2011. június 20., hétfő

Felelős Vagyok A Gyermekem Boldogságáért – Igaz Ez?


„A gyerekeim egyfolytában tájékoztatnak arról, amit ők akarnak. Én pedig meghallom őket. Mi köze mindennek hozzám? Ők mindössze kifejezik, amit akarnak. Az ő akarásaik az ő tulajdonuk. Nekem is megvannak az enyéim, nekik pedig az övéik. Amikor elmesélik nekem, mit akarnak, képes vagyok-e egyszerűen meghallgatni őket anélkül, hogy azt gondolnám, ez az egész rólam szól? Mindannyian ezt szeretnénk a szüleinktől: valakit, aki meghallgat és megért minket. Feltételezhetjük, hogy mást is akarunk még ezen kívül, de az igazság az, hogy csakis ezt akarjuk.” (Byron Katie)

Számos alkalommal írtam már arról, hogy a Munkában az (is) csodálatos, hogy kézzelfogható támpontokat ad a hétköznapi életünk sokkal kielégítőbb éléséhez. Illetve nem a Munka adja mindezt, hanem a tiszta elménk, ami pedig a Munka rendszeres végzésének következménye. Megvizsgálom például a szülőséggel kapcsolatos hiedelmeimet, és teljesen tisztán látom, mi a dolgom, mi a teendőm. Végtelen finomsággal és egyszerűséggel. És ez az élet összes más területére is igaz, kinek mi a legégetőbb éppen…

A Szülő-Gyerek téma indítójának szánom a mai bejegyzést, további fejezetek várhatók. Kérlek, ne várd azt, hogy egyetlen írás minden kérdésedre választ ad. A válaszaidat, a Munkához híven, saját magadban találhatod meg: kérdőjelezz meg mindent, ami a gyermekeiddel kapcsolatban felmerül benned. Mivel én nem vagyok szülő szerepben, ezért egy gyakorlott Byron Katie-s szülő tapasztalatait osztom meg Veletek. Jenit már idéztem a blogon (itt: http://onmunka.blogspot.com/2011/05/mit-valasztasz-kontrollt-vagy-almaid.html), most is az ő laza, vicces stílusban megírt történetét olvashatjátok. Jeni évek óta gyakorolja a Munkát, és élete mára minden ízében megváltozott. Könnyed, egyszerű, letisztult, bölcs, életimádó – ennek sok bizonyítékát adja napi közléseiben is. Mint például a fiával való csodás szeretet-kapcsolatában. Kívánom, hogy sokatok segítségére váljanak az ő szavai és meglátásai, a témát pedig hamarosan folytatom. Kincsesbánya. És a „gyerekem” szereplőt nyugodtan átválthatjátok életetek bármely szereplőjére: „Felelős vagyok a szülőm, párom, kollégám, barátaim, főnököm boldogságáért…” :)

És akkor Jeni „gyerekes” története:

Mindig Mondogattam, hogy a Fiam Lesz a Legnagyobb Tanítóm, de Hogy Ennyire…

Valamelyik reggel, miután 455 dollárt költöttem, és 9, azaz kilenc órát töltöttem Journey fiam úszótábori beíratására, odafordult hozzám, és annyit mondott: „Nem érzem itt jól magam.”

Éreztem, hogy a gyomrom liftezni kezd, és összeráncolódik a homlokom. „Ugye, nem azt mondtad, amit értettem?!?” És asszem, még egy kicsit hörögtem is mellé.

Ott és akkor belém csapott valami, elindult egy belső dialógus, ami órákon keresztül zajlott.

TOTÁLISAN a gyermekem boldogságáért élek. Hát, milyen „jó” anyuci is ez a Jeni, mondogatta az egóm.

Valószínűleg MINDEN szülő azt szeretné, hogy a gyermeke boldog legyen… néha azonban ez egyszerűen nem lehetséges!!! Hiszen én sem vagyok FOLYTON boldog, és baromira biztos, hogy az Anyukám nem tud ENGEM boldoggá tenni. Bármennyire próbálta és próbálja is, ez egyszerűen nem működik!

Ahhha! Vagyis akkor ez azt jelenti, hogy az ÉN boldogságom az ÉN felelősségem, a fiamé pedig az ÖVÉ!

Igen, Jeni, ez így van, csilingelte a szívem.

TEEE JÓÓÓ ÉÉÉG!!!

Teljesen új felfedezés. Sosem gondoltam még erre. Vagyis, AZT A MINDENIT!

Egy részem ilyeneket gondolt: „Milyen anya az, aki ilyesmit GONDOL?”
Egy másik részem pedig, az őszintébb részem, a szívem azt mondta: „Őszinte anya.”

Hazavittem Journey-t, utána összefutottam anyummal egy kávézóban. Be nem állt a szám, csak nyomtam és nyomtam neki a dumát a legújabb felfedezésemről.

Hihetetlen izgatottsággal értem haza, MÁS EMBERKÉNT. Úgy értem, szó szerint úgy érzetem, hogy ÚJJÁ születtem.

Journey a szobájában csinálgatta a kis dolgát, én pedig azt mondtam neki, „Még 30 percet kapsz erre, aztán ideje nekiállni a feladataidnak.” És aztán eltelik a 30 perc, ő pedig jön nekem a szokásos taktikáival, hogy adjam be a derekam.

Nem adom. Nyugodt maradok.

Ő erre a kis vékonyka, ötéves hangocskáján elkezdi, „Nem ÉRZEM jól magam, Anyuuu, TE jól érzed magad?”

„Igen, Journ, nagyszerűen érzem magam.”

Hosszú szünet után azt mondja, „ANYU!!! MEGVÁLTOZTÁL… mi TÖRTÉNT veleeed?”

Próbálok nem nevetni odakint, belül azonban TOTÁLIS vihorászásban vagyok.

„Folytasd csak a feladataidat, és később beszélünk.”

Ő pedig folytatja az ellenállást, toporzékol a kis lábacskáival, és újra felteszi a kérdést, „Miért lettél más, Anyu??? Mi TÖRTÉNT veleeeeed?”

Én pedig elmesélem neki, hogy „Tudod, észrevettem, hogy jó ideje csak azon próbálkozom, hogy téged boldoggá tegyelek, és ma ráébredtem, hogy ez egyszerűen nem így működik. Megértettem, hogy a TE saját felelősséged saját magadat boldoggá tenni, nem az enyém. ………. Úgyhogy, végeztem.”

Olyan pofit vágott, mint aki épp most veszítette el a kölyökkutyusát. Aztán megragadta a kis fejét, „Most TÉNYLEG ez történik???!!!???” Aztán még balhézott egy kicsit, teljesen kiengedte a szervezetéből a feszültséget, és elment aludni.

Én mindeközben teljesen nyugodt és békés maradtam, mert valami ELKÉPESZTŐ dolgot tanultam meg. Szülőként többé nem az én kötelességem, hogy boldoggá tegyem a gyermekemet. Mindennek az alapja, természetesen, hogy feltétel nélkül szeressem, és szülőként az a küldetésem, hogy a legjobb tudásom és lehetőségeim szerint biztonságot, nevelést, tisztaságot, táplálást, vizet, tanulást, egészséget, társaságot, interaktivitást, kommunikációt biztosítsak a fiamnak, és rajta tartsam a feladatain. Biztos van itt még más is, a BOLDOG azonban SEMMIKÉPP sem tartozik ide.

A boldogság az Ő dolga.

Byron Katie gyönyörűen tanítja, hogy „Három dolog létezik: az én dolgom, a te dolgod, és Isten dolga, ez a mindenki saját értelmezése szerinti Isten.”

Amikor én a TE dolgoddal foglalkozom, senki nincs itt, aki az enyémmel foglalkozna.

Én a fejem búbjáig voltam benne JOURNEY dolgában, az ő boldogságában… és közben senki nem maradt itt, aki szülője lenne a gyermekemnek. Hűűűha. Könnyek.

Mióta erre rájöttem, távol tartom magam az ő dolgától, és TOTÁLISAN odaadom magam az én dolgomnak.

Az ÉN dolgom olyan döntéseket hozni és úgy választani, hogy az a fiam legjobb érdekét szolgálja… akár tetszik neki, akár nem. Pont.

És ezzel teljesen békében vagyok. A szülőség mára egy teljesen más történetté vált. Megváltozott a jelentése, sokkal mélyebb értelmet nyert. Ezt képes vagyok megtenni.

A szülői integritás, önazonosság tán megmentett így egy gyermeket. Egy anyát egész bizonyosan megmentett.

Jeni Mama

Megjegyzésként még annyi, hogy érdemes rendesen végigMunkázni a címben szereplő „Felelős vagyok a gyermekem boldogságáért” hiedelmet. És ízlelgessétek a Megfordításokat, főleg kettőt:
- A saját boldogságomért vagyok felelős.
- A gyermekem felelős az én boldogságomért.
Érdemes keresgélni a konkrét példákat. Jó Munkát!


2 hely maradt a július 15-16-i ÖnMunka Alaptanfolyamra. Ha szeretnéd végre tényleg a saját kezedbe venni az Életedet, és gyakorlatban, profin, mélységeiben, támogató légkörben megtanulni Byron Katie Munka-Módszerét, jelentkezz minél hamarabb. Várlak szeretettel. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html
 

11 megjegyzés:

  1. Kedves Andrea!
    A fenti téma pont aktuális nálunk,egy kamasz gyerekről van szó,Ő az én fiam és nagyon nehezen élem meg mikor szembesülök a ellenkezőjével annak amit próbáltam átadni.'..szülőként az a dolgom ,hogy neveljek ,rajta tartsam a feladatain stb'....de mikor pont ez a konfliktus forrása a nevelés,mert hát én ez alatt azt értem ,hogy átadom szeretetemmel,cselekedeteimmel egy értéket amiben megbízhat ami irányt mutat ,rajta tartja egy bizonyos közép úton ahonnan el mozdulhat de nem a külvilág diktálta felszínes és értéktelen útra válaszul..értem én ok, nem tehetem boldoggá de mivel feladatom meg tanítani az általam elfogadható irányt és ez a konfliktus forrása akkor mit lehet tenni?
    Köszönöm,ha van hozzászólásod.
    Üdvözlettel:Melinda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Melinda!

      Mari hozzászólása teljesen lefedi azt, hogy mit lehet tenni. Kérdezni önmagadtól, és megtalálni a válaszokat. A Munka 4 kérdését és a Megfordításokat minden egyes - Mari által feltett - kérdésre adott válaszra alkalmazhatod.
      Illetve, ha még nem tetted, megkérdezheted a fiad is, hogy ő hogyan éli meg a dolgait, neki mi az elfogadható, vagy bármit, ami benned felmerül.
      Nekem az szokott segíteni, hogy nem úgy nézek a gyerekeimre, hogy az enyémek, hanem mintha most találkoznék, beszélgetnék vele életemben először. Nagyon izgalmas így lenni velük. Egészen sok mindent megtudok róluk, ha nincsenek ott a történeteim a gyerekeimről.
      Esetleg figyeld meg hogyan viszonyulsz egy teljesen ismeretlen kamaszhoz. Mennyiben más a hozzáállásod, mint a fiadhoz?

      Szeretettel, Misi

      Törlés
    2. Kedves Misi!
      Köszönöm a tanácsaidat, képzeld felmerült bennem is még a levél olvasása előtt, amit említesz,hogy hogyan viszonyulok más gyerekekhez?-és hát sajnos,nem tetszik az észrevételem a saját gyerekemre nézve,nem tudok egyszerre simogatni is meg következetes lenni,nagyon sok vonzónak tűnő dolog hívogatja Őket elég ha bekapcsolja a számítógépet,ezzel nem szeretném a felelősséget áthárítani. Valamikor régen nagyon rendben éreztem a kapcsolatunkat aztán elkezdett elutasító lenni,azt érezhette, hogy a szeretetemmel korlátozom a kibontakozását?
      Minden képen kipróbálom a tanácsod.Üdv.Melinda

      Törlés
  2. ..ha a középutat (mi az a közép, honnan tudom, hogy ez pont A Közép) tartom értékesnek és a többi utat értéktelennek nyilvánítom, akkor mindig szenvedni fogok, ha a fiam azokon az utakon kódorog. Megvizsgálnám, vajon igaz-e, hogy az én értékeimtől eltérő utak felszínesek és értéktelenek? És azt is keresném, hogy igaz-e, hogy meg kell tanítanom. Igaz-e hogy a megtanítás az az, hogy én megmutatom, ő meg pont azt fogja csinálni. A megtanítás végződhet-e ott, hogy példát adok az életemmel és őt szabadon hagyom abban, hogy követi-e? Mi a fenyegető abban, ha a fiam más utakat jár be? Mit mond az rólam, pl az én értékességemről, ha a fiam nem követi a példámat?
    Nagyon izgalmas témát bontogatsz, sok sikert kívánok hozzá! Remélem ki tudod próbálni, hogy a Munka négy kérdésével milyen rejtett igazságok bomlanak ki ebből és hogyan találsz vissza - a fiát kiáradóan szerető - önmagadhoz!
    Szeretettel: Biró Mari

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Biró Mari!
      Nagyon szépen köszönöm a segítséged,azonnal bele merültem ahogy elolvastam a tanácsaidat és érzem ,hogy jól jött a segítség már mint a megfelelő kérdés megtalálása , de.....van Munka bőven úgy néz ki:)
      Azért jó lenne beszélni,mit tanácsolsz mivel érdemes kezdeni készülődök elkezdeni nagyon tetszik.
      Szép estét,és miden jót!
      Üdv.Melinda

      Törlés
  3. Két további hozzászólás gyakorló Önmunkicsoktól:
    Mayer Móni Kedves Melinda!

    Emlékszel esetleg valakire a származási családodban (szülők, naggyszülők, testvérek, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek) akire a fiad hasonlíthat a viselkedésében?
    Te milyennek érzékelted a szüleid nevelését?
    Hogy viselkedtél olyan helyzetekben, mikor nem tudtál azonosulni az iránymutatásukkal?
    Mi esett volna jól tőlük olyankor?
    Mennyire tudod őszintén elmondani a fiadnak, hogy mit érzel az ilyen konfliktusok közben?
    Mi azzal a baj, mikor a fiad ilyen?
    Mitől félsz, mikor azt érzed, nem tudod átadni Neki, amit szeretnél?
    Szívesen levelezek, beszélgetek Veled erről részletesen.

    Szeretettel:
    Mayer Móni
    7 órája · Mégsem tetszik · 7

    Varga Gyöngyvér Istenem, ismerős téma ... végig dógoztam a fiammal az elmúlt 5 évet ebben a témában - abszolút egyetértek Mónival: ezeket a kérdéseket boncolgattam magamon én is (sikerrel) - kinezes eseteket látva a legerősebb nyomógombnak a vmelyik felmenő felismerése a gyerekben (akár külsőre, akár gesztikulálásban, akár megoldási cselekvésben), ez a cuccos a legjobb kiindulópont, ennek enyhítése után könnyebb a szembesülés a többivel (pl. milyen őszintén tudom kimondani a saját érzéseimet a gyereknek) stb... Móni olyan jól összeszedte a legfontosabbakat ... ezeket végigtaposva a többi majd adja magát (a saját történeteket kibontogatva), amikor már nincs ez a "hihetelen" feszkó a témán ... hajrá kedves Melinda, akárhol is kezded el! (köszi Móni)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Önmunkások!
      Nagyon köszönöm ,hogy segítetek és amit Móni felsorol vizsgálandó kérdéseket,... érdekesnek találom az egybeesést azzal a jelenlegi foglalkozásommal amit elkezdtem két hete ,ismét kezembe vettem Bert Hellinger "A forrás nem kérdi merre visz az útja"című könyvét és annyira sok hasonlóságot találok a Byron Katie tanításában,és felváltva olvasom az Andi blog -ját és a könyvet és ennél a témánál elidőztem amit te is ajánlsz,Hellinger is tanácsolja a teljes elfogadást minden család tagunkat, viselkedésüket, Ő mondjuk magyarázatot add a tapasztalatai és felfedezései alapján ennek fontosságáról .Örvendek ,hogy így megerősítettél ebben az irányban való kutakodásnak.
      Elkezdem és jelentkezem az eredményel,még egyszer köszönöm szépen!
      Szép estét,mindenkinek!
      Üdv .Melinda

      Törlés
    2. Kedves gyakorló Önmunkások!
      A fenti tanácsok alapján dolgozgatok amennyire lehetséges.Négy kérdés meg a Skott Kiloby tanításait olvasva próbálkozok. Nálam a Munka akkor működik a leghatékonyabban ha a jelenben éppen felbukkanó problémát Munkázom,olyankor nagyon erős érzések,emlékek bukkannak fel amit már elfeledtem .Meg osztanám a testemben érzett tapasztalatom,mikor a tudatterében meg pihenek az érzéssel, hagyom ott lenni címkézés nélkül,akkor jelentkezett már vagy két alkalommal a rekeszizmom alatt ,úgy tudnám leírni az érzést mintha szívná valami be azt a részt nagyon erőteljesen, kellemesnek mondhatom.Amit még szoktam érezni mintha másképpen lélegeznék szabadabban mintha eddig nem vettem volna levegőt ,és ezt nem irányítóm, az érzések is jelentkeznek emlék képekkel a testi tünet előtt.Nem tudom van-e lényege a tapasztalatomnak vagy szokatlan légzés okozza ,kíváncsi lennék a véleményetekre.
      Szeretettel:Melinda

      Törlés
    3. Melinda, az Élő Önvizsgálatok végzése során az ún. "összetapadt" képek-szavak-érzelmek-érzetek csomagját szedjük szét. Amit írsz a testi érzetekről, az abszolút jellemző, és emellett tucatnyi más érzet, érzelmi energia, állapot megélődik egy önvizsgálat során. Javasolnám, hogy gyere el tanfolyamra, hamarosan egy online ÉÖ csomagot is tervezünk, mert utána már sokkal jobban tudod, mit kell csinálni, mire érdemes figyelni, stb. Nekem könyv vagy leírás alapján Scott önvizsgálataiból kb. semmi nem jött le, jó néhányszor érdemes volt megtapasztalnom, mire tisztult a kép.
      És örülök, hogy egyedül is ilyen lelkesen dolgozol, szeretettel ölellek, Andi

      Törlés
    4. Köszönöm Andrea,pedig szeretném elolvasni Skott könyvét nagyon kíváncsi vagyok rá.Én még így is nagyon sok mindent megértettem ,csak összehasonlítva az eddigi keresgélés, megértés után kutatva tudom ezt állítani természetesen.A többi vagy az igazi gondolom akkor derül ki ha ott leszek a tanfolyamon,amire nagyon készülődök:) (kicsit félek)
      Szeretettel:Melinda

      Szeretettel:Melinda

      Törlés
  4. Sziasztok!
    Hol is kezdjem..
    Nos,kezdeném az anyai nagymamám hozzáállását a szülőséghez."a gyerek felnő,így is,úgy is."menjetek már innen,nem rátok tartozik a felnőttek beszélgetése"te már nagy vagy,nem kell téged cipelni,te már nagy vagy,legyen több eszed"stb,stb(ezeket mind anyum kapta,mint elsőszülött,nem akart gyermek)
    Mama elmondta,halála előtt nemsokkal,h ő nem akarta anyumat,mert ő dolgozni akart,mielőtt gyereket vállal.Nos anyu mégis megszületett,és a mai napig állítja,h őt sosem szerette az anyja.
    Majd anyunak megszületett az első gyereke,akit 4 hónaposan frankón lepasszolt az anyósának,mondván neki remek munkahelye van,nem adja fel a gyerek miatt.Ez a gyerek egyszer elért egy bizonyos kort,és anyum képébe vágta,h 'nem szeretlek benneteket,én a mamámat szeretem"-a kapcsolatukra rányomta a bélyegét,az h tesómat az apai mamám nevelte.
    Végül megszülettem én,mint nem várt,3-ik gyermek,mondanom sem kell mit éreztem anyum velem való viselkedéséből. Azt,h nem szeret,semmi nem elég jó,bármit csinálok,a nővérem a kedvence,ezt nyíltan az arcomba mondta,anno.
    Majd jómagam is szülőszerepbe kerültem.Első lányomat,csak a férjem kérésére vállaltam be,szívem szerint még vártam volna vele,és pont a várandósságom legelején kaptam egy tuti munka ajánlatot.Elgondolkodtam,melyiket válasszam.A gyerek mellett döntöttem.A kapcsolatom az elsőszülöttel(4éves) érdekes,őszintén szólva nem kötődöm hozzá,annyira mint a kisebbhez,akit én akartam jobban,férj pedig nem.
    A végkifejlet,h jelenleg válófélben levő,egyedülálló anya vagyok.
    A legnagyobb félelmem,h úgy végzem mint anyum. Felnevelt 3 gyereket,egyedül(apum időközben meghalt,én nem is ismertem)és ha jöttek férfiak az életébe,elhajtotta őket.Egyedül van,és ez így is marad.
    Félek,h senkinek nem fogok kellenei,2 gyerekkel. Mégha kellenék is,az nem olyan lenne,mintha ha saját apjuk nevelné őket..A családomat akarom!!!:-(
    Judit

    VálaszTörlés