2011. március 31., csütörtök

Egy Felébredés Története


Sokunknak voltak élményeik, pillanatokra, percekre, órákra, tán napokra. Most a spontán élményekre gondolok, nem a különböző tudatmódosító szerek vagy technikák által előidézett állapotokra. A legtöbb kereső arra vágyik, hogy felébredjen, hogy megvilágosodjon. Ez így elég nehezített pálya, a helyzet abszurditása pont az, hogy minél jobban akarod, annál lehetetlenebbé válik. Ez nem olyan, hogy elvégzel egy gyakorlatsorozatot, aztán a végén, jutalomként megkapod a felébredést. Hisz, egyáltalán, ki ébred fel? Nem Te. Pont a Te Álmodból ébred fel a tudatosság. Eddig alukált benned, egyszer csak felébred, önmagára ébred. Nem Te ébredsz, ezért nem is tudod ezt csinálni. Amíg csinálni, elérni akarod, addig az egódat növeled vele. Aztán néha még az élményecskék hatására is csupán az egócska hízik. Velem ez történt.
Évekkel ezelőtt, amikor még fogalmam sem volt semmi ilyesmiről, de tényleg abszolút nulla, megadatott nekem néhány nap egy totálisan más tudatállapotban. Csak úgy magától, egyik pillanatról a másikra, teljes rácsodálkozásban, hogy ez meg mi? Szavakkal leírni szinte lehetetlen, most nem is ez a célom; inkább a hatásaira koncentrálnék. Először is teljesen rákattantam erre az állapotra, és miután többé nem jött, mániásan kerestem, hogy újra benne lehessek. Úgy gondoltam, hogy ha folyamatosan ebben az energiában lehetnék, akkor minden problémám egy csapásra megoldódna, és soha többet nem kéne szenvednem. Ezt szoktam az „elszállós” időszakomnak nevezni, amikor is szó szerint elmenekültem a hétköznapi élet elől, s közben azzal etettem magam, hogy én azon már mind „felülemelkedtem.” Emellett pedig óriási spirituális egóm nőtt, hogy micsoda fantasztikus megéléseim voltak is már nekem, bizony jobb vagyok ám, mint azok, akiknek ilyenje nem volt. (Ajánlom felfrissítésre a közelmúlt egyik legnépszerűbb bejegyzését: 10 Spirituális Úton Terjedő Betegség - http://onmunka.blogspot.com/2011/03/10-spiritualisan-terjedo-betegseg.html )
Volt azért „pozitív” hozadéka is az ügynek. Először is az, hogy megtapasztalást kaptam arról, hogy valóban nem csupán ez a test vagyok. Az állapot orgazmikus minősége pedig rajta tartott az önkeresés útján; amikor elcsüggedtem, akkor nem sokáig tudtam csüggedt maradni, mert már tudtam, hogy mennyire másmilyen is lehet az élet megélése még ebben a testben is. Másrészt pedig, végigmentem a fent említett cikk valamennyi spirituális betegségén, jól „kiműveltem” és „kibetegeskedtem” magam, így elég gyorsan veszem észre magamon és másokon is ezeknek a jeleit, és már nem kell újra beléjük esnem.
Byron Katie Munkája pedig olyan tempóban hozott vissza a földre, hogy hihetetlen. A Négy kérdéssel megvizsgáltam az összes spirituális hiedelmemet, amikből nem maradt semmi. Nem begőzölt spirituális hitekbe ringatom többé magam, hanem ezeknek a hiányában, egyre jobban bukkan elő az a ragyogóság, amit évekkel ezelőtt már megéltem. Csak már nem olyan nagy a különbség az állapotokban: nincs nagyon lent és nagyon fent, hanem egyre tisztább, ragyogóbb, csodálatosabb az egész. Nem elszállva, hanem földiesen. Nem prédikálva, hanem megengedve. Nem lenézve, hanem ugyanolyannak tekintve.
Arra biztatnálak, hogy ne akarj megvilágosodni. Nem sokra mész vele úgy önmagában. Légy nyitott, kíváncsi, játékos, végezd rendszeresen a Munka Önvizsgálatát, és így egyre ragyogóbbá fognak válni a Te pillanataid, perceid, óráid, napjaid, és szép lassan az egész életed is. A Munkának ez az elkerülhetetlen hozadéka. De ne is ezért csináld. Csak azért, hogy megismerd a benned élő igazságot, és megláthasd a Valóságot.

És ma egy újabb, teljesen frissen fordított fejezet Byron Katie felébredéséről, Az Öröm Ezer Neve című könyvéből. Végre az is kiderül, hogy miért is ez a könyv címe…:) Előrebocsátom, hogy nem könnyű olvasmány, és fordítani sem volt könnyű, mivel angolban egyértelműen különválik az egyes szám 3. személyű nőnemű (she), hímnemű (he), és semleges nemű (it) személyes névmás. Ezt magyarban visszaadni nem evidens, de azért próbálkoztam. Legtöbbször az It semleges névmás szerepel, magyarul „az” vagy „ő”. Az „it” az, ami van, a végső tudatosság, az, aki valójában vagy.

Öröm 63 – Cselekedj csinálás nélkül.

Amikor felkapom valamelyik imádnivaló kislány unokámat, megtörlöm a kis orrát, megpuszilgatom, beteszem az etetőszékbe és megetetem, mindezt nem csak magamért, hanem magammal is teszem. Az ő szeretésével saját magamat szeretem. Nem látok semmilyen különbséget. És mivel szeretem magamat, ezért mindenkit szeretni tudok, aki csak belép az életembe. Negyvenhárom évesen én lettem saját magam első gyermeke. Szerettem magam, és ez a szeretet feltételek nélküli volt. És mivel én megszerettem magamat – ezt a látszólagos személyt -, emberek százezrei tanulják szeretni saját magukat. Erről mesélnek nekem.
            1986 egyik februári reggelén szerelembe estem saját magammal. Nem sokkal előtte vonultam be egy terápiás intézménybe, Los Angelesben, akkor már évek óta szenvedtem öngyilkos depresszióban. Azon a reggelen pedig, ahogy feküdtem a padlásszobám padlóján (még az ágyban alváshoz is értéktelennek éreztem magam), egy csótány mászott fel a lábamon, én pedig kinyitottam a szemem. Életemben először fogalmak, koncepciók, gondolatok, belső történet nélkül láttam. Minden dühöm, minden addig kínzó gondolatom, az egész világom, az egész világ eltűnt. Nem volt én. Olyan volt, mintha valami más ébredt volna fel. Az kinyitotta a szemét. Az nézett keresztül Katie szemein. Friss, ropogós, ragyogó, teljesen új volt, mint még soha azelőtt. Minden felismerhetetlen volt. És annyira örült! Nevetés tört fel a mélyéből és kiáradt. Lélegzett és eksztatikus volt. Sejtszinten mérgeződött meg az örömtől: totális kapzsiságban minden iránt. Semmi elkülönült nem volt, semmi, ami elfogadhatatlan lett volna számára. Minden ő saját maga volt. Első alkalommal tapasztaltam, tapasztalta meg saját életének szeretetét. El voltam, el volt kápráztatva!
            Mindez az időn túl zajlott. De amikor szavakba öntöm, akkor vissza kell idéznem és idővel kitölteni. Amíg a földön feküdtem, amíg aludtam, a csótány előtt, a láb előtt, a bármilyen gondolatok előtt, a bármilyen világ előtt, nem volt semmi. Abban a pillanatban a Munka négy kérdése megszületetett. Megértettem, hogy egyetlen gondolat sem igaz. Az önvizsgálat egésze jelen volt már ebben a megértésben. Olyan, amikor becsuknak egy kaput, és hallod is a zár kattanását. Nem én ébredtem fel: az önvizsgálat ébredt fel. A két végpont, a dolgok bal és jobb oldala, az egész valamisége és semmisége ébredt fel. Mindkét oldal egyenlő volt. Ezt annak a nem-időnek az első pillanatában megértettem.
            Elmondom még egyszer: Ahogy feküdtem ott a felébredésben, felébredésként, felbukkant a gondolat: „Ez egy láb.” És azon nyomban láttam is, hogy ez nem is igaz, és ebben volt az öröm. Láttam, hogy minden visszafelé van. Az nem láb; az pedig nem csótány. Nem volt igaz, mégis volt ott egy láb, és mégis volt ott egy csótány. De semminek nem volt neve. Nem volt külön szó a falra, a mennyezetre, az arcra, a csótányra, a lábra, semmire. Az egész testét nézte, saját magát nézte, elnevezések nélkül. Semmi nem volt különálló tőle, semmi nem volt rajta kívül, az egész élettől és örömtől pulzált, és az egész egy szünetmentes élmény volt. Nem volt igaz, hogy bármi is leválasztott lenne az egészről, hogy bármit is látna önmagán kívül. A láb ott volt, mégsem volt elkülönült dolog, lábnak, vagy bármi másnak is nevezni, abszurdnak tűnt. A nevetés pedig csak ömlött ki belőlem. Láttam, hogy a csótány és a láb az öröm elnevezései, hogy az örömnek ezer neve van, ugyanakkor még sincs név arra, ami valóságos mostként megjelenik. Ez volt a tudatosság megszületése: a gondolat saját magaként tükröződött vissza, saját magát látta mindennek, s közben saját nevetésének hatalmas óceánja ölelte körül.
            Aztán felállt, és ez tényleg hihetetlen volt. Nem volt gondolkodás, nem volt terv. Egyszerűen csak felállt és kisétált a fürdőszobába. Odalépett a tükörhöz, belenézett saját tükörképének a szemébe, és megértette. És ez még mélyebb volt, mint az első szemfelnyitáskor megismert öröm. Beleszerelmesedett a tükörben látható lénybe. Olyan volt, mintha a nő és a nő tudatossága véglegesen összeolvadtak volna. Csak a szemek voltak, és valami abszolút tágasság, bármiféle tudás nélkül. Olyan volt, mintha elektromos áramot vezettek volna keresztül rajtam, keresztül a nőn. Mintha Isten adott volna életet magának a nő testén keresztül – egy végtelenül szerető, fényes és végtelen Isten -, és a nő mégis tudta, hogy ez saját maga is volt. Olyan mély kapcsolatot teremtett a nő szemein keresztül. Nem volt jelentése, csupán egy név nélküli felismerés, mely felemésztette a nőt.
            A szeretet a leginkább reá illő szó. Korábban szét volt szakítva, most pedig újraegyesült. Mozgott, aztán ott volt a tükörben, aztán épp olyan gyorsan, ahogy elkülönült, újra egyesült – csupa szem volt. A szemek a tükörben az ő szemei voltak (it). És visszaadta magát, ahogy újra találkozott a szemmel. És ez adta meg az identitását, amit én szeretetnek nevezek. Ahogy nézett a tükörbe, a szemek, a szemek mélysége, csupán az volt valós, csupán az létezett. Ezt megelőzően, semmi – sem szemek, sem semmi; még ott állva is, nem volt semmi. És akkor a szemek kijönnek, hogy odaadják annak (it), ami ő (it). Az emberek elnevezik a dolgokat falnak, mennyezetnek, lábnak, kéznek. De neki nem voltak nevei ezekre a dolgokra, mert ő feloszthatatlan. És láthatatlan. Egészen a szemekig. Egészen a szemekig. Emlékszem a hála könnyeire, ahogy csorogtak le az arcon, ahogy az nézte a saját visszatükröződését. Ott állt és bámult, fogalmam sincs mennyi ideig.
            Ezek voltak az első pillanatok, miután akként megszülettem, vagy az énként született meg. Katie-ből semmi sem maradt. Egyetlen egy emlék sem maradt róla – nem volt múltja, jövője, még csak jelene sem. És ebben a nyitottságban valami hihetetlen öröm. Nincs ennél édesebb, ezt éreztem; nincs semmi más, csak ez. Ha minden elképzelhetőnél jobban szeretnéd magadat, ezt adnád magadnak. Egy arc. Egy kéz. Lélegzés. De ez nem elég. Fal. Mennyezet. Ablak, Ágy. Villanykörték. Ohh! És ez is itt! Meg ez is! Meg ez is! Azt éreztem, hogy ha az örömömet el lehetne mesélni, az ereje lerobbantaná az intézet tetejét – az egész bolygó fedelét levinné. És még mindig így érzem.

Figyelmedbe ajánlom még ezt a két korai bejegyzést, interjú Byron Katie-vel, két részletben:
Hogyan is Kezdődik ez az Egész?
Hogyan Talált Rá Byron Katie-re a Munka?
 

2011. március 30., szerda

Hűtlenség 2. – Nekem Nem Kéne Hűtlennek Lennem…




A múltkori téma pepitában. Hűtlenség 1. – A Páromnak Nem Kéne Hűtlennek Lennie - itt olvasható:

Azért fontos ezt az oldalt is külön megvizsgálni, mert legalább annyian szenvednek ebben a helyzetben, mint a fordítottjában. Továbbra is fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem helyesről és helytelenről beszélünk, hanem az életünk szerves részét alkotó jelenségekről, tényekről, a Valóságról. Az általános vélekedés persze az, hogy az a szemét, aki hűtlen, és sokkal könnyebben felmentjük a másik oldalt. Én most senkinek sem a felmentéséről és senkinek sem az elítéléséről szeretnék írni, hiszen ezek amúgy is nonszenszek, csak még nem jöttünk rá. Egyszerűen arról szól ez a mai bejegyzés, hogy mennyire bele vagyunk kövesedve ezekbe a hiedelmeinkbe is, mennyire nem tudjuk, hogy mi motivál minket arra, hogy „félrelépjünk”, és hogy mennyi lelki szenvedésen megyünk át azok is, akik erről az oldalról élik meg a helyzetet.
Először is, egyáltalán, mit jelent számodra a hűtlenség, megcsalás fogalma? Nemrég körbejártuk ezt a témát egy csoporttal, elég szép, hosszú listát gyártottunk. Valakinél már az is hűtlenség – ez az egyik szélsőség -, ha csak ránéz a másik nem egyik tagjára, aztán jönnek a fokozatok: gondolatban szexel vele, találkoznak, megfogja a kezét, csókolózik, lefekszik vele. Sokan vallják, hogy „Hát, az még oké, ha szexel vele, de nehogy beleszeressen!!!” Hol a Te történeted határa? De azért már innen is látni, hogy igazából senki sem tudja miről is beszél, megint csak viszonyítgatunk, annak megfelelően, hogy mi fér bele a mi saját magunkról és a kapcsolatunkról alkotott képünkbe (történetünkbe).
Ezért, következő lépésként gyűjtsd össze a következő állítás alvilágát (papír, toll). Magadba mélyülve, csukott szemmel, kíváncsian, milyen hiedelmeid is merülnek fel. :

Ha hűtlen vagyok a páromhoz, az azt jelenti, hogy…
Bántom a páromat.
Bántom a férfiakat/nőket (úgy általában).
Bántom azokat, akikkel lefekszem (mert pl. nem leszek hosszú távon az „övék”).
Nem lehet megbízni bennem.
Nem vagyok képes hosszú távú kapcsolatban élni.
Nem lehet családom, nehogy bántsam őket
Mindig „veszélyben” vagyok. (mert mindig ott egy újabb kapcsolat esélye)
Folyton hazudnom kell.
Folyton résen kell lennem.
Nem élhetek úgy, ahogy szeretnék.
Nem tudok tervezni a jövőre.
Valami baj van velem.
Nem tudom kontrollálni magam.
Megvetendő és elítélendő vagyok.
Nem szeretnek.
Stb. stb. Keresd a sajátjaidat…

Ezeket a hiedelmeket egyenként nézd végig a Munkával, ajánlom a legerősebb érzelmi töltetűekkel kezdeni. Minél erősebb érzelmi reakciót vált ki belőlem egy hiedelem, annál erőteljesebben ragaszkodom hozzá. Emlékszel, az alvilági hiedelmeid mind beindulnak, amikor egy releváns helyzetbe kerülsz az életben, és elárasztanak érzelmi szinten. Például, ha már csak elképzeled, hogy félrelépsz, máris beindul az alvilág, pedig, ha jobban megnézed, a felsorolt hiedelmek némelyikének nem sok köze van a párodhoz vagy a kapcsolatotokhoz.

Aztán, nézzük a következő lépést. Fontos megvizsgálnod, milyen okokból lépsz félre, mit keresel más nőknél/férfiaknál, mit kapsz tőlük, amihez „otthon” nem jutsz hozzá. Milyen hiányodat pótolod? Megint csak adj magadnak elég időt, és keresd meg a következő állítás rád illő folytatásait:
Azért lépek félre, mert…

Otthon nem izgalmas a szex.
Nem figyel rám oda a párom.
Ritkábban szexelünk, mint azt szeretném.
Nem vonzódom már hozzá.
Őt nem érdekli a szex.
Szeretem a kalanddal járó izgalmakat.
Így valami izgalmas is történik az életemben. (ami, amúgy nagyon unalmas)
Ez az élet sava-borsa.
Imádom a nőket/férfiakat.
Imádok hódítani.
Ha meghódítom, tudom, hogy jó vagyok.
Semmit nem érdemes kihagyni az életben.
Nem bírok ellenállni a kísértésnek.
Ilyennek születtem.
Stb. stb. keresd a sajátjaidat…


És megint csak irány a Négy kérdés és a Megfordítások ezekkel a hiedelmekkel. Rengetegszer mondtam már, hogy el sem tudod képzelni, milyen élet vár Rád, ha feldolgozod ezt a sok-sok megkérdőjelezetlen történetet magadról, a nőkről, a férfiakról, a párkapcsolatról, a szexről, bármiről, ami csak eszedbe jut. Ne hagyd ki ezt a fantasztikus lehetőséget, ez tényleg a legcsodásabb dolog, amit magadnak ajándékozhatsz az Életben. Tedd ajándékká az Életedet!

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos exkluzív minicsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján – 2011. április 16-17. Budapest
(jelentkezési határidő április 4. hétfő)
Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html
 

2011. március 29., kedd

Jó Szerencse és Szerencsétlenség


Valamelyik nap kaptam egy kör e-mailt, mely arra szólított fel, hogy küldjem tovább 10 embernek, akiknek ezzel jó szerencsét kívánok. Asszem, ez most kivételesen nem fenyegetőzött azzal, hogy ha nem teszem, akkor a pokol tüzén fog szenvedni az összes családtagom és barátom, amíg csak világ a világ, de őszintén szólva, nem nagyon olvastam végig. A képet viszont lementettem, fel is használtam a mai bejegyzés illusztrálására.
Ha már egy ideje végzed a Munkát és olvasod Byron Katie-t, illetve ezt a blogot, akkor sok-sok dolog elvesztette a hagyományos értelmét számodra. A jó és a rossz, a szép és a csúnya, a kedves és a bunkó, illetve a szerencsés és szerencsétlen. Már nem arra ácsingózol, hogy az élet összes lehetséges kihívását elkerüld, hogy vastag vattapamacsokba burkold magadat, melyek majd jól megvédenek az eleséstől, vagy hogy még csak véletlenül se kövess el egyetlen hibát sem. Nem, valahogy Téged már pont az ellenkezője motivál: hogy mindenestül ismerd meg az életet, és minden eléd kerülő emberben, eseményben, dologban felfedezd magadat, nem válogatva, hogy ez most ínyedre van-e vagy sem. Mert amíg válogatsz, addig félsz, amíg pedig félsz, addig nem vagy szabad. A Munkával előre megvizsgálhatod a legszörnyűségesebb félelmeidet, rájöhetsz, hogy csak képek a fejedben, és ha aztán bármelyik is bekövetkezik az életedben, akkor teljes természetességében fogod megélni, nem sikítva és rúgkapálva. Mert már számíthatsz önmagadra.
Mára egy újabb fejezet Byron Katie, Az Öröm Ezer Neve című könyvéből, igen izgalmas kaland részese lehetsz, ha végigolvasod.


Öröm 59 – Nem lebeg cél a szeme előtt, és mindent hasznosít, amit csak az élet elébe hoz.

Amikor nincs úti célod, bárhová elmehetsz. Rájössz, hogy bármit hozzon is eléd az élet, az jó, így mindenre nyitott vagy. Nincs olyasmi, hogy szerencsétlenség. A szerencsétlenség mindössze egy megkérdőjelezetlen gondolat.
            Hiedelem nélkül nincs elkülönülés. A szerencsétlenség és a jó szerencse egyenlők. Akár a Marson is ébredhetsz, vagy a pokolban, és nincs problémád, mert a Munka él benned. Akár a legszokatlanabb elmeállapotokba csusszanhatsz, vagy olyan érzelmekbe, melyeket évtizedek óta rejtegettél magadtól. Beléphetsz a legszörnyűbb félelmeidbe, és az önvizsgálattal a tarsolyodban nem számít, hova mész, vagy milyenként jelensz meg. Hiedelmek nélkül minden te vagy. És ha beleragadsz egy bizonyos identitásba, akkor előveheted az önvizsgálatot, és „ragacstalaníthatod” magadat.
            Még 1986-ban történt, hogy egy nap valamelyik bevásárlóközpontban sétálgattam, és megláttam egy nagyon öreg hölgyet, aki felém tartott a járókeretével. Úgy saccoltam, hogy a kilencvenes éveiben jár. A háta hajlott volt, az arcán furcsa grimasz ült, valószínűleg a fájdalomtól. Ahogy tovább lépdeltem, egyszer csak azt vettem észre, óriási rettenetemre, hogy az idős nő szemein keresztül nézem azt a nőt, aki előtte még én voltam, a Katie testben levőt, aki olyan egészséges, fürge, és a világ összes fényét sugárzó volt. Ahogy szemléltem, a sugárzó nő kezdett eltűnni a sarkon túl, az ő szokásos gyorsléptű, laza stílusában, és rájöttem, hogy most az öreg nő vagyok. Éreztem a fájdalmát – most nem az övé volt, hanem az enyém. Éreztem orrfacsaró szagomat. Rádöbbentem, hogy a testem húsa már szinte teljesen levált a csontjairól, és csak lógott. A hús ráncos volt és szürke, és semmilyen izomzat nem tartotta. Minden mozdulatnál fájdalom hasított bele az ízületeimbe. Mozgásom lassúsága pedig végtelenül dühítő volt. A gondolat, mely ehhez a haraghoz társult azt mondta, „Olyan gyorsan akarok mozogni, mint az a fiatal nő. Ez így nem igazságos.”
            És aztán a helyzet teljes rettenete tudatosult bennem. Ha szavakba kéne öntenem, a gondolat valami olyasmi volt, hogy „Úr Isten, itt ragadtam! Nekem a fiatal sugárzónak kéne lennem! Ez valami szörnyű hiba, sosem fogok kijutni innen, örökre ilyen fogok maradni!” Abban a pillanatban belém csapott az önvizsgálat: „Ez vagyok én” – igaz ez? Igaz az, hogy örökké ez fogok maradni? Hogyan reagálok, amikor elhiszem ezt a gondolatot? Ki lennék a gondolat nélkül? Maga a kérdezés is szavakon túl zajlott. És nem a szavak nélküli gondolat után érkezett: a gondolat és a kérdések ugyanabban a minutumban merültek fel, és kioltották egymást. A szörnyülködés egyenlő volt a legmélyebb lágysággal, egy simogatással, a teljes és mozdíthatatlan elfogadással. Nem volt semmilyen kellemetlenség. „Az” elkezdte, most ebből az új pozíciójából ünnepelni a rajta kívül lévő életet, szeretni magát öreg nőként, értékelni a lassú tempót, a fonnyadt húst, a fájdalmat, a bűzt. A bűz épp oly édes volt, mint a tavasz illata. Képes voltam szeretni azt, hogy „az” egy ilyen tökéletes otthont talált egy én számára. Többé nem volt a leghalványabb vágy sem arra, hogy bárhol máshol legyek. Semmi mást nem akartam, mint ami van. És amint erre ráébredtem, azt vettem észre, nagy-nagy csodálkozásomra, hogy a gyorsléptű, sugárzó nő testeként fordultam be azon a sarkon, akként a testként, amiről azt hittem, hogy örökké elveszett számomra.
            Abban a bomló, öreg testben is épp olyan kényelmesen éreztem magam, mint megint Katie-ként. És az emberek még ámuldoznak azon, hogyan is tudok már csak a kezem látványától is eksztázisba esni. Tök mindegy, hogy egy majdnem halott testben ragadok-e örökre. Az önvizsgálat képes minden állapotot, bármilyen legyen is az, a szerető tudatosság állapotában megtartani. Ez után a megtapasztalás után már minden gyerekjáték volt, a mindenhol levés szabadsága, az egésznek a tánca és testnélkülisége.
            Az önvizsgálat kegy. Felébred benned, élővé válik, és nincs olyan szenvedés, mely lábon maradna vele szemben. Át fog venni „téged”, és többé nem számít, mit is hoz eléd az élet, „jót” vagy „rosszat”. Kitárod a karjaidat akár a legrosszabbnak is, ami csak történhet, mert az önvizsgálat mindig megtart – biztonságosan, édesen, az elejétől a végéig. Még a legkeményebb probléma is édes, természetes történéssé szelídül, saját magad felismerésének lehetőségévé. És amikor mások rettegnek, te a tisztánlátás és a könyörületesség megtestesülése vagy. Te vagy az élő példa.

2011. március 28., hétfő

Hűtlenség 1. - A Páromnak Nem Kéne Hűtlennek Lennie…


Kedves Andi!
A kérdés, ami foglalkoztat a következő. Tudom, hogy a Munkát használva kiolthatom magamban a negatív érzéseket, és elfogadom, hogy ami van, az Van, az a Valóság. Elfogadom azt is, hogy vannak olyan helyzetek, amikor a Munka hatására, ha megváltozik az én hozzáállásom, ezt érzékelve a környezetem is változik, és lehetséges, hogy a „probléma”, amihez már egyébként is elfogadóan viszonyulok, egyszeriben meg is szűnik. De mi van akkor, hogy ha elfogadom azt, ami Van, de az nem megfelelő nekem a jövőben? Hogyan hozza el a Munka Változtatás igényét, ha éppen Elfogadásra tanít?
Egy példa: feldolgozhatom a Munka segítségével a férjem folyamatos hűtlenkedéseit; de jó az, ha a házasságot fenntartva folyamatos Munkával pozitívan állok ehhez, mert Ő csak nem változik? Különbözőek vagyunk, van, akinek az a jobb, ha továbblép, és van, aki túlteszi magát és csapodárként is elfogadja azt az embert, és kitart mellette.
Hogyan dől el az a Munkát használva, hogy nekem mi a jó? Vagy a Munka célja, hogy eljussak odáig, hogy negatív érzelmektől mentes legyek a témával kapcsolatban, és így döntsek arról, hogyan tovább…?
Nos, ezen gondolkodom, rágódom.
Köszönöm a segítséged és a válaszod előre is! D.

Drága D.!
Köszönöm, hogy megkerestél, próbálok összeszedetten válaszolni a kérdéseidre.
A Munkát ne a változásért csináld, hanem az igazság kedvéért. Ha bármilyen motivációból végzem a Munkát, mondjuk, hogy a férjem hűségessé váljon, munkát találjak, lefogyjak, szeressenek, több pénzem legyen, akkor nem a Munkát végzem, hanem manipulálok, és ugyanabból a jól-tudom elméből működöm, mint mindig. A Munka lényege, hogy a kérdések válaszolásához a Szívembe nézek be, onnan hallgatom meg a felbukkanó Igazságot. ami csak arra vár, hogy végre odafigyeljek rá. Na, de ez így még elég megfoghatatlan, itt egy példa a saját helyzetedre:

„A férjemnek nem kéne hűtlennek lennie hozzám.” (Akiknek pedig épp a feleségükkel vagy barátnőjükkel van ilyen problémájuk, ennek megfelelően végezzék ezt a Munkát.)

1. Igaz az, hogy nem kéne hűtlennek lennie? (mikor pedig éppen az?)
2. Teljesen biztos lehetek benne, hogy nem kéne hűtlennek lennie? (mikor pedig éppen az?)
3. Mi zajlik bennem, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hol, mit érzek a testemben? Hogyan bánok vele, hogyan beszélek, viselkedem vele, amikor elhiszem azt a gondolatot, hogy nem kéne hűtlennek lennie? - Ilyenkor máris nem szeretem, elszigetelődöm tőle, felhúzom a falamat, és magamat sem szeretem, önsajnálatban vagyok, és próbálok VÁLTOZTATNI, inkább azt mondom, kierőszakolni valami mást az élettől, a Valóságtól. Mikor ez az ember egyelőre ilyen, nevezzük ezt bárminek is. Ha nem szeretem így, akkor nem szeretem. Akkor a szeretetemnek feltétele van, és az akkor nem szeretet, max. birtoklási vágy, és annak az elvárása, hogy olyan legyen, amilyennek én akarom. „A személyiség nem szeret, mindig akar valamit.” (Byron Katie)

4. Ki lennék a gondolat nélkül, hogyan lennék a férjemmel, ha soha többé nem tudnám elhinni, hogy nem kéme hűtlennek lennie? Mélyen magamba engedve a kérdést nézegetem az életemet a gondolat nélkül.

Megfordítások:
+ A férjemnek igenis hűtlennek kéne lennie hozzám.
Mivel egyelőre az. Vagy mindig is ilyen lesz. Kinek a dolga az, hogy ő milyen és hogy éli az életét? Mit tanulok én ebből a helyzetből, mire jó az nekem, hogy ő ilyen? Mi az, amit enélkül sosem láthatnék meg? Például az alvilágát ennek a hiedelemnek, ezt szépen, odafigyelve csináld meg, a következő módon:
A férjem hűtlen, és ez azt jelenti, hogy... (mondok példákat, keresd a sajátjaidat):
- Nem szeret.
- Nem vagyok elég neki.
- Kihasznál.
- Visszaél a bizalmammal.
- Nem lehet megbízni benne.
- Nem lehet rá számítani.
- Nem vagyok fontos neki.
- Önző.
- Csak a farka után megy.
- Valami hiányzik belőlem.
- A kapcsolatunk nem megfelelő.
- Nem vagyok jó nő.
- Így nem lehetek boldog.
- Ennek meg kell változnia. STB. STB.

És ezeket a hiedelmeket nézd végig a Négy kérdéssel és Megfordításokkal.

+ Nekem nem kéne hűtlennek lennem hozzá.
Hogyan vagyok én hűtlen hozzá, tettben, gondolatban, viselkedésben? Ő mással szexel, én mit csinálok mással, amit vele „kéne” csinálnom? Mi az, amiben én hűtlen vagyok a kapcsolatunkhoz? Ha egyszer tudom, hogy ő ilyen, és nem fogadom el ilyennek, akkor hűtlen vagyok ahhoz, aki most éppen ő. Minden egyes pillanatban, amikor nem fogadom el őt olyannak, amilyen, megsemmisítem őt. És ez nem azt jelenti, hogy vele kellene élnem továbbra is. Nagyon fontos megnézni, hogy mi az, ami mellette tart, még akkor is, ha Te nem így szeretnél élni. Mitől félsz, mi történne, ha nem lennétek együtt többet? Ezek nagyon mély félelmeink, hiedelmeink, innen is látni, hogy egyetlen élethelyzet mennyi rengeteg lehetőséget nyújt nekünk saját magunk feldolgozására. És ez átvezet az utolsó megfordításhoz:

+ Nekem nem kéne magamhoz hűtlennek lennem.
Elsősorban is akkor vagyok hűtlen magamhoz, ha én nem ilyen kapcsolatban szeretnék élni, mégis vele vagyok. És még keress sok-sok példát arra, hogyan vagy Te hűtlen önmagadhoz, hol nem vagy hűséges ahhoz, amit Te szeretnél, amilyen vágyaid vannak, ahogy élni szeretnél. Hol van az a pont, amikor visszafordulsz saját Igazságod megvalósításától, megélésétől? Hol vagy hűtlen a saját igazságodhoz?

Semmiképp nem arra biztatlak, hogy hagyd el a férjedet, hanem arra, hogy ilyen alapossággal járd körbe a témát, és utána nézd meg, mi maradt az elvárásaidból és mi áll még annak az útjába, hogy szeresd úgy, ahogy van. Vajon továbbra is „hűtlen” lesz-e még, ha én teljes elfogadással vagyok iránta, és tudom, hogy nem nekem szól az ő viselkedése? Képes vagyok-e teljes szívemből, feltétel nélkül szeretni őt ezzel a „hibájával” együtt is? Mennyivel válik intimebbé a kapcsolatunk, ha én mindezt feldolgozom magamban, és teljesen megnyílok felé?
És alapvetően, van-e valami a közös életünkben, ami őt arra motiválhatja, hogy más nőkkel is szexeljen? Működik-e kettőnk között úgy a szex, hogy az mindkettőnk megelégedettségére szolgál? És mi lehet az, ami miatt ő más nőkkel is szexel? Mik lehetnek az ő történetei? Mit keres vajon más nőknél? Sok esetben nem feltétlenül a szexet, hanem az intimitást, mert ott meg mer nyílni, ott önmaga lehet, míg nekem, a párjának nem meri elmondani az igazat, mert úgy gondolja, hogy veszítenivalója van. Ha elmondja, mi zajlik benne, elveszít. És ez fordítva is igaz. Elképesztő, hogy pont a Párunk az, akivel nem bírjuk megbeszélni életünk legfontosabb dolgait. Úgy szoktam fogalmazni, hogy nagy a tét. Azt hisszük, hogy elveszítjük egymást, ha őszintén beszélünk egymással. És így működünk, nem csupán a párkapcsolatainkban, hanem az összes kapcsolatunkban… A Munka segítségével azonban, minden kapcsolatunkat csodásan bensőségessé, őszintévé, ragyogóvá tehetjük.

Kedves D., a Munka automatikusan hozza meg a Változást az életedben. Ha feldolgozod a félelmeidet, hiedelmeidet, akkor egyre határozottabban fogod felvállalni magadat, és egyre jobban fog fájni, ha nem ennek megfelelően élsz. És egyre jobban fog fájni, ha másokat ítélsz, és nem szeretsz. A Változás Benned fog megtörténni, és nem fogod tudni úgy értelmezni a külvilág történéseit, hogy azok neked nem jók. A „nem jó” elveszíti az értelmét, az élet kinyílik, és csodák tömkelegét, választási lehetőségek sokaságát fedezem fel. Elkezdek végre élni egy olyan világban, ahol nem „én”, a jól-tudom elmémmel találom ki, hogy nekem mi lenne a jó, hanem letisztul a Szívem meghallása, ahonnan minden pillanatban kapom a vezetést. Semmi más dolgom nincs, mit odafigyelni erre a hangra. De addig még hosszú út vezet, mire ezt a hangot tisztán hallom, nem pedig a hiedelmeim szavával keverem össze. Ebben tud megerősíteni a Munka, mert minden egyes önvizsgálatnál kapcsolatba kerülsz a Szíveddel, és megtanulod felismerni az ő szavát. Mert ő nem fáj, csak szeret.

Mindezt fejben nem tudjuk elvégezni, ez az, ahol sokan megrekednek. Elolvassák ezeket az esettanulmányokat, és úgy gondolják, hogy akkor megtették, ami szükséges. Nem. A Munka rendszeres végzése nélkül nem jutok közelebb magamhoz, csak a jól-tudom elmémet tömöm tele újabb információkkal. A Munka nem erről szól. A Munka végre Rólam szól. Ha megteszem ezt magamért. Kívánom, hogy Te tedd meg magadért, és áttételesen a szeretteidért és értünk is.

Ha feldolgozzuk életünk történéseit a mélyben meghúzódó hiedelmeink tükrében, mindig, mindenre tudni fogjuk a választ. Nem kívülállóktól kell majd megkérdeznünk, hogy szerintük mit kéne tennünk az adott helyzetben, és amikor az egyik á-t mond, mi is arra hajlunk, a másik pedig b-t, akkor persze arra, és rágódunk, és gyötrődünk.
Fontosnak tartom még hozzátenni, hogy NEM TUDSZ ROSSZ DÖNTÉST HOZNI, kicsit még leegyszerűsítve: rossz döntések nem léteznek. Maximum megítélni tudjuk a helyzetet később, hogy ha akkor azt tettem volna… No, de nem azt tettem, és pont jó, hogy nem azt tettem, különben nem tapasztaltam volna meg a saját bőrömön.

Remélem, kielégítő választ adtam a kérdésedre. Biztatnálak, hogy vegyél részt a következő 2-napos Alaptréningen, mert ott olyan mélységbe hatolunk, amit egyedül csak sokkal nehezebben értek el, és mindenféle kérdéseitekre is választ kaptok. Ez az esettanulmány teljesen személytelenül fel fog menni a blogra hamarosan, mert már egy ideje terveztem ezt a hűtlenkedős hiedelem-megvizsgálást. Most, Neked köszönhetően, meg is tettem.
Ha még bármi maradt volna Benned, írj, addig is jó Munkát kívánok, ölellek, Andi

A témát hamarosan folytatom, a hűtlen fél hiedelmeinek szempontjából. Addig is figyelmetekbe ajánlom a témához kapcsolódó korábbi bejegyzéseket:

KÖTELEZŐ OLVASMÁNY: Krízisben – Byron Katie párkapcsolatos idézetek
http://onmunka.blogspot.com/2010/11/krizisben.html
Párkapcsolati Játszmák vagy Valódi Szeretet – Byron Katie párkapcsolatos idézetek
Férfi Parkolópályán, avagy Szexet Akarok - Esettanulmány
Pasit-Nőt Akarok
Szeret-Nem Szeret

2011. március 25., péntek

A Generációs Szenvedés Ragadós Természete


A nemrég befejezett Szenvedés-sorozat kiegészítéseként fordítottam még le Adyashanti Kegyelembe Esni című könyvéből a Generációs Szenvedésről szóló fejezetet. Mielőtt megismerkedtem a Munkával, már több éve foglalkoztam a generációs szenvedés-mintákkal, generációs hitrendszerekkel, csak a felismerésen túl nem nagyon volt eszköz a kezemben, hogyan segíthessek az embereknek abba is hagyni azt. Mert csak úgy, hipp-hopp abbahagyni, azért nem olyan evidens. Byron Katie Munka-módszere, a Négy Kérdés és Megfordítások ebben is csodálatos eszköznek bizonyult, magába a kérdéssorba is be van építve a generációs mintákra való tudatosodás, és az összes ránk örökített hiedelmünket szép sorban megvizsgálhatjuk.
És akkor következzen Adya fantasztikus összefoglalója a generációs hitrendszeri szenvedésről:

Most pedig szeretnék egy teljesen más típusú szenvedést bemutatni, egy olyat, melynek a felgombolyítása különösen nehéz lehet. Mióta tanítani kezdtem, észrevettem, hogy létezik a szenvedésnek egy ragadós, mindent átható formája, melyből általában igen nehéz megtalálni a kivezető utat. Elneveztem „generációs szenvedésnek”. A generációs szenvedés azon a tényen alapszik, hogy mindannyian egy bizonyos generációs vonalból származunk, mely olyan régre nyúlik vissza, amíg csak elképzelni bírjuk, vissza egészen a kiinduló, eredő őseinkhez. Sok-sok generáció láncolatának az eredményei vagyunk. A családrendszerünkbe egyrészt rengeteg szépség és jóság ágyazódott be, másrészt viszont, ahogy azt mindannyian jól tudjuk, ún. „generációs fájdalom” vagy „generációs szenvedés” is. Ez egy létező energia, mely tudattalanul adódik át egyik generációról a másikra.
         Ha közelebbről megvizsgálunk egy bizonyos családrendszert, akkor kirajzolódik a generációkon átörökített fájdalom mintázata. Például, az olyan szülők, akik különösen hajlamosak a haragtól és a depressziótól szenvedni, általában olyan gyermekeket nemzenek, akik ugyanettől szenvednek, majd így tovább, szülőről gyerekre, újra és újra. A generációs szenvedés igen alattomos. Egyre mélyebben épül bele a családba, ahogy telnek-múlnak a generációk, és az emberek által megtapasztalt szenvedésnek nagy részét ez adja.
         Érdekes felfedezni a generációs szenvedéssel kapcsolatban, hogy nem személyes. Másképp fogalmazva, inkább egy vírushoz hasonlítható, mely az egy családba tartozó embereket megfertőzi. Olyan szenvedésfajta, mely megfertőz egy családot, majd az influenzához hasonlóan továbbadódik a következő generációknak. Amikor megszületsz, tudtodon kívül megkapod ezt a generációs fájdalmat. Később aztán szidod, harcolsz ellene, és szörnyűnek tartod, de ezzel mindössze annyit érsz el, hogy ennek a fájdalomnak a letagadása, vagy az ellene folytatott küzdelem csak még mélyebbre süllyeszti azt a lényedbe.
         Amikor elkezded felismerni, hogyan is működik ez a generációs szenvedés a te életedben, amikor meglátod, hogy a te szenvedési módod mennyire hasonlít a családod többi tagjáéra, akkor ez megnyithatja a szívedet és az elmédet. Ebből a tágabb nézőpontból pedig elkezdheted elengedni az előző generációk okolását, és megláthatod, hogy azok, akik neked átörökítették a szenvedést a generációs láncolaton keresztül, saját maguk is fájdalomban éltek, és nem voltak tudatában annak, hogy mi is történik. A fájdalom csak úgy rájuk szállt, majd megnyilvánult ilyen vagy olyan módon, végül pedig továbbadták a következő generációnak anélkül, hogy tudtak volna róla.
         A leggyötrőbb fájdalom és a legmélyebb sebeink, melyeket egész életünkben magunkkal hurcolunk, nagy részben ebből a generációs öröklődésből erednek. Meg szoktam kérdezni az emberektől, amikor beazonosítanak magukon egy erőteljes érzelmet, pl. haragot, neheztelést, dühöt: „Melyik szülődre emlékeztet ez az érzés: anyukádra vagy apukádra?” Általában pillanatok alatt képesek beazonosítani a mintát, főleg, amikor valamelyik mély érzelmi sebükről van szó. Amikor ezt tisztán meglátod, rádöbbensz, hogy az apádnak, a nagybátyádnak, vagy épp a nagynénédnek valójában ugyanaz a sebe, mint neked. Átadták neked az által, hogy kiélték, pont úgy, ahogy a szüleik átadták nekik.
         Végül, ez az energia elért hozzád, és te is elkezdesz szenvedni ebben a generációs fájdalomban. Könnyű emiatt megharagudni és másokat okolni, de amikor ténylegesen megérted a természetét, rájössz, hogy nem személyes, még akkor sem, ha a hatásai rád nézve igen csak személyesek.  De maga a fájdalom, maga szenvedés nem te vagy. Teljesen tudattalanul adódott át egyik személyről a másiknak, az egyik generációról a másikra. Maga a továbbadás is önmagában sokszor különösen fájdalmas, akár erőszakos, mert úgy tűnik, hogy te vagy ennek a szenvedésnek a célpontja, ahogy az megjelenik benned és a családtagjaidban. De ha képes vagy nem tökéletesen elveszni a haragodban – bár ez egy bizonyos szempontból teljesen érthető -, ha képes vagy visszatartani az ítéleteidet csupán egyetlen pillanatra, máris észerveheted, hogy az általad érzett fájdalom nagyrészt a családtagjaidból származó szenvedés, aminek nem szükségszerűen kell a sajátodnak lennie.
         Amikor észreveszed ezt a hatalmas fájdalmat magadban, tudd, hogy nincs értelme a családodat okolni mindezért. Amikor sürgetést érzel, hogy haragudj rájuk, jusson eszedbe, hogy a generációs vonalad is ugyanezzel a fájdalommal élt. Nagyon valószínű, hogy ők sosem képzelték, mindez generációs. Ők feltehetően igen személyesnek vélték, és épp ezért, nem volt más lehetőségük, mint ennek a fájdalomnak a kiélése, megjelenítése fizikai formában. Amikor elkezded meglátni ezt a hosszú szenvedés-láncolatot, rádöbbensz, hogy te vagy az, itt és most, aki megértheti ennek a generációs szenvedésnek a működését, és te vagy az, aki képes véget is vetni neki.
         Ennek a szenvedésnek a felgombolyítása nem feltétlenül könnyű és élvezetes, de ha tudsz róla, akkor radikálisan más nézőpontból leszel képes tekinteni rá. Bármikor, ha tudatossá válunk valamilyen fájdalmunkra, előfordulhat, hogy átmenetileg ez a fájdalom felerősödik. Olyan, mintha egy fajta érzelmi zsibbadásból ébrednénk fel, és azon kaphatjuk magunkat, hogy másokat okolunk a szenvedésünkért. De minél inkább kifelé tekintgetünk, másokra haragudva, és őket vádolva életünk különböző körülményeiért, annál tudattalanabbá válunk, és még több fájdalmat és szenvedést küldünk be a lényünkbe. És minél mélyebbre ássuk el magunkban a szenvedést, annál erőteljesebben adjuk azt át azoknak, akiket szeretünk – a gyerekeinknek, a barátainknak, a családtagjainknak, és így tovább. Igaz, hogy nagyon fájdalmas lehet ez a folyamat, de megláthatjuk, hogy fantasztikus lehetőséget kaptunk, saját tudatosságunkon és tisztánlátásunkon keresztül, hogy végre véget érhessen.

***

Bármennyire is generációs örökségünk a fájdalom és a szenvedés, fenntartani csakis a jelen pillanatban tudjuk saját elménk struktúrájában – az által, hogy elhisszük az elkülönültséggel, vádaskodással, elítéléssel kapcsolatos gondolatainkat. A szenvedést úgy lehet befejezni, hogy elkezdjük felfedezni, hogyan is tartja fent a szenvedést elménk a szokásos gondolati mintáin keresztül. És ahogy elkezdjük megérteni a szenvedés okait, azt hogy alapjában véve minden szenvedésünk gyökerénél saját magunk elkülönültségének és másságának illúziója van, máris elkezdtünk felébredni – a boldogtalanságból a boldogságba. Arra is szép lassan ráébredünk, hogy annak ellenére, hogy a családunktól örököltük a szenvedést, annak ellenére, hogy egész életünkben ezekkel a fájdalmat okozó mentális mintákkal éltünk, igazából egész szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mivel megvan bennünk az a képesség, hogy pontot tegyünk a szenvedés végére most, már csak a felismerése által is.
         Közvetlenül szembenézni a szenvedéssel elsőre nem feltétlenül kellemes. Olyan, mint amikor egy elzsibbadt végtagodba elkezd visszatérni a vér, és egy ideig fájdalmat tapasztalsz. Ez az a bizonyos „hangyák mászkálnak” érzés (angolban tűk és gombostűk szúrkálnak, ez még fájdalmasabb – megj.), ahogy újra elkezd áramolni a vér a végtagban, és az újra életre kel. Ez a felébredésnek az a része, amikor kijövünk az elme álmából. Nagyon fontos, hogy megengedjük magunknak ezt a folyamatot, hogy átmenjünk ezen a kizsibbadási fázison, kijöjjünk az elménk által kreált illúzióból – nem csupán önmagunkért, hanem azért is, hogy fel tudjunk hagyni azokkal a tudattalan viselkedéseinkkel, melyekkel mások szenvedését is okozzuk. Ekkor az emberiség szenvedésének megoldására irányuló válasz részesei leszünk. Amíg azonban szundikálunk egónk falai között, addig nem nagyon járulunk hozzá sem önmagunk, sem pedig senki más boldogságához. Ahogy aztán ébredezni kezdünk ebből az egós tudatállapotból, egyre kevesebbet szenvedünk, és ennek következtében a körülöttünk levő világnak is egyre kevesebb szenvedést okozunk. Igazi ajándékot tudunk adni a világnak, és ezt az ajándékot a világ boldogan fogadja. Épp úgy, ahogy mi is szeretnénk boldogan és szenvedéstől mentesen élni, minden ember is erre vágyik. Mindannyiunk számára adott a szenvedés befejezésének lehetősége, és mások segítése ennek a megvalósításában.


Generációs Szenvedésed feldolgozásához tanuld meg a Munkát gyorsan, profin, minicsoportban.
KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? 2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam legközelebb április 16-17-én, Budapesten (jelentkezési határidő április 4.), és április 30-május 1-én, Kaposváron.
Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Adyashanti korábbi fordítások itt:

2011. március 24., csütörtök

Elképzelek Egy Nőt, Aki Szerelemben Él Önmagával


A következő írást tegnap kaptam e-mailben egy Kedves Barátnőmtől. Köszönöm, Thea! Azt gondoltam, érdemes megosztanom Veletek, legyetek akár Nők, akár Férfiak. És a legtöbb aspektusban a Férfira is vonatkoztatnám az elkövetkezendő szavakat. Végezzétek rendszeresen a Munkát, és szép fokozatosan nem tudtok majd mások lenni, mint az itt elképzelt Nő (és Férfi). Sok sikert hozzá!

„Elképzelek egy nőt, aki hiszi, hogy helyes és jó dolog, hogy nőnek született. Egy nőt, aki hálás a megtapasztalásaiért, és elmondja a történetét. Aki elutasítja azt, hogy mások vétkét a saját testében vagy életében hordozza.
 
Elképzelek egy nőt, aki felismeri, hogy a múlt hatással van a jelenre. Egy nőt, aki átlépett a múltján. Aki a jelenben gyógyult meg.

Elképzelek egy nőt, aki szerelemmel viseltetik a saját teste iránt. Egy nőt, aki hiszi, hogy a saját teste éppen úgy a megfelelő, ahogy van. Aki tökéletes forrásként ünnepli testének ritmusait, ciklusait.

Elképzelek egy nőt, aki úgy öleli magához szexualitását, mint saját magát. Egy nőt, aki örömét leli önmagában. Aki erotikus természetét szégyen és bűntudat nélkül éli meg.

Elképzelek egy nőt, aki az Istennő testét, a saját teste változásaiban tiszteli. Egy nőt, aki megünnepli évei gyarapodását és bölcsességét. Aki elutasítja, hogy értékes életerejét testének és élete változásainak az elrejtésére használja fel.

Elképzelek egy nőt, aki belépett az emberi érzelmek teljes birodalmába. Egy nőt, aki érzéseit tisztán és közvetlenül fejezi ki. Aki megengedi nekik, hogy olyan lágyan vezessék őt, ahogyan a lélekzet.

Elképzelek egy nőt, aki kimondja az igazságot. Egy nőt, aki bízik a megtapasztalásaiban és kifejezi azokat. Aki elutasítja, hogy mások gondolatihoz, felfogásához, vagy reakcióihoz alkalmazkodjon.

Elképzelek egy nőt, aki követi kreatív impulzusait. Egy nőt, aki eredetit alkot. Aki elutasítja, hogy belső világában valaki más színeivel fessen.

Elképzelek egy nőt, aki önmagát saját istenei által jelöli. Egy nőt, aki az istenit önmagában, saját képmásában képzeli el. Aki személyes spiritualitásán keresztül tájékozódik a mindennapokban.
 
Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy megadja magát isteneknek, guruknak, magasabb erőknek. Egy nőt, aki mélyen alámerült saját belső világába. Aki magának követeli, hogy impulzusaival, ösztöneivel harmóniában éljen.

Elképzelek egy nőt, akit érdekel a saját élete. Egy nőt, aki úgy öleli magához saját életét, mint tanítóját, gyógyítóját és kihívását. Aki hálás a szépség és a kegyelem hétköznapi pillanataiért.

Elképzelek egy nőt, aki saját életének az írója. Egy nőt, aki bízik a saját megérzéseiben, amelyek megmutatják, hogy mi a jó az ő számára. Aki elutasítja, hogy életformáját megváltoztassa azért, hogy az mások elvárásaival találkozzon.

Elképzelek egy nőt, aki részese a saját életének. Egy nőt, aki kreativitásának minden egyes kihívását megtapasztalja. Aki saját maga érdekében tisztán és erővel cselekszik.

Elképzelek egy nőt, aki ravaszul bánik a magánnyal. Egy nőt, aki önmaga rendelkezésére áll. Aki úgy választja ki barátait és szerelmeit, hogy azok képesek legyenek elfogadni, ha egyedül akar lenni.

Elképzelek egy nőt, aki nem alacsonyítja le a saját életét azért, hogy mások jobban érezzék magukat. Egy nőt, aki minden kapcsolatában évei, tapasztalata, és bölcsessége egészét adja. Aki arra számít, hogy jelenlétével kihívást és áldást hoz mások életébe.

Elképzelek egy nőt, aki vállalja az egyenlőséget a párkapcsolataiban. Egy nőt, aki nem hiszi tovább, hogy alacsonyabb rendű egy férfinál és szüksége van arra, hogy megmentsék.  Aki elfoglalja az őt megillető helyet az emberek közösségében.

Elképzelek egy nőt, aki elutasítja, hogy értékes életerejét a krízisek, és konfliktusok támogatására használja. Egy nőt, akinek kapcsolatai mély elégedettségben és nyugalomban telnek, anélkül, hogy kihasználnák őt. Aki törvényszerű ügyességgel választja meg barátait és szerelmeit, akikkel az élet kihívásain áthajózik.

Elképzelek egy nőt, aki a nőt tiszteli saját életében. Egy nőt, aki az asszonyok körében ül. Aki emlékezteti magát az igazságra, amikor az feledésbe merül.

Elképzelek egy nőt, aki feladta az intellektuális biztonság és a jóváhagyás iránti vágyait. Egy nőt, akinek minden cselekvése, kiejtett szava erőteljes közléssé válik. Aki fenntartja magának a jogot, hogy igazabbá tegye a világot.

Elképzelek egy nőt, aki a tudásban és önmaga szeretetében kiteljesedett. Egy nőt, aki hűséget fogadott saját életének és képességeinek. Aki minden mást figyelmen kívül hagyva hű marad önmagához.

Képzeld el, hogy Te vagy ez a Nő!”

(Patricia Lynn Reilly: Imagine a Woman)