2010. november 12., péntek

Személyes Tapasztalatok


"Ha valóban tudnád, hogy ki vagy, soha többé nem szólnál egy szót sem." (Byron Katie) 

Összegyűjtöttem egy csokorra valót a Munkát már ismerők és gyakorlók nekem írt visszajelzéseiből. A személyes tapasztalatok prototípusa a legelső blogbejegyzésben volt olvasható. (András, aki komolyan veszi az életét.) Rengeteg történetről számolnak be nekem az ÖnMunkások, főleg telefonon, és újra meg újra elámulok, milyen csodák történnek velük, mennyire másképp állnak az élethez, mennyivel jobban élvezik. Szoktam kérni őket, hogy írják is le ezeket a megtapasztalásokat - ez még elég kevésszer történik meg. Ez úton is szeretnélek arra kérni Benneteket, hogy írjátok le, és küldjétek el nekem a megéléseiteket; ezek tudnak a legtöbbet mondani másoknak. Köszönöm!

„A hétvégén megértettem, hogy mi is az tulajdonképpen, amit csinálok, illetve, hogy azt mások - akik a környezetemben vannak - milyennek tapasztalhatják meg. Megláttam, hogy amit szeretnék, mennyire nem azt csinálom – legalább is nem az megy át a cselekedeteimből, gondolataimból. És ráébredtem, hogy amit látok a másikban akkor, amikor valami nem úgy van, ahogy én elterveztem, vagy szeretném, az teljes egészében én vagyok. Amit észreveszek másokban, hogy ez vagy az nem tetszik bennük, az tulajdonképpen bennem van, nem a másikban. A jó hír viszont, hogy ami tetszik, az is.” Laci

„Élménybeszámoló:
Tegnap találkoztam a MUNKÁS lányokkal, Julika vállalta, hogy dolgozik velem, de Icus is ott volt, így hárman dolgoztunk. Olyan  felismeréseim voltak, hogy elámultam.
Ráláttam, miért szabotálok mindent, miért nem bírom, ha valaki megmondja, mit csináljak.
A főnökeimet alapból mindig utáltam, mert megmondták (mint Anyukám). Cselekedni csak az utolsó pillanatban, ha nagyon be vagyok szorítva, vagyok képes. Ez a munkámra és az életem minden területére igaz. Csak úgy magamért nem vagyok képes lépéseket tenni, csak ha ég a talaj a lábam alatt.
Természetesen gyermekkoromban anyukám, mielőtt elment dolgozni, kiadta parancsba, mit kell egész nap csinálnom.  Belülről fortyogtam, mint azt azóta is teszem.
Boldog és hálás vagyok, hogy megismertem a MUNKÁT. Andika, imádlak!
Gondolatban veletek vagyok!
Alig várom, hogy az újak beszámoljanak az élményeikről. (Mert tanulni lehet belőle.)
A múlt pénteki találkozó is remek és hasznos volt!
Millió puszi mindenkinek!” Györgyi


Egy rövid Skype beszélgetés (a beszélgetőpartnerem skype nevét megváltoztattam):

[13:25:12] F: (integetés)
[13:25:31] Oravecz Andrea: szia Aranyos!
[13:25:57] F: 28-án szeretnék jönni
[13:26:06] Oravecz Andrea: :)
[13:26:22] F: amúgy nincsenek szavaim
[13:26:39] Oravecz Andrea: nincs is rájuk szükség
[13:26:42] Oravecz Andrea: felírtalak
[13:27:34] F: életem legszebb estéjét töltöttem el és ezt neked is köszönhetem
[13:27:58] Oravecz Andrea: Vele?
[13:28:07] F: igen
[13:28:16] Oravecz Andrea: (szív)
[13:29:02] F: ültünk az étteremben, és jól esett sírni és boldog lenni egyben
[13:30:04] Oravecz Andrea: én is szómentes lettem
[13:31:46] Oravecz Andrea: "Ha valóban tudnád, hogy ki vagy, soha többé nem szólnál egy szót sem." (Byron Katie)
[13:32:41] F: igen
[14:53:29] F: szép hétvégét (integetés)
[14:54:28] Oravecz Andrea: Neked is!!! Puszillak


„Sziasztok!
Másodszor fordul elő velem, hogy előző nap azzal a témával munkálkodtunk Kysandival, amiről a blogban Andi írt.
"Döntenem kell" és "Tudnom kell, hogy mit akarok" hiteimmel gyötröm magam hetek óta és ebbe már olyan szépen belepörgettem magam, hogy lassan utcára sem mentem.
A megfordításokból azonban szépen előbújt, hogy tudnom kell, hogy mások mit akarnak tőlem. Az egész alvilága pedig az, hogy "Nem szabad gyengének látszanom, mert az azt jelenti, hogy mások eltipornak..."
Amióta megéreztem a "Nem kell tudnom, hogy mit akarok" kellemes, ringató, lágy hullámait, nyitottan figyelem, hogy mit hoz elém az élet és indulok sétálni a gyönyörű napsütésben.
Köszönöm és hálás vagyok. Puszik, Kata”

„Szia!
Most leírom a tapasztalataimat: hála Neked, a blogodnak, az utóbbi napokban ismét többet foglalkoztam a Munkával. Még mindig csak olvasok róla, és nem csinálom... :-)
Már ettől nagyon jól érzem magam. Barátnőm azt mondta, hogy amerikás a könyv, a módszer. Szerintem nagyon nem! Inkább csodálatos, hogy olvasom valakinek a könyvét, és olyan mintha beszélgetnék vele... Csodálatos, hogy ott messze Katie írt valamit, ami ennyire megérintett engem!
Ma felhívtam a barátnőmet munkából hazafelé menet, és azt mondtam, ha megfeszülök, sem tudnék most semmiért se panaszkodni! És ez jó! :-)
Üdv!” Gyöngyi

„Szia Andi!
Akkor íme, a kicsiny életem kicsiny tapasztalatai ÖnMunka ügyben.
Egyre jobban szeretem használni a KELL szót (meg kell csinálnom..., végeznem kell ezzel előtte...), mert rögtön utána tudom, mondani azt hogy - vagy nem kell? :-) Néha ki tudom mondani, és elgondolkodni rajta, hogy - valóban kell? - most kell? - ezt kell? De ha nincs is lehetőségem kimondani hangosan (mert, mondjuk dolgozom), magamban akkor is megkérdezem ezeket. És ez jó, így lesz a kell, ami rondán kötelező szó, számomra lehetőség arra, hogy gondolkodjak.

Azokat a dolgokat, amiktől a leginkább féltem, azokat keresem a legjobban. Ami a legrosszabb opciónak tűnik, ha az fog történni, akkor az lesz a legjobb, és általában nem is történik semmi rossz. Sokkal rémesebb, amikor magamat ijesztgetem, mintha megtörténik valami, mert akkor azt tudom is kezelni. Ez most  tapasztalat, sok furcsa helyzetbe keveredtem az elmúlt hetekben, ami egyértelműen rossznak tűnt, de kicsit megforgatva a dolgokat, annyira nem is.
Ezek a kis dolgok változtak, egyre könnyebben veszek észre mindenféle berögződéseket (mániákus mániát), amiken lehet dolgozni.
Üdvözlettel!” S. Anita

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése