmédben zajló történeteknek, melyekkel még mindig nem foglalkoztál úgy, ahogy megérdemlik: megértéssel, úgy, ahogy egy szerető anya foglalkozna a gyermekével.

Amikor már elérted a totális üzleti sikert, és több pénzed van, mint amit az életben el tudnál költeni, akkor mid is lesz pontosan? Boldogságod? Hát nem ezért akartad a pénzt? Mi lenne, ha lerövidítenéd az utat, és életre szóló megoldást találnál? Válaszold meg ezt a kérdést: Ki lennél a történeted nélkül, hogy „A jövőm attól függ, hogy megcsinálom-e azt a sok pénzt”? Boldogabb. Nyugodtabb. A pénzzel vagy nélküle. És máris mindened meglenne, amiért a pénzt akartad.

Ha felveszlek a cégemhez, te pedig nem felelsz meg az elvárásoknak, akkor megköszönök neked mindent, amit tettél, majd elbocsátalak. Lehet, hogy előbb elbeszélgetek veled, hogy ráláthassak, van-e valami, amit nem vettem észre a munkahelyi teljesítményeddel kapcsolatban. És ha nem felelsz meg az elvárásaimnak, akkor megköszönöm neked, mert tudom, hogy megtetted, ami tőled telik, és elbocsátalak, majd felveszek egy olyan embert, aki képes elvégezni azt, amit én kérek.
         Nem az alkalmazottaimon múlik, hogy elvégzik-e azt, amit akarok, csak rajtam múlik. Én vagyok a főnök. És az elbocsátásod kedvesség, hisz épp most engedtelek ki egy kínzókamrából, ezzel lehetővé téve számodra, hogy olyan helyre kerülj, amihez képességed van. Így a tiszta-elméjűségemnek és a kedvességemnek köszönhetően, ez az állás most az elvégzéséhez megfelelő ember számára nyílik meg. Bármi, ami ennél kevesebb, mazochizmus: kínzás számodra és számomra is.

Mikor is rúgjál ki valakit? Nagyon egyszerű: amikor szeretnéd, hogy a munka el legyen végezve. Azt akarod, hogy a munka el legyen végezve, vagy azt, hogy nem? Csak ne vágd át tovább magadat. És ily módon az illetővel a megértés pozíciójából tudsz majd beszélni, hiszen épp a saját életedért vállalsz felelősséget.

Te vagy a saját főnököd. Még akkor is, ha a világ legutálatosabb melóját végzed, te vagy a saját főnököd. És ha nem szereted a munkádat, üdvözöllek a Munka önvizsgálatában.

Ha nem lenne pénzem, bármit megtennék, hogy kifizessem a számláimat. Csak épp nem tervezném el, hogyan is fog mindez kinézni. És akkor szívesen mosnék padlót, takarítanék házakat, és nagyon élvezném. És az egyik dolog elvezetne a másikig, az egyik munka elvezetne a következőig, és saját magamért tenném, és minden pillanatát élvezném. Nem tudok nem gazdag lenni. Az egésznek semmi, de semmi köze a pénzhez.


2012. június 12., kedd

Byron Katie Ébresztő Idézetek 6.




Íme, összegyűlt a következő fejezetre való Katie idézet a Facebookról. Katie szavai szokás szerint dőlt betűvel, idézőjelben olvashatók, és némelyik után az én tippjeim, kommentjeim.

Az ÖnMunka rajongói oldala itt található. Ezen az oldalon posztolom a napi/kétnapi idézeteket, fantasztikus képekkel, illetve itt olvashatók legfrissebben az ÖnMunka tanfolyamokkal kapcsolatos információk. Szeretettel látlak Téged is a „rajongók” között. Csodás napot!

„Negyvenhárom évig odakint háborúztam a történeteim által vetített világban. Aztán, egy napon, a tisztánlátás pillanatában, megtaláltam a hazafelé vezető utat. Az önvizsgálat erről a hazafelé vezető útról szól. A forrásból jön, és a forrásba tér vissza. Olyan csodás ajándék!”
Te meddig háborúzol még ’odakint’? Ítéld meg, tedd fel a négy kérdést, fordítsd meg, keress példákat, és térj haza önmagadhoz. Csodás napot!

„Ha felmerül benned az a gondolat, hogy ’Ezt már tudom’, kérdőjelezd meg. Lehet, hogy valami elkerülte a figyelmedet.”
A jól-tudom elme rengeteg trükkel tart azonosulva. Pédául azzal, hogy elhiteti veled, valamit már nagyon jól tudsz. Főleg akkor figyelj erre, amikor belevegyül valamilyen lekezelés, felsőbbrendűség, és ki is kell mondanod, vagy ott zakatol a fejedben. Érezni is fogod, hiszen abban a pillanatban elkülönülsz, és magányosnak érzed magad. Csodás, „nemtudhatom” napot Nektek!

„A Munka senkin nem tud segíteni; a kérdésekre adott saját válaszaid tudnak segíteni rajtad.”
Ha csak olvasol a Munkáról, az nem adja meg Neked azt, amit keresel. Ha nyitott elmével engeded be a kérdéseket, akkor bukkanhatnak fel BELŐLED azok a válaszok, melyek kimossák a régen berögződött koncepciókat, programokat, sérelmeket, fájdalmakat. Mintha soha ott sem lettek volna. Elképesztően izgalmas. Végezd a Munkát. Gyönyörű napot!

„Csak hagyd, hogy legyen. Hisz már úgyis van. Minden a saját idejében érkezik és távozik. Nincs irányításod felette. Soha nem is volt; soha nem is lesz.”
Azért jön, hogy ha még dolgod van vele, segítsen; és azért is megy, hogy ha még dolgod van vele, segítsen. Az önfelismerésedben. Minden érted történik, nem veled. Csodás napot Nektek!

„Abban a pillanatban, amikor a megkérdőjelezetlen történeted kivetül (a világra és az emberekre), az életeddel fizetsz.”
Csináld a Munkát és kapd vissza az Életedet! Amíg megkérdőjelezetlen történetekkel jársz-kelsz-élsz, az elméd bármelyik pillanatban kivetít. És akkor egy pillanat alatt „elveszíted” az életedet. És bármikor visszakapod, ha felteszed a Négy kérdést, megfordítod, és megkeresed a példáidat. Csodás Élettel-teli napot Nektek!

„Az Önvizsgálat erejéből fakadóan felismered és megéled, hogy szeretet vagy. Semmit nem tehetsz ez ellen.”

„A Négy kérdés Alázat ÖnMagaddal. Leírod a problémát, megvizsgálod, a Szíved pedig megadja Neked azokat a válaszokat, melyeket mindig is tudtál.”

„Abban a pillanatban, amikor valamilyenként megítéllek, én vagyok olyan. Ez alól nincs kivétel. Én vagyok a saját fájdalmam, én vagyok a saját boldogságom.
Ha azt gondolom rólad, "Milyen önző vagy!", abban a pillanatban én vagyok önző. Veled. Ha az az ítéletem, hogy "Segítségre szorulsz", én szorulok segítségre abban a pillanatban. És így tovább. Te az én Kivetülésem vagy, csak azt tudom rajtad látni, értelmezni, amilyennek az elmém saját magamat értelmezi, látja. Kivétel nélkül. Csodás napot!

„Odakint nincs ’másik’. A ’másik’ csupán a saját kitükröződésed. Az ’odakint’ csupán a te kitükröződésed, mely épp visszatér, hogy meggyógyulhasson.”
Hogy meggyógyulhasson… Ha elhajtod a kitükröződést, mondván, „Ez nem lehetek én”, elszalasztod az öngyógyulás esélyét. És nincs ezzel baj, úgyis jön majd még; nagyon kitartóan szeretne meggyógyulni: Téged meggyógyítani. Csodás, gyógyulós napot kívánok!

„Ha belefáradtál a fájdalomba, a legrosszabb, amit tehetsz az, hogy megpróbálod kontrollálni a kontrollálhatatlant. Ha valódi kontrollt akarsz, dobd el a kontroll illúzióját: engedd, hogy az élet magáévá tegyen. Amúgy is ezt teszi. Mindössze történeteket gyárthatsz arról, hogy nem az élet irányít.
Az elme azt hiszi, hogy a dolgok akkor fognak megváltozni, ha gondolatban ellene megy annak, ami van. Ebből pedig állandó feszültség, frusztráció és korlátoltság fakad. Ha nincsen az ’ami van’-nak ellene menő gondolatom, az élet áramlik, én pedig nem akadok fent benne. Érdekes módon, ilyenkor semmi sem gátol, és mindenben támogatva vagyok. Ezt elhinni nem lehet, teszteld le magadnak. Ha már tényleg belefáradtál a fájdalomba… Csodás napot!

Jó, hogy fáj. A fájdalom annak a jele, hogy összezavarodtál, hogy elhittél egy hazugságot.
Az érzelmi fájdalom MINDIG azt jelzi, hogy elhittél valamit, AMI NEM IGAZ. Valódi természetünk az öröm és a szeretet, és ez sosem fáj. Ami fáj, az sosem szeretet. Ezért kaptuk a csodás érzelmi jelzőrendszerünket, mely mindig „riaszt”, ha elhiszünk valamit, ami nem igaz. Így meg tudjuk vizsgálni az elhitt hazugságot, felszabadítani magunkat, és visszatérni valódi természetünkhöz. És fogadd örömmel az érzelmi fájdalmat, bármennyire is szeretnél elmenekülnél előle. Csak addig fáj, amíg van minek fájnia, amíg bármilyen hazugság maradt Benned. Ezen az nem változtat, ha „átírod” a történetet „pozitívra”, ami kellemes érzéssel tölt el. Ettől még az eredeti hazugság ott marad, és a következő adandó alkalommal jelt ad magáról. Ha megkérdőjelezed/megMunkázod a történeteidet, az érzelmi fájdalom szép lassan kikopik az életedből. És ott maradsz Valóságosságodban.

„Amikor elhiszed azt a történetet, hogy valaki elhagyott, saját magadat hagyod el. Így válsz el önmagadtól. Bármikor, ha a partnered dolgával foglalkozol, azt diktálva, kivel kéne épp lennie, és kit kéne vagy nem kéne elhagynia, máris elhagytad saját magadat. Ennek pedig magány és rettegés a következménye. Amíg nem kérdőjelezed meg, amit hiszel, te maradsz a saját szenvedésed ártatlan okozója.”
Bármely stresszes gondolat elválaszt saját magadtól, és úgy hat, mint kés a szívedbe. A szívedet „begyógyítani” véglegesen a történeteid megkérdőjelezésével tudod. Ne halogasd tovább saját magadat. Csodás Ön-Gyógyító napot!

Hogy szeretsz-e vagy utálsz, attól függ, hogy szereted-e vagy utálod-e önmagadat. Én senki nem vagyok. Csupán tükör vagyok. Én vagyok az arc a tükörben.
Csodás tükörbe nézéseket Nektek a hétvégére!

„Sokan töltenek évtizedeket spirituális tanulmányokkal és odaadó gyakorlással, és még mindig azt tapasztalják, hogy utálják a munkájukat, az anyjukat, vagy a szomszédjuk hifijéből ordító zenét. Ismerősen hangzik? Mindez azért van, mert fejjel lefelé keresünk. Amiről azt hisszük, hogy igaz, nem az. Amiről azt mondták, hogy működik, nem működik. Vádaskodunk, félünk és reagálunk, mert még nem indultunk el önmagunkban megkeresni a saját igazságunkat… Nem, mintha nem akartuk volna, hanem, mert nem tudtuk, hogyan. Gyakran kérdezik tőlem, megvilágosodott vagyok-e. Én erről semmit sem tudok. Csupán annyit tudok, hogy miért fáj valami és miért nem. Olyasvalaki vagyok, aki csak azt akarja, ami épp van.”
Ha elindulnál befelé, a saját igazságodat megtalálni, használd a Négy kérdést és a Megfordításokat. Jó Munkát!

2012. június 8., péntek

Te Mikor Hitted El, Hogy Valaki Nem Szeret?




„A gondolatok a semmiből születnek, és pillanatok alatt visszatérnek oda, ahonnan jöttek. Ha megvizsgálod, mi van a gondolat előtt, utána, és a gondolataid között, akkor óriási nyitottságot találsz. Ez a nem-tudom tere. Ez az, akik valójában vagyunk.” (Byron Katie)

Ma egy rövid, de annál velősebb Katie-féle gyakorlatot végezz el velem. Csodás utazást Katie vezetett meditációjával ÖnMagadba!

„Nincsenek új stresszes gondolatok. Mindet újrahasznosítjuk. És a gondolataink nem személyesek, hanem közös „emberiek”. Győződjünk most meg erről együtt!

Kérlek, csukd be a szemedet, és menj vissza hat-hétéves korodig. Megvan? Nos, vizsgáld csak meg, hallottál-e új stresszes gondolatot azóta? Már kisgyermekkorunkra mindet hallottuk, és jól el is hittük őket. Nézzétek csak meg, milyen gondolatokat írtatok az Ítélkezőlapotokra! „Nem vagyok fontos számára”, „Bántani fog”, „Nem szeret.” Stimmel? Hányatok gondolta már azt valaha, hogy valaki nem szereti? Van itt bárki, akinek ez még sosem jutott eszébe? Senki.

Jó. Akkor most arra kérlek benneteket, nézzük meg azt a gondolatot, hogy „XY nem szeret engem.” Csukd be a szemedet, és menj vissza abba a helyzetbe, arra az időpontra, amikor már fel tudod idézni, hogy ez a gondolat veled volt. Hol voltál, kivel voltál, hány éves voltál, amikor először felmerült benned az, hogy valaki nem szeret téged? Valaki ezt mondta neked? Vagy csak történt valami, amiből ezt szűrted le?

Alaposan nézz körül a házban vagy a játszótéren, ahol ezt először hallottad vagy gondoltad. Talán még a szobát is fel tudod idézni, és azt az embert is, akitől ezt hallottad. A legeslegelső alkalmat, amikor ez megtörtént. Hány éves voltál ekkor? Kérlek, minél mélyebben éld át újra ezt a helyzetet. Üldögélj benne egy ideig.

Jó. Köszönöm. Hányatok volt tíz évesnél fiatalabb? Nyolc évesnél fiatalabb? Hat? Legtöbbünk már hatéves korára az összes ilyen koncepciót, gondolatot elhitte. Néhányunk pedig már három-négy éves korára magáévá tette mindazokat a hiedelmeket, amelyekkel azóta is él. Néhányunk esetében még csak nem is személyesen nekünk szólt az a gondolat, hogy „Nem szeretlek”, hanem az anyukánknak, vagy valamelyik testvérünknek. Mi csupán megfigyelők voltunk, mégis magunkra vonatkoztattuk. Abban a pillanatban, hogy elhitted, máris magadra vetted.

Kérlek, tartsd még csukva a szemedet, és még egyszer idézd fel azt a pillanatot, amikor először hallottad vagy hitted ezt el. Azonosítsd be azt a pillanatot, amikor elhitted. Most pedig nézz vissza egy pillanattal az előttre, amikor elhitted. Nézd meg az életedet: milyen volt az előtt a pillanat előtt, hogy elhitted, valaki nem szeret? Látod a különbséget? Érzed a különbséget? Elképesztően jelentős a különbség, ugye? És most csupán egyetlen gondolat elhívésének a hatását vizsgáltuk meg!

„Nem szeretnek” – Igaz ez? Mi zajlik bennem, milyen életem lesz abban a pillanatban, ha elhiszem ezt a gondolatot? Gyönyörűséges voltam, majd egyetlen pillanat leforgása alatt elfogadhatatlanná és nem megfelelővé fokoztam le magam, majd az elmém már mindenben ennek a bizonyítékát fedezte fel. Így váltam szép fokozatosan olyan ’nem szerethetővé’, majd még kevésbé szerethetővé, akinek még most is gondolom magam. Teljesen biztos lehetek benne, hogy ebből bármi is igaz???” (Byron Katie)

KI LENNÉK A TÖRTÉNETEM NÉLKÜL,
HOGY AKKOR ÉS OTT AZ AZ EMBER NEM SZERETETT???

KI VAGYOK A TÖRTÉNETEM NÉLKÜL,
HOGY NEM VAGYOK SZERETHETŐ???


Ha szeretnéd Te is megtapasztalni, ki is vagy valójában, milyen is a „történet nélküliség”, tehát nyitott vagy „visszacsinálni” azt a sok fájó koncepciót és történetet, amit elhittél, szeretettel várlak a Július 12-13. (Hétköznapi) ÖnMunka Alaptanfolyamon. Jelentkezési határidő: június 15. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html